Csütörtökön meló után indultam. Aznap négy óriás-táskával indultam munkába (sátor, hálózsák+ matrac, kaja-pia, ruhák, teljes fényképező szett kivéve tripod), így az irodában a táska halom tetejére kiírtam, hogy "Yes, I am going camping today" s ezen jót szórakozott mindenki, és ellátott hasznos-haszontalan tanácsokkal. Nassim valamiért megpróbált lelombozni (pl. a kedvenc sivatagi pókos sztorijaival), de nem sikerült (bár azért mindenkinek ajánlom, nézze meg, milyen találatokat dob fel a "camel spider" keresésre a Google Images).
Aztán este kiderült, hogy nekem van a legnagyobb/legtöbb cuccom. Fontos háttérinfó, hogy nem akartam ezért az egy alkalomért elkezdeni kemping felszerelést vásárolni, ezért mindent kölcsönkértem Christiantól - az ő felszerelése pedig autóval kimegyünk a sivatagba - kipakolunk - egy estét jól elvagyunk - reggel kocsiba bepakolunk - hazavezetünk túrára optimalizált. Mondta is, hogy hát, jócskán el fogok férni a sátorban, de azt nem gondoltam, hogy annyira nagy, hogy az már ciki. El is "kereszteltem" rögtön mecsetnek. (mármint a rögtön az azt jelenti, hogy miután magamhoz tértem az első sokk után az első összeszereléskor).
A csapat szokás szerint két óra késéssel indult. Két találkozópontunk volt és mindkettőn mindenki késett (az utóbbinak örültem, mert a srác, akinek a kocsijában mentem és egyébként sem tudtam volna elviselni három órán keresztül, 10 perccel indulás után rájött, hogy jé, hát ő nem mehet át Ománba, hisz nincs rendes vízuma - aztán egy normális kocsiba kerültem a második találkaponton.)
Musandam az Arab-félsziget északi csücske (tehát tőlem jobbra-fent van a térképen), és az bizonyos terület, amely Ománhoz tartozik de az UAE északi része elválasztja az anyaországtól - írtam már erről. Arábia "Norvégiájának" hívják, mert tele van "fjordokkal", rengeteg öböl, magas sziklák és hegyek és gyönyörű sötétkék színű tenger. A terület szinte lakatlan, hosszú, elhagyatott, természetes tengerpartok (tehát úgy néz ki, mint az UAE partja 50 éve, amikor még nem voltak szállodák). A tengert pedig, amely részben a Perzsa-öböl, részben az Ománi öböl, sokféle állat kellemesnek találja, így mindenféle madarakat, teknősöket és delfineket lehet látni, de néha még cápát és bálnát is.
Körülbelül 3 óra alatt értünk le Musandamba. Közben a határátkelésünk ismét bizonyította, hogy itt a Közel-Keleten nem a folyamatok hatékonysága az elsődleges szempont (kapsz egy cetlit az egyik pultnál, azt vidd át a másik kis házba, ott a vámos kiad egy másik papírt stb... szórakoztató mindenesetre). Már a határ előtt feltűnnek a hegyek (hirtelen a sivatagból kinő az a Hajjar hegység, amelyet a RAK hétvégémen is láttam), a határ után pedig az autópályából egy kis kétsávos, a tenger mentén kanyarogva a hegyekbe felkapaszkodós út lesz. Itt kerestünk egy szép tengerparti részt, és letáboroztunk. Ekkor jöttem rá, mekkora is az a sátor, valamit arra is, hogy az egyik tartó rúd eltörött, így mindkét nap vagy egy órát szenvedtem, hogy átmeneti megoldásokkal majdnem-emberi formát adjak neki. Ami pedig a sátor méretét illeti, mindannyian jót röhögtünk rajta, majd ezek után bekéredzkedett az összes ember, aki nem hozott sátrat, első nap négyen, másnap hárman aludtunk benne. Így nem is volt rossz, hogy ezzel jöttem.
Hihetetlen élmény volt. A part teljesen nyugis volt, így a tenger morajlása néha fülsüketítőnek tűnt. Balra, messze, egy városka vagy út fényei látszottak, ez volt a civilizáció egyetlen nyoma ( a kép teljes zoommal készült, és a képet nézve tűnt csak fel, hogy ott messze hegyek emelkednek ki a vízből):
Majdnem telihold volt, és ezt láttam a sátramból:
A sátrakat egy sziklafal mellé állítottuk, hogy reggel árnyékban legyünk:
Aztán iszogattunk (én is csempésztem alkoholt Ománba, jujj), tábortűz mellett táncoltunk - valamint arról beszélgettünk, hogy hát igen, Amerikában/Európában már nem jellemző, hogy bárhol találsz elhagyatott tengerpartot, ahova csak lazán letáborozol mert senkit nem érdekel, mit csinálsz...
A buli....
Azt hiszem, én 3-fél 4-ig beszélgettem meg táncoltam és aztán másnap 7-kor keltem, így a péntekem ez alkalommal sem volt túl kipihent...
Az esti fények a háttérben-kép így nézett ki a hajnali fényben:
A sziklafalon fölöttünk még egy kis erőd is volt:
Ébredezik a nép, reggeli kávé:
A mecset. Féli megroggyant, de végig kibírta!
Mindenhol teljes csend és nyugi.
Ez volt a "WC-sarkunk". Soha rosszabb első reggeli pisit... :
Persze kávé után rögtön rohantunk a vízbe. Igazából az ébresztett fel...
Reggeli után összepakoltunk és elindultunk Musandam "fővárosa", Khassab felé. Napközben még látványosabb volt a kanyargós út, néha megálltunk fényképezni. A sötét folt ezen a képen több száz, ha nem ezer madár, amely a vízen punnyadozott:
Khassab bájos városka, a maga harmadik világ-beli módján. 40-50 lakóépület és vagy 8 mecset, muszáj volt lefényképeznem a legrangosabb éttermét:
Itt az volt a terv, hogy keresünk szupermarketet (naivitásunk határtalan), és bevásárolunk estére sütögetni való húst. Aztán amikor megláttuk a kínálatot, végül chipset és kekszet vettünk a benzinkúton. Majdnem legyőzött a kísértés, hogy előfizessek a Times of Oman-ra, de aztán lefogtam magam:
Péntek volt, mindenki mecsetben volt vagy afelé tartott (ami nagyon érdekes látvány, mindenki egyedül sétál az út mentén az ezer fokban, nyilván mindenki ismer mindenkit de egy szót sem szólnak egymáshoz, csak ballagnak. Első nap egy szál nőt vagy gyereket nem láttunk, ami elég kísérteties hangulatot adott a helynek. Aztán másnap úgy néz ki, családi nap volt, mindenki kint volt az utcákon).
Egy átlagos lakóépület, legalábbis a kerítése:
Khassab egyetlen turisztikai látványossága, az erőd, amely persze zárva volt:
Két óra sétálgatás után, már szinte ájuldozva, szálltunk be aztán a bárkánkba, és indultunk neki az útnak. Az itteni dhow-k kb. 40-50 fő férőhelyes hajócskák, a fedélzeten szőnyeg és párnák, így mindenki úgy fetreng, ahogy csak tud. A dhow egy csónakon húzta mögöttünk az összes cuccunkat. Kb. 5 órát hajókáztunk, bámultuk a gyönyörű tájat, néha megálltunk a vízbe ugrálni, fürdeni, búvárkodni, a fedélzeten teát, gyümölcsöket, ebédet kaptunk, szunyáltunk is egyet ebéd után, egyszóval pontosan úgy töltöttünk el a péntek délutánt, ahogy azt kell :)
Megpróbálom visszafogni magam és csak pár fotót feltölteni a sok százból. A növényzet természetesen gyér, az az egy fácska állt csak talpon a vidéken:
Magas sziklafalak, a falon - a kép közepétől kicsit balra - pelikán formájú, de kicsit kisebb és sötét színű madarak hűsölnek:
Más madarak a víz mellett meetingelnek:
A táj...
A mi dhow-nk is kb. így nézett ki:
A vezetőnk éppen azt magyarázza, hogy az itt a szigeten lakók csónakkal járnak orvoshoz Khassabba. Rendelő nincs a szigeten (mecset persze van).
Delfinek! Legalább 10-et láttunk, kicsiket is.
És még több szikla.
Valamikor délután elkapott az ihlet, hogy igazából a hegyek árnyalata és textúrája tetszik nagyon, és életemben először elkezdtem fekete-fehérben fotózni. Erre a képre büszke is vagyok egy kicsit:
Este 6-7 körül a dhow letett minket egy, a szárazföld felől megközelíthetetlen tengerparton. A nomád-túránknak ez volt a második estére megbeszélt programja - megbeszéltük, hogy másnap reggel aztán eljön értünk a hajó (nem fizettünk előre, biztos ami biztos). Először picit fura érzés volt teljesen elvágva lenni a civilizációtól, hogyha bármi baj történik, nincs térerőnk, nincs senki a közelben... de persze ilyen helyen az ember nem tud aggódni, mindenki teljesen lelazult. És persze semmi bajunk nem volt, és másnap jött a hajó értünk.
Másnap este már kicsit punnyadtabb volt a társaság, így inkább tűz körül beszélgetős - csillag nézős este volt, de az is jól esett. A sátram a második estét már nehezebben viselte mert itt fújt a szél... így készenlétben voltam, hogy az éjjel folyamán ránk szakad, de kibírta....
Hát így nézett ki a mecsetünk reggelre:
A sátortáborunk:
Aztán jött a hajó, felpakoltak minket, véletlenül kiöntöttem 2 liter narancslét a motorcsónakon, amely a dhow-ra vitt bennünket így 30 ember összes cucca úszott narancslében (ráadásul az ilyen helyzetekben nem tudok nem hangosan röhögni, ami még kellemetlenebb...) aztán vissza Khassab-ba. Reggeliztünk egy indiai kis büfében, és kora délutánra értünk haza.
Kb. mostanra sikerült kipihennem a hétvégét, de persze megérte. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára olyan helyen, amelynek ilyen nyers szépsége lett volna. És persze megint elkapott a szokásos érzés - amely számtalanszor elkap itt - mintha nem a dubai lakásomtól háro m órányira, hanem a világ egy másik részében lettem volna. Tényleg óriási élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése