2010. április 18., vasárnap

BUÉK

Érdekes érzés besétálni az irodába egy áprilisi dögmeleg reggelen és boldog újévet kívánni a kollégádnak. Pedig pont ez történt velem a múlt héten: Vichy (a coffee boy, akiről már írtam régebben) mesélte, hogy Sri Lankán most ünneplik az újévet (ez egészen pontosan a Sri Lanka-i többség új éve, Singalese/Sinhalese New Year - mi ez magyarul, szingáli új év?). És ebből az alkalomból Sri Lankán mindenki szabin van és bulizik, elefánt versenyt szerveznek, tehén versenyt szerveznek (az elefántot még csak-csak, de bevallom, nehezemre esik elképzelni, ahogy tehenek versenyt futnak). Ja és csapatos kókusz dió dobálást tartanak: az egyik csapat feldobja a kókusz diót, a másik csapat megpróbálja a levegőben összetörni egy ellen-kókusszal. Hát így ünneplik Sri Lankán az új évet. (Vichy elmondása szerint.)

Ez az újévezés aztán elgondolkodtatott, és összeírtam, hogy ebben a nem kicsit multi-kulti városban hány újévvel találkoztam amióta itt vagyok. Ezek csak a nagyobbak, de ha csak ennyit ünnepelnénk és nem kellene dolgoznunk, már ez se lenne rossz.

Decemberben kezdtünk a muszlim újévvel. Ennek a dátuma teljesen változó (és minden évben 12 napot csúszik vissza a mi naptárunk szerint), 2009-ben, ha jól emlékszem, december elejére esett és ráadásul péntekre, így nem kaptunk szabadnapot.

Aztán persze a mi szilveszterünk, amelyet otthon töltöttem. Január közepén aztán jött az ortodox újév, amely azért itt is valamelyest látható volt, mivel elég erős az itteni orosz közösség (pl. van saját dubai-i orosz rádió állomás).

Februárban volt a kínai újév természetesen, annak globális hatásaival - említettem már a karamai luxuskínálat-visszaesést, de a munkában is, az egyik promóciónkat is el kellett halasztanunk mivel késett minden Kínából. Persze ünneplések is voltak a város nagyobb kínai koncentrációiban.

Az iráni újév, a Nowruz, március 21-re esik és bár túl sok nyoma nincs a városban (jelenleg nem túl menő iráninak lenni itt), valamiért mindenki tudja, mikor van Nowruz - ha csak azért is, mert kisebb a reggeli forgalom a városnak azon a részein, ahol sok iráni lakik. Erre az ünnepre úgy tűnik, minden iráni hazautazik.

Most áprilisban nemcsak a Sri Lanka-i újévet köszöntötték, de jó pár indiai újévet is. pl. az a két kollégám, aki dél-indiából származik, is az elmúlt hétvégén ünnepelt. De ahogy hallom, Indiában kb. minden falunak saját újéve van. (elképesztően izgalmas egy hely lehet India. Kulturálisan annyira sokszínű, nem is tudom, mi tartja össze azt az országot. Apeksha tanítgat nekem hindit, és az egyik legelső tanulságom az volt, hogy a kb. 8 "indiai" kolléga közül csak 2 ért meg, a többiek nem is értenek hindiül).

Hát egyelőre ennyi. Ha találkozom további újévi ünnepléssel, mindenképpen beszámolok róla :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése