India: Moziban

Természetesen nem hagyhattuk ki Bollywoodot a megtapasztalandók sorából... végül Jaipurban került sor a mozizásra. Addigra már láttunk vagy ezer moziplakátot és TV reklámot, Melinda már totálisan vágta, hogy melyik sztár mennyire menő és kinek kije (hisz teljes TV-csatornák szólnak kizárólag bollywoodi pletykákról, a magazinokról nem is beszélve). Egyszóval: már Jaipur előtt is egyértelmű volt, hogy bizony Indiában a mozit véresen komolyan veszik.

Szóval Jaipurban felkerestük a híres Raj Mandir nevű mozit, amelynek épülete tortára emlékeztet.

Itt kiderült, hogy egy időben csak egy filmet vetítenek, azt pedig kötött időpontokban (azt hiszem, napi 3-4 előadás volt kiírva). Megpróbáltunk bejutni de a pont kezdődő előadás már teltházas volt - így azt a tanácsot kaptuk, jöjjünk vissza egy óra múlva.

Eddigre már megszoktuk, hogy a külföldieknek (szomorúan jegyzem meg: elsősorban fehéreknek) mindenhol külön jegypénztár van (és többet is kell fizetnünk), így enyhe meglepetésként ért minket, amikor egy órával később közölték, hogy álljunk be a sorba. Megpróbáltuk csacsogással elbájolni az őrt, meg le is fizetni, hogy soron kívül kapjunk jegyet (ami nem szégyellünk: ez a túlélési ösztön...) de ez az egy alkalommal semmi nem használt. Annyit tanácsolt az őr: a női sorban kisebb a tömeg és a tülekedés.... Melinda álljon be a sorba és vegye meg mindkettőnk jegyét.

Igen, külön női és férfi sorok lettek a pénztár előtt kialakítva, konkrét vaskorlátokkal elválasztva.

Az előadás előtt másfél órával már tömeg volt, de a női részen még belátható nagyságú, hát Melinda beállt a sorba, és - le a kalappal - végigállta... én próbáltam szórakoztatni kintről. A jegypénztár nyitása előtt fél órával már így nézett ki a terep...

Az emberek persze itt is leplezetlenül bámultak bennünket... mondjuk itt meg is értettük, és csodálkoztam volna, mit keres ez akét külföldi egy hindi nyelvű előadáson. Végül fél órával az előadás előtt megjelent egy rendőr, aki a káoszt, egymás letaposását és a tömeghisztériát igyekezett megakadályozni. Aztán kinyitott a pénztár, és meglepően nyugodtan és kulturáltan lezajlott az egész. Emberek megvették a jegyeket és büszkén mutogatták, hogy "Sikerült!" a haveroknak. Melindának hála, mi is bejutottunk.

A műsoron levő szuperprodukció a Goolmal 3! volt, és íme a betétdalából készült klipp (Indiában minden sláger film betétdalként indul):

Maga a film, bár a nyelvi akadályok ellenére is teljesen értettük (értsd: nem túl bonyolult a sztori), de teljesen értelmezhetetlen volt... Valami fura szerelmi történet, meg tolvaj történet, meg testvértörténet - tulajdonképpen 3 film egyben, illetev egymás után hiszen a cselekmény egy szálon fut, amikor az egyik történet véget ér, akkor kezdődik a másik. Tom és Jerry-szerű poénok, 'vicces' karakterek (pl: dadogós srác, vagy a szem-düllesztős csávó) amelyeken már előre dől a röhögéstől az egész közönség. Néha a hangeffektek is jelzik, hol kell röhögni (mint a rajzfilmekben). Kötelező autósüldözés, és - autórobbanós jelenet, az autó felrepül majd sebészi pontossággal félbetörik és két irányba robban. És persze mindezek közben, a legváratlanabb pillanatokban, a kötelező ének- és táncbetét.

A film szünetében reklámokat és szolgálati közleményeket vetítettek. Általános iskolai írásvetítővel... :)

És ez pedig a kivonulás a moziból:

Szex és Abu Dhabi

Muszáj volt megnéznem a Szex és New York 2-t, nagyon érdekelt, hogyan ábrázolják benne az UAE-t (szerencsére a film megértéséhez nem volt előfeltétel az első rész ismerete).

A filmet itt, az emirátusokban nem adták (sőt: betiltott film státuszt kapott), de persze Candy, a hamisított DVD-dílerünk le tudta szállítani a cuccot, közepes minőségben. Az, hogy a film betiltásra került, így utólag nem lep meg, nem is a sikamlósabb részletek miatt, hanem mert azért kihasználják az alkalmat, hogy kritizálják az itteni szokásokat - bár szerintem egyáltalán nem drámai a dolog. Ezért is van, hogy nem Abu Dhabiban, hanem Marokkóban filmezték, itt nem kaptak rá engedélyt. Amit azért picit sajnálhatnak - nem azt mondom, hogy szegényesek lennének a helyszínek, de azért nem ugyanaz (p. a szálloda , amelyben megszállnak, egyértelműen Emirates Palace - utánérzés (írtam már róla) de azért nem az). Látványosan nagyon odafigyeltek, hogy a részletek stimmeljenek (a pénz, a kaják, a souq, a taxi-tábla, az indiai személyzet stb.) Vicces, hogy az első alkalom, amikor teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ez nem itt van, amikor kimennek a sivatagba, az itteni sivatag egyáltalán nem így néz ki! (eddig nem tudatosodott bennem, hogy sivatag és sivatag között is különbségek vannak). Még a tevék sem ugyanazok!

Ami a helyi szokások és emberek ábrázolását illeti, sokszor nem értettem teljesen egyet a levont konklúziókkal, ugyanakkor hitelesnek tartottam, ahogy külföldiként megfigyelik az itteni sajátosságokat, meglepődnek rajtuk, megpróbálják megérteni, stb. Hasonló gondolatok jutottak nekem is eszembe, és hasonlókat figyeltem meg az idelátogatókon is.

Láttátok a filmet? Kíváncsi lennék, Nektek mi a véleményetek a film alapján Abu Dhabiról és az ott élőkről!

Utolsó 2009-es bejegyzésem Dubai-ból

Azt hiszem, ez lesz az utolsó idei bejegyzésem. Kedden dolgozom utoljára, utána hajnal 3-kor indul a gépem Bécsbe. Karácsony!!

Az utolsó teljes hetem ismét a munka jegyében telt. Megvolt az utolsó nagy kétnapos megbeszélés a londoni ügyfelekkel, mindent leprezentáltunk, amit kellett, és az igazgatónk már másnap elutazott New York-ba a kedvesével. Azóta naponta fogyatkozunk, a hét végére már az összes ügyfél is elment szabira, így nyugodt utolsó három napot jósolok magamnak.

A hét nagy esővel indult. Ezt már mindenki nagyon várta - láttam már a múlt héten az óriás napsütésben helyieket esernyővel mászkálni - az ún. Ötnapos Esőnek még vallási vonzatai is vannak, jön az eső, mert megérdemeltük, és most újjászületik a sivatag. Az eső egyébként két és fél napos volt - lehet, hogy nem érdemeltünk meg mégse 5 teljes napot - viszont az is elég volt ahhoz, hogy teljesen ellehetetlenítse a városi közlekedést.

Ez a város egyértelműen nincs felkészülve az esőre. Az utakon - így a SZR autópályán is - tavak alakultak ki, hiszen nincsenek csatornák, amelyek elvezetnék a vizet, és szippantós autók próbáltak rendet teremteni. Beáztak a mélygarázsok, beáztak a metrómegállók. Egy órát ültem dugóban a nagy meeting előtt (merthogy én hülye taxival mentem, hogy korán beérjek), hál'istennek pont az én prezimmel indult az egész kétnapos megbeszélés, így három perccel azelőtt estem be. Nyilván az ügyfelek is és a kollégák is ugyanígy késtek, így nem volt gáz.


Az alábbi képeket egyik este, munka után készítettem. Az irodaházunk mélygarázsából szivattyúzzák az esőt:




És ez az épületünk melletti parkoló-placc:





Na de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment, másnap reggel már gyönyörű, tiszta hajnal volt ismét:



Hétfő este, miután túléltük a nagy prezentációkat, úgy döntöttem, veszek még jegyeket a filmfesztiválra, hiszen ezen a héten még adtak filmeket. Két filmre vettem jegyet, ebből a másodikat, a szerdait buktam mert este 10-ig telefonkonferenciám volt arról, milyen színűek legyenek a Sharm el Sheikh-i lounge-ban az asztalok (feketék lesznek, ez most már biztos).

Viszont az első, a hétfői egyszerűen hihetetlenül jó volt. Egy iráni film, Fehér Mezők a címe, és allegória az életről a mai Iránban, ugyanakkor egy fura, kietlen tájon játszódó mese. A főszereplő könnyeket gyűjt. Felkeresi a sós tó különböző szigetein lakó embereket, és összegyűjti a könnyeiket. Az utazás alatt eljut egy faluba, ahol az emberek befőttesüvegekbe suttogják bele a panaszaikat és fájdalmaikat, majd a föld alá rejtik. Egy másik szigeten egy fiatal lányt akarata ellenére férjhez adnak a tengerhez, és miközben ő zokog, emlékeztetik, hogy ez megtiszteltetés. Egy harmadik helyen egy festőt, aki pirosnak látja a tengert, mindenféle kezelésnek vetik alá, hogy újra olyannak lássa a tengert, amilyennek a többiek. Miután semmi sem segít, börtönben végzi. Közben a helyiek mindig panaszkodnak, hogy egyre sósabb a tó, és biztosan a bűneik miatt romlanak az életkörülményeik.

Szóval a főszereplő összegyűjti a könnyeket - közben soha senkinek nem árulja, miért gyűjti, és arról pletykálnak a helyiek, hogy gyöngyöt készít belőlük - majd átevez a sós tó túlpartjára, ahol paradicsomi körülmények között él egy öregember, akinek a főhősünk megmossa a lábát az emberek könnyeivel, majd a lavór tartalmát beönti a tóba. És a tó egyre sósabb...
A film után beszélgetés volt az író-rendezővel, aki elmesélte, ő el se hiszi hogy Iránban megengedték neki, hogy ezt a filmet leforgassa. Elég merész.

A vetítés a Madinat Jumeirah-ban volt, amely az arab bazár hangulatú pláza, írtam már róla régebben. Ismét készítettem sok fotót, de sajnos csak otthon vettem utána észre, hogy rosszul volt beállítva a gépem, így nem lettek túl jók.

Azért egyet-kettőt mégis...

A Burj Al Arab, mert azt muszáj... :



A Madinat-ban teljes erőltetett karácsonyi hangulat volt. Itt egy karácsonyfa, amelyet a tó közepére állítottak be:


És itt a karácsonyi kirakodóvásár, havas falvacska, "Have yourself a merry little Christmas", rénszarvasok és kesztyűbolt...




Elől hóember, háttérben pálmák:




Az irodában is eluralkodott a karácsonyi hangulat. Andy, a regionális kreatív igazgatónk egyik nap brit karácsonyt csapott nekünk:




Tegnap - egyben idén utoljára - elmentem a Mall of the Emirates-be, befejezni a vásárlást és mozizni. Ha már ott voltam, muszáj volt komolyabban megörökíteni ezt a hihetetlen installációt, amely a főcsarnokban foglal helyet - és amelyről már töltöttem fel képet a múltkor is.

Szóval itt van az a sarok, ahol a gyerekek a mikulásnak öltözött mozgó jegesmedve ölében fényképezkednek (egyébként mind az európai, mind az ázsiai, mind a helyi gyerekek - ennek legalább pozitív üzenete van):





Itt táncoló pingvinek pörögnek:


Itt egy kacsa emelgeti a lábát:


(a karácsonyfa körül görkorizó pingvinektől megkíméllek benneteket).


És persze maga a fa:




Az alábbi képen az látható, ahogy rengeteg indiai nyomorog a gyerekekkel, hogy odajusson a medvéhez. Megérkezik egy helyi család és a szülők odatolják a gyerekeket legelőre, és senki nem mer szólni nekik, mert még a biztonsági őrök is tartanak a helyiektől. Ezt a pillanatot nem véletlenül kaptam el, mert már akkor tudtam, hogy ez fog lejátszódni, amikor még csak közeledtek. És pontosan így is lett.





Elnéztem a Ski Dubai felé is. Annyira cuki, egy ománi bácsi (a fejfedőről tudom) és néni szánkóztak bent (a nagykabát alatt látszik a bácsi fehér khandurrája, és persze a néni abajában van itt is). Itt épp nem csúsznak, de itt látszanak jól:




És még mindig megdöbbent, hogy 25 fok különbség van az üvegfal két oldala között...



Aztán elmentem mozizni. Megnéztem az Avatart! Úristen, hogy mennyire élveztem. Igen, természetesen nem a sztori miatt. De zseniális a látvány. Még még még! Az előadás előtt próbálgattam, hogy áll a 3D-s szemüveg...


Hát, itt nem vagyok annyira felismerhető :)


Ma sétáltam egy nagyot a környéken, fotóztam a tengerparton. Következzen a mai nap termése:


Egy gyönyörű hajnal:




Egy kép a házi kedvencről... végre sikerült megörökítenem a ragyogást...


Tevés bácsi lazázik mellettem a strandon:



Teve és a JBR...


Egy kis lábmosás a tengerben...


Atlantisz:


A Dubai Marina nyugati széle:


Tevefenék:


Tevefenekek (és a Burj Al Arab):


Ma úgy tűnik, pihenőnap volt sok építkezési munkásnak is, sokan lejöttek a partra sétálgatni, bámészkodni:




Dhow a vízen:



Elől a vízi mentő kabinja, hátul a Pálma:



Hát ez a part:


JBR:


Piknik a parton:


És a gyönyörű víz:


Hát, That's it, Folks! Nem ígérem, hogy a szünet alatt jelentkezem, de jövőre mindenképpen.
Búcsúzóul, mivel az első bejegyzésemet Dubai-ból integetéssel zártam, és szeretem a keretes kompozíciót, íme:

Hétvége Katarban: vasárnap

Ebben a vasárnapi bejegyzésben gátlástalanul sok képet fogok bemutatni az Iszlám Művészetek Múzeumáról, ugyanis az egész napot itt töltöttem. Mivel kivégeztem a bazárt meg a modern negyedet, valamint körbesétáltam a városközpontot és az öblöt, én teljesen elégedett voltam azzal, amit Dohából így elsőre láttam, biztos még sok mindent lehetett volna, de a következőre is kell hagyni valamit, nem igaz? Meg nagyon érdekelt belülről a múzeum meg a kiállítás. Mozijegyem már nem volt estére, mert este ment a repülő, gondoltam akkor tisztességesen végignézem a kiállítást. (meg röhögtem is magamban, hogy biztos a sztárok is a vasárnapot a múzeumban töltik a filmfesztivál után, és majd összefutok Ben Kingsley-vel meg Robert De Niro-val - róluk tudtam biztosan, hogy Katarban vannak).

Szóval kicsekkoltam a szállodában, a poggyászomat otthagytam, és elsétáltam a múzeumhoz. Kb. ezer részletét lefotóztam ennek az épületnek, ahogy megközelítettem, csak párat teszek fel...






Ahogy mentem fel a bejárathoz vezető lépcsőn, szembe jött velem Ben Kingsley. Ő már befejezte a nézelődést ezek szerint :( Rangon alulinak éreztem volna, hogy előkapjam a fényképezőgépet, így csak egymásra mosolyogtunk, és elhaladtunk egymás mellett.

A múzeum belülről még döbbenetesebb látvány. Hihetetlenül szépen megkomponált terek, zseniális részletek.

Ez az épület tenger felé néző fala/ átriuma:




A kávézó és mögötte a terasz:



Maga a terasz:



Másik kilátás a teraszról:



A bejárati csarnok és felette a múzeum egyik szimbóluma, a kör:



Az emeleti folyosók:

Szóval eszméletlen maga az épület. A kiállítás is érdekes. Az egyik szintjén végigvezet az iszlám művészet sajátosságain, a formavilág, az ábrázolásmód stb., a másik emeleten pedig lebontja területre, és minden egyes régiónak (Spanyolországtól Indiáig) egy-egy kimagasló korszakát bemutatja. És bár a szőnyegek és a csuprok és a lámpák nem a kedvenc műfajaim, tényleg szép és sokat is tanultam belőle. Na meg a kiállító terek is fantasztikusak, pl.:


Szóval itt eltöltöttem 2-3 órát, aztán elkezdett besűrűsödni a tömeg a bejárati csarnoknál, ugyanis kiderült, hogy itt még vasárnap is volt egy-két vetítés, és mivel ezekre nem kellett jegyet venni, ezért érkezési sorrendben engedték be az embereket a múzeumba. Én meg már eleve bent voltam, hát ki is használtam: beültem egy dokumentumfilmre.

A Team Qatar egy nagyon izgalmas témát dolgoz fel. Mivel a sejka segíteni szeretné a normális párbeszéd kialakulását a társadalomban, és rájött arra, hogy ehhez meg kell tanítani az embereket beszélni, érvelni-ellenérvelni, ezért úgy döntött, Debate Club-ot indít a helyi középiskolákban. (nem tudom, hogy ezt még most is disputának hívják-e nálunk, de ilyenben én is részt vettem még középiskolában, egy adott témáról kell pro és kontra vitatkozni, szigorúan kötött szabályok szerint). Sőt mi több: elindította a történelem első, frissen alakult katari disputa-csapatát a középiskolások disputa világbajnokságán, amelyet Washingtonban rendeztek. Mivel négy hetük volt erre felkészülni (v.ö. az angolok éveket készülnek erre a versenyre), ezért megbízott egy csapat friss oxfordi diplomást és volt disputa bajnokot, hogy készítsék fel a gyerekeket a megmérettetésre. Erről a felkészülésről és a versenyről szólt a dokumentumfilm, és nagyon érdekes volt végignézni, hogyan nyílik meg ezek a gyerekek előtt a világ, hogyan kezdenek meg megérteni bizonyos dolgokat, amelyeket eddig a burokban nem érzékeltek, stb. Pl. a verseny ramadan alatt volt, az egyik lány végig böjtölt és imádkozott, mégis, végignéztük, hogyan érvelt a versenyben az eutanázia mellett egy másik csapat ellen. Szintén a verseny alatt, Washingtonban találkoznak a különböző országok küldöttei, és a katari csapat összefut az izraeli csapattal. Először úgy néztek rájuk, mintha UFÓ-k lennének... később nekik szurkoltak egy versenyben "a közös ellenség", az angolok ellen. Egyszóval, érdemes megnézni ezt a filmet, nagyon érdekes.

Mivel ez a vasárnapi egy különleges vetítése volt a Team Qatar-nak, ezért maga a film után rendeztek egy konkrét disputát is. Meghívtak középiskolásokat, és voltak különleges vendégek is, az egyik csapatban egy, itt elég népszerű, asszem palesztin rapper volt, a másikban egy arab származású amerikai stand-up comedy csaj, a moderátor Dean Obeidallah, szintén stand-up comedy előadó stb - és egy filmes témában vitatkoztak.

Ezután már el akartam indulni, egész nap nem ettem és a gépemet is el kellett érnem. Még egy búcsú-pillantást vetettem a fesztivál program táblára, és ott feltűnt, hogy feltettek egy kis post-it-ot, rajta: Speciális filmvetítés Robert De Niro-val... 10 percem volt odaaérni.

Az auditórium előtt persze ezer ember, mindenki nemrég hallott a dologról és be akart jutni. Gondoltam, megpróbálom... előttem még kb. 15 ember állt, amikor azt mondták, megtelt az terem... majd kijött a rendező, hogy "Ja! Még egy hely van." én voltam a legelső a sorban, aki egyedül és nem csapatban akart bejutni, így bejutottam.

Maga a téma érdekes volt: a filmfesztivál kapcsán szerveztek egy pályázatot, egyperces filmeket kellett készíteni és a nyertesek ösztöndíjakat kaptak. Itt vetítették le a nyertes filmeket, és beszélgettek róluk: Robert De Niro, a Tribeca fesztivál többi szervezője, Hiam Abbas, a Közel-Kelet egy nagy sztárja, és a pályázat szervezője. Persze amikor megérkezett "Bob" ahogy a beszélgetésen hívták, mindenki gátlástalanul fotózott, én se keveset.





Egyébként teljesen blazírt volt, és nagy csalódás. Kb. minden kérdésre azt mondta: erre ő nem tud felelni és átadta a Tribecás nőnek a mikrofont, majd kb. arra koncentrált, hogy minden szögből jól nézzen ki. De tényleg. A végén az volt a feladata, hogy bejelentse: most, hogy ilyen jól sikerült az első dohai Tribeca filmfesztivál, egész éves programot építenek rá, filmsulit indítanak, csere-tanulási lehetőséget New Yorkban, stb. (ismét csak gratula a sejkának, ő fizeti ezt is). Ez tök izgalmas hír, nem? Úgy olvasta fel, mint Havas Henrik anno a vizsgaeredményeinket.


Na ez a beszélgetés után már tényleg rohannom kellett, hogy elérjem a gépet. Átrohantam a bazáron a szállodámhoz... említettem, hogy ebben a bazárban nem lehet eltévedni? Most sikerült. És amikor egyre idegesebb vagy, hogy úristen, lekésem a gépem, akkor kezdesz el igazán rossz döntéseket hozni, hogy milyen irányba indulj, hirtelen összekevered az Al Mohammed utcát az Al Abdullal, majd az Al Ahmeddel, és ott a baj... végül kikavirnyáltam valahogy, de nem volt egyszerű.

A reptérre menet a taxisnak hihetetlen szófosása volt, többek között kérdezgetett Dubai-ról. Azt mondja, hallotta, hogy szép a metró, meg minden, de azt is hallotta, hogy túl sok indiai utazik rajta, és ezért nagyon büdös van benne. Ezt meséli nekem a Sri Lankai taxisofőr. Nem abszurd?
(már Dubai-ban hazafelé menet a taxis pedig kifaggatott az életemről, és közölte, ha egy héten belül nem nősülök meg, nagy baj lesz. Szívesen ír haza a szüleinek Indiába, ők szereznek nekem egy feleséget azonnal.)

Összességében: Doha érdekes volt, jó volt kikapcsolódni és egyszer körbejárni, a filmfesztivál pedig óriás élmény, ezért jövőre is szívesen eljönnék ide. Búcsúként álljon itt az egyik kedvenc dohai Kresz-táblám: