A próféta szülinapja Abu Dhabiban

Csütörtökön szabadnapunk volt, a cégek egységesen aznapra tették a Próféta szülinapját (amely gyakorlatilag 15-re esett, de helyette 14-én, Valentin -nap estéjén volt alkoholtilalom, azaz dry night, a szabadnapot meg 17-re tették, teljesen logikus ez az egész). Magát a szülinapot nem kell ünnepként felfogni, semmi sincs ilyenkor (Szaúd-Arábiában nem is ünneplik, annyira elzárkóznak emberek 'istenítésétől', még ha az az ember a Próféta is), inkább egy jó ürügy hosszú hétvégére, azokat meg szeretem. April úgy döntött, aznap viszi el a nagyijait Abu Dhabi városnézésre, én pedig úgy döntöttem, csatlakozom, hisz ezelőtt nem volt alkalmam tisztességesen körbejárni.

A túrát a Sheikh Zayed Grand Mosque-ban kezdtük, amely az UAE legnagyobb mecsete, a világ 8. legnagyobb mecsete, és elképesztően gyönyörű épület. Sheikh Zayedről nevezték el, az UAE alapító atyjáról, aki maga a mecset mellett lett eltemetve, és az ő víziója volt ez a mega-mecset, amelyre minden muszlim büszke lehet, miközben a nem-muszlimok meg szabadon látogathatják, csodálhatják, és terjeszthatik az Iszlám jó hírét. Összesen 40.000 fő befogadóképességű, benne található - naná! - a világ legnagyobb szőnyege (amelyet Iránban szőttek) és a világ legnagyobb csillárja; mindkét címet a muscati Sultan Qaboos mecsettől nyerte el, amelyet, ha emlékeztek rá, tavaly ősszel látogattam meg.

A mecset belső udvara:

Egy oszlopcsarnok a sok közül:

A főépület kupola-rendszere:

Ez a mecset megvilágításáért felelős technika. Mivel az Iszlám a holdhónapot követi, így a megvilágítás is a holdhónapot követi: újholdkor kéken izzik az épület éjszaka, majd folyamatosan világosabb, ahogy a hold is nő, teliholdkor vakító fehér, majd az egész visszafelé, a kék felé (legalábbis ez volt a vezetőnk magyarázata, én sajnos nem láttam. Mindenesetre tök jó ötlet, ha tényleg így van.)

Ez a kisebb imaszobák egyike (kettő ilyen van, 1500 fő befogadóképességű). A szőnyeg egy darab, és a plafon mintáját követi:

Kilátás az udvarra a metszett üvegeken keresztül:

Az egyik az óriás-csillárok közül. Hát, nem az én stílusom.

Az idegenvezetőnk. A társaságomban levő összes nő (egész pontosan négy, 28 éves kortól 74-ig), szerelmeseket pislogott rá és sóhajtozott.

A nagy imacsarnok egy része. Az egész csarnok kb. négyszer ekkora. (Összesen 9.000 főt szoktak beengedni ide imádkozni).

April fotózik (a nőknek abaya-t kell viselniük. April a sajátját viseli, a legutóbbi szaúdi-arábiai üzleti útjára vette):

Bácsi intenzíven figyeli az előadást.

Nagy ez a terem. A szőnyeg - természetesen! - egy darab, és ez az a bizonyos leg-leg-leg.

A csajaim:

Ez a takarító borzasztóan élvezte, hogy fotóztam:

Egy másik oszlopcsarnok:

Megnéztem az ablúciós csarnokot is (ahol bemosakodnak ima előtt, egyszer máskor leírom majd, pontosan hogy csinálják) - pont akkor hívtak imára, így elkezdtek mosakodni... el tudjátok képzelni azt az ablúciós csarnokot, amely 25 perc alatt (hisz az imára hívástól az imáig annyi idő áll rendelkezésre) 45.000 embert ki tud szolgálni?

A mecset után lementünk a Corniche-ra, Abu Dhabi tengerparti korzójára sétálni. Nagyon jó kis hely az, ráadásul itt is a város szó szerinti központjában lehet strandolni...

A túloldalon, a másik szigeten (Abu Dhabi egy szigetcsoporton helyezkedik el), a színház épülete:

Meglátogattuk a Heritage Village-t, ahol a helyi kultúrát, hagyományokat és életmódot igyekeznek bemutatni, több-kevesebb sikerrel. Megtudtam például, hogy ilyen sokféle datolya létezik:

A Heritage Village a túloldali szigeten van, így az egyik oldalon a hagyományos csónakokat nézegeted, míg a másik oldalon a Corniche és a klasszikus "downtown" látható:

(a jobboldali épület az Emirates Palace, a szálloda amelyről már beszámoltam tavaly tavasszal, és amely a Szex és New York 2 - beli szállodát ihlette):

Sheikh Zayed tisztele nem ismer határokat:

Családi kirándulás:

Hagyományos épületek:

És ismét a háremem...

Így jutottam ki a G2 management meetingjére

Pár hete volt a G2 globális nagykutya találkozója Miamiban. És engem is meghívtak!

A kollégám nézegette a konferencián készült képeket, és az alábbira bukkant:

Jó, mi? Ha itt hagyom a G2-t, perelni fogok a jogdíjakért.

( a kép a tavalyi londoni workshopon készült (ld. tavaly augusztusi bejegyzés.) A csávó mellettem Andy, a regionális kreatív igazgatónk.)

A teljes albumért a Flickr-on, katt ide.

Egyiptomban történt...

Nem tudom, mennyit és mit lehetett hallani az egyiptomi történésekről otthon, mindenesetre arra gondoltam, írok egy pár sort arról, hogy én miket hallottam. Nem vagyok egyáltalán a téma nagy szakértője, csak azokat a dolgokat igyekszem összeszedni, amelyeket két barátomtól hallottam.

Akram az első pillanattól kezdve mondta, hogy ez a tüntetés komoly dolog, hogy ebből még sok jó kisülhet. Megőrült attól, hogy nem mehet haza, de mivel családjában ő fenntartó, aki innen támogatja anyagilag az otthoniakat, nem tudott mindent itt hagyni és hazarepülni, pedig nagyon szeretett volna. Helyette félóránként beszélt a testvéreivel, éjjel-nappal a tv-t figyelte (a nemzetközit és az egyiptomi hazait is, ez utóbbi teljes vicc volt, a legnagyobb harcok közepette szakácsműsorokat adtak le), és életét a Facebookon élte... Egyiptomban lekapcsolták a netet, így az egyiptomi expatek tartották fent a harcokat az interneten, ami a siker egy nagyon fontos eleme lett.

Az egyiptomiak kapcsolata a hazájukkal valami egészen különleges, be kell vallanom, nem tartom magam képesnek akkora hazaszeretetre, mint amilyet az egyiptomi ismerőseim tanúsítottak. Mindig is imádták Egyiptomot, meghalni is képesek érte, ugyanakkor Mubarakból már iszonyatosan elegük lett - amikor Tunéziában lezajlott a forradalom, Egyiptomban trend lett, hogy gratuláló SMS-eket küldtek random tunéziai mobil számokra. Amikor elkezdtek tüntetni Egyiptomban, Akram felhívta az öccseit telefonon, hogy megtudakolja, mizujs. Közölték vele, hogy most azonnal indulnak Kairóba, a Tahrir térre tüntetni (ők Alexandria mellett egy kisvárosból származnak). Akram közölte, hogy büszke rájuk, menjenek tüntetni, de maradjanak a saját városukban, védjék meg a házat, családot, stb, rájuk ott van szükség, és ők így tettek (és nem sérültek meg, hál'istennek). Amikor lezajlott ez a beszélgetés, azt hittem, Akram le akarja majd beszélni őket az egészről, mert hogy félti őket - az édesanyjuk arra kérte őt - közben Akram közölte: végig attól rettegett, hogy közlik az öccsei, hogy nem mennek ki a térre. Nem tudta volna elviselni, hogy gyávák a testvérei.

Rengeteget beszéltem ebben az időben Akrammal, mindig jött az új sztorikkal, elemzésekkel, stb. Elmagyarázta, hogy ki kicsoda, miért van ott, hogy miért utálják az egyiptomiak a rendőrséget és miért imádják a hadsereget, hogy miket hallott az ott levő ismerőseiktől. Én is aggódtam, amikor elkezdett bedurvulni a dolog (amikor a megnyitották a börtönöket és a kormány elkezdte fizetni az ellen-tüntetőket, Molotov-koktélok stb.) Akram néha elképesztő sztorikról számolt be, például amikor az egyik haverja a Facebookon - sikerült kikerülnie a proxy-t, és tudta használni - kiírta státuszként, hogy "sziasztok, sürgősen keresek egy Kalasnyikovot", majd beindult a kommentelés, pár óra után újra írt a csávó, hogy "Köszi, megvan". Sokkal többen haltak meg, sokkal több ember tűnt el - beleértve az újságírók krónikus eltűnéseit - mint amennyit a nyilvánosságnak bevallottak. Végül aznap este is együtt voltunk Akrammal, amikor Mubarak lemondott (lásd "Mulatás - egyiptomi módra") - jó volt látni az örömet, megkönnyebbülést és a továbblépést (pl. Akram megpróbál aktívan szervezkedni, hogy minden expat egyiptomi küldje haza egyiptomi bankokba a megtakarított pénzét).

Obay, a félig szudáni, félig egyiptomi barátom, aki Szaúd-Arábiában nőtt fel, itt Dubai-ban ismerkedtünk össze de most Irakban dolgozik IT-sként (tudom, furcsa kombináció), két hete ki tudott venni szabit és Kairóba utazott. Mubarak lemondása után még pár napig ott bulizott, majd ideutazott Mubarak - búcsúbulit szervezni Dubaiba (a buli végül nem jött össze sajnos). Mivel itt már nincs saját lakása, így nálam lakott egy hétig, ma utazott vissza Irakba, és ő mesélt sokat az élményeiről.

Nagy sajnálatára nem tudott akkor visszaérni, amikor még komolyabb összecsapások voltak, mire ő hazaért (a lemondás előtt kb. 5-6 nappal), már gyakorlatilag karnevál-hangulat volt a Tahrir téren. Azt mesélte, hogy megérkezett Alexandriába, onnan vonattal Kairóba, onnan egyenesen a Tahrir-térre. Közben át kellett mennie húsz ellenőrzőponton (az emberek önszorgalomból állították fel ezeket, hogy kiszűrjék az álruhás rendőröket és a felbérelt csőcseléket), bent a téren viszont olyan volt, ahogy Egyiptomnak lennie kell: béke és egyetértés. Az emberek odafigyeltek egymásra, ha meglöktek, elnézést kértek. A nők egyedül ki mertek menni, senki nem molesztálta őket (és ugye ismerjük Egyiptomot), sőt, ha besűrűsödött a tömeg, sorfalat álltak nekik, hogy nyugodtan el tudjanak menni. Ugyanúgy sorfalat álltak a nagy tömegben a keresztény egyiptomiak, hogy megvédjék az összetaposástól az imák alatt a muzulmán egyiptomiakat. A téren négy helyen működött átmeneti kórház, egész komoly gyógyszerkészlettel. A mecsetekben folyamatosan aludtak emberek, sőt, folyamatosan volt ott valaki, aki telefon-töltő állomást üzemeltetett, azaz ha lemerültél, odavitted a telefonodat, és ő vigyázott rá. Vigyáztak egymásra, védték a múzeumokat, és a tüntetés végeztével összetakarítottak maguk után (még a graffitiket is lemosták a hadsereg tankjairól).

Mindkét barátom szerint sokat számított a sikerben, hogy az emberek meg tudták őrizni a humorérzéküket. Szinte versenyeztek, hogy kié a legviccesebb felirat, a legjobb táblákat egy helyen gyűjtötték, pl: "Mubarak mondj már le, 18 napja itt vagyok és zuhanyoznom kell", "Mondj már le, fázom" / " Mondj már le, elfáradt a kezem", és a kedvencem (a média, hogy aláássa a tüntetők hitelességét, azt terjesztette, hogy a Tahrir térieket lefizették, hogy KFC-vel etetik őket, és hogy erkölcstelenségek történnek bent) " Te idióta, hát nem látod, hogy bezárt a KFC?". Miután újraindult az internet, az egyik leginkább terjesztett téma az volt, hogy Kicsoda az Omar Soliman mögötti csávó? (érdemes a linkre kattintani és elolvasni az egész sztorit, nagyon vicces).

Az biztos, hogy hosszú és rögös út áll Egyiptom előtt, de látva a barátaim lelkesedését, nem tudok nem örülni velük. Mabrouk!

Újabb couchsurferek, újabb városnézés

Továbbra is rá vagyok kattanva a couchsurfingre és a múlt hétvégén is volt két vendégem... így ismét alkalmam volt végigjárni Dubai egy-egy nevezetességét... most azt hiszem egy kicsit pihentetni fogom a dolgot (pláne, hogy Anyu úton van felém, amikor ezt írom!!!).

Steve (Stephan), Felix és én (a sorrend kitalálását Rátok bízom). Steve Ausztriából érkezett, Felix eredetileg kínai származású Kuala Lumpur-i, de évek óta Londonban él. Külön-külön léptek velem kapcsolatba, én viszont azt gondoltam, mindketten jófejnek tűnnek, biztosan egymással is jól ellesznek, és lőn. Amikor tudtunk, együtt mászkáltunk, amikor pedig én egyiptomi eljegyzésen vagy épp észak-karolinai lakomán voltam, ők egyedül fedezték fel a várost. És ez a coushsurfing-élmény is nagyon jó volt, mindannyian jól éreztük magunkat.

Többek között elvittem őket a Jumeirah Beach Parkba, az egyik szabadstrandra... nem döbbenetes a víz színe?

Ez az egy bolond... tipikus példája. Az egyik pillanatban a lábamat fotózom a Burj Khalifával, a másikban mit látok?

Dubai látkép a Pálmáról, balra a SZR felhőkarcoló-együttes és a Burj Khalifa, balra a Burj Al Arab és a hullám (Jumeirah Beach Hotel):

A couchsurfereim a taxissal fotózkodnak:

Itt elszúrtam a fehéregyensúlyt, de feltöltöm, mert cserébe jól látszik a Mall Of the Emirates tetején a sípálya ( pont a kép közepén, a nagy hullámos tető-szerű szerkezet):

Mulatunk - egyiptomi módra

Akram egyik kedves ismerőse férjhez megy, velem is találkozott már egy párszor és a vőlegényét is ismerem, így engem is meghívtak az eljegyzési partira. Természetesen teljesen rá voltam zsongva a dologra, ez az első igazi egyiptomi ünneplés, amelyen részt vehettem.

Az eljegyzés és házasság Egyiptomban - ahogy az arab világban mindenhol - komoly dolog, és az esemény kapcsán sokat beszélgettem Akrammal a helyi szokásokról. Mint megtudtam, az egyiptomiak nem csak úgy "randizgatnak", persze a férfiaknak vannak kapcsolataik meg csajaik, de azokból jellemzően nem lesz házasság. Amikor férfiként megismersz egy nőt, aki tisztességes családból származik, és maga is tisztességes (értsd: szűz, a nőktől ugyanis ez elvárás), találkozol vele egyszer, kétszer... maximum a harmadik találkozáskor tisztáznod kell, hogy Te most csak haverkodsz, vagy "potenciális házasságkötés" céljából találkozgatsz vele. Hogyha az utóbbi, akkor a lány eldönti, hogy folytatni akarja-e a találkozásokat vagy sem. Hogyha igen, akkor egészen addig randizgatnak, persze végig "tisztességesen", amíg mindketten meggyőződnek arról, hogy ez a házasság működhet. Útközben megismerkednek a szülők, és beindul a gépezet... amelynek a végén vagy szakítás, vagy házasságkötés van. Az egész folyamat nagyon gyorsan lezajlik, és katalizálja a testi kontaktus hiánya.

A Farah a házasság megünneplésének egyiptomi formája, ez maga a buli, amely mind eljegyzéskor, majd tetszőleges idő elteltével a házasságkötés alkalmából is lezajlik. Kérdezgettem Akramot, mik a szokások az ilyen farah-kon, hogy kell viselkedni, stb. (hisz sejtettem, hogy én leszek kb. az egyetlen nem-egyiptomi), mire Akram közölte, hogy nincs ebben semmi különleges, mindössze arra figyeljek, hogy ne pusziljam össze-vissza a lányokat találkozáskor mint ahogy általában, mert hogy Egyiptomban a kézfogás az elfogadott üdvözlés... :)

A buli egy arab étteremben volt, múlt péntek este. Mubarak az eljegyzés előtt egy órával mondott le, így gondolom el tudjátok képzelni az energiát, a határtalan örömet, amely az egész bulira jellemző volt - ilyen intenzív ünneplést már régóta nem éltem meg. Körülbelül így zajlott a buli:

- Megérkezünk este 9 körül, öltönyben, nyakkendőben, nagyon formális a rendezvény.... halk háttérzene szól, az emberek az ifjú pár körül állnak és gratulálnak. Én azon gondolkodom, hogyan lesz ebből buli, egy csepp alkohol nélkül.

- Otthon hogy zajlik egy buli? Az emberek elkezdenek inni, majd amikor már elég spiccesek vagyunk, elkezdünk lassan táncolgatni, miközben folyamatosan "utántöltünk". Itt? Félelmetes, hogy ezek az emberek hogy tudnak mulatni alkohol nélkül. Megszólal a "habibi" zene (klasszikus arab slágerek), kb. fél tíz van. Egyik pillanatról a másikra felpattan mindenki, odarohan a tánctérre, és elkezd tombolni. Nem egész fél órája vagyok ott, még szinte egy pohár vizet sem ittam, és már zajlik az őrjöngés. Mintha egy flashmob résztvevője lennék.

- Így néz ki a tánctér, a buli kezdete után 5 perccel:

- Nem, én pia nélkül nem tudok táncolni... pláne nem ilyen zenére... kábé két percig tart talán ez a blokk, majd rájövök, hogy csak csípőrisza - csípőrisza - taps - taps, a riszálás nem megy annyira jól, de tapsolásban verhetetlen vagyok. Rá tíz percre már ugyanúgy vonatozok - színjózanul - ahogy otthon hajnali kettő környékén.

- Érdekes a tánctér dinamikája. Két kör alakul ki, a lányok-nők körbeveszik a menyasszonyt és ott táncolnak, mi a vőlegény körül táncolunk. Nem értem, miért, de minden férfi a zakóját emelgeti - nyitogatja teljesen begyakorlott mozdulatokkal. Később rákérdezek, és megtudom, hogy így vágnak fel egymás előtt, ki hogyan tudja tekergetni a csípőjét. Az ifjú párnak végig a tánctéren kell lenniük, szerencsétlenek az este végére totálisan kipurcannak. A két kör néha összeáll egy körré, ez mindig akkor történik, amikor a női kör kinyit, és a menyasszony a leendő férjével táncol. Aztán újra nemek szerint táncolunk.

- Az este folyamán néha benyomnak egy-egy nemzetközi slágert is (mondjuk hiphopot, így ezzel sem vagyok túlságosan kisegítve). Többek között arra emlékszem, mennyire röhögtem, amikor a "give me a tequila" refrénű slágerre nyomtuk, továbbra is színjózanul (asszem ekkorra már bennem volt egy merész ananászlé).

- Van az a tipikus mozdulat, amelyet a lányok nyomatnak folyamatosan - olyan mintha azt énekelnék hangosan, hogy "lululululu", miközben a kezükkel csőrt formálnak. Rákérdezek, hogy ez mi. Így fejezik ki, hogy örülnek. Tetszik nekik, hogy le-luluzom a dolgot.

- A tánctéren óriási tombolás, ugyanakkor rend, egymás iránti tapintat és tisztelet. Természetesen senkinek sem jut eszébe letaperolni a lányokat, a dohányosok kimennek a ház elé cigizni stb - hihetetlenül civilizált, ahogy az egész buli zajlik.

- Mubarak lemondása tiszteletére mindenki a zászlóval fényképezkedik, és persze óriási a boldogság.

- 11 környéként kezdünk el vacsorázni. Ekkorra már nem érzem a lábamat. Lelkifurci nélkül esem neki a büféasztalnak.

- Lezajlik a hivatalos eljegyzési ceremónia, amikor a fiatal pár ezeken a külön székeken ülve gyűrűt cserél. Cukik.

- Vacsora után még egy kis beszélgetés, rövid táncolgatás - már közel sem ugyanannyi energiával - majd 1 körül mindenki hazamegy. Hatalmas buli volt.

- Otthon még ébren van a két couchsurferem, és velük pótolom az elmaradt iszogatást....

Eszméletlen jó buli volt, de tényleg. Le a kalappal, hogy ezek az emberek hogy tudnak mulatni.

Pár felirat... tipikus Dubai...

Három tábla, amelyen jót szórakoztam az utóbbi időben:

Ez a visszafogott reklám azt kommunikálja, hogy összesen 21 kg aranyat nyerhetsz az idei Dubai Shopping Festivalon...

Ezt a hirdetést konkrétan a Hindi Lane-n, a hindu szentélyhez vezető úton fotóztam...

... és komolyan elgondolkoztatott, hogy azért mennyire jó, hogy itt sétálok egy muzulmán országban és asztrológiát és tenyérjóslást hirdető apróhirdetéseket látok. Ezeket az iszlám egyébként haramnak, bűnnek tekinti hiszen babona - Szaud-Arábiában halálra is ítélhetnek, ha elkapnak jóslás közben.

"A park területén tilos vízipipázni" - őszinte sajnálatomra: