A legnagyobb ünnep

Nem, nem a Ramadanról szól ez a bejegyzés, és nem is a Próféta szülinapjáról (amely mellesleg ezen a hétvégén van, és a szerencsésebbek holnap nem dolgoznak).

Február a Dubai Shopping Festival hónapja. Ünnepeljük együtt a vásárlást!

Januárban hallottam erről az őrületről először. Azaz először feltűntek a karácsonyi fényekre kísértetiesen hasonlító utca-dekorációk....


...majd megtudtam, hogy februárban minden boltban és plázában különleges akciók vannak (ami azért így teljesen nem igaz, aktívan figyelem például egy fényképezőgép árát, a DSF előtt 2 héttel felvitték az árát, majd a DSF alatt "akciósan" az eredeti áránál éppen csak egy leheletnyivel olcsóbban lehetett kapni). És, hogy nagy feneket kerítsenek neki, ilyenkor a város különböző pontjain (plázákban jellemzően, meg a házam előtt, a Jumeriah Walk-on) spéci programokat szerveznek.

Pl. áthozták az edinburgh-i Fringe fesztivált. Egy mesterséges "heritage village"-t építettek itt a Hilton parkolójában, sátrakkal és kis standokkal. Kisebb koncertek és előadások minden bevásárlóközpontban. És az ablakom alatti "vidámparkot" is ennek köszönhetem, dodzsemekkel, villogó fényekkel és hajnali egyig sikoltozó emberekkel a nagy keréken...



Szóval, nagy izgalmak történnek mostanában errefelé.
A Dubai Shopping Festival - részben szándékosan, részben így jött össze - szinte teljesen kimaradt most az életemből. Plázában nem voltam már hetek óta. De nyugi, minden rendben, annyira nem visel meg azért a dolog.

All that Jazz

Múlt héten volt a dubai-i jazz fesztivál. Évente rendezik, asszem az idei volt a nyolcadik, úgyhogy dubai-i léptékkel mérve már egész komoly hagyománya van....

A teljes fesztivál kb. 10 napos, és egy csomó ingyen koncertből áll (ezek egy része gyakorlatilag a házam előtt, a tengerparti sétányon, a többi pedig a Media City-ben), végül egy fizetős hétvégével zárul. Abszolút tipikus módon egy ingyen koncertre nem jutottam el (hiszen ha nincs nyomás, hogy akkor ma időben elindulok a melóból, akkor nem is történik meg), viszont a drága fizetősnél két estén is ott voltam (mert ott meg van nyomás ugye). Ja, a fesztiválnak a jazz-hez csak ímmel-ámmal van köze, elég tágan értelmezik a kategóriát. (Meg gondolom, ha zenei fesztiválnak neveznék, az potenciálisan kiverné a biztosítékot a hatóságoknál).

A fesztivált a Media City-ben rendezik, amely egy free zone, lazább szabályokkal, és emiatt inni is lehet szabadtéren! Úgyhogy kezdett határozottan Sziget-hangulatom lenni.

(ESIK AZ ESŐ!!! és intenzíven villámlik).

Na jó, azért nem volt pont olyan, mint a Sziget... Egy szép rendezett parkban volt, emberek sörökkel sétáltak (teljes elszoktam a látványtól), két színpad volt és sok-sok-sok márka és árus sátor. Emberek festményeket nézegettek, sőt vásároltak. Abszurd. (Mellettem egy csaj megállapította, hogy "érdekes, még soha nem voltam olyan zenei fesztiválon, amelyen emberek festményeket cipelve indulnak haza). A WC-k természetellenesen tiszták voltak, és - a legfurább - ültetett koncertek voltak. Szóval, nem rossz próbálkozás, és ez is jó, hogy van... de azért picit mű.

Az első este fő attrakciója David Gray volt, akit egyáltalán nem ismertem egy-két nyálas slágeren kívül, és ehhez képest nagyon pozitívan csalódtam. Tetszett a zene, és nagyon jó hangulatot teremtett a csávó.

Másik este James Morrison volt. Bár le a kalappal a hangja előtt, amely teljesen meglepett, hogy van, meg hogy két órát végigénekelt vele, de azért... nem az én zsánerem. És az egy dolog, hogy nyálas zenét énekel, de az, hogy akusztikus gitárral a kezében elkezd kemény rock sztárként ugrálni a színpadon, már túl sok volt. Mindegy, egynek jó volt.

(ÖMLIK AZ ESŐ. EL SEM HISZEM!!! FANTASZTIKUS!)

Mahmovies! - India est

A Mahmovies - ingyen mozi és koncert programról már meséltem, és annak idején elhatároztam, mindegyik vetítésre el fogok menni. Munka miatt végül az 5-ből 2 jött össze. De ez a második is legalább akkor élmény volt, mint az első.

Ez a vetítés is a Music for the Eyes sorozat része, úgyhogy a zene és a film kapcsolatát elemezte. A film egy Sita Sings the Blues című animációs film és egyben mash-up; a rendezőnő egymás mellett meséli, illetve vegyíti a Ramajanat és saját félresikerült kapcsolatának történetét. Közben többféle animációs stílust használ és különféle zenebetéteket, pl. Sita, Ráma herceg szerelme 1920-30 as évekbeli blues dalokat énekel végig, innen is a cím.




Nagyon más és nagyon érdekes, tényleg. Ingyen letölthető! Az alkotó engedélyével.
Ennek eredményeképp teljesen rákattantam az animációs filmekre (azóta láttam egy még jobbat).

A film utáni koncert egy egyedülálló kezdeményezés volt. Meséltem már biztosan az építőmunkásokról, akik gyakorlatilag az egész várost építették, ugyanakkor a város külső részein található munkatáborokban élnek és szinte sohasem találkozhatunk velük, ugyanis általában nem engedik be őket a plázákba vagy a metróra, a "mi kényelmünk" érdekében. Pár évvel ezelőtt egy helyi reklámügynökség elkezdett tehetségkutató versenyeket szervezni a munkatáborokban, ez a Megasztár építőmunkásokra szabott verziója, és célja "csak" annyi, hogy szórakozzanak egyet, az építés - pénz hazaküldés - munkatáborban alvás hármasán túl valami másról is szóljon az életük. Tök jó kezdeményezés szerintem.

Dubai most először ismerkedhetett meg ezzel a kezdeményezéssel, összegyűjtötték a legutóbbi verseny fordulók győzteseit (9 embert, főleg Indiából, Nepálból, Pakisztánból és Sri Lankáról) akik most először színpadra álltak és koncertet adtak nekünk. Jópofák voltak, nagyon izgultak de óriás-hangulatot teremtettek. Egyesével felálltak, bemutatkoztak, "XY vagyok, Nepálból jöttem, én építettem a Mall of the Emirates sípályáját és a Four Points Sheraton Hotelt" - majd elénekelték kedvenc Bollywood - slágerüket. Persze amatőrök és a koncertnek sem az volt a célja, hogy valódi művészeti élményben részesítsen, hanem hogy egy rövid időre hidat teremtsen. És örülök, hogy ott lehettem és azt érezhettem, hogy igenis van szíve ennek a városnak. És bár egyébként is tiszta a lelkiismeretem azzal kapcsolatban, ahogy az ázsiai munkásokkal bánok a mindennapokban, azért hazafelé még a szokásosnál is kedvesebb voltam a taxissal. Remélem nem csak rám volt ilyen hatással az este.

Az eseményhez kapcsolódó cikk, és kis film:
http://gulfnews.com/news/gulf/uae/general/workers-become-stars-of-the-night-in-al-quoz-competition-1.585489

Turistáskodás a város másik felén

Két héttel ezelőtt Christian felvetette, hogy menjünk el csavarogni a város másik felébe, megmutatja nekem a kedvenc helyeit Dubai-ban. Jártam már ugyan a Creek környékén egyszer-kétszer, de minden alkalmat meg kell ragadni a turistáskodásra :) és kíváncsi voltam Christian idegenvezetésére is.

Még mindig meg tud lepni, hogy kimozdulok a Dubai Marinából, utazom fél órát, és egy teljesen más világba csöppenek. Az ott ugyanis az igazi Közel-Kelet.



Először Satwa-ban kocsikáztunk egy kicsit. Satwa a város egyik legrégebbi része. Kicsi, hagyományos fehér házacskák, a tetőn száradó ruhák, és az élet az utcán zajlik, mindenki kint van, mászkál és beszélget. Egyesek a tetőn állnak és onnan beszélgetnek az utcán levőkkel.
Satwa hátterében a Sheikh Zayed Road-i felhőkarcolósor áll egyébként, köztük az én irodám, így nagyon izgalmas a kontraszt. Érdekes háttérinfó, hogy Dubai "szégyenli" ezt a negyedet és le akarják bontani, egész pontosan egy tengeröblöt akarnak ásni a helyére. Satwa egy részét már lebontották, de most leálltak a munkával, gazdasági válság és társai.

Innen Deirába mentünk, a Souq-ok városrészébe a Creek (öböl) mellett. Végre utaztam abra-val, a kis vizitaxival amely 1 dirhamért visz át az öböl túloldalára. Az abrák vezetői pedig versenyeznek a fuvarért, ezért őrült tempóban furikáznak az öblön át. Beállnak a megállóba, gyorsan felpakolnak 10-12 embert, begyűjtik az 1 dirhamokat, és áttűznek a túloldalra. Hát, nem mindig volt zökkenőmentes a dolog (konkrétan ki- és beállásnál olyan, mintha dodzsemeznének a sofőrök) de mindesetre nagyon szórakoztató.

Az állomás:


A várakozó abrák az állomás (kikötő) előtt:

És nekiindulunk! Eszméletlen sok a sirály.




Az öblön átkelve Bur Dubai-ban kötöttünk ki, egy másik régi városrészben,amely főleg indiaiak által lakott. Itt körbesétáltunk egy kicsi bazárt, alkudoztunk olyan dolgokra amelyekre semmi szükségünk nem volt, és próbáltunk elvegyülni az eszméletlen nyüzsgésben és forgatagban.




Utána vissza Deirába, a túlpartra. Sétáltunk egyet a Creek mentén (ez az a szakasz, ahol a teherhajókat pakolják ki, egyszer itt már jártam egy esti túra alkalmával és írtam is róla).

A "teherhajók"



Aztán Deirában is körbejártuk a Souq-ot (a fűszer bazárra esett ez alkalommal a választás). Klasszikus turistáskodás, és nem csak azért, mert te úgy érzed, most valahol nagyon máshol vagy, de mások is külföldiként kezelnek, fura érzés, és amiatt még inkább, hogy én már itt-lakónak érzem magam.

Nagyon jó kis túra volt - Christian lelkesedése átragadt rám és jól esett megint felfedezőnek érezni magam. És ha ha ezt elfelejtem, bármikor fel tudok pattanni egy metróra és Deirába menni inspirálódni...

Az én februárom.

Köszönet Nándinak az ébresztőért :)

Hihetetlenül gyorsan elmúlt ez a február, és hihetetlenül kevéssé volt inspiráló. Többször elkezdtem írni egy új bejegyzést, de abbahagytam, mert munkáról nem volt kedvem írni másról meg - úgy éreztem - nem tudok. Persze értek élmények az utóbbi hetekben is, és ezekről fogok írni külön bejegyzésekben, de azért sajnos a munkáé volt a főszerep, és munka rengeteg volt, a munka lefárasztott és leszívta az életkedvemet, és gyakorlatilag azokon a ritka napokon, amikor 9 előtt hazaértem, akkor is csak TV-t bekapcsolni volt kedvem. Most azt hiszem, elkezdtem látni a fényt az alagút végén, de még csak dereng. Természetesen mindig vannak hullámhegyek és hullámvölgyek és most egy kevésbé lelkes időszakomat élem, és ezt tudom is, de idegesítenek a kollégák, idegesítenek az ügyfelek, és nem tudok nem arra gondolni, hogy kár belém ez a hely és a külföldi élmény, ha ennyit használok ki belőle...

Úgy néz ki, brand managerségem lassan véget ér és őszintén örülök neki. Nem tudom, erről valaha írtam-e itt vagy csak meséltem amikor otthon voltam, de az a lényeg, hogy az egyik itteni ügyfelem, aki a repteres projektekért felelt, Londonba költözött a központba. Az előléptetéséről már tavaly évvégén halottunk, és akkor egy ideig úgy nézett ki, hogy a regionális nagy isten nem akarja új emberrel betöltetni a pozíciót, hanem az volt az ötlete, hogy munkám részeként majd én betöltöm az ő funkcióit. Mire az igazgatóm sűrűn bólogatott, hogy mennyire jó ötlet, nyilván mert "politikailag" ez jó a G2-nak, az meg, hogy ez mennyi munkát jelent, senkit nem érdekelt. Amikor meg jeleztem, hogy így is túlórázom, szerinte mikor fogom a másik munkakört ellátni, akkor meg Nyugi, nyugi, majd segítünk mindannyian volt a válasz. Na persze. Aztán hálistennek kitalálták, hogy mégis lesz brand manager, szóval csak addig helyettesítek, amíg megtalálják és munkába áll, azaz kb. márciusig.

Szóval december közepén Jigna elment egy hónap szabira - mert ki kellett vennie az összes szabit, amelyet az előző években nem vett ki - és nekem átadta a melót, azzal, hogy lehet, hogy január közepén még visszajön, de lehet hogy nem. A távozását az itteni irodából nem jelentették be, hétpecsétes titok. Meg az is, hogy átmenetileg én helyettesítem. Így januárban nekiláttam, és elkezdtem hívogatni a termékfejlesztő csapatot Svájcban, vitatkozni a jogi osztállyal, napi 30 megkeresést intézni a különböző trade marketing munkatársaktól, végigülni meetingeket amelyeken Jigna öröksége és hibái miatt velem vitatkoztak (tudom, hülye vagyok hogy magamra veszem de nem tudok érzelmileg függetlenedni), státusz meetingekre behívni a másik ügynökséget stb. És mindenkinek azt mondani, hogy "átmenetileg, amíg Jigna szabin van, én segítek be."

Aztán január közepén visszajött Jigna és már régen Londonban kellett volna lennie, de nem kapta meg időben a vízumát, ezért még itt volt egy hónapot. Ebben az időben továbbra is hétpecsétes titok volt, hogy én helyettesítem és hogy ő elmegy, ezért ő fizikailag ott ült az irodájában, de már a londoni melóján dolgozott, én pedig az ő munkáját végeztem de ezt senki se tudta, csöppet sem volt furcsa a helyzet és természetesen mindenki azon pörgött, hogy érdekes, eddig sohasem dolgoztunk közvetlenül az ügynökséggel...Amikor úgy volt kedve, beleszólt dolgokba és felülbírált döntéseket, néha meg egy hétig semmit nem hallottam felőle. Pár hete most már nincs itt, és most a héten ismertem meg az utódját akinek elkezdtem átadni a projekteket. De neki meg nem akaródzik annyira gyorsan visszavenni, mert még időre van szüksége belerázódni... úgyhogy még egy rövid ideig továbbra is én felelek a dolgokért. Aztán remélem elkezdhetek újra ügynökségben dolgozni.

Tudom magamról, hogy naiv vagyok, de azért tényleg azt gondoltam, hogy az erőfeszítésekért cserébe ha hálával nem is találkozom, de egy Köszi-t valaki kiprésel magából azért, mert - legalábbis szerintem - a munkaköri leírásomnál messze többet teljesítettem. És még nagy hibák sem voltak, sőt, egész simán ment minden. Ehhez képest két hónapon keresztül azt hallgattam a kollégáktól és az igazgatóktól, hogy túl sokat pörgök a repteres projekteken, túl nagy fókuszt fektetek rá, hogy ez az egész nem fontos, és most már igazán bevállalhatnék egy újabb regionális projektet, mert végül is ezért vettek fel. Ez legfőképp Sanjay-től jött persze, az igazgatótól, aki annak idején azt mondta, majd segít, és aki ehhez képest a heti belső státusz meetingeken közli, hogy ha nem baj, szundít egyet, amíg elmondom a repteres projekteket mert nem érdekli, úgyis minden rendben van biztos. Egyébként ügyfél oldalon is látszik, mennyire értékelik a munkámat; Sharm el Sheikh-ben tervezünk egy dohányzó lounge-t, és a múlt héten volt az a helyszín-bejárás, amikor a tervezők, a gyártók és a márka képviselői összeülnek és véglegesítik a design-t. Nem írom le, mennyibe kerül összesen ez a projekt, de végül arra nem volt büdzsé, hogy én is elmenjek erre az útra. Meg hogy a G2 általában ezekre a helyszín bejárásokra nem szokott elmenni. Én jeleztem, hogy szerintem a brand managert helyettesíteni mennék (mert hogy pár hete már hivatalos) de akkor már feladtam, hogyha nem, hát én nem fogok azért harcolni, hogy két napot egy másodosztályú koszos egyiptomi reptéren tervrajzokat átnyálazva töltsek, és egyébként is kapja be mindenki. Úgyhogy elmentek a többiek, majd visszajöttek és jelezték, hogy hát, nem sok mindent tudtak eldönteni, mert hogy senki nem volt ott, aki a márkát ismerné és márka oldalról tanácsot tudna adni. Úgyhogy hamarosan megismétlik majd az utat, ismét 6 ember fog Emirates business class-on Egyiptomba utazni, de most beleértve az új brand managert is.

Most azonnal elnézést kérek mindenkitől, aki ezt olvassa, ezért a hosszú puffogásért. Azt hittem, két mondatban be fogom fejezni a munka-témát, de ezek szerint ennek ki kellett jönnie. Mindegy, majd lesz jobb is, illetve akkor lesz igazán jó, amikor megfelelő helyre rakom az életemben a munkát és ahhoz is tartom magam.

A lakásban továbbra is minden szuper. A lakótársammal továbbra is tök jól elvagyunk, jókat beszélgetünk, időnként közös programokat szervezünk (egy kirándulásról majd külön bejegyzést is írok). Elkezdtem magyart tanítani neki, hetente 1-2 post-itot hagyok az ajtón egy-egy újabb magyar szóval. A rövidebb és a bizonyos angol szavakra jobban hasonlító szavakkal kezdtünk, így már nagyon megy neki a Szia (see ya), Jó (Yo!), Puszi (no komment), Köszi (almost like pussy, just starts with a K) és a Bor (say my name). Vicces, néhahangosan gyakorolja a helyes kiejtést. De az aktív szókincsébe még nem építette be őket és ezt fájlalom :))

Kezd annyira meleg lenni hogy az már nem vicces. Tegnap 36 fok volt. És mindenki körülöttem arról beszél, hogy februárban még nem kéne ilyen melegnek lenni, és hogy mi lesz itt júliusban. Picit aggódom. Még mindig nem nyitották meg az új metrómegállókat és ezért reggelente 20 percet sétálok a metrótól az irodáig. Most éppen áprilisra ígérik, ha akkor sem nyílnak ki, taxiznom kell majd minden nap. Persze az is kérdés, egyáltalán addig elviselhető lesz-e a hőmérséklet. De megígértem Christiannek, hogy júniusig nem panaszkodom, mert ha már most bajom van az idővel, akkor a nyarat nem élem túl...

Ma strandolni akartam de homokvihar volt. Így nézett ki:

Ott a háttérben a pálmát kéne látni és Atlantiszt (vesd össze: előző bejegyzés képe).


Még egyszer bocsi a panaszkodásért. Még pontosan 3 bejegyzést fogok írni a hétvégén, mindegyik boldogabb mint ez. De most mégsem tudom megírni, hirtelen vacsimeghívásom lett úgyhogy mennem kell. Holnap pótolom.

Az elmúlt hetem - röviden

Múlt pénteken volt az utolsó fotó órám, amely borzasztó unalmas lett volna (100% elmélet), hogyha a csoport dinamika nem tette volna hihetetlenül izgalmassá (a tanárnő és az egyik csoporttársnőm a végére majdnem összeverekedtek). Szóval ennyi volt a fotósuli... nagyon kevés, sajnos, és ebben a suliban most egyelőre nincsenek további tanfolyamok, így keresnem kell egy másik sulit (már folyamatban.)

Megkaptam viszont az egyik csoporttársamtól a fotót, amelyet rólam készített az egyik projekt során. Fényfestéssel készült, amely nem ugyanaz, mint a fénnyel rajzolás (a múltkor betettem egy fotót arról is), itt egy tök sötét szobában ültem és egy vékony fénycsíkkal "festettek végig". Hát így sikerült:




Aztán hazarohantam, itt már javában zajlott az Ausztrália-party. Kb. 15-en voltak, Christian kollégái és tágabb baráti köre. Csak pár ausztrál egyébként, mások angolok, dél-afrikaiak, stb. Nagyon jó csapat, teljesen jól éreztem magam. Christian már nagyon beharangozott, úgyhogy mindenki kíváncsi volt rám... És azért asszem sikerült bemutatnom, hogy mulat a magyar...


Az este folyamán egyébként végig kellett kóstolnom az ausztrál konyha pár remekét, amelyről azt mondani, hogy "egyszerű kaja", erős alulbecslés. A csapat nem-ausztrál része röhögött is, hogy hát igen, viszonylag egyszerű emberek ezek az ausztrálok...

ausztrál barbecue:
vegyél egy szelet fehér kenyeret. vajazd be. tegyél egy sült kolbászt a közepére. ketchup. sült hagyma. félbehajtod, megeszed.
(hivatalos nevén Sausage Sizzle)

süti:
vegyél egy doboz cornflakest. öntsd be kis tálkákba, ragaszd össze masszává mézzel.

pavlova (szintén süti):
tojásfehérjét habosítsd fel cukorral. megsütöd sütőben, leöntött tejszínhabbal, ráteszel gyümölcsöket.

chocolate crumble torta:
veszel Chocolate Crumble kekszet, leöntöd tejszínhabbal, tetejére gyümölcsök.

Szóval megvoltak az ausztrál kulináris gyönyörök, közben jókat beszélgettem, leitattam mindenkit, minek mellékhatásaképpen én sem maradtam szomjas (éjfél után elkezdtem szervezkedni, hogy menjünk el táncolni valahova, de aztán leoltottak).

Szóval jól sikerült nagyon. Ezzel a csapattal szívesen bulizom máskor is.



Másnap gyönyörű szép idő volt, talán az első igazi strandolós nap az évben, ami a másnaposságomnak igazán nem tett jót. Végül a sokk-terápia mellett döntöttem, és lementem napozni. 1 óránál többet nem sikerült megmaradnom, úgyhogy végül a lakásban fetrengtem. A lakótársam meg bevásárolt nekem, főzött, a volt barátnője is feljött vacsizni, úgyhogy nagyon kellemes kis nap volt. A dehidratációt leszámítva.




A teraszt is aznap fotóztam asszem:


És aztán este nekiálltam a hosszú záridős fényképeket készíteni a vidámparkról, amely alattunk ordít minden nap éjfélig:

(itt az volt a cél, hogy a tengerpart és a tenger is jól látszódjon, hát so-so a végeredmény)


A hét elejére aztán bedurvult a szél és a tenger is. Szerdán volt egy kisebb homokvihar is, tegnap éjjel pedig esett az eső egy fél órát, most még nagyon változékony az idő, ami nagyon szuper.

A dühösebb tenger:




Egyébként a héten sajnos munka-munka-munka. Lemaradtam a heti ingyenes moziról (Mahmovies!), mert dolgoztam. Nem tudtam skype-olni anyuval a szülinapján, mert ügyfelet vittünk vacsorázni. Itt volt az egyik londoni ügyfelünk három napot, totálisan túlvállaltuk magunkat, hogy mi mindent fogunk prezentálni és teljesen elúsztunk és ahogy az ügyfél ült a tárgyalóban, a kreatívok minden prezi előtt 10 perccel fejezték be az aktuális anyagot, így csak bedobták az anyagot egy pendrive-on és az accountok meg prezentálták azonnal. Rémes. Én egyik nap 4-től 9-ig prezentáltam az egyik kampányt, slide-onként 10 percet beszéltünk a következő lépésekről stb.
Végül úgy ment el, hogy nagyon elégedett volt. Ami szuper, de jobban is csinálhattuk volna, az a szerény véleményem.


Már régóta be akarok számolni az új account exe kolléganőmről, Apeksháról, akit nagyon bírok, hihetetlenül lelkes, pozitív és dinamikus. Teljes kezdőként érkezett a csapatba, így egy picit aggódtam, de már most tök nagy segítség, úgyhogy tök jó lesz ez.

Itt a reggel kávéja közben fényképeztem le...


Itt pedig az én gépemtől:


Szóval gyorsan eltelt a hét, és bár kevesebb munka sem derogált volna, így is minden ok. A hétvégén nem volt itt Christian, snowboardozni ment Libanonba, így nagyon csendes volt a lakásban. Óriás-punnyadást rendeztem az elmúlt két napban és nagyon jól esett. Mondjuk azt a kevés dolgot, amelyet mindenképpen meg akartam tenni (pl. válaszolni levelekre, írni sok blog-postot stb) sem sikerült, de majd pótolom hamarosan.

Tegnap viszont sétáltam egyet a Marina-ban, a házam mögött kezdődik egy Marina Walk nevű sétány és végigfut az öböl mellett. Ez a klasszikus példa, amikor valami olyan közel van, hogy bármikor elmehetnél, de soha nem mész el, hát én idestova hatodik hónapja élek a Marinában, és egyszer sem voltam még. Most körbejártam, szép volt.

Természetesen itt is vannak épülő, félkész épületek...








Ez itt a Marina túloldaláról, a bal szélen látszik az én házam háta:


És pár kép a Marina Walk-ról:







Ma felhős, őszies volt az idő, a tenger is furán nézett ki:



Úgyhogy ma ki se léptem a lakásból. Most este feljött Barbi, régen nem láttam már, dumáltunk egyet.

Végezetül beszúrok pár képet, amelyeket valamikor az utóbbi napokban készíthettem itt a környéken, de ennél több infót nem tudok róla mondani :) Mindenesetre a héten tényleg rákattantam az égre, ezt most megállapítottam magamban.