Nyár van

Most már két-három hete folyamatosan 40 fok feletti hőmérséklettel kényeztet Dubai, így azt hiszem, hivatalosan is megérkezett a nyár. Idén jobban viselem, mint tavaly; emlékszem, tavaly május végén- júniusban azért sokszor panaszkodtam, hogy rögtön megpusztulok, idén valahogy a normális életmenet része lett a hőség. Reggel továbbra is sétálok a metróig, még nem taxizom, és este is még mindig kint vacsorázunk és shisházunk. Persze ez még csak a kezdet: a hőmérséklet még minimum 10-15 fokot emelkedni fog  a következő két hónapban, és hamarosan megérkezik majd a durva páratartalom is, hogy beteljesedjen a szauna-feeling. Mindez persze nem kifejezetten kellemes, de ugye ez a klasszikus "megszoksz vagy megszöksz" dilemma, más lehetőség nincs.

A meleg miatt mindig nagyon hirtelen szűkül be a tér: egyik hétvégén még a sivatagban kempingezel vagy sétálgatsz és fényképezgetsz valamelyik jópofa kerületben, a másik hétvégén már inkább csak a bevásárlóközpontban tudsz igazán mászkálni. Ez általában elég fájdalmas váltás - tavaly is és idén is kicsit elszontyolódtam egy pár napra- de aztán hamar megtalálod, mi az, amitől jó lesz ez az időszak is, és arra koncentrálsz.Meg egyébként is: ez legyen a legnagyobb problémám, hogy kevesebbet tudok két hónapig nézelődni. Luxusprobléma a javából.

Tegnap a szokásosnál sokkal kellemesebb idő volt, meglepően friss szél fújt és így a hőmérséklet is elviselhető volt. Egy lusta reggeli után (délután háromkor) úgy döntöttem, hogy kihasználom a strandolási lehetőséget és levonultam a tengerpartra. A tenger persze már termálfürdő-hőmérsékletű, de még nagyon is elviselhető... egy-két óra napozás után gyakorlatilag  két-három órát üldögéltem, nyakig a vízben, és közben a naplementét néztem. Aztán csatlakozott Akram, elmentünk vacsorázni, este még olvastam kicsit a jövő heti iráni utammal kapcsolatban (megvan most már minden: vízum, repülő, szállás). Hát erre mondom, hogy nem illene túl sokat panaszkodnom.

És persze itt vannak a barátok. Rengeteget bulizunk mostanában... kihasználjuk még az utolsó kültéri bulikat és lassan áttérünk a légkondis helyekre. Lehet, hogy kevesebb mászkálási lehetőség van, de a közös programok továbbra is közös programok.

Summa summarum: elvagyok. Szeretjük a nyarat és a légkondit! Na de tényleg... idei nyár-eleji depresszió: pipa, önsajnálatból való kimászás: pipa, örülünk hogy lyuk van a seggünkön és szelel: pipa, ma is volt értelme felkelni: pipa, szép az élet: pipa.

Jövő héten utazom, utána majd beszámolok, hol állok a nyári optimizmus-projekttel!




Az idény utolsó beach party-ja (Barasti)...

(Gertrud és Nazanin)

April szülinapján...

(Bo és Jo)

(April és Bo)

Pakisztáni vacsi...

(Obay és Samir)

(Sepideh és Shelly)

(Gertrud, Nazi és Narmeen)

Az új úticél

Beütött a nyár, a napok nagy részét bent a szobában töltjük, a hétvégén ledaráltam a Skins c. sori két és fél évadját és mindezekkel együtt menetrend szerint megérkezett a szokásos nyár-eleji letargia is. Na de ennyi elég is az önsajnálatból, kitaláltam hogy hova utazom legközelebb, és nagyon izgalmas!!

Június elején Iránba utazom egy hosszú hétvégére. Már régóta izgat a hely, de azt hittem, nehéz lesz vízumot kapnom - most úgy néz ki, menni fog, bár konkrétumok még nincsenek lezsírozva, így azért mindezt "lekopogva" írom. Eszméletlen tájak, hihetetlenül gazdag történelem és kultúra, kedves emberek.... amikor pár hete az iráni ismerőseimmel ünnepeltük a Nowruzt, a perzsa újévet, és a sivatag közepén gyújtott tüzek felett ugráltunk át, jöttem rá, hogy mennyivel több Irán, mint amit a médiában hallani róla, meg mint amennyit a jelenlegi uralkodó rezsim akar ráerőszakolni az emberekre. Perzsia sok ezer éves múltja még ott van és megnézhető, a zoroasztriánus hagyományok még léteznek, bármennyire is próbálják elnyomni őket, és persze nem is beszélve a gasztronómiáról, amely nagyon más, mint az arab konyha, és nagyon bejön. Tegnap ismerősökkel egy iráni étteremben vacsoráztunk, élő zene ment - az iráni zene teljesen meditatív, vonósokkal, dobokkal, szinte kántálás-szerű énekkel - és új, egészen furcsa kajákat kóstoltam, tiszta boldogsághullám tört rám.

Ha minden a tervek szerint alakul, két napot Esfahanban leszek, két napot pedig Shirazban (itt megnézzük Perszepolisz romjait is). Eredetileg egyedül mentem volna, de végül egy haverom, Fred becsatlakozik. A jegyeket és vízumokat még csak most kezdem el intézni, így remélem nem bizonyul majd korainak az öröm... mindenesetre már a tervezgetés is örömforrás.

Bolhapiac

Bizony, bizony, Dubai-ban is van bolhapiac. Már hónapok óta tervezem, hogy megnézem (havonta egyszer van, hozzám viszonylag közel), és ma végre sort kerítettem rá. Ideje is volt, ugyanis a mostani volt októberig az utolsó szabadtéri piac, ezután egy szálloda rendezvénytermében fogják tartani...

Teljesen ledöbbentett, mekkora tömeg és tülekedés található a piacon. Azt hittem, hogy ide mindenki csak poénból jön, mint én - mindenféle bájos ámde haszontalan limlomot venni, pedig dehogy: a filippínó cselédek, a szegényebb indiai családok és a pakisztáni taxisofőrök számára ez igenis egy fontos árubeszerzési lehetőség, és ennek megfelelően néha azon gondolkodtam, most fognak agyontaposni. Aztán ott vannak az arab hölgyek és családok... ők nyilván szintén hobbiból vásárolnak, de úgy tesznek, mintha élet-halál kérdés lenne. És akkor ott vagyok például én, aki borzasztóan élvezem a forgatagot, és mindenáron használt backgammon készletet szeretnék venni (fontos, hogy használt legyen, a bolti nem jó). Vagy valami helyi kézműves terméket a dohányzóasztalra. Vagy igazából bármilyen vásárfiát, csak sztorija legyen.

Az árusok közül páran, úgy látszik, hivatásszerűen űzik a használtcikk-kereskedést, mások unatkozó angol házaspárok, akiknek nem volt jobb ötletük a hétvégére. Aztán lehet, hogy én is itt árulok majd, amikor eljön az ideje búcsút inteni Dubai-nak?


Pár kép a dubai-i stílusú bolhapiacról...

A piacot a Safa parkban tartják egyébként:

Tömeg:

Elől alkudozás, hátul Downtown (bal oldalon a Burj Khalifa):

Piac utáni piknik/ pihi a parkban:

Végül veszek 4 vörösboros poharat 20 dirhamért (nem mintha szükségem lenne rá, de helyes az eladó csaj... aztán a férje becsomagolja nekem az árut). De a csúcs: találok egy eredeti, működő tagine-t. Imádom a tagine-t (mint kaját), már régóta meg akarom tanulni, hogy kell készíteni, erre sikerül vennem egy hagyományos edényt hozzá, 10 dirhamért. Boldogság. 

Hát nem gyönyörű?

  

Isztambulban jártam

Aznap, amikor Viki hazautazott, én Isztambulba mentem öt napra. Teljesen last minute, kb. az utazás előtti napon leszervezett dolog volt: Törökország az én piacom így már régóta esedékes volt egy látogatás, ráadásul most indítunk be egy nagy projektet és az ahhoz kapcsolódó kutatás azon a héten zajlott. Aztán úgy döntöttem, ha már ott vagyok, keresek valami olcsó szállást és ott maradok hétvégére is.

Isztambulban először 2007-ben voltam, amikor Eszter egy konferenciája kapcsán én is kimentem, és együtt bejártuk a várost - nagyon kedves emlék, jó visszagondolni arra az egész útra. Emlékszem, akkor minden nagyon egzotikusnak és keletiesnek hatott (első muzulmán ország, amelyben jártam), most visszamenni kicsit olyan volt, mintha hazafelé úton lennék, hisz egyértelműen érezni a kultúrák és világok közötti keveredést ebben a városban. Nagyon jó érzés volt egyébként másodjára menni Isztambulba - hisz nem volt To Do lista, minden fontosabb és híresebb dolgot "kipipáltunk" az első úton, így most arra készültem, hogy jókat eszem, törökfürdőzök, kicsi eldugott kortárs művészeti galériákat fedezek fel és egész egyszerűen csak élvezem, hogy ennek a városnak az utcáit járhatom újra. Ja, magáról a munkahétről nem voltak nagy illúzióim, a mi irodánk az elmúlt időszakban meglehetősen fasírtban volt a török csapattal, és arra számítottam, most majd jól kihasználják az alkalmat, hogy nekem támadjanak és szétszedjenek. De úgy voltam vele, az is belefér, ha cserébe ott tölthetek pár napot Isztambulban. Aztán szerencsére az út csak pozitív meglepetéseket hozott, és zseniálisan sikerült - soha rosszabb üzleti utat.

Az alábbiakban aránylag kevesebb szöveg, viszont annál több kép következik - egész egyszerűen nem tudok többet kiszórni közülük. Néha nálam volt a nagy gép, néha csak a kis fényképező, néha meg a céges géppel fotóztam (amelyet elvileg a piaclátogatásra kellett volna használni) - ezért ennyiféle minőség. Igyekszem nem elszúrni, melyik kép melyik mecsetről készült, de azért már egy kicsit összefolynak az emlékek.

Kedd este érkeztem Isztambulba - óriás lelkesedéssel és egy tavaszi kabátban. 10 fok volt és zuhogott az eső. Az utazásról annyit, hogy végre egyszer az életben nem voltam pancser és ragaszkodtam az egyébként jogosan járó business class-hoz... így megtapasztalhattam az Emirates business class élményt, amely elég durva élmény. Lecuccoltam a szállodában és 10 perccel később már a Sultanahmet felé villamosoztam - első este a régi városban való mászkálás volt a cél.

Ez a szállodám melletti mecset (talán Laleli Cami volt a neve?) - mivel a max. 20 éves mecsetek városában élek, minden mecsettől el voltam természetesen ájulva.

Lent az Aranyszarv-öbölnél, rálátás a Galata hídra:

Bácsi cukros bizbaszt árul késő este:

A fűszerbazár eleje - háttérben a Yeni Cami (Új Mecset - 400 éves)

Yeni Cami:

Innen aztán megtaláltam az aznap estére kinézett éttermet, a Hamda et Lokantasi-t, amelynek a fedett tetőteraszán életem legjobb kebabját és baklaváját sikerült megtapasztalnom, ebben a sorrendben.

Kilátás az étteremből az öbölre, a Galata hídra és Galata toronyra:

Szerdán aztán beindult a biznisz, amely egyáltalán nem volt olyan megterhelő, mint amire számítottam...délelőtt körbejártuk a Kentes boltokat, én kérdezgettem, fotóztam, jót beszélgettünk a török kollégákkal. Délután találkoztam a helyi ügynökségi csapatból két cuki csajjal, akik azt javasolták, a kutatás előtt üljünk le egy parkba, és közben leprezentálják nekem a legújabb adatokat a török piacról... ebből aztán az lett, hogy elvittek ebédelni, majd elvittek egy egyórás hajókázásra a Boszporuszon, majd elvittek a helyi Váci utcába (Istiklal Caddesi), mindezt meló címen... közben ezerszer megkérdeztek, jól érzem magam, csináljunk valami mást, mihez lenne kedvem? ... nem volt egy rossz délután. 

Lusta délután az Ortaköy parkban - hátul a hírös Boszporusz híd:

 Szerelmi hármas - cica, kutya és a madarak - Ortaköyben:

Az ügynökségi partnereink:

Hajókázunk:

Market Visit:

Hajókázás után nassoltunk egyet a híd alatt található kaja-soron:




Burek!
 (alias zsíros-túrós, akinek ez mond valamit...)

Gofri - alapanyagok:

Tradicionális fagyi a Taksim térhez közel:

Csütörtökön elég zsúfolt nap volt, sok megbeszélés és egész délután a kutatáson ültünk. Este viszont Mila és Nihan (az ügynökségi csajok) elvittek a Tophane negyedbe, amely a legjobb hely vízipipázni - ezt itt nem shishának, hanem nargileh-nek hívják. Pár évvel ezelőtt Törökországban bevezették a beltéren való dohányzás tilalmát, így vízipipázni is elvileg csak kültéren lehet. Így Tophane-ban egymás mellett sorakoznak a "nyitott teraszok", amelyeket befedtek, sátorszerű struktúrával körbevettek és belül fűtenek, amikor hideg van. Ide járnak a helyiek teázni, nargileh-zni és backgammont játszani. Zseniális. 

Foci megy az összes helyen...

Pénteken már nekem elvileg hétvége, de még be kellett mennem egy meetingre a helyi ügyfelekkel. Amint ez véget ért, elindultam a tervezett galéria-túrára, hirtelen beindult a hétvége! Pár kép az aznapi mászkálásból:

Épp tulipán-virágzási szezon volt az egész városban. Fantasztikus.

Az Istanbul Modern múzeum kertjében - sokat hallottam már erről a múzeumról és most végre megnézhettem.

Tophane negyedben található a Bogazkesen Caddesi, egy zegzugos utcácska, eredetileg tradicionálisabb/konzervatívabb lakókkal. Itt bújik meg kb. 10-15 kis kortárs galériácska (a BrownBook magazinból hallottam róla, amelyet már emlegettem régebben). Ha nem lettek volna meg a címek, nem is tudom, hogy találtam volna meg egyiket-másikat. Volt, hogy egy rendes lakóház harmadik emeletére kellett lifttel felmenni, és ott egy lakásban megnézni a fotókiállítást. Nagyon cuki egy negyed.

Rögtönzött régiségvásár.

Régi és új:

Éttermek, egymás hegyén-hátán, a szűk sikátorokban:

Rátaláltam az régiség-negyedre is...

Ez itt már Karaköy, a Galata híd lábánál egy kis halpiacba botlottam:

Aranyszarv öböl:

Horgászok a Galata-hídon:

Naplemente - ez itt már a hétvégi szállodámhoz közel, a Sultanahmetnél:

Haghia Sophia:

Ezt Eszternek fotóztam, ez volt a szállásunk négy éve...innen egy saroknyira találtam a hétvégére olcsó szállást.

Még egy buli előtti utolsó fénykép a Haghia Sophiáról:

Este az ügynökségi csapat bulizni ment, és - már szigorúan nem hivatalos minőségben - engem is meghívtak.

Cserébe én jól betquiláztattam az egész csapatot.

Nagyon jó kis este volt, ráadásul ekkor döbbentem rá, hogy a város központja (Taksim tér és Istiklal Caddesi környéke) este kb. fesztivállá változik - minden szórakozóhely kinyit, minden kis utcácskában sörpadok sorakoznak, óriási tömeg és az egész olyan, mintha egy óriási buliban mászkálnál, színpadról színpadra. Hiába, tudnak ezek a törökök élni.

Szombaton este indult a repülőm haza, így aznap még volt időm mászkálni és nézelődni. Reggel törökfürdőben indultam (Cagaloglu Hamam, amely, szégyellem bevallani, a celeb/turista hamam, többek között minden törökfürdős filmet - Indiana Jones-tól Özpetekig itt forgattak) - és ez alkalommal teljes terápiára befizettem magam, a masszázstól a súrolásig - fájdalmas egy élmény. Majd mecsetekben jártam és bazároztam, kebaboztam és baklaváztam... kiélveztem minden pillanatot.

 Még előző este: naplemente és Kék Mecset a szállodából:

A szálloda tetőteraszáról a Márvány tengerre látni:

Mobil piac:

Mobil cipő-tisztítás:

Kék Mecset (Sultanahmet):

A törökfürdőben (Cagaloglu Hamam)

Fagyis bácsi:

 Séta a bazár negyedben:

Süleymaniye mecset:

(jelzem: az isztambuli mecsetekben továbbra is fájdalmas lábszag van. Az itteniekben miért nincs? Szerintem azért, mert Isztambulban több turistát engednek be, mint itt...elvégre a hívők úgyis lábat mosnak, nem?)

 Imára készülők:

Madáretető bácsi:

A Nagy Bazár:

Készül az Iskender kebabom:

Tulipánok:

Még egy utolsó sütizés egy kávézóban (Isztambul óta fogyókúrázom):

Nénik kenyeret sütnek a kirakatban:

Még egy utolsó kép a Haghia Sophiáról:

Kék Mecset (Sultanahmet):

A szállodában a recepciós fotózta, ahogy a tervezett reptérre indulás után fél órával pánikszerűen pakolom át a bőröndöt...

Rájöttem: imádom ezt a várost. Az ételeket, a színeket, a gyönyörű embereket, a történelmet és azt a hihetetlen élet-igenlést, amelyet minden ott töltött pillanatban tapasztalsz. Az isztambuliak szeretnek élni, és minden egyes pillanatból megpróbálják kihozni a lehető legtöbbet. De sokat tanulhatunk tőlük!