Az iráni hétvégét Shirazban kezdtük - ugyanis Teherán mellett ez a másik, fapadossal megközelíthető város. Shirazt a perzsa kultúra egyik központjaként tartják számon, és sok alternatív néven ismert, úgy mint a "Tanulmányok városa", "Rózsák városa", "Szerelem városa", "Kertek városa", mindez persze nagyon romantikusan hangzik, de azért a jelenlegi rezsim ezt is igyekszik kordában tartani, így például a shirazi bor a forradalom óta már csak emlék (vagy egy-egy pincében rejtőző, igen veszélyes titok). Másfél napot töltünk Shirazban, ami elég arra, hogy - erőltetett menetben - körbejárjuk a fő nevezetességeket, hálistennek a város elég kompakt, az ún. Zand sugárút környékén található az összes látnivaló és a szállodánk is (a város sok fontos épületét a Zand sah-dinasztia építtette a 18. században, ezért sok minden Zand névre hallgat).
Első nap elindulunk a Zandon, az erődnél nekibátorodok és elkezdek fotózni (ld. előző sztori), majd onnan továbbmenyünk, mecsetek, szentélyek és parkok mellett sétálunk el.
Így nézett ki később este az erőd:
Az ajtókat nem Fredre méretezték:
Drámai fények az erődben:
Sírokon sétálunk...
A város egyébként nagyon csendes és teljesen elhagyatotottnak tűnik, ami először fura, de aztán rájövünk, hogy munkaszüneti nap van: aznap emlékeznek Khomeini Ajatollah 1989-es haláláról (maga a nap neve, szószerint: Heart-Rending Departure of the Great Leader of the Islamic Republic of Iran, azaz az Iráni Iszlám Köztársaság Vezetőjének Szívet Tépő Távozása). Egészen "véletlenül" egyébként másnap is ünnep van, Khomeini Ajatollah Letartóztatásának Évfordulója - ekkor kezdte el sürgetni, hogy lázadni kell a nyugati szuperhatalmak ellen (1963-ban). Jellemző módon az irániak ezt a két fontos napot méltó módon ünnepelik meg: kint piknikeznek a parkban. Ezt egyébként több helyen is olvastam, és most személyesen is meggyőződhettem róla: az irániak piknik-világbajnokok. A felszerelés mindig bekészítve az autóban, hogy szükség esetén elő lehessen kapni, és itt nem csak az alapfelszerelésre gondolok...
A parkok tömve voltak családokkal, idősekkel és fiatalokkal, akik konkrétan sátort vertek (van, aki a fűre, de akinek nem jutott hely, akár a park melletti betonjárdákra is), kiterítették a perszaszőnyegeket, sütik a gázrezsón a húst és rendesen olajban a sült krumplit, vizipipa és termoszos tea, sakk és csacsogás ezerrel. Másnap kérdezgetek egy csávót erről, és azt mondja, a piknikezők egy része messziről, azaz vidékről is jöhet és egész hétvégén Shirazban marad, magyarul a piknik átalakul a városi parkokban való sátorozássá (amit teljesen megértek, gyönyörűek a parkok, citrusfa ligetek és rózsák mindenfelé. Dubai-hoz szokott szemeim végre színeket látnak és teljesen odavagyok). Zseniális.
A városi park mellett a másik, nagy tömeget felhajtó hely Hafez sírja. Az irániak rajonganak a költészetért, talán a rajongás nem is elég erős kifejezés, szinte vallásos áhítat veszi körül a kb. 5 középkori nagy perzsa költő-legendát és az irániak teljesen nyíltan mondják, hogy minden iráni otthonban két könyvnek kell ott lennie: a Koránnak és egy Hafez-kötetnek, de talán fordított sorrendben...Felkeressük Hafez sírját és hirtelen úgy besűrűsödik a tömeg, mintha a Szigeten lennénk, a sír körül egyébként egy teljes komplexum alakult ki óriási parkokkal, olvasótermekkel, boltokal, Hafezt kutató intézettel stb. stb.
Leülünk kicsit és nézegetjük az embereket, nagyon élvezem a nyüzsgést (kijelentésemre, hogy "Tudod Fred, kicsit az állatkertben érzem magam", Fred sztoikusan a "És te a kerítés melyik oldalán vagy?" kérdéssel válaszol), szemtanúi leszünk, ahogy az emberek "faal-e Hafezt" végeznek, feltesznek egy kérdést az életükkel, a jövővel kapcsolatban, majd felütik a Hafez kötetet és ahol kinyílik a könyv, ott van a kérdésükre a válasz - igen, mindez egy muszlim országban. A parkból kifelé haladva aztán megkapom a saját szerencsémet, a kijáratnál papagájokkal húzatják ki a neked szánt Hafez-idézetet, ami ráadásul egy ingyenes szolgáltatás a sír látogatóinak (mindig elfelejtem megkérni az iráni ismerőseimet, hogy fordítsák le, így még nem tudom nekem mit tartogat a jövő).
Másnap a perszepoliszi kirándulásunk után még a délutánt Shirazban tudjuk tölteni. Ekkor nézzük végig az egyébként bezárt bazárt (nevezzük nevén: Bazaar Vakil), és annyi mecsetet nézünk végig, amennyit csak érünk.
Ez itt a Korán kapu. A fenti kis szobában található egy Korán kötet, a kapu alatt - és emiatt Korán alatt - átsétálni szerencsét hozott az évszázadok során az utazóknak. A hegyen át érkező karavánok pedig itt lélegezhettek fel, mert innen látták meg először Shirazt.
Ez az egyik karavánszeráj bejárata:
A Vakil mecset bejárata:
Megtaláljuk Shiraz egyik legrégebbi madraszáját, azaz Korán-iskoláját, a Lonely Planet utasításai alapján bekopogunk, borravalót adunk a gondnoknak és így körbejárhatuk, sőt a tetőre is felkapaszkodunk. Ahogy a színes homlokzatot, a harmonikus épület-csoportot és pálmafás-virágos buja kertet nézem, arra gondolok, hogy ilyen lehet a Paradicsom.
Az előző bejegyzésbenmár említett Nasir-ol-Molk mecset:
A shirazi túrát természetesen teázással zárjuk, majd este 11 körül kimegyünk a busz pályaudvarhoz, hogy nekivágjunk az éjszakai utazásnak, át a Zagros hegységen.
