Sorry, sir…

Három nem fogadott hívás egy ismeretlen számról egy szerda délelőtt… visszahívom, kiderül hogy Bilmala, a nepáli takarítónénim hívott az  új számáról, amely nekem nincs meg (hetente egyszer jön hozzám két órára takarítani). Sorry sir…. csak azért telefonált, hogy elmondja, hogy vasalás közben kicsit elejtette a vasalót, az meg kicsit eltört… (én meg teljes pánik, hogy neki nem esett-e baja, ráejtette magára a vasalót stb…. szerencsére Bilmala megúszta.) Bilmala meg csak mondja, mondja, hogy mennyire sajnálja és vesz nekem vasalót, vagy kijavíttatja ezt vagy bármit…. csak ne szóljak az ügynökségnek. Ekkor esett le, mi ez az óriási pánik: hogyha telefonálok panaszkodni a takarítócégnek, aki közvetíti, akkor azok elbocsátják és hazaküldik Nepálba - és akkor gyakorlatilag éhen hal otthon a család, akit az itteni takarításból tart el az anyuka. 

Nagyon elszomorodtam, amikor rájöttem, hogy mekkora nyomás van ezeken az embereken. Magam részéről azt gondolom, shit happens, a vasalót én is elejthettem volna, és inkább én veszek újat, mint hogy ő tegye azt a tíz dirhamos órabéréből. Pár nappal később beszélgettünk az ismerőseimmel és előjött az összes sztori, hogy emberek hogyan bánnak itt a takarítónénikkel meg a cselédekkel (pl. van aki konkrétan bezárja a cselédjét a lakásba, amikor elmegy otthonról, hogy az nehogy találjon másik munkát - nem tudom mi történne, ha tűz ütne ki a lakásban). És az a helyzet, hogy úgy érzékelem, ez származástól, kultúrkörtől független: az amerikai, angol és egyéb, elvileg fejlett országok álampolgárai ugyanúgy meg tudnak részegülni a hatalomtól (sőt.), és engedik, hogy kijöjjön belölük az állat, amikor tudják: a cseléd tűrni fog bármilyen bánásmódot, mert kell otthon a családnak a pénz. 

Este hazaérve, a vasalóm össze-legózott szilánkjai mellett (amelyek azonnal a szemétben landoltak), egy kis fecnit találtam, rajta cirkalmas betűkkel, hogy "So sorry, Sir". És nem tudtam nem elgondolkodni rajta, hány másik expat hívta volna fel csak azért is az ügynökséget. És félre ne értsetek, nem magamat fényezem, mert azt gondolom, a minimum, hogy egy ember ne deportáltasson egy másikat egy törött vasaló miatt, egy pillanatra nem éreztem magam különlegesnek a reakcióm miatt. Csupán elgondolkodtatott, hány másik ember döntött volna másképp. 

Magyarországi élmények

Tegnap egy buliban elkezdtem beszélgetni egy kanadai-indiai sráccal, aki teljesen lázba jött, amikor hallotta, hogy magyar vagyok, hisz ő tök sokat volt Ausztriában és Magyarországon, meg kicsit bejárta a környező országokat is. Rögtön be is mutatta az útja során elsajátított nyelvtudását, többek között a szerb ("kérek még egy pálinkát" és egyéb kocsmazsargon), német (jellemzően szaftos káromkodások) és a Magyaroszágon tanult egy mondatot, amelyre még mindig emlékszik: "Nem vagyok cigány." Amikor látta, hogy rögtön eldurran az agyam, még ő kezdett el bocsánatot kérni, és magyarázta, hogy hát erre a mondatra sokszor volt szüksége, hiszen a bőrszíne miatt sokan - a boltban, a szállodában, az ismerőse ismerősei - félreértették a szitut és ez a mondat mindig nagyon hasznosnak bizonyult; én bele se fogtam annak elmagyarázásába, hogy nem rá haragszom hanem erre a gusztustalan világra.
Nagyon elszégyelltem magam.

A közel-keleti ügyintézés örömei

Szeretném prezentálni az alábbi, igen férfias sorszámot:

Nem, nem az orvosi rendelőben kellett az urológus/nőgyógyász opciók közül választani.
A személyi igazolványom intézéséhez kellett bevallanom a nememet és "férfi időpontot" kérnem...A férfiakkal férfi ügyintéző foglalkozik, a nőkkel  nő...persze külön szobában. A személyihez fényképezkedni kell, ahhoz meg le kell venni a kendőt - hát ezért a külön sorszám. De még így is, igencsak meglepett a dolog először.

A boltban

Két izgalmas termékkategória, amelyet a sarki boltomban fedeztünk fel:


Dishdashára és abayára optimalizált folyékony mosószerek... a szemfülesek még az Ariel lokalizált változatát is felfedezhetik a polcon:




Fehérítőkrémek- Ázsiában ugye minél világosabb bőr, annál előkelőbb, annál jobb tárgyalási alap házasságkötésnél.... az indiai pasik például literszámra használják ezeket a krémeket (amelyeket sokszor sármos bollywood-i sztárok népszerűsítenek):

Mulatunk - egyiptomi módra

Akram egyik kedves ismerőse férjhez megy, velem is találkozott már egy párszor és a vőlegényét is ismerem, így engem is meghívtak az eljegyzési partira. Természetesen teljesen rá voltam zsongva a dologra, ez az első igazi egyiptomi ünneplés, amelyen részt vehettem.

Az eljegyzés és házasság Egyiptomban - ahogy az arab világban mindenhol - komoly dolog, és az esemény kapcsán sokat beszélgettem Akrammal a helyi szokásokról. Mint megtudtam, az egyiptomiak nem csak úgy "randizgatnak", persze a férfiaknak vannak kapcsolataik meg csajaik, de azokból jellemzően nem lesz házasság. Amikor férfiként megismersz egy nőt, aki tisztességes családból származik, és maga is tisztességes (értsd: szűz, a nőktől ugyanis ez elvárás), találkozol vele egyszer, kétszer... maximum a harmadik találkozáskor tisztáznod kell, hogy Te most csak haverkodsz, vagy "potenciális házasságkötés" céljából találkozgatsz vele. Hogyha az utóbbi, akkor a lány eldönti, hogy folytatni akarja-e a találkozásokat vagy sem. Hogyha igen, akkor egészen addig randizgatnak, persze végig "tisztességesen", amíg mindketten meggyőződnek arról, hogy ez a házasság működhet. Útközben megismerkednek a szülők, és beindul a gépezet... amelynek a végén vagy szakítás, vagy házasságkötés van. Az egész folyamat nagyon gyorsan lezajlik, és katalizálja a testi kontaktus hiánya.

A Farah a házasság megünneplésének egyiptomi formája, ez maga a buli, amely mind eljegyzéskor, majd tetszőleges idő elteltével a házasságkötés alkalmából is lezajlik. Kérdezgettem Akramot, mik a szokások az ilyen farah-kon, hogy kell viselkedni, stb. (hisz sejtettem, hogy én leszek kb. az egyetlen nem-egyiptomi), mire Akram közölte, hogy nincs ebben semmi különleges, mindössze arra figyeljek, hogy ne pusziljam össze-vissza a lányokat találkozáskor mint ahogy általában, mert hogy Egyiptomban a kézfogás az elfogadott üdvözlés... :)

A buli egy arab étteremben volt, múlt péntek este. Mubarak az eljegyzés előtt egy órával mondott le, így gondolom el tudjátok képzelni az energiát, a határtalan örömet, amely az egész bulira jellemző volt - ilyen intenzív ünneplést már régóta nem éltem meg. Körülbelül így zajlott a buli:

- Megérkezünk este 9 körül, öltönyben, nyakkendőben, nagyon formális a rendezvény.... halk háttérzene szól, az emberek az ifjú pár körül állnak és gratulálnak. Én azon gondolkodom, hogyan lesz ebből buli, egy csepp alkohol nélkül.

- Otthon hogy zajlik egy buli? Az emberek elkezdenek inni, majd amikor már elég spiccesek vagyunk, elkezdünk lassan táncolgatni, miközben folyamatosan "utántöltünk". Itt? Félelmetes, hogy ezek az emberek hogy tudnak mulatni alkohol nélkül. Megszólal a "habibi" zene (klasszikus arab slágerek), kb. fél tíz van. Egyik pillanatról a másikra felpattan mindenki, odarohan a tánctérre, és elkezd tombolni. Nem egész fél órája vagyok ott, még szinte egy pohár vizet sem ittam, és már zajlik az őrjöngés. Mintha egy flashmob résztvevője lennék.

- Így néz ki a tánctér, a buli kezdete után 5 perccel:

- Nem, én pia nélkül nem tudok táncolni... pláne nem ilyen zenére... kábé két percig tart talán ez a blokk, majd rájövök, hogy csak csípőrisza - csípőrisza - taps - taps, a riszálás nem megy annyira jól, de tapsolásban verhetetlen vagyok. Rá tíz percre már ugyanúgy vonatozok - színjózanul - ahogy otthon hajnali kettő környékén.

- Érdekes a tánctér dinamikája. Két kör alakul ki, a lányok-nők körbeveszik a menyasszonyt és ott táncolnak, mi a vőlegény körül táncolunk. Nem értem, miért, de minden férfi a zakóját emelgeti - nyitogatja teljesen begyakorlott mozdulatokkal. Később rákérdezek, és megtudom, hogy így vágnak fel egymás előtt, ki hogyan tudja tekergetni a csípőjét. Az ifjú párnak végig a tánctéren kell lenniük, szerencsétlenek az este végére totálisan kipurcannak. A két kör néha összeáll egy körré, ez mindig akkor történik, amikor a női kör kinyit, és a menyasszony a leendő férjével táncol. Aztán újra nemek szerint táncolunk.

- Az este folyamán néha benyomnak egy-egy nemzetközi slágert is (mondjuk hiphopot, így ezzel sem vagyok túlságosan kisegítve). Többek között arra emlékszem, mennyire röhögtem, amikor a "give me a tequila" refrénű slágerre nyomtuk, továbbra is színjózanul (asszem ekkorra már bennem volt egy merész ananászlé).

- Van az a tipikus mozdulat, amelyet a lányok nyomatnak folyamatosan - olyan mintha azt énekelnék hangosan, hogy "lululululu", miközben a kezükkel csőrt formálnak. Rákérdezek, hogy ez mi. Így fejezik ki, hogy örülnek. Tetszik nekik, hogy le-luluzom a dolgot.

- A tánctéren óriási tombolás, ugyanakkor rend, egymás iránti tapintat és tisztelet. Természetesen senkinek sem jut eszébe letaperolni a lányokat, a dohányosok kimennek a ház elé cigizni stb - hihetetlenül civilizált, ahogy az egész buli zajlik.

- Mubarak lemondása tiszteletére mindenki a zászlóval fényképezkedik, és persze óriási a boldogság.

- 11 környéként kezdünk el vacsorázni. Ekkorra már nem érzem a lábamat. Lelkifurci nélkül esem neki a büféasztalnak.

- Lezajlik a hivatalos eljegyzési ceremónia, amikor a fiatal pár ezeken a külön székeken ülve gyűrűt cserél. Cukik.

- Vacsora után még egy kis beszélgetés, rövid táncolgatás - már közel sem ugyanannyi energiával - majd 1 körül mindenki hazamegy. Hatalmas buli volt.

- Otthon még ébren van a két couchsurferem, és velük pótolom az elmaradt iszogatást....

Eszméletlen jó buli volt, de tényleg. Le a kalappal, hogy ezek az emberek hogy tudnak mulatni.

Pár felirat... tipikus Dubai...

Három tábla, amelyen jót szórakoztam az utóbbi időben:

Ez a visszafogott reklám azt kommunikálja, hogy összesen 21 kg aranyat nyerhetsz az idei Dubai Shopping Festivalon...

Ezt a hirdetést konkrétan a Hindi Lane-n, a hindu szentélyhez vezető úton fotóztam...

... és komolyan elgondolkoztatott, hogy azért mennyire jó, hogy itt sétálok egy muzulmán országban és asztrológiát és tenyérjóslást hirdető apróhirdetéseket látok. Ezeket az iszlám egyébként haramnak, bűnnek tekinti hiszen babona - Szaud-Arábiában halálra is ítélhetnek, ha elkapnak jóslás közben.

"A park területén tilos vízipipázni" - őszinte sajnálatomra:

Visszautasíthatatlan ajánlat folyt. : a kompetítor piabolt

Na ez se semmi (mai termés).

( a szöveg jobban olvasható, ha rákattintasz.)

A rádióreklámot is hallottam, az egész a "happy endingre" fut ki... ugye nem kell túlragoznom a "happy endinget"?...

Visszautasíthatatlan ajánlat

A mai nap két vicces ajánlatot is kaptam, és gondoltam megosztom:

1. SMS a bankomtól:

Get a loan of up to AED 2 million against gold bars, coins and ornaments from Emirates Money, an Emirates NBD company. Call 04 316 03 66 or sms 'GOLD' to 3600. T & C apply.

Megmondom őszintén, hirtelen elszégyelltem magam, hogy nem tartok otthon kétmillió dirhamnyi aranyrudat fedezetnek.

2. Ezzel az e-maillel talált meg ebben a muzulmán országban a helyi alkoholboltom:

(Itt ugye az alkohol az egyetlen árucikk, amelyen van adó, méghozzá húzós 30% - ezt promóciós időszakokban a piabolt átvállalja).

No komment.

Teveverseny

Először is, állapítsuk meg: hogy ha van olyan állat, amelyet a jóisten nem versenyzésre teremtett, akkor az a teve. Össze-vissza hajtogatódnak a térdei, a hátán viszi a heti vízkészletét a szerencsétlen - summa summarum: sivatagon átkelni: igen; gyorsasági versenyben részt venni: nem. Mindezek ellenére állítólag a tevék akár 60 km/órás sebességgel is tudnak vágtázni - de azért meg kell mondanom, amikor tegnap láttam tevéket futni, nem a "kecsesség", sem a "méltóság" szavak jutottak eszembe.

A helyiek imádják a teveversenyeket, és októbertől áprilisig állítólag minden csütörtökön és pénteken van egy verseny hajnalban (ehhez képest pl. tegnap nem volt, csak az edzést tudtuk megnézni, amely nem kevésbé volt vicces). Nomármost: a tevék nem szeretnek futni, így folyamatosan csapkodni kell a feneküket, hogy vágtázzanak. Pár évvel ezelőttig - és ez a sztorinak az egyáltalán nem vicces oldala - erre voltak a zsokék. A zsokék 12 éven aluli fiúk voltak, akiket mesterségesen 20 kiló testsúly alatt tartottak, amíg csak lehetett - és akiket rabszolgaként Indiában és Pakisztánban vásároltak a helyi gazdagok. Aztán évről évre kijött a nemzetközi jelentés, hogy az UAE második a világ leginkább pedofil országai között (egy ideig csak Kuvait előzte meg...) és utána betiltották a zsokék használatát.

Mivel a tevék seggét továbbra is csapkodni kell, ezért egy urbán legenda szerint - és nem tudom, hogy tényleg igaz-e - először majmokat akartak idomítani, hogy a zsokék helyett irányítsák a tevét. De aztán jött a megoldás: egy svájci cég tervezett egy tevesegg-csapkodó robotot, amely minden problémára megoldásnak bizonyult!!

(Ez nem vicc, ez mind igaz.)

Szóval így néz ki egy teveverseny pálya:

Középen a homokos pálya, két oldalán autóút. Amikor verseny van, akkor a tevéket követik autóban a tulajdonosok/idomárok, dudálnak, és az autóból távirányítóval irányítják a tevesegg-csapkodás intenzitását, stb.)

Maga a tevesegg-csapkodó robot itt látható a két hátsó tevén:

Pár előkelően vágtázó teve (ez csak az edzés, ezért vannak csoportokban összekötve és azért tevegelnek egyik-másikon).

Elegancia:

Még grimaszol is:

Ezt robot csapdossa:

Szerencsétleneknek habzik a szájuk rendesen:

Célegyenesben:

Az edzés előtt pihenő tevék a gondozóikkal:

Végezetül, feltöltöttem egy kis videót is, hogy hogy néz az ki, amikor tevék vágtáznak:

Kimegyünk a lovira

Jelentem: Dubai továbbra is meg tud lepni. Tegnap hajnalok hajnalán elindultunk teveversenyre, és stílusosan (vagy épp paradox módon) egy lóversenypálya mellett volt a találkapont a barátokkal, hogy aztán együtt keressük meg a teveversenyt a sivatagban.

Hát nem semmi a dubai-i "lovi". Meydannak hívják, tavaly nyitották meg. Egy szálloda, amely ránőtt a pályára; így egyrészt ha a hotelben laksz, akkor az erkélyedről is tudod nézni a versenyt - másrészt ha csak odalátogatsz, akkor ihatsz alkoholt, miközben a szálloda valamelyik étterméből vagy bárjából bámészkodsz (és gyanítom az utóbbi szcenárió a gyakoribb).

A bejárat:

A lobbi - hátul a pályák:

Átrium - jópár emeletes az épület, nem tudom kik azok az emberek, akik ezrével járnak ide lóversenyt nézni. (Bár hozzáteszem: a lótenyésztés, és -verseny itt nagyon komoly ügy. Maga a sejk Angliába járkál állandóan versenyezni, amikor nem ide szervezik a versenyeket, és itt nem lehetsz fontos, ha nincs legalább pár díjnyertes lovad):

Kilátás a bárból a pályára:

Reggeli gyakorlat:

Szobák kilátással:

Ui: itt nem lehet fogadni, az iszlám szerint haram, azaz bűn a fogadás. Ugyanakkor tippelni lehet - tét nélkül felírhatod, szerinted ki nyeri a futamot, és nem kicsik a nyeremények, ha bejön a tipp. Nándi, itt a helyed.

Párkeresés Indiában

...azért Indiában, mert hogy ez a két sztori konkrétan Apekshához kötődik, de alapvetően itt Arábiában is előre elrendezett házasság a legjellemzőbb műfaj - azaz amikor felcseperedik a gyerek, a család nekiáll megfelelő CSALÁDot találni, és hogyha a család megvan, és még megfelelő korú gyerekük is van, akkor megírják a szerződést, és leszervezik az esküvőt. Persze változnak az idők és sok család most már teljesen a gyerekre bízza a dolgot - de azért úgy érzékelem, sok még a tradicionális esküvő errefelé.

Apeksha szülei teljesen modern felfogásúak és semmilyen módon nem helyeznek rá nyomást (még úgy sem, hogy már 25 éves, ami szingli nőként már túl van minden lélektani határon a tradicionális körökben). Ennek ellenére néha nagyon vicces sztorik jönnek fel ezzel az egésszel kapcsolatban, és Apeksha mindig nekem puffogja ki magát (el ne áruljátok neki, hogy mindezt leírom).

Sztori 1: kiderül egy vizsgálat során, hogy Apekshának van egy öröklődő génproblémája, amely semmilyen módon nem befolyásolja az életét, de ha a férjének is ugyanez a baja lenne, a gyerek már veszélyben lenne. Mindezt az orvos így prezentálja Apekshának: "Mondd meg a szüleidnek, hogy amikor keresik a férjedet, küldjék el a jelölteket egy vérvételre és vegyék fel a feltétel-listára, hogy a férjednek nem lehet ugyanez a baja..."

Sztori 2: Apekshát felhívja a nagymamája, hogy talált neki egy jóravaló fiút Punjabból, érdekli esetleg? Apeksha kiborul, de azért udvariasan megkérdezi, mégis mit lehet tudni a fiúról? "Semmit. Beszéltem az édesanyjával, ha többet akarunk tudni a róla, először el kell küldenünk nekik a horoszkópodat. Ha minden stimmel, akkor majd leülnek tárgyalni." (Indiában, amikor megszületsz, készítenek egy horoszkópot, amely az életedet elemzi ki. Házasság előtt szokás összevetni a két fiatal horoszkópját, és ha nem illik a kettő egymáshoz, akkor nem adja a házasságra az áldását a család).

Gondoltam, két abszolút hétköznapi példával érzékeltetem, milyen egy furcsa dolog ez.

A nők tisztelete

Teljesen ledöbbentett, amikor az egyik irodaépületet körbesétálva felfedeztem, hogy az épület elején található banknak hátul is van bejárata:

Itt Dubai-ban szó sincs arról, hogy a nők csak a "Ladies Only" bejáratot használhatnák - Szaud-Ariábiával ellentétben, ahol minden étteremnek és hivatalnak van külön főbejárata, valamint "Ladies / Families only" bejárata és büntetik a nőket, ha rossz ajtón mennek be. Dubai-ban ez más, és szerintem inkább a "szégyenlős" nőknek szánták ezt az ajtót - azaz ha zavarban vagy férfiak társaságában, akkor ezt az ajtót használhatod, ha meg nem, akkor használhatod a főbejáratot. Mindenesetre azért így is elég furcsa.

Erről jut eszembe: a héten rádióban mondták be a hírt, hogy Abu Dhabiban megnyílt az első "közvetítő" iroda, ahol interneten keresztül feleséget rendelhetsz magadnak. Garantálják, hogy olyan cseh és orosz menyecskéket szállítanak le, akiket "nem rontott meg a feminizmus".

Ugye el tudjátok képzelni azt a felháborodást, amelyet a hír a környezetemben levő emberekben kiváltott - férfiakban és nőkben egyaránt.

Arab világ - státusz jelentés

Igen, történnek mostanában izgalmas dolgok a régióban... az évet azzal indítottuk, hogy Izrael jó eséllyel megtámadhatja Iránt az atom programja miatt- ami durva konfliktushoz vezethet... az Egyesült Királyság evakuációs terveket dolgozott ki az Öbölben lakó állampolgárai kimenekítésére (ami túúúlzás.) Aztán jött Tunézia, és sok-sok arab barátom örült neki, hisz úgy látták, ez az első lépés az észak-afrikai diktatúrák felszámolásában. És lám: most Egyiptomban tüntetnek. Akram hihetetlenül lelkes, egyfolytában a beszél az otthoniakkal és ontja magából a híreket, nagyon hisz a változásban, amely egyértelműen ráfér Egyiptomra.

Ja, nem kell értem aggódni, itt ülök teljes biztonságban a világ egyik pontján ahol csak a pénz az úr, és ahol a "stabilitás mindenáron" a jelszó, hisz az hozza a pénzt... szóval érdekes megélni az ismerőseim között ezeket a változásokat, de az én életemre nincsenek hatással.
(Anyu, ne aggódj már ennyit! :)

India: És Te hol alszol?

Furcsa ezt így leírni, de Indiában sokszor, ahogy ránéztem emberekre, ez a kérdés ugrott be: Te vajon hol alszol éjszaka?

A szállodákban rendszeresen tapasztaltuk, hogy a személyzet a folyosókon és a lobby padlóján alszik, lepedőkön. Azt hiszem, ők még teljesen szerencsések, hogy ott aludhatnak.

A delhi szállodánk padlásán-tetőjén - ugyanis ezen kellett átmásznunk a szomszéd szálloda étterméhez hogy reggelizzünk - ezt a lyukat láttuk, ezt is alvóhelynek használták (meg a tetőn is evett, zuhanyzott, mosott ruhát a személyzet):

Amikor a riksa-sofőrünk átvitt minket Delhi eszméletlenül kaotikus régi bazárján, azon gondolkodtam, ő vajon hol alszik. Csak úgy, valahogy az utcán, mint a riksások, hordárok általában...

... vagy van konkrét helye, ahol tud aludni - és elképzeltem a bazár feletti emeleteket, amelyekben nyilvánvalóan laknak emberek.

Vonatozás közben láttuk, hogyan laknak a kevésbé szerencsések, akik a nagyvárosok külvárosaiban élnek, a sínek menti kunyhókban... láttuk őket fogat mosni és mellette szemetet égetni, gyerekeket pocsolyában fürdeni, síneken WC-zni - az egész annyira szürreális volt, ahogy emellett csak úgy elsuhantunk a kényelmes vonattal, hogy inkább filmnek éreztük, mint a valóságnak.

Persze a nagyvárosokban láttunk az utcákon felállított, összetákolt kunyhókat is. És érdekes módon nem úgy tűnt, mintha annak a lakói lennének a legszegényebbek - nem egyben volt áram és TV is. (ez pl. Bombay nyomornegyedeire is igaz, hogy az a kb. kétmillió ember, aki bennük él, egyáltalán nem számít a legszerencsétlenebbnek, sőt. Vannak, akik már második generációs ott lakók, irodai munkájuk van, de továbbra is ott élnek, mert ott nőttek fel... slum-túrára sajnos nem volt időnk elmenni, meg szerintem megint lettek volna vele kisebb etikai dilemmáink).

És aztán persze ott van a másik oldal - hisz Indiában mindennek van másik arca - rengeteg pazar, kertvárosi negyedet láttunk óriás házakkal és rendezett utcákkal. Ilyen szempontból az is érdekes tapasztalat volt, amikor Bombay-ben Apeksháéknál aludtunk, és megfigyelhettük, hogyan él a tisztes középosztály... teljesen jól. Bár a guggolós WC-hez nem tudnék hozzászokni (annak ellenére, hogy egész nagy gyakorlatra tettem szert a témában), de a non-stop rendelkezésre álló, a családdal lakó cseléd ott is megvan. Úgyhogy ugyanúgy, ahogy az emberek egy része 2 rupee-s samosa-t eszik a bazárban, másrészt meg alig lehet bejutni a puccos éttermekbe foglalás nélkül, itt is óriásiak a különbségek - és nem könnyű meghatározni, mi tekinthető "átlagnak".