Kedvenc kollégák...

Pár fotó a kollégákról, akiket most nem hagyok békén az új géppel:

Apeksha:

Rita (akitől hétfőn búcsúzunk....):

Andy, a kreatív igazgatónk:

Dilip, grafikus és mögötte Iggy, a coffeeboy-ok vezetője:

Végül megvettem...

Amikor az első fotó órára jelentkeztem, már akkor figyelmeztettek, hogy végül venni fogok egy komolyabb gépet. Fél évet volt nálam a Nassimtól kölcsönkért Canon 400D (D-SLR) gép, de kb. egy hónapja visszaadtam neki, és hát egy jó gép hiánya, meg az előléptetés-fizuelemés, meg gondolom a Dubai-i shopping-láz is.... muszáj volt meglepnem magam egy jó fényképezőgéppel.

Szóval hosszas szenvedés és lelkiismeret-furdalás ciklus és nézelődés után úgy döntöttem, megvárom a nyári leárazást (bocsánat, Shopping Festival) és akkor megveszem. Múlt pénteken egy egész napot töltöttem bevásárlóközpontokban és minden lehetséges boltba bementem, alkudoztam, feljegyeztem a kialkudott árat a noteszomba, stb. - majd másnap célirányosan oda mentem, ahol a legjobb árat kaptam.

Canon 550 D lett végül, amely egész egyszerűen zseniális. A hozzá járó objektívet nem kellett megvennem (sehol nem olvastam jót a géphez automatikusan járó Canon 18-55 objektívről), helyette vettem egy Sigma 18 - 250 mm objektívet, amely utazáshoz optimalizált, hiszen óriási hatótávolsága miatt nem kell folyamatosan cserélgetni az objektíveket.

Egyszóval: teljesen, teljesen oda vagyok.


Ez az első kép,amely az új géppel készült (az eladó, akitől vettem és aki a massszív kedvezményt adta):

Ez a második kép, lampion az étteremben, ahova a gépet ünnepelni mentünk :)

Este a lakásból. Tripod nélkül! Nem kristálytiszta, de ahhoz képest nem is annyira homályos:

Szórakozom az objektívvel / 1:

Szórakozom az objektívvel / 2:

City of Life

A héten megnéztem a City of Life-ot, amely azt hiszem, az első igazi Emirati film ever - és Dubai-ban játszódik.

Már nagyon vártam, kíváncsi voltam erre a filmre. Egyrészt persze érdekes felismerni az összes helyszínt, érdekes mások szemével nézni ugyanazt a várost és már értelmezéssel találkozni - és mindenek felett érdekes olyan valóságokkal találkozni, amelyek az én mindennapjaimból teljesen kimaradnak. A film egy gazdag helyi csávó, egy szegény helyi csávó (nem is tudtam, hogy van ilyen), egy indiai taxis és egy "nyugati expat" dubai-i életének összeszövődéséről szól, és már a film előtt olvastam a kritikákban, hogy mennyire valósághű, ahogy a különböző szereplők mindennapi életét bemutatja. Mindent összevetve, egész jó film, nem lesz a kedvencem - de főleg amiattl, hogy itt élek, mindenképpen érdekes és örülök hogy megnéztem.

Azért annyira furcsa egy város ez. Nekem fogalmam sincs, hogyan él (hol él, miből él, mit csinál) egy helyi, egy indiai taxis vagy kisegítő, az ő valóságuk teljesen elkülönül az én életemtől és ez a filmből is világosan kiderül. Hát most legalább a filmből kaptam egy kis ízelítőt abból, hányféle különböző élet fér meg itt egymás mellett.

Mennyit ér a Burj Khalifa?

Tudom, sokat emlegetem az építőmunkásokat és hogy mennyire nehéz az életük, pláne így nyáron. De egy tényt muszáj megírnom, amelyet a kolléganőm mesélt a múltkor. Katrina kutatott a neten, hogy egy-egy építkezésen itt Dubai-ban átlagosan hány építőmunkás hal meg. A sokkoló adat, amelyet talált, hogy a Burj Dubai / Khalifa építésének első évében, csak az indiai nagykövetség 980 halált regisztrált. Utána abbahagyták a számolást.

A Burj-t 5 évig építették, és nem csak indiaiak.

Irány India!

Megvan a következő nagy kaland időpontja és úticélja:

Melinda megvette a repülőjéegyét és az én szabi kérelmem is jóvá lett hagyva, így minden jel arra mutat, hogy novemberben Indiát fedezzük fel!

Vicces volt egyébként az egész szabi-kérelem. A főnökeim szuperül tudják, hogyan kell lelkiismeret-furdalást okozni a szabimmal. Ez alkalommal Nassim közölte, nem örül, hogy elmegye novemberben, majd visszajövök három hétre, majd haza karácsonyra. Mondjuk azt is elmondta, szerinte hülye vagyok, hogy Indiába megyek, amikor az egy szörnyű hely. Így végül Sanjay-től kértem el magam, aki pedig hihetetlenül lelkes, hogy Indiába megyek, pláne hogy Delhit, a szülővárosát is útba ejtem. Így megtanultam a leckét: közel-keleti desztinációkra (pláne Libanon) Nassim-tól kérem el magam, az ázsiaiakra Sanjay-tól. Munkamegosztás.

Már intenzív Lonely Planet - olvasgatás és álmodozás zajlik. És bevallom, megvettem az álom-fényképezőgépet az utazásra optimalizált objektívvel. Erről többet a következő bejegyzésben.

Mindennapok a szaunában

Áttértünk nyári életmódra.

Igen, már egy ideje emlegettem, hogy mennyire meleg van, de csak nemrég jöttem rá, hogy ez mit jelent a mindennapok szempontjából.

Először is, maga a meleg - hogy egy szép képzavarral éljek - hidegen hagy, szinte észre sem veszem már és igazán nem jelentős különbség, hogy 42 vagy 47 fok. Reggel és este, amikor melóba-melóból megyek, valahogy túlélhető, a durva meleg pedig úgyis akkor van, amikor bent vagyok az irodában vagy a lakásban. Igazából áprilisban jobban ki voltam borulva azon, mi jön majd, mint most, amikor már itt van. (A pára, amely egyik napról a másikra rátelepedett a városra, és most szeptemberig itt marad velünk, sokkal idegesítőbb).

Másodszor is, furcsa dolog bent ülni a szobában és tudni, hogy nem mehetsz ki, amikor kint süt a nap és a tenger is gyönyörű. Persze ismerem azt az időszakot, amikor hónapokon keresztül gyakorlatilag minig bent vagyunk, de olyankor sötét van kint és esik/fúj/hideg van.

Harmadszor, az a tipikus bent-ülök a szobában és töprengek - hova halad az életem és egyébként is minden rossz - típusú novemberi letörtség érdekes módon itt júniusban érkezik. Picit más úgy, hogy kint süt a nap, de gyakorlatilag ugyanaz.

Hogyan lehet Dubai-ban átvészelni a nyarat? (és ezt most az elkényeztetett nyugati expat kérdezi, és nem az indiai építőmunkás, aki nem átvitt értelemben küzd az életéért).

1. Shopping

A plázák, bár egész évben tömve vannak, most még népszerűbbek. Az emberek egyrészt még

őrültebbek a vásárlással kapcsolatban - főleg, hogy az év másik nagy "Shopping Ünnepe", a Dubai Summer Surprises is megérkezett (az első februárban volt), óriási kedvezményekkel és mindenféle rendezvényekkel.

A shoppingon túl pedig ilyenkor plázába mész és kihasználod mindazt a szórakozási lehetőséget, amelyet a bevásárlóközpont nyújtani tud. A héten voltam a Dubai Mall-ban és kaptam egy szórólapot arról, hogy nyári tábort szerveznek gyerekeknek (kb. mint a nyári iskolatáborok otthon, amikor napközben vigyáznak a gyerekedre és minden délután visszahozzák). A terv kb. így nézett ki: Vasárnap: korizás a Dubai Mall koripályáján; Hétfő- Sega Republic (Dubai Mall beltéri vidámparkja); Kedd - Dubai Mall akvárium; Szerda: Kidzania (Dubai Mall játszóparkja, stb.) Én nem tudom, ki hogyan van ezzel, de engem kirázna a hideg a gondolattól, hogy a gyerekem egy plázában töltse a nyarat.

2. Masszív pénzköltés mindenféle vendéglátóipari egységekben

Mivel minden piát forgalmazó hely hotelben van /hotelhez kapcsolódik, bátran kijelentem, hogy ennyi szállodában még összesen nem voltam életemben, mint az utóbbi hetekben. Bárok, sörözők, táncos helyek és éttermek. Este elmész valahova, majd másnap hosszasan mesélsz arról, hogy nézett ki a hely és mi volt a menün és mennyire bunkó/kedves volt a pincér - azt színlelve, mintha valami fantasztikusan izgalmas történt volna az életedben. Pedig nem.

3. Otthon

Otthon egy idő után eljutsz az Internet utolsó oldalára is, valamint habzsolod a DVD-ket. Lakótársamhoz és hozzám is jár a munkahelyre egy-egy kalóz DVD-díler (az ővét Ping-nek, az enyémet Candy-nek hívják, mindketten filippínó csajok felvett nevekkel). 10 dirham egységesen minden DVD, a minőség egész jó és előbb jönnek meg a filmek, mint a mozikba. Így kényszeresen DVD-ket vásárolok (a filmek mellett egész évadokat sorozatokból - Tudors, Madmen, stb).

Hát asszem a fenti 3 pont kb. összefoglalja, mi mindent lehet nyáron tenni, hogy elüsd az időt, amennyiben nem utazol el. Én mindenesetre a fentieket teszem, és igyekszem nem besokallni már júniusban. Rengeteg egyébként a program - nem is tudom, hányszor találkoztam mindenféle ismerősökkel, hány sörözőben voltam az utóbbi hetekben, hány étteremben (pl. voltam megint hajókázni a Creeken dhow-ban, voltam a Burj Khalifában a vilag első Armani Hoteljében brunchon stb stb) - de ezek valahogy mind összefolynak hisz mind hasonlóak.

A nyárra való felkészülés jegyében letettem a cigit: ezen a héten lesz egy hónapja, hogy nem dohányzom. És nem egyszerű; először depressziós, majd iszonyú agresszív lettem, és még most is hihetetlen dühöt tudok érezni sokszor, bár már sokkal jobb. Azért volt egy-két "robbanásom" az utóbbi hetekben és le a kalappal azok előtt, akik elviselnek. Mindenképpen le akartam szokni a cigiről a XXX szülinapom előtt, és akkor már praktikus szempontok miatt Ramadan előtt, hát most jött el az ideje.

Most utólag visszaolvasva a bejegyzést szégyenlem magam, hogy ekkora önsajnálatot levágok amiatt, hogy unatkozom. Luxus probléma, fúj. Rögtön összeszedem magam.

Bepillantás az emiráti nők intim szférájába

Kedd este elmentünk megnézni egy kiállítást. A Ductac-ben rendezték, a "kultúrházban" a Mall of the Emirates tetején (ide jártam fotó órákra is). A kiállítás címe Private [ly] - amely szójáték is, a "ly" azt jelenti, az enyém, jelezve, hogy személyes kitárulkozásról szól: a szervezők megkértek emiráti (helyi) nőket, hogy fotókban fejezzék ki, miben különbözik a nyilvános- és a magánéletük.



Maga a kiállítás alapgondolata szerintem zseniális, hiszen biztos, hogy óriási különbség van a csillogás és pompa, amelyet nap mint nap látunk a plázákban, meg a nők otthoni élete között, és ez általában nem beszédtéma, így semmit sem tudunk róla. Más kérdés, hogy maga a kiállítás kissé kiábrándító és kevés volt, így nem távoztam óriási tanulságokkal sem ihlettel, de azért volt egy-két érdekes gondolat, amelyet gondoltam, megosztok (+ egy fontos tanulság: a helyi nők minimum felét Fatmának (Fatima) hívják...). A fotókat sehol sem találom az Interneten így megpróbálom majd bescannelni és utólag feltölteni.

A képaláírások viszont megvannak, amelyek az alkotók személyes vallomásai, és annyira furcsa, érettségükben/stílusukban, mintha tízéves kislányok írták volna őket. A mögöttes gondolat viszont ad egy picit betekintést a nők mindennapjaiba és gondolkodásába.

Az egyik visszatérő téma a kiállításon az erő, a gyengeség és az erő látszata volt.

"Erősnek mutatom magam a külvilágnak, a bajaimhoz, a titkaimhoz és a félelmeimhez senkinek semmi köze, azokat magamban tartom" (Alia Al F.)

"Erősen ki kell állnod azért, amiben hiszel. Körülöttem sötétség van de kiállok a dolgokért, amelyekben hiszek. Köszönöm, hogy hiszel bennem és megértesz." (Atiya S. Al M.)

"Az érzéseink legtöbbször rejtettek és sokszor megmagyarázhatatlanok. Van sötét oldalam, amelyről senki sem tud, és én nem szoktam megosztani mindent mindenkivel. Néha el akarom rejteni az igazi énemet a többiektől. Ezért takarja el annyi kéz a főszereplőt a képemen" (Fatma A.)


Állítólag eszméletlen nyomás van a helyi nőkön, hogy a nyilvános megítélésük tökéletes legyen, és sok mindent alárendelnek ennek a célnak:

"Sok ember fenyegetve érzi magát attól, sőt féltékenyek arra, hogyha valaki tudja, mit akar az élettől és merrefelé tart. Azok, akik féltékenyek, minden megtesznek majd azért, hogy a sárba tiporjanak, olyan szörnyű eszközökkel mint a hátad mögötti kibeszélés vagy a pletyka. Ez végeredményben teljesen elszigetel a többiektől. De van bennünk erő, hogy az elszigeteltségünket erővé változtassuk, erősen, magabiztosan, bátran és gyönyörűen nézek vissza a világ szemébe! (Azza A. Al O.).

"Ebben a munkában érzékeltetni akartam a szorongást, a nyomást, a magányt, és ahogy a közvélemény nyomást tud gyakorolni az egyénre a különféle véleményekkel és megítélésekkel". (Fatma A.H.)

"A képen látható lány megpróbálja elrejteni a szomorúságát és fájdalmát azzal, hogy sminkeli magát és a legluxusabb ékszerekben jár, de a többiek így is észreveszik a fájdalmat az arcán. Így úgy dönt, betekeri gézzel az egész arcát, hogy elrejtse az érzéseit a világ elől". (Hessa B. Al S.)

"Az én fotóm egy férfiról szól akinek két személyisége van - egy nyilvános, amelyik fényes, színes és szervezett, és egy magán, amely tele van sötétséggel. Kínozza a vágy, hogy kimutassa a sötét oldalát, függetlenül minden más személyiségtől, amelyet a világnak kimutat".

Megjelentek egyébként teljesen modern gondolatok is a kiállításon, a kedvencem egy szivarozó nőt mutatott, akinek a lábánál egy férfi térdel:

" Azt akartam kifejezni, hogy most már a nők mindenben részt tudnak venni és a nők egy része jobban csinálja a dolgokat [nem ronda fordítás, pont így volt angolul is], mint a férfiak. A szivar számomra a hatalom szimbóluma, mert általában a férfiak, az üzletemberek szívnak szivart. A stílusom a fantáziával játszik, semmi sem valódi a képemen, kivéve az elképzelést a nő erejéről." (Marwa M.)