Hétvége Katarban: vasárnap

Ebben a vasárnapi bejegyzésben gátlástalanul sok képet fogok bemutatni az Iszlám Művészetek Múzeumáról, ugyanis az egész napot itt töltöttem. Mivel kivégeztem a bazárt meg a modern negyedet, valamint körbesétáltam a városközpontot és az öblöt, én teljesen elégedett voltam azzal, amit Dohából így elsőre láttam, biztos még sok mindent lehetett volna, de a következőre is kell hagyni valamit, nem igaz? Meg nagyon érdekelt belülről a múzeum meg a kiállítás. Mozijegyem már nem volt estére, mert este ment a repülő, gondoltam akkor tisztességesen végignézem a kiállítást. (meg röhögtem is magamban, hogy biztos a sztárok is a vasárnapot a múzeumban töltik a filmfesztivál után, és majd összefutok Ben Kingsley-vel meg Robert De Niro-val - róluk tudtam biztosan, hogy Katarban vannak).

Szóval kicsekkoltam a szállodában, a poggyászomat otthagytam, és elsétáltam a múzeumhoz. Kb. ezer részletét lefotóztam ennek az épületnek, ahogy megközelítettem, csak párat teszek fel...






Ahogy mentem fel a bejárathoz vezető lépcsőn, szembe jött velem Ben Kingsley. Ő már befejezte a nézelődést ezek szerint :( Rangon alulinak éreztem volna, hogy előkapjam a fényképezőgépet, így csak egymásra mosolyogtunk, és elhaladtunk egymás mellett.

A múzeum belülről még döbbenetesebb látvány. Hihetetlenül szépen megkomponált terek, zseniális részletek.

Ez az épület tenger felé néző fala/ átriuma:




A kávézó és mögötte a terasz:



Maga a terasz:



Másik kilátás a teraszról:



A bejárati csarnok és felette a múzeum egyik szimbóluma, a kör:



Az emeleti folyosók:

Szóval eszméletlen maga az épület. A kiállítás is érdekes. Az egyik szintjén végigvezet az iszlám művészet sajátosságain, a formavilág, az ábrázolásmód stb., a másik emeleten pedig lebontja területre, és minden egyes régiónak (Spanyolországtól Indiáig) egy-egy kimagasló korszakát bemutatja. És bár a szőnyegek és a csuprok és a lámpák nem a kedvenc műfajaim, tényleg szép és sokat is tanultam belőle. Na meg a kiállító terek is fantasztikusak, pl.:


Szóval itt eltöltöttem 2-3 órát, aztán elkezdett besűrűsödni a tömeg a bejárati csarnoknál, ugyanis kiderült, hogy itt még vasárnap is volt egy-két vetítés, és mivel ezekre nem kellett jegyet venni, ezért érkezési sorrendben engedték be az embereket a múzeumba. Én meg már eleve bent voltam, hát ki is használtam: beültem egy dokumentumfilmre.

A Team Qatar egy nagyon izgalmas témát dolgoz fel. Mivel a sejka segíteni szeretné a normális párbeszéd kialakulását a társadalomban, és rájött arra, hogy ehhez meg kell tanítani az embereket beszélni, érvelni-ellenérvelni, ezért úgy döntött, Debate Club-ot indít a helyi középiskolákban. (nem tudom, hogy ezt még most is disputának hívják-e nálunk, de ilyenben én is részt vettem még középiskolában, egy adott témáról kell pro és kontra vitatkozni, szigorúan kötött szabályok szerint). Sőt mi több: elindította a történelem első, frissen alakult katari disputa-csapatát a középiskolások disputa világbajnokságán, amelyet Washingtonban rendeztek. Mivel négy hetük volt erre felkészülni (v.ö. az angolok éveket készülnek erre a versenyre), ezért megbízott egy csapat friss oxfordi diplomást és volt disputa bajnokot, hogy készítsék fel a gyerekeket a megmérettetésre. Erről a felkészülésről és a versenyről szólt a dokumentumfilm, és nagyon érdekes volt végignézni, hogyan nyílik meg ezek a gyerekek előtt a világ, hogyan kezdenek meg megérteni bizonyos dolgokat, amelyeket eddig a burokban nem érzékeltek, stb. Pl. a verseny ramadan alatt volt, az egyik lány végig böjtölt és imádkozott, mégis, végignéztük, hogyan érvelt a versenyben az eutanázia mellett egy másik csapat ellen. Szintén a verseny alatt, Washingtonban találkoznak a különböző országok küldöttei, és a katari csapat összefut az izraeli csapattal. Először úgy néztek rájuk, mintha UFÓ-k lennének... később nekik szurkoltak egy versenyben "a közös ellenség", az angolok ellen. Egyszóval, érdemes megnézni ezt a filmet, nagyon érdekes.

Mivel ez a vasárnapi egy különleges vetítése volt a Team Qatar-nak, ezért maga a film után rendeztek egy konkrét disputát is. Meghívtak középiskolásokat, és voltak különleges vendégek is, az egyik csapatban egy, itt elég népszerű, asszem palesztin rapper volt, a másikban egy arab származású amerikai stand-up comedy csaj, a moderátor Dean Obeidallah, szintén stand-up comedy előadó stb - és egy filmes témában vitatkoztak.

Ezután már el akartam indulni, egész nap nem ettem és a gépemet is el kellett érnem. Még egy búcsú-pillantást vetettem a fesztivál program táblára, és ott feltűnt, hogy feltettek egy kis post-it-ot, rajta: Speciális filmvetítés Robert De Niro-val... 10 percem volt odaaérni.

Az auditórium előtt persze ezer ember, mindenki nemrég hallott a dologról és be akart jutni. Gondoltam, megpróbálom... előttem még kb. 15 ember állt, amikor azt mondták, megtelt az terem... majd kijött a rendező, hogy "Ja! Még egy hely van." én voltam a legelső a sorban, aki egyedül és nem csapatban akart bejutni, így bejutottam.

Maga a téma érdekes volt: a filmfesztivál kapcsán szerveztek egy pályázatot, egyperces filmeket kellett készíteni és a nyertesek ösztöndíjakat kaptak. Itt vetítették le a nyertes filmeket, és beszélgettek róluk: Robert De Niro, a Tribeca fesztivál többi szervezője, Hiam Abbas, a Közel-Kelet egy nagy sztárja, és a pályázat szervezője. Persze amikor megérkezett "Bob" ahogy a beszélgetésen hívták, mindenki gátlástalanul fotózott, én se keveset.





Egyébként teljesen blazírt volt, és nagy csalódás. Kb. minden kérdésre azt mondta: erre ő nem tud felelni és átadta a Tribecás nőnek a mikrofont, majd kb. arra koncentrált, hogy minden szögből jól nézzen ki. De tényleg. A végén az volt a feladata, hogy bejelentse: most, hogy ilyen jól sikerült az első dohai Tribeca filmfesztivál, egész éves programot építenek rá, filmsulit indítanak, csere-tanulási lehetőséget New Yorkban, stb. (ismét csak gratula a sejkának, ő fizeti ezt is). Ez tök izgalmas hír, nem? Úgy olvasta fel, mint Havas Henrik anno a vizsgaeredményeinket.


Na ez a beszélgetés után már tényleg rohannom kellett, hogy elérjem a gépet. Átrohantam a bazáron a szállodámhoz... említettem, hogy ebben a bazárban nem lehet eltévedni? Most sikerült. És amikor egyre idegesebb vagy, hogy úristen, lekésem a gépem, akkor kezdesz el igazán rossz döntéseket hozni, hogy milyen irányba indulj, hirtelen összekevered az Al Mohammed utcát az Al Abdullal, majd az Al Ahmeddel, és ott a baj... végül kikavirnyáltam valahogy, de nem volt egyszerű.

A reptérre menet a taxisnak hihetetlen szófosása volt, többek között kérdezgetett Dubai-ról. Azt mondja, hallotta, hogy szép a metró, meg minden, de azt is hallotta, hogy túl sok indiai utazik rajta, és ezért nagyon büdös van benne. Ezt meséli nekem a Sri Lankai taxisofőr. Nem abszurd?
(már Dubai-ban hazafelé menet a taxis pedig kifaggatott az életemről, és közölte, ha egy héten belül nem nősülök meg, nagy baj lesz. Szívesen ír haza a szüleinek Indiába, ők szereznek nekem egy feleséget azonnal.)

Összességében: Doha érdekes volt, jó volt kikapcsolódni és egyszer körbejárni, a filmfesztivál pedig óriás élmény, ezért jövőre is szívesen eljönnék ide. Búcsúként álljon itt az egyik kedvenc dohai Kresz-táblám:

Hétvége Katarban: szombat

A szombat délelőttöt a bazároknak szenteltem. A szállodám gyakorlatilag a bazár-negyed közepén volt, így tőlem ötperces távolságban bármelyik irányba megtalálható volt egy kisebb-nagyobb létesítmény. Ezek javarészt "modernebb", 10-20 éves épületek, benne a szokásos labirintus a kis boltocskákkal, és nem is különösen inspirálóak. Azért egy-két fotót ezekről is beszúrok:




Ez az egyik bazár bejárata:




Doha egyetlen eredeti széltornya is a képen látható:



Szőnyeg per párnabolt...:



Na de ezután megérkeztem a Souq Waqif-ba, és ez a hely teljesen elvarázsolt.

A Souq Waqif Katar legrégebbi bazárja, "ősidők" óta ide járnak a beduinok kereskedni, adni-venni, így kialakításában, stílusában tökéletesen hozza a "mesés közel-kelet" asszociációkat. Ugyanakkor 2004-ben felújították, mindent eredeti stílusban persze, és azóta turisták által is élvezhető, tisztaság, nincs büdös és persze a helyiek is tudják, hogy itt turisták is megfordulnak, így nem veszik le a fejedet, ha elkezded őket fotózni. Eredeti, helyiek által használt bazár, finom-hangolva a nyugat számára.

Úgy döntöttem, most én itt tisztességesen elveszek a labirintusokban, de sajnos nem sikerült. Kikerültem viszont egy nagyobbacska térre, ahol éttermek sorakoztak egymás mellett (ez a bazár legturistásabb része, nyilván). Beültem egy kávéház teraszára, és egy órát csak nézegettem az embereket - ezt a helyet a helyiek kb. korzónak használják, mindenki nézelődött és egyszerűen csak vonult. Aki meg beült valamelyik helyre, automatikusan hozták neki a kávét és a vízipipát, aztán ő is bámészkodott. Hihetetlen volt ez a nyugalom, egy bazár kellős közepén.


Aztán felfedeztem, hogy létrehoztak egy művészeti központot is az egyik épületben, ezt körbejártam, kisebb galériák, művészeti könyvesboltok, antikvitás:



Na de aztán ténylegesen bevetettem magam a piacra. Kb. így nézett ki egy utcácska:



Nincs természetes fény, szűkek az utak - pláne, amikor mindenki kipakolja a termékeket a bolt elé - és kategóriák szerint rendeződtek el a boltok, azaz egymás mellett voltak fűszeresek, a textil-, a parfüm-, az edényárusok, és valahogy mindegyik csoportosulásnak a labirintuson belül megvan a maga hangulata. Pl: a parfümsoron mindenfelől illatokat érzel, csak egy-egy ember lézeng és azok is halkan beszélgetnek. A fűszer/egyéb kajánál óriási zsivaj, teljes abajába (szemkivágásos) öltözött nők tömege, mindegyik nézegeti az árut, hangosan vitatkozik az árakon az eladóval. A kaját nagy tételre vásárolják egyébként, és mivel a nők nem tudnák maguk vinni, ezért minden nő után futkározik egy "hordár" aki egy rendes kőműves talicskát tol át a tömegen, és cipeli a nő után a bevásárlását. Óriási zsivaj és tülekedés. A textil rész megint más, stb. És az egyes részek között gyakran csak egy saroknyi van, egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozik a hangulat.


A szőnyeg árusoknak kültéri standjai is voltak:

Szóval itt elbámészkodtam egy keveset, nagyon élveztem. Mondom, próbáltam elveszni, de sajnos nem sikerült. Azért így is jó élmény volt. És nem, nem vásároltam semmit. Rizsre nem volt épp szükségem, szőnyeget meg nem akartam hazavinni fapadossal.

A Souq után volt még egy kis időm nézelődni, így ismét megkíséreltem a Corniche mentén sétálni, ez alkalommal nagyobb sikerrel, kb. a feléig el is jutottam, és onnan mentem tovább taxival. Tényleg szép egyébként a Corniche-menti sétány:



Az út másik oldalán meg parkok, óriási zöld gyep- területekkel, amelyet konstans locsolnak és ápolnak. Rábukkantam egy "heritage village"-re is, amely sajnos zárva volt, így a skanzen élmény elmaradt.

Aztán innen taxival a City Centre plázába, a mozihoz. Mielőtt elindult volna a szombati film-maraton, még gyorsan beindultak a shopping-ösztöneim (lehet, hogy a reggeli bazár miatt, csak ott nem vettem semmit). Így fél óra alatt, sikerült vásárolnom pár ruhát, köztük egy ... téli pulóvert. Így utólag nem tudok rá ésszerű magyarázatot találni. De muszáj volt. Ja, és összefutottam egy magyar csávóval. Rendőrként dolgozik Katarban. Na, az a nem semmi.

Megtaláltam ma a filmfesztivál hivatalos szpotját is, nyálas de mégis beszúrom ide, egyrészt emléknek jó lesz (minden film előtt leadták, tehát 8-szor láttam minimum), illetve picit sejteti a sokszínűséget, ami Katarra és egyébként az egész régióra jellemző (pláne Dubai):

http://www.youtube.com/watch?v=jlfR8RWhLWQ

Az első szombati filmem a kimondhatatlan című Pomegranates & Myrrh nevű, palesztin film volt, amely a palesztinok édesbús életéről ad képet, nagyon hosszan és lassan. Ezután néztem a The Informant! -ot - amikor rendeltem a jegyeket, gondoltam jó lesz azért egy garantáltan vicces film is. Ha jól láttam, Magyarországon november végén vetítik, nagyon vicces, nézzétek meg!

A következő filmem egy régi klasszikus volt. 'A Múmia' (angolul: The Mummy: the Night of Counting the Years), mint megtudtam, Egyiptom egyik "nemzeti kincse", 1968-ban készült, és a bemutatásának az volt az apropója, hogy Martin Scorsese alapítványa idén "restaurálta" (nem jut eszembe a jó szó). De, hogy igazán nagy élmény legyen, ez is szabadtéri vetítés volt. A vetítés helyszíne konkrétan a régi bazár, a Souq Waqif, amelyet reggel bejártam!

Alábbiakban egy kép a helyszínről. Még most is lenyűgöz ez a hozzáállás, hogy az egy szem 1968-as film kedvéért felépítenek egy teljesen külön szabadtéri helyszínt (ez nem a múzeum kertje, egymástól messze a kettő) hiszen ha már egyiptomi film, akkor bazárhangulat, bevilágítják a Souq-ot a feeling kedvéért, odatesznek még párezer széket, és egy alkalommal lemegy a film és utána összepakolnak. Erre mondom, hogy igazán odafigyeltek a részletekre és mindent megtettek a fesztivál sikeréért. A sejka meg kellően megszponzorálta az eseményt gondolom.



Na de ez még nem volt elég, ugyanis a Múmia után ismét taxiba szálltam, és ismét elmentem a multiplexbe (az volt aznap a sokadik taxizásom a patkó egyik végéből a másikba). Itt még megnéztem egy késő esti filmet, a Cairo Time-t, ami kanadai film egyébként, nemrég mutatták be, és Egyiptomban játszódik. Ezt is ajánlom, nem is a fő vonal miatt, ami egy kb. kibontakozó szerelem története, hanem azért, mert nagyon érdekes képet nyújt a kulturális sokkról, ami egy nyugati embert ér, amikor a Közel-Keletre utazik és "beleveti magát". Sok mindenben, apró mozzanatokban fedeztem fel hasonlóságot a saját tapasztalataimmal. :)




Ui: a tegnapi bejegyzésben emlegettem az LED red carpet-ot. Itt megtekinthető:
http://www.dohatribecafilm.com/festivalcoverage.htm
(és minden info a filmekről is, amelyeket néztem).

Hétvége Katarban: péntek

És akkor következzen az ígért élménybeszámoló! Úgy döntöttem, külön postot írok az egyes napokra, így nem lesz elolvashatatlanul hosszú a hétvége leírása...

Szóval péntek. Egy iszonyatos rossz reggeli után (-2 csillag, you know), elindultam felfedezni magamnak a szálloda környékét. Az előző bejegyzés sötét fotóinak tárgya így nézett ki nappali fényben:



És ezek pedig a szállodával szomszédos épületek:



Szóval azért hogyha jól megnézi az ember a fotókat, észrevehető némi különbség Dubai és Doha között, bár nem fair a kettőt összehasonlítani, hiszen Dohában nyilván nem a legjobb környéken volt a szállodám.

És teljesen felvillanyozott egyébként, hogy "autentikusabb" élményben lehet itt részem. Még azt is eldöntöttem, hogy elmegyek az Animal Souq-ba, az állatbazárba ahova végképp nem megy egy turista sem, viszont lehet ténylegesen alkudozni kecskére, és ha akarod, felár ellenében ott helyben le is vágják neked az útikönyv szerint .... időhiány miatt elmaradt.

Katarról egyébként azt érdemes tudni, hogy valami őrületesen gazdag ország, rengeteg olajjal és gázkészlettel. Tudom, nem ez az első benyomás a képek alapján, de persze az olaj és gáz pont egy olyan kategória, amelynél kevesek kezében összpontosul rengeteg pénz. Az a tény viszont, hogy ha olaj nincs, akkor nagy gond lesz, foglalkoztatja a katari sejket is, aki ezért elég aktívan próbálja a turizmust fellendíteni. Dubai-jal ellentétben viszont, ahol az útikönyvem szerint "a glitz and glam", a luxus és a party és az ereszd el a hajamat a jellemző- itt főképp a kulturális turizmusra, a sport turizmusra és a konferenciákra, incentive utakra helyezik a hangsúlyt, ergo: épülnek a szép szállodák, de mellette komoly múzeumok vannak, van nemzeti színház, és kimagasló minőségű sport pályák (most indulnak az olimpia pályázaton is). És ez nekem egyébként nagyon szimpatikus.

Emellett a sejka (azaz a sejkné) teljesen rá van indulva a nép művelésére, ő szervezte a Filmfesztivált és öntött bele eszméletlen sok pénzt, egyetemvárost épít, ahova külföldi egyetemeket hív, hogy nyissanak kirendeltséget :), középiskolai csereprogramokat támogat (erről majd még lesz szó vasárnapnál) - szóval le a kalappal.

Ami Dohát illeti, olyan óriási benyomást nem tett rám. Mondjuk elég limitált volt a hatóköröm, amelyen belül mozogtam - minden délután filmeket néztem, így nem volt időm nagyobb körökre - de amit láttam, azt kb így tudom összefoglalni: tengerparti sétány (Al Corniche), MIA (Museum of Islamic Arts), "diplomata negyed", ahol az új építkezések, felhőkarcolók vannak, és a bazárnegyed. A négy pont között piszkos utcácskák, kétes kinézetű boltok, lerobbant autók.

Elindultam megnézni a Corniche-t, a sétányt a patkó alakú öböl mellett. Ez a sétány azért nagy flash, mert itt ki lett alakítva gyalogosoknak is út (!) azaz tudsz sétálgatni, bámészkodni, biciklizni, anélkül hogy az életedért rettegnél, ami a város többi részére jellemző. Dög meleg volt egyébként, esküszöm 5 fokkal minimum több mint most itt, azonnal le is égtem.

A patkó egyik vége a város régi része, a dhow-kikötő (bárka) és a MIA, a másik része a diplomata, modern negyed. Amikor kiértem konkrétan az öbölhöz, ez a látvány fogadott, ami azért nem rossz:



Ott látszik a háttérben a már említett Iszlám Művészetek Múzeuma, amelyet 2008-ban építettek, I. M. Pei munkája, és annyira gyönyörű hogy erre szavakat nem találok, és ezért úgy sejtem jó pár képet fel is fogok róla tenni, amiért előre is elnézést kérek.

A dhow kikötőben síri csend, egy-két emberke felmosta éppen a hajót, egyébként teljesen elhagyatott volt az egész szakasz a tikkasztó hőségben. Itt kezdtem el rájönni egyébként - és ez a feltevésem a bazárban került bebizonyításra később - hogy Katarnak van egy jellegzetes szaga. Hol kevésbé érzed, hol intenzívebben, de nagyon fura. És büdös.


Ez itt egy dhow belseje. Nagyon jópofa, elképzelem ahogy itt elheverednek az emberek, shisháznak, teáznak és közben megy a bárka. Azért nem rossz.
(Anyu figyelmét fel szeretném hívni a kép közepén látható edényre...)



És ígéretemhez híven még egy kép a MIA-ról...


Egyébként ez a múzeum volt a filmfesztivál központja is (bár nem itt vetítették a legtöbb filmet), így a múzeum volt az első úti célom, mert át akartam venni az interneten lefoglalt jegyeket. Így elsétáltam a patkó széléhez, a múzeum bejáratához, ahol is nem engedtek be, mondván, a múzeum zárva van, és nem hitték el nekem, hogy igenis a mozi jegypénztár nyitva van elvileg. Whatever. Itt a pénteki - egy levél se rezzen senki sem dolgozik - dolgot véresen komolyan veszik, szinte kísértetiesen kevés ember volt egyébként is utcákon. Aki meg kint volt, az meg lépcsőkön meg járdán meg pálmafák árnyékában, félig kómás állapotban fetrengett.

Egy érdekes épület a múzeummal szemben, a bazár mellett van de nem sikerült kiderítenem, mi a funkciója:



A patkó egyik végéből így látszik a másik. Doha múltja és jövője...


És még egy utolsó kép a múzeumról (nyugi, csak átmeneti a búcsú, lesz még jópár...):


Miután így megnéztem a kikötőt, meg a múzeum portáját, ahonnan visszaküldtek, gondoltam lesétálom azt a 7 km-t, amely az öböl másik végéhez és a modern negyedhez visz (ott volt a pláza, ahol a filmfesztivál legtöbb vetítése volt). Hiszen végül is van még három órám a filmig, meg még semmit sem láttam a városból. Körülbelül vagy 200 métert mehettem, amikor már úgy éreztem, azonnal elájulok a hőségben, így a taxi mellett döntöttem.

Fontos tanulság: Dohában nagyon nehéz taxit szerezni, pláne pénteken.

Körülbelül egy órát integettem vadul az egyik út mellett, amikor elegem lett az egészből. Visszasétáltam a szállodába, ahol is rendeltettem magamnak egy taxit, ami megint 20 perc volt mire megérkezett. Doha tempója nagyon különbözik Dubai tempójától.

Szóval taxival elmentem a City Center Mall-ba, ami a modern negyed egy nagy plázája, itt volt a multiplex is a filmfesztivállal. Ilyen se történt még velem: először nem akartak beengedni a plázába, mondván: a péntek Dohában a családi nap, azaz a nők kényelme érdekében nem engednek be szingli pasikat az áruházba ("men only with children and wives today") majd miután elkezdtem kiabálni - hiszen ugye itt a kiabálás segít - hogy mégiscsak nonszensz, hogy nem enged be a filmfesztiválra, végül beengedett. Ekkor már totálisan ki voltam bukva és csak arra tudtam gondolni, hogy beülök egy kávéházba és kipihenem magam. Ekkor jött a másik meglepetés: minden üzletet éppen zártak be, ugyanis pénteken 1-4 -ig délután zárva vannak az üzletek. Bosszúból úgy döntöttem, legalább pisilek egyet. A piszoárok helyén ez fogadott:



És annyira ideges voltam már, hogy basszus itt semmi sem jön össze, hogy össze is zavarodtam, először azon kezdtem el gondolkodni, hogy, jé, ezt hogy kell használni, vajon a két kőre kell ráállnom és közöttük céloznom? Hálistennek nem próbáltam ki, utána rájöttem hogy ez az ima előtti lábmosó facility. Szerintem kb. letartóztattak volna, hogyha valaki elkap, ahogy éppen a szertartásos tisztálkodásra szánt sarokban pisilek.

Azt hiszem, itt kezdtem el magamon röhögni, és jöttem rá arra, hogy teljesen felesleges volt az előző pát órát szenvedéssel meg idegeskedéssel töltenem. Megtapasztalni jöttem ezt a helyet, és egyszerűen nem olyanok voltak a tapasztalatok, mint amire fel voltam készülve (minden kihalt, zárva, minden lassú, stb.) és ahelyett, hogy ezt egy kulturális tapasztalatként fogtam fel, helyette teljesen feleslegesen idegeskedtem ezen. De hát Doha olyan, amilyen, pont ez a jó benne és ilyennek kell elfogadni. És miután ezt tudatosítottam magamban, elkezdtem élvezni a szituációt.

Miután még a mozi is zárva volt, így úgy döntöttem, nincs mese, muszáj még valamit ma felfedeznem, nem elégszem meg azzal az egy szem dhow kikötővel. És egyébként is, mit nekem a meleg, körbejárom a modern negyedet gyorsan egy óra alatt.

Az egy óra alatt a plázát sikerült körbesétálnom. Építkezéseken sétáltam keresztül, úthenger elől futottam, négysávos autóút külső sávjában sétáltam- mivel járda sehol sem volt. De láttam szép épületeket, például ezt:





Itt a jobb oldali elvileg az Al Jazeera székháza, azaz az "arab média fellegvára", a térkép szerint. Ott a helyszínen semmi sem utalt erre, így nem vagyok teljesen biztos:



Itt is divat a fura alakú felhőkarcolók tervezése. A jobb oldalit Tornádónak hívják...


A séta után visszatértem a plázába, a moziba, ahol kissé megváltozott a szituáció. Konkrétan vagy 500 ember ölte egymást, hogy elcsípje az utolsó jegyeket. Picit meg is ijedtem, hogy az én foglalásom vajon megvan-e (mert csak lefoglaltam, nem fizettem ki), de utána minden OK volt, megkaptam az összes jegyet.



A filmfesztivál egyszerűen hatalmas élmény volt!

Összesen nyolc filmet néztem meg a három nap alatt (3+4+1), mindegyikről mondok is majd egy mondatot. Nagyon szuper volt a szervezés, rengeteg helyi önkéntes koordinálta a dolgokat (az egyik helyi öltözékben rohangáló, kb. 35 éves csávó, nagy lelkesen mesélte, hogy még életében egy napot nem dolgozott, és most itt ellenőrzi a jegyeket, so much fun!).

Én inkább a regió-specifikus filmeket néztem, hisz a hollywoodi produkciót meg tudom nézni bármikor, és az azért is volt jó, mert mint kiderült, azoknál mindig ott volt a rendező meg pár színész, és az előadások után beszélgetések voltak:



Fent az első film utáni beszélgetés. Ez egyébként egy indiai film volt, Road, Movie a címe, és amikor néztem, teljesen odavoltam, hogy mennyire jó, de a későbbiek fényében most már annyira nem vagyok lenyűgözve. Mindenesetre azért egy jó film, és az India - rajongó haveroknak mindenképpen ajánlom, teljes mértékben ellentmond mindannak, ahogy én eddig Indiát elképzeltem.

A második film, amelyet aznap néztem, egy iráni film volt: About Elly. Nagyon-nagyon-nagyon jó. Ezt tényleg bátran ajánlom mindenkinek, nagyon határozottan, de mégis finoman mutatja be a nők helyzetét a modern Iránban. Tényleg nézzétek meg.

Az aznapi harmadik filmem szabadtéri mozizás volt. A fesztivál minden napjára próbáltak különlegesebb programokat is szervezni, én pedig megpróbáltam ezeken is részt venni, ha tudtam (pl. Martin Scorsese tartott egy workshopot pénteken, arra nem tudtam elmenni egy másik film miatt, de a szabadtéri vetítéseket nem akartam kihagyni). Ezt a múzeum kertjében szervezték, így az Elly után visszataxiztam a patkó másik végéhez, a múzeumhoz.

A múzeum gyönyörűen ki volt világítva, itt a bejárat utáni pálmasor is:


Ami fent nem látszik, hogy ez a pálmasor köti össze a múzeumot, ami egy kis félszigeten áll, a szárazfölddel. És itt volt előző este a fesztivál megnyitója is, a red carpet bevonulás (nem győzték hangsúlyozni, hogy ez a világ első LED red carpet-je).

A múzeum kertje sem volt semmi. Hihetetlen, mennyire odafigyeltek a részletekre, a fényekre, a berendezésre, a tisztaságra, nagyon komoly volt. Ilyen világítós "növényekkel" volt teleszórva a placc, élőben nagyon jól nézett ki:




(A múzeum is a filmfesztivál kedvéért, átmenetileg lett kékre festve a fényekkel).

Szóval itt a kertben alakították ki a 3000 fős nézőteret, itt néztem a Turtle című dokumentumfilmet, ami bár családi film, csak erős idegzetűeknek ajánlom. Hát... nem könnyű egy teknős élete.



Ezt a képet a székemből fetrengve fotóztam még a film előtt (film alatt nem volt reflektor), előre nézve a filmet láttam, balra a múzeumot (ld. kép), jobbra pedig a várost, és kb. ötpercente egy felszálló repülőgépet. Nagy élmény volt, tényleg.



A székem :)



A szombati élményeket holnap írom, most mennem kell aludni...

Irány Katar!

(A következőket még a Dubai reptéren írtam. Aztán nem volt időm mégse feltölteni:)

El sem hiszem hogy elértem a gépem. Őrület volt ez az utolsó két órám...
Későn indultam el a cégből, gyorsan beugrottam a taxiba és közöltem, hogy Terminal 2 (az a fapados terminál) és gyorsan!
A taxis hátranéz, és nyugodt hangon közli, Terminal 2? Igen, igen, tudja melyik az?
Mire ő: Húúúú, az odavezető úton szörnyű a forgalom, mert az a sharjah-i út. Biztos oda menjünk? ....

Ezek után fél óra következett, amely alatt én kétpercente megnéztem az időt és közben imádkoztam. A taxisofőröm? Nyugodtan szürcselgette teáját, miközben 20 méter per órával csúsztunk előre.

De egyébként ügyes volt. Mondtam, hogy nekem ezt a gépet muszáj elérnem. És mindenféle elég szemtelen trükkökkel és bevetődésekkel viszonylag gyorsan ide is értünk.
Becsekkoltam, és most a váróban ülök.

Az előbb megszólalt az ima de olyan hangerővel hogy leejtettem a a táskámat a hirtelen összerezzenéstől.

Remélem szuper lesz Doha. Én mindenesetre nagyon izgatott vagyok. A nagyfőnöknek ma meséltem, hogy oda megyek, azt mondja, huh ott mit lehet csinálni három napig? Ott semmi sincs. Filmet nézni meg nézelődni, azt.

A másik kollégám meg csak annyit mondott, "Apropó, Doha! Tudod, hogy az tök szar, ugye? Olyan, mint Dubai 20 éve" De engem nem törnek le, hosszú hétvége!! És filmnézés és minden, szuper lesz.

Nagyon rám fér a pihi. A héten mega-kampányt kellett leadnunk, mellette pedig három napon keresztül itt volt a nagy regionális ügyfél Londonból és ilyenkor mindenki pörög meg stresszes.
Úgyhogy nem unatkoztam, szinte otthon sem voltam. Ugyanakkor a héten kétszer is mentünk ügyfelekkel kajálni, és mindkétszer tőlem teljesen függetlenül vetődött fel, hogy menjünk a Jumeirah Beach Walkra, az a legmenőbb kiülős hely.

Szóval kétszer vacsoráztattunk ügyfelet konkrétan a házam alatt, a tengerparti sétányon, és utána én csak elegánsan felsétáltam a lépcsőn... ez jó érzés volt azért :)

Erről jut eszembe, még a múlt hétvégén ezt lőttem, valami vitorlás esemény lehetett:


A meetingekről pedig csak annyit, hogy rájöttem, én túl európai vagyok itt. Itt a megbeszéléseken mindenki kiabál és nem hagyják egymást megszólalni. Ha mondani akarsz valamit, akkor miközben beszél a másik, már akkor elkezdesz beszélni, lehetőleg nagy hangerővel, és beindul a verseny, hogy ki bírja ki tovább a párhuzamos beszédet. Nekem ez az elején nagyon nem ment, és kb. tök csöndben voltam, mert mindig amikor mondani akarok valamit, a pillanatnyi csendet megpróbálom kihasználni, de mire megszólalok már megint három ember beszél párhuzamosan és akkor én befogom. Aztán a második napra elkezdtem én is kiabálni. Nem dühből persze, egyszerűen ez itt a kultivált beszédstílus megbeszéléseken.

Lassan kezdődik a boarding úgyhogy befejezem. Őszintén ennek a bejegyzésnek semmi értelme de most már nincs időm átírni. Szerintem Dohából nem fogok tudni jelentkezni (minusz 2 csillagos szállodába megyek, ne felejtsük, nem hiszem hogy a wi-fi lesz a legnagyobb prioritásom ott), de utána mindenről beszámolok!


(ezt pedig most írom:)

Megérkeztem! Maga az út nagyon gyors volt.
Még a repülőtéren láttam ezt a gépet, elgondolkodtam, hogy menjek-e haza :)



A gép Dubai felett repült, gyönyörű volt. Megpróbáltam lefotózni, nem sikerült, mégis felteszem a legjobban sikerült próbálkozást. Látni lehet rajta a Burj Al Arabot (bal alsó sarok) és a pálmát (kép közepe, balról jobbra a törzse, majd a levelek, majd a "glóriája")




Szóval megérkeztem Dohába. Rengeteget vártam az útlevél ellenőrzésnél, viszont cserébe sokáig nézhettem, ahogy a vámosok jól érzik magukat, és boldogan tereferélnek.

Hát, annyi szent, hogy itt autentikusabb élményem lesz :) A városnak a régebbi részén lakom (konkrétan Souq, azaz bazárnegyednek hívják). Hogyha mondjuk ez lenne az első közel-keleti élményem, akkor lehet, hogy nem mernék kimenni a szobából egész hétvégén, de miután már kellően lelazultam amióta itt vagyok, totálisan élvezem. Koszosak az utcák, pici leroggyant kunyhók vannak a szálloda mellett, fura feliratok, nagyon izgalmas!

Ja, rendeztek egy kis tűzijátékot a tiszteletemre... (gondolom a film fesztivál megnyitója)




És ez pedig két kép az alattam levő kis gettóról. Alul egy ház, a kép alján két ember üldögél és beszélget a mosogató mellett:




És itt pedig mellette a háztetők, egy ember fényképezi a tűzijátékot, tőle jobbra száradnak a ruhák:



Szóval vicces hely.

Maga a szálloda egyébként tök jó. A szobám kb. 4 négyzetméter de fullos, az internetem jobb mint Dubai-ban. Holnap nekivágok! Délelőtt városnézés, délután már mozi.