Irán: Perzsa szőnyeg

Hát igen... muszáj volt kíváncsiságból körbenéznem a perzsaszőnyeg-árusok környékén, és persze végül csak találtam egy kisebb szőnyeget, amely szerelem volt első látásra... meg kellett venni. Végül is hányszor van az embernek alkalma Perzsiában szőnyeget vásárolni, nemde?

A két esfahani napunk során teljes szőnyeg-kiképzést kaptunk, minden árus leültetett minket, és mi teázgattunk miközben dobálták elénk a szőnyegeket és meséltek az eredetükről. 

Érdekes, hogy a mai napig a legfontosabb piac a szőnyegek számára a belföldi, azaz az irániak továbbra is vásárolják a szőnyegeket, nagyobb ütemben mint a turisták, így kevésbé is voltak rámenősek az eladók. Megtanultuk, hogy a szőnyegek minőségének egy fontos mérője, hogy hány csomót kötnek benne négyzetcentimétrenként, no meg hogy milyen anyagból készül. A gyapjúszőnyegek mellett persze az emberek imádják a selyemszőnyegeket (bár azok inkább dísznek használatosak). 

Két alapvető perzsaszőnyeg típus van, a "városi" szőnyegek és a "nomád" szőnyegek. A városiak a kifinomultabb mintás, rengeteg virággal és pávaszemmel, szimmetrikusan díszített szőnyegek - ez számomra a too much kategória (egyébként minden városnak van rá jellemző mintája, ezeket a szőnyegeket a városi műhelyekben szővik). A másik típus a nomád szőnyeg; Iránban a mai napig több, mint kétmillió nomád él, akik a hegyekben és a sivatagosabb vidéken élnek, terelgetik a nyájukat, és a szőnyegeket egészen praktikus okok miatt készítik (ebből lesz a sátor teteje és alja, ezen alszanak, stb). Érdekes pl. hogy a nomád szőnyegek széle kecskeszőrből van, amely szúrós, így természetes védekezés a skorpiók ellen. A szőnyegárusok évente egyszer-kétszer felkerekednek és elmennek a nomádoktól szőnyeget vásárolni. Ezek a szőnyegek persze garantáltan természetes anyagokból készülnek (a festékek is), és a mintáik sokszor geometrikusabbak, nekem jobban tetszettek. A minta alapján a szőnyegszakértők azonnal tudják, melyik törzs munkája az adott darab, van vagy húsz fontos nomád törzs Irán területén. Ja, és az is érdekes, hogy minél idősebb egy szőnyeg, annál nagyobb az értéke, ha nem jelenik meg rajta szál- vagy színhiba. 

Szőnyeg-prezentáció...

Városi szőnyeg:

Ez elég durva... a nomádokat a környezetük inspirálja a szőnyeg mintáiban. Elég szomorú, hogy az Irak-Irán háború után megjelentek a helikopter-tank-rakéta mintás szőnyegek (ami nem azt jelenti, hogy szeretik a háborút sőt. Egyszerűen csak ezt látták maguk körül és beleszőtték a szőnyegbe).

Második nap elkezdtünk beszélgetni egy bácsival, aki negyven éve foglalkozik szőnyegekkel, és nagy szakértőnek számít (mutatta is a könyveket, amelyeket a témában írt). Felajánlott egy bazár-backstage túrát és megmutatta a szőnyeg műhelyeket, amit nem sok turistának mutogatnak.

Itt javítják a hibás szőnyegeket... elég aprólékos munka és amennyibe kerül, annyiért vehetnél is egy kisebb szőnyeget. 

A szőnyegmosó műhely - ebéd utáni szundi-időben:

Ezzel borotválják le a gyapjút a mosás után (az iráni szőnyegemnek rövidebbek a szálai, mint az indiában vásároltnak. Szörnyen hangzott ez a mondat. Ezennel megígérem magamnak, hogy több szőnyeget nem vásárolok).

Megvan! Szerelem első látásra. Törzsi (elfelejtettem, melyik törzs), "szőnyeg-a-szőnyegben" design, negyven éves, gyönyőrű.

Így néz ki a szobában:

Irán: Esfahan

Az útikönyvek Esfahant "Irán mesteművének", "Perzsia gyöngyszemének" és az "Iszlám világ egyik legszebb városának" nevezik, a Lonely Planet pedig általános, Közel-Kelet látnivalóinak toplistáján pedig ez a város szerepel az első helyen (ld. itt). Így bár az elején eljátszottam a gondolattal, hogy csak Shirazbe megyek mert oda a legegyszerűbb eljutni a fapados miatt, ugye nem hagyhattam csak úgy ki a várost és persze így jött az egész buszozós történet is. 

Esfahant a "világ felének" szokták hívni a helyiek, és tényleg nem okozott csalódást... A város jó része egyébként kertvárosias, fás utcákkal- amiért híres a város, az az Imám tér, a nagy bazár, az ősi mecsetek és a középkori hidak; emiatt Unesco világörökségi terület gyakorlatilag az egész belváros. 

Az Imám tér elvileg a világ második legnagyobb tere (a pekingi Tiananmen tér után), és Abbas sah tudatos tervezésének köszönhetően tényleg gyönyörű; az egyik végén található az Imám mecset, a másik végén a Bazaar Bozorg bejárata, közöttük egy-egy palota és mecset, az egészet pedig a bazár árkádjai kötik össze (itt indulok neki később szőnyeget is nézni). 

Hogyha az interneten rákeresel a világ top mecseteire, akkor az Imam mecset jó eséllyel rajta lesz. Egészen elképesztőek itt a színes mozaikok. 

Természetesen itt is piknik hangulat volt...

Ez egyébként ezen az esti videómon is látszik:

A téren található másik mecset a Sheikh Lotfollah mecset:

Esfahan másik nevezetessége az a jópár középkori híd, amely már megépítésekor is több volt, mint híd - lekinkább a társadalmi érintkezés, a korzózás színhelye - most meg pláne. Esfahanban egyébként a folyó az év több, mint felében ki van száradva, télen viszont nagyon fontos, hisz elvezeti a hegyekből érkező áradatot. 

Ez a Khaju híd:

A Khaju híd alsó szintjén...

A folyó:

A Si-o-Seh hídnál a teázót is lecsekkoltuk... no meg persze este is vissza kellett jönni, hogy az éjszakai fényeket is megörökíthessem. 

Persze Esfahanban is rengeteget mászkáltunk, és minden lehető mecsetet megnéztünk. Alább még egy kis válogatás a rengeteg képből, amely ebben a két napban készült.

Megnéztük Irán legrégebbi mecsetjét (ahol épp egy kisfiú temetése zajlott, elég durva... nem láttam előtte muzulmán temetést), azután pedig Irán legnagyobb mecsetét, ezek ott készültek (Jameh mecset).  

Ez a nagy kapus (iwan) - nagy központi udvaros - középen lábmosómedencés kialakítás egyébként nagyon hasonlít az Indiában látott nagy mecsetek tervrajzához. Nem hiába innen származnak eredetileg a moghulok, akk pl. Delhiben a Jama Masjidot építtették...

Ali Qapu palota (a Qapu fársziul Kaput jelent... úgy látszik ez a szó a törökből került be mindkettőnk nyelvébe).

És a Hasht Behesht palota:

Irán: Autóbusz az éjszakában

Eredetileg Shiraz és Esfahan között belföldi repülővel terveztünk utazni, de nem találtunk időben megfelelő járatot, útközben meg el is kezdtek riogatni, hogy talán mégse a hetvenes évekből visszamaradt szovjet repülőn kellene ezt az utat megtenni (állítólag tavaly 3 belföldi repülő zuhant le... ami jó hír a többi repólőnek, hiszen alkatrészhez jutnak...). Így végül találtunk egy éjszakai autóbuszt és amellett döntöttünk.

Számomra az éjszakát a buszon tölteni mindig is izgalmas élmény volt, szeretek felébredni, kikukkantani az ablakon aztán továbbaludni, miközben a busz csak megy tovább az éjszakában. Természetesen többször is eszembe jutott az amerikai roadtrip és visszajött annak hangulata (erre egyébként rá is erősítettem picit, pl. az iPodomra ugyanazokat a zenéket töltöttem, kifejezetten ez az éjszaka miatt, amelyeket Amerikában hallgattam). Voltak azért különbségek is a két út között, például hogy az iráni buszunk - VIP buszba vettem jegyet, 12 dolláért - sokkal modernebb és jobb állapotban volt, mint az amerikai Greyhoundok (a hangulatfényektől a teljesen hátrahajtható ülésekig), hogy Amerikában a dagi néni mellettem rágcsálta az újságba csomagolt grillcsirkét, itt meg rámszóltak, hogy udvariatlanság levenni a cipőt a buszban (ezért egyébként teljesen parasztnak éreztem magam, úgy lecseszett a sofőr, hogy hogy képzelem, hogy zokniban akarok buszozni. Ezek szerint mecsetben, meg az ebédlőasztalnál OK a zokni, távolsági buszban nem.) Arról nem is beszélve, hogy Shirazban az éjszakai buszt várva, olyan éjfél magasságában, halálos nyugalommal egyedül körbesétáltam a pályaudvar környékét mert unatkoztam, és egy pillanatig nem éreztem magam  veszélyben - míg Amerikában egyik-másik pályaudvar környékén valószínüleg lelőttek volna, és most egyáltalán nem túlzok.

Maga az út jó volt, én végigaludtam így nem sokat láttam a Zagros hegységből (pedig nagyon készültem rá... Fred aki egy percet nem tudott aludni a sofőr iráni techno zenéje miatt azt mondja, nagyon szép volt a táj). Csak arra emlékszem, hogy sokszor megállítottak bennünket rendőrök, ellenőrizni az utaslistát - bár ha minket, idegeneket nem csekkoltak le részletesebben, akkor nem tudom, mi volt ennek az ellenőrzésnek a célja. Kb. fél hatkor értünk Esfahanba, onnan taxival a szállodába, és egy kis alvás után innen indultunk neki a városnézésnek.

Irán: Perszepolisz

Perszepolisz, az ókori Perzsia egyik fővárosa Shiraztól kb. ötven kilométerre található, így sofőrt bérlünk (Hossein, egy imádnivaló bácsi személyében), és a szombat délelőttöt a romok bejárásával töltjük. Iszonyú hőség van, árnyék sehol, a rom pedig továbbra is csak rom (rájöttem, hogy ókori cuccokkal nehezebben lehet engem lázba hozni), így azt nem állítom, hogy minden pillanatát élvezem a túrának, de azért tisztességesen végigjárom a helyet. Az egyébként jó, hogy útközben bevillannak az anno suliban tanultak és ez néha "huh, 15 éve nem gondoltam volna, hogy ezt élőben is láthatom majd" jóleső érzéssel is párosul. 

Perszepolisz nyilvánvalóan óriási volt és mind az építészet, mind szobrászat tekintetében az ókori Perzsia egyik csúcspontja. Dareiosz kezdte el építeni, aztán valamelyik Xerxész idejében fejezték be (ugye, ugye, hogy rémlenek ezek a nevek. És érdekes egyébként a történelem "másik oldalával" találkozni, engem pl. senki nem kérdezett meg, hogy a görögöket vagy a perzsákat akarom "jónak" tekinteni, mégis automatikusan a görög sztorit kapjuk a suliban, nem?). A várost elvileg csak ünneplésekre, pl. a No Ruz, az új év ünneplésére és felvonulásokra használták, és aztán Nagy Sándor rombolta le teljesen (bosszúból, hogy a perzsák feldúlták Athént, bosszúból persze.)

Amire az irániak egyébként a legbüszkébbek, hogy az ókori Perzsia egy megletősen liberális birodalom volt, amelyben az egyes tartományokon (satrapiákon) belül önállóságot élveztek a különböző népek, Kűroszhoz kötődik az első emberjogi nyilatkozat (legalábbis találtak egy oszlopot, rajta a nyilatkozattal), amely például a vallásszabadságot is említi, ugye Kürosz volt egyébként is, aki a zsidókat a babiloni fogságból felszabadította, és segített nekik újraépíteni a templomot. Ezért amikor belépsz Perszepoliszba, akkor először az ún. Nemzetek Kapuján lépsz be, amely a Perzsa birodalom sokszínűségét ünnepli - egyébként a palotában is több helyen látni, ahogy felsorakoznak a különböző népek és nemzetek - nem hiába itt rendezték a felvonulásokat. 

A kapun elég vicces, hogy 19. századi "graffitiket" lehet látni.

Ezek a klasszikus művtöri óra flash-ek...

Perszepolisz felett található két sírkamra is (ahol ugye csak a lecsipegetett csontokat tárolták), persze azt is megmásztuk a negyven fokban.

Perszepoliszban is jobban élveztem az emberek fotózását...

Innen Hossein átvitt minket a Nekropoliszba, ahol több (5-6) sírkamra is található, óriási sziklafalba vágott mauzóleumok, elég döbbenetes látvány. Itt láttam pár iráni kecskét is.

Irán: Shiraz

Az iráni hétvégét Shirazban kezdtük - ugyanis Teherán mellett ez a másik, fapadossal megközelíthető város. Shirazt a perzsa kultúra egyik központjaként tartják számon, és sok alternatív néven ismert, úgy mint a "Tanulmányok városa", "Rózsák városa", "Szerelem városa", "Kertek városa", mindez persze nagyon romantikusan hangzik, de azért a jelenlegi rezsim ezt is igyekszik kordában tartani, így például a shirazi bor a forradalom óta már csak emlék (vagy egy-egy pincében rejtőző, igen veszélyes titok). Másfél napot töltünk Shirazban, ami elég arra, hogy - erőltetett menetben - körbejárjuk a fő nevezetességeket, hálistennek a város elég kompakt, az ún. Zand sugárút környékén található az összes látnivaló és a szállodánk is (a város sok fontos épületét a Zand sah-dinasztia építtette a 18. században, ezért sok minden Zand névre hallgat). 

Első nap elindulunk a Zandon, az erődnél nekibátorodok és elkezdek fotózni (ld. előző sztori), majd onnan továbbmenyünk, mecsetek, szentélyek és parkok mellett sétálunk el. 

Így nézett ki később este az erőd:

Az ajtókat nem Fredre méretezték:

Drámai fények az erődben:

Sírokon sétálunk...

A város egyébként nagyon csendes és teljesen elhagyatotottnak tűnik, ami először fura, de aztán rájövünk, hogy munkaszüneti nap van: aznap emlékeznek Khomeini Ajatollah 1989-es haláláról (maga a nap neve, szószerint: Heart-Rending Departure of the Great Leader of the Islamic Republic of Iran, azaz az Iráni Iszlám Köztársaság Vezetőjének Szívet Tépő Távozása). Egészen "véletlenül" egyébként másnap is ünnep van, Khomeini Ajatollah Letartóztatásának Évfordulója - ekkor kezdte el sürgetni, hogy lázadni kell a nyugati szuperhatalmak ellen (1963-ban). Jellemző módon az irániak ezt a két fontos napot méltó módon ünnepelik meg: kint piknikeznek a parkban. Ezt egyébként több helyen is olvastam, és most személyesen is meggyőződhettem róla: az irániak piknik-világbajnokok. A felszerelés mindig bekészítve az autóban, hogy szükség esetén elő lehessen kapni, és itt nem csak az alapfelszerelésre gondolok... 

A parkok tömve voltak családokkal, idősekkel és fiatalokkal, akik konkrétan sátort vertek (van, aki a fűre, de akinek nem jutott hely, akár a park melletti betonjárdákra is), kiterítették a perszaszőnyegeket, sütik a gázrezsón a húst és rendesen olajban a sült krumplit, vizipipa és termoszos tea, sakk és csacsogás ezerrel. Másnap kérdezgetek egy csávót erről, és azt mondja, a piknikezők egy része messziről, azaz vidékről is jöhet és egész hétvégén Shirazban marad, magyarul a piknik átalakul a városi parkokban való sátorozássá (amit teljesen megértek, gyönyörűek a parkok, citrusfa ligetek és rózsák mindenfelé. Dubai-hoz szokott szemeim végre színeket látnak és teljesen odavagyok). Zseniális.

A városi park mellett a másik, nagy tömeget felhajtó hely Hafez sírja. Az irániak rajonganak a költészetért, talán a rajongás nem is elég erős kifejezés, szinte vallásos áhítat veszi körül a kb. 5 középkori nagy perzsa költő-legendát és az irániak teljesen nyíltan mondják, hogy minden iráni otthonban két könyvnek kell ott lennie: a Koránnak és egy Hafez-kötetnek, de talán fordított sorrendben...Felkeressük Hafez sírját és hirtelen úgy besűrűsödik a tömeg, mintha a Szigeten lennénk, a sír körül egyébként egy teljes komplexum alakult ki óriási parkokkal, olvasótermekkel, boltokal, Hafezt kutató intézettel stb. stb. 

Leülünk kicsit és nézegetjük az embereket, nagyon élvezem a nyüzsgést (kijelentésemre, hogy "Tudod Fred, kicsit az állatkertben érzem magam", Fred sztoikusan a "És te a kerítés melyik oldalán vagy?" kérdéssel válaszol), szemtanúi leszünk, ahogy az emberek "faal-e Hafezt" végeznek, feltesznek egy kérdést az életükkel, a jövővel kapcsolatban, majd felütik a Hafez kötetet és ahol kinyílik a könyv, ott van a kérdésükre a válasz - igen, mindez egy muszlim országban. A parkból kifelé haladva aztán megkapom a saját szerencsémet, a kijáratnál papagájokkal húzatják ki a neked szánt Hafez-idézetet, ami ráadásul egy ingyenes szolgáltatás a sír látogatóinak (mindig elfelejtem megkérni az iráni ismerőseimet, hogy fordítsák le, így még nem tudom nekem mit tartogat a jövő). 

Másnap a perszepoliszi kirándulásunk után még a délutánt Shirazban tudjuk tölteni. Ekkor nézzük végig az egyébként bezárt bazárt (nevezzük nevén: Bazaar Vakil), és annyi mecsetet nézünk végig, amennyit csak érünk. 

Ez itt a Korán kapu. A fenti kis szobában található egy Korán kötet, a kapu alatt - és emiatt Korán alatt - átsétálni szerencsét hozott az évszázadok során az utazóknak. A hegyen át érkező karavánok pedig itt lélegezhettek fel, mert innen látták meg először Shirazt.

Ez az egyik karavánszeráj bejárata:

A Vakil mecset bejárata:

Megtaláljuk Shiraz egyik legrégebbi madraszáját, azaz Korán-iskoláját, a Lonely Planet utasításai alapján bekopogunk, borravalót adunk a gondnoknak és így körbejárhatuk, sőt a tetőre is felkapaszkodunk. Ahogy a színes homlokzatot, a harmonikus épület-csoportot és pálmafás-virágos buja kertet nézem, arra gondolok, hogy ilyen lehet a Paradicsom. 

Az előző bejegyzésbenmár említett Nasir-ol-Molk mecset:

A shirazi túrát természetesen teázással zárjuk, majd este 11 körül kimegyünk a busz pályaudvarhoz, hogy nekivágjunk az éjszakai utazásnak, át a Zagros hegységen.