2011. június 24., péntek

2004-2011


Ezt a bejegyzést nem sokkal a közzététel után leszedtem - most úgy döntöttem, hogy legalább a képeket megmentem és új szöveggel ismét felteszem a bejegyzést. Legnagyobb meglepetésemre sajnos egyesek félreértették ugyanis a bejegyzést és a célját - én azért írtam, hogy megmagyarázzak egy nagyon nehéz döntést - hisz mindenki, aki ismer, tudja, hogy a G2 milyen hihetetlen fontos része volt az életemnek… mások úgy értették, hogy kritizálni akarok. Én a legközelebbi barátaimnak és a családomnak írom ezt a blogot, mások azt gondolták, hogy a nagyvilág előtt akarok panaszkodni. Én magyarul írom ezt a blogot - mások azt gondolták, ha Google Translate-n átfuttatják, az angol verzió ugyanazt a jelentést fogja adni. Következésképp: úgy tűnik nemzetközi botrány lett a bejegyzésemből, ami nagyon felkavart hisz ez nem volt a szándékom. Sőt, egyet akartam: szépen elbúcsúzni a G2-tól, sajnos ez nem sikerült. Én mindenképpen tanultam az esetből: az internet az internet, és naivitás volt azt gondolnom, csak a barátaim olvassák a blogomat. Remélem mások meg egyszer rájönnek, mennyire el lett túlozva ez a dolog. 

A képek viccesek… azt hiszem nekem nem áll rosszul az öregedés :)


2004-2005:




2006:





2007/8:





2009 - búcsú a magyar csapattól




 2009 - találkozás a dubai-i csapattal:





2011- utolsó képek egy közös ebéden:




A csapat - Apeksha, Owais és én:








2011. június 21., kedd

Egy kis pihenő

Napi cukiság:
Jawahar, a "coffeeboy"-unk délutáni pihenőjén nyalókázik a tárgyalóban.







2011. június 20., hétfő

Irán: Perzsa szőnyeg

Hát igen... muszáj volt kíváncsiságból körbenéznem a perzsaszőnyeg-árusok környékén, és persze végül csak találtam egy kisebb szőnyeget, amely szerelem volt első látásra... meg kellett venni. Végül is hányszor van az embernek alkalma Perzsiában szőnyeget vásárolni, nemde?

A két esfahani napunk során teljes szőnyeg-kiképzést kaptunk, minden árus leültetett minket, és mi teázgattunk miközben dobálták elénk a szőnyegeket és meséltek az eredetükről. 
Érdekes, hogy a mai napig a legfontosabb piac a szőnyegek számára a belföldi, azaz az irániak továbbra is vásárolják a szőnyegeket, nagyobb ütemben mint a turisták, így kevésbé is voltak rámenősek az eladók. Megtanultuk, hogy a szőnyegek minőségének egy fontos mérője, hogy hány csomót kötnek benne négyzetcentimétrenként, no meg hogy milyen anyagból készül. A gyapjúszőnyegek mellett persze az emberek imádják a selyemszőnyegeket (bár azok inkább dísznek használatosak). 

Két alapvető perzsaszőnyeg típus van, a "városi" szőnyegek és a "nomád" szőnyegek. A városiak a kifinomultabb mintás, rengeteg virággal és pávaszemmel, szimmetrikusan díszített szőnyegek - ez számomra a too much kategória (egyébként minden városnak van rá jellemző mintája, ezeket a szőnyegeket a városi műhelyekben szővik). A másik típus a nomád szőnyeg; Iránban a mai napig több, mint kétmillió nomád él, akik a hegyekben és a sivatagosabb vidéken élnek, terelgetik a nyájukat, és a szőnyegeket egészen praktikus okok miatt készítik (ebből lesz a sátor teteje és alja, ezen alszanak, stb). Érdekes pl. hogy a nomád szőnyegek széle kecskeszőrből van, amely szúrós, így természetes védekezés a skorpiók ellen. A szőnyegárusok évente egyszer-kétszer felkerekednek és elmennek a nomádoktól szőnyeget vásárolni. Ezek a szőnyegek persze garantáltan természetes anyagokból készülnek (a festékek is), és a mintáik sokszor geometrikusabbak, nekem jobban tetszettek. A minta alapján a szőnyegszakértők azonnal tudják, melyik törzs munkája az adott darab, van vagy húsz fontos nomád törzs Irán területén. Ja, és az is érdekes, hogy minél idősebb egy szőnyeg, annál nagyobb az értéke, ha nem jelenik meg rajta szál- vagy színhiba. 

Szőnyeg-prezentáció...




Városi szőnyeg:


Ez elég durva... a nomádokat a környezetük inspirálja a szőnyeg mintáiban. Elég szomorú, hogy az Irak-Irán háború után megjelentek a helikopter-tank-rakéta mintás szőnyegek (ami nem azt jelenti, hogy szeretik a háborút sőt. Egyszerűen csak ezt látták maguk körül és beleszőtték a szőnyegbe).




Második nap elkezdtünk beszélgetni egy bácsival, aki negyven éve foglalkozik szőnyegekkel, és nagy szakértőnek számít (mutatta is a könyveket, amelyeket a témában írt). Felajánlott egy bazár-backstage túrát és megmutatta a szőnyeg műhelyeket, amit nem sok turistának mutogatnak.

Itt javítják a hibás szőnyegeket... elég aprólékos munka és amennyibe kerül, annyiért vehetnél is egy kisebb szőnyeget. 




A szőnyegmosó műhely - ebéd utáni szundi-időben:


Ezzel borotválják le a gyapjút a mosás után (az iráni szőnyegemnek rövidebbek a szálai, mint az indiában vásároltnak. Szörnyen hangzott ez a mondat. Ezennel megígérem magamnak, hogy több szőnyeget nem vásárolok).


Megvan! Szerelem első látásra. Törzsi (elfelejtettem, melyik törzs), "szőnyeg-a-szőnyegben" design, negyven éves, gyönyőrű.



Így néz ki a szobában:









Irán: Esfahan

Az útikönyvek Esfahant "Irán mesteművének", "Perzsia gyöngyszemének" és az "Iszlám világ egyik legszebb városának" nevezik, a Lonely Planet pedig általános, Közel-Kelet látnivalóinak toplistáján pedig ez a város szerepel az első helyen (ld. itt). Így bár az elején eljátszottam a gondolattal, hogy csak Shirazbe megyek mert oda a legegyszerűbb eljutni a fapados miatt, ugye nem hagyhattam csak úgy ki a várost és persze így jött az egész buszozós történet is. 


Esfahant a "világ felének" szokták hívni a helyiek, és tényleg nem okozott csalódást... A város jó része egyébként kertvárosias, fás utcákkal- amiért híres a város, az az Imám tér, a nagy bazár, az ősi mecsetek és a középkori hidak; emiatt Unesco világörökségi terület gyakorlatilag az egész belváros. 

Az Imám tér elvileg a világ második legnagyobb tere (a pekingi Tiananmen tér után), és Abbas sah tudatos tervezésének köszönhetően tényleg gyönyörű; az egyik végén található az Imám mecset, a másik végén a Bazaar Bozorg bejárata, közöttük egy-egy palota és mecset, az egészet pedig a bazár árkádjai kötik össze (itt indulok neki később szőnyeget is nézni). 






Hogyha az interneten rákeresel a világ top mecseteire, akkor az Imam mecset jó eséllyel rajta lesz. Egészen elképesztőek itt a színes mozaikok. 






Természetesen itt is piknik hangulat volt...


Ez egyébként ezen az esti videómon is látszik:




A téren található másik mecset a Sheikh Lotfollah mecset:







Esfahan másik nevezetessége az a jópár középkori híd, amely már megépítésekor is több volt, mint híd - lekinkább a társadalmi érintkezés, a korzózás színhelye - most meg pláne. Esfahanban egyébként a folyó az év több, mint felében ki van száradva, télen viszont nagyon fontos, hisz elvezeti a hegyekből érkező áradatot. 

Ez a Khaju híd:



A Khaju híd alsó szintjén...




A folyó:




A Si-o-Seh hídnál a teázót is lecsekkoltuk... no meg persze este is vissza kellett jönni, hogy az éjszakai fényeket is megörökíthessem. 









Persze Esfahanban is rengeteget mászkáltunk, és minden lehető mecsetet megnéztünk. Alább még egy kis válogatás a rengeteg képből, amely ebben a két napban készült.

Megnéztük Irán legrégebbi mecsetjét (ahol épp egy kisfiú temetése zajlott, elég durva... nem láttam előtte muzulmán temetést), azután pedig Irán legnagyobb mecsetét, ezek ott készültek (Jameh mecset).  





Ez a nagy kapus (iwan) - nagy központi udvaros - középen lábmosómedencés kialakítás egyébként nagyon hasonlít az Indiában látott nagy mecsetek tervrajzához. Nem hiába innen származnak eredetileg a moghulok, akk pl. Delhiben a Jama Masjidot építtették...






Ali Qapu palota (a Qapu fársziul Kaput jelent... úgy látszik ez a szó a törökből került be mindkettőnk nyelvébe).




És a Hasht Behesht palota: