Holdfogyatkozás

Én speciel nem tudtam, hogy teljes holdfogyatkozás lesz, így eléggé meglepődtem, amikor egy vacsiból hazafelé menet elkezdett eltűnni a hold. Felmentem a házam tetőteraszára, amelyet a holdfogyatkozás alkalmából éjszakára is kinyitottak (egyébként a medence 9-kor zár); pár szomszéd már fotózgatott (teljes koleszos hangulat volt). 

Azt gondolom, hogy holdról jó fényképet készíteni szinte kizárólag felszerelés kérdése (gép, objektív és tripod) - persze ha sikerül jól beállítani. Én teljesen elégedett voltam a terméssel, bár érdemes lenne a 100 dirhamos Carrefour tripodot jobbra cserélni valamikor. Vicces volt egyébként, ahogy egyik pillanatról a másikra csapatszellem alakul ki a tetőn, ahogy a szomszédok - eddig maximum a liftből ismertük egymást - izgatottan osztották meg a fényképezőgép beállításaikat és nyomatták a tippeket. Aztán hajnali 1-ig egy tízéves libanoni kislánynak állítgattam a Nikonját és tartottam kiselőadást ISO - mélységélesség - rekeszidő témakörben, miközben az anyukája mellettünk az egyik nyugágyban aludt. Vicces egy este.

 (a nagyon vörös képen a fehéregyensúllyal szórakoztam)

Satwa - séta

Akram úgy szokott bemutatni ismerőseinek, hogy "Ez itt Borisz, ő az, aki majdnem két éve itt él Dubai-ban, de még mindig turista". Én maximálisan egyetértek ezzel ... mindig nálam van legalább a kis fényképező és továbbra is folyamatosan a következő nézelődnivalót tervezem. A múlt hétvégén sétáltam egyet Satwában - többek között Anyuval és Vikivel is majdnem elmentünk egy Satwa-körre, hát most sikerült is.

A sétát naplemente-nézéssel kezdtem a Jumeira Open Beach-en...

... aztán a már sokszor emlegetett Jumeira Grand Mosque mecsettel folytattam.

(A két fotó között ettem egy fagyit. Gyorsan esteledik errefelé.)

Ha lenne Dubai-nak gettója, akkor Satwa lenne az. Tradicionális házacskák, nem túl gazdag lakóközösség, amely az életet az utcákon éli. Persze teljesen tiszta és biztonságos (igyekeztem kikerülni a főutcákat, és a lehető legsötétebb sikátorokban mászkálni, és eszembe se jutott, hogy veszélyben lennék...) - és tele van zsongással és élettel.

Satwát egyébként Dubai vezetősége szégyenli, mert régi. Ezért maga a negyed kihalásra lett ítélve - lassan, de biztosan dózerolják le a házakat. A terv, hogy bevezetik a tengeröblöt ide, és modern, tengerre néző lakóparkokat építenek. Ennyi.


Ez egy ház:

Találtam egy utcát, ahol szinte kizárólag növényboltok (virágok, táptalaj, cserepek stb), háziállat-boltok és képkeretezők vannak. Ezentúl mindig oda megyek, amikor háziállat, növény és képkeret kombinációját akarom megvenni.

Sarki bolt...

Ez a közért:

Egyszerű házacskák, tiszta utcácskák:

A sétát a World Trade Centernél fejeztem be (ott van az irodám is egyébként, szóval Satwa nincs is a világ végén), a felüljáróból még egy kicsit szórakoztam a hosszú exponálású fotókkal. Háttérben maga a Trade Center.

 

Két nappal a satwai sétám után a Creek-hez mentem... egy ismerősöm, aki két éve él itt és most Hong Kongba költözik, bevallotta, hogy még soha nem járt a hindu templomban, sőt nem is abrázott még. Tűrhetetlennek tartottam a helyzetet, és egy este körbevezettem, nehogy ez kimaradjon Hong Kong előtt. Ezek szerint nem csak turista, de egyben idegenvezető is lennék? :)

Ceylon 2: Romok és elefántok

Második nap korán elindulunk, észak felé megyünk ahol Sri Lanka Ancient Cities nevű területe található. Itt több, történelmileg jelentős hely is van, sőt: ha lelkiismeretesen akarnánk végigjárni, akkor egy hétig ezeket nézegetnénk - Dambullában barlangrendszerben alakítottak ki szentélyeket, Sigiriya egy szikla, amelynek alján és tetején is egy-egy buddhista kolostor áll, Anuradhapura volt az első szinhala királyság központja (és állítólag nagy flash tényleg), Polonnaruwa pedig a második szinhala főváros (ezután lett Kandy a végső buddhista központ és fog-őrző hely). Könyörtelenül elkezdünk priorizálni a helyszínek között mert pontosan fél napot akarunk az ötből rászánni a romokra, így végül Polonnaruwa mellett döntünk, amely az útikönyvek szerint "Sri Lanka Angkor Watja", mindenesetre jó sok rom, szentélyek és paloták és dhagobák, óriási Buddha szobrok és körülötte a buja természet... a dzsungel félelmetesen gyorsan visszafoglalja a neki jogosan járó területeket.

Úton odafelé megállunk egy Spice Gardenben, ahol körbevezetnek bennünket és megmutatják, honnan, milyen növényekből származik a fűszereink nagy része... amennyire banális, annyira felizgat a téma és vadul fotózom a borsot, vaníliát, fahéjat, szerecsendiót, kakaót stb. (sőt, banánt és gumifát is látunk, hogy teljes legyen az élmény).

Bors (az összes fajta bors ugyanabból a növényből van, csak más az elkészítési eljárás):


Szerecsendió:



A vezetőnk aztán mesél az Ayurvedáról (szószerint: a hosszú élet tudománya), hisz India mellett Sri Lankában is óriási hagyománya és kultúrája van. Végigszagolgatjuk az olajokat és kencéket, Akramnak gyorsan rendbe teszik a fájó könyökét egy kis masszázzsal, és jót beszélgetünk arról, hogy mindez mennyire része az itt élők mindennapi életének. Tetszik, hogy itt a hangsúly azon van, hogy az emberek megőrizzék az egészségüket, és így folyamatosan szedik meg kenik ezeket a mindenféle teljesen természetes cuccokat, meg járnak az ayurveda tanácsadójukhoz, mert hogy olyan mindenkinek van - kár hogy mi akkor kezdünk az egészségünkkel foglalkozni, amikor már betegek vagyunk és konkrét problémát kell megoldani.

Polonnaruwa szép, szép hely, rengeteg látnivalóval, de a sok húúú és hááá mellett sem tudnak akkora izgalomba hozni a romok. Mindenesetre örülök, hogy nem az Ancient Cities bejárására szántuk az egész vakációnkat. Maga a táj gyönyörű, dombok és erdők, az egyik szentély mellett egy kis tavacska lótuszvirágokkal, mindenfelé leguánok grasszálnak (még közlekedési tábla is figyelmeztet rá.)


Az is tetszik, hogy én hiába érzem mindezeket a romokat egyszerűen ősrégi romoknak, ezek továbbra is szent helynek számítanak: a helyiek ugyanúgy odajárulnak a fekvő Buddha szobrához és virágokat szórnak elé, mint 800 évvel ezelőtt, és ugyanúgy le kell vennem a cipőmet és a baseball sapkámat minden szentély előtt, mint Kandy-ben a nagy buddhista komplexumban- egyszóval nem egyszerűen romok ezek, bejárja őket egyfajta vallási áhitat (és ilyen szempontból, picit nyugisabb tempóban való nézelődés nem ártott volna). A másik dolog, amely bejárja - és előre is bocsánat, nem akarok tiszteletlennek tűnni, de hát hozzátartozik a sztorihoz... - az közel sem ennyire átszellemült. A Sri Lankai fűszerek megteszik a hatásukat és a csapatunk összes tagjára mindig a zárt szentélyekben jön rá a legnagyobb szélgörcs... sírva röhögünk egy-egy gázosabb pillanatban amit tovább fokoznak a "Buddhának tilos hátat mutatni" táblák.







Minden tiszteletem Sri Lankaiaké, akik a gazdasági helyzetük és a háború ellenére felismerték, hogy a természeti adottságaik mennyire fontosak és ezek védelmét nagyon komolyan veszik. Kis területe ellenére Sri Lankának kb. 15 nemzeti parkja van - na ezt jobban sajnáltam, hogy nem volt idő többet látni - és a szafarikon a leopárdtól az elefántig sok mindent lehet látni (helyenként persze változó, hogy mit). Mi Polonnaruwától nem messze a Minneriya nemzeti parkot választottuk ki, mert az az egyik legjobb terület a szigeten, hogy szabadon élő elefántcsordákat figyelhess meg. (Sri Lankában egyébként több helyen is élnek még szabadon elefántcsordák... régen az elefánt volt Sri Lanka egyik legfontosabb exportcikke. Kisebbek, mint az afrikai elefánt, de nagyobbak az indiai és thaiföldi elefántnál, és hatalmas becsben tartják őket a helyiek - a szigeten több helyen üzemelnek elefántmenhelyek és elefánt - árvaházak is, ahol a rászoruló és beteg állatokat gondozzák). Aztán kiderült, hogy most esős időszak van és onnan átvándoroltak az állatok a másik pihenőhelyükre - így végül a Huluru Eco Parkban találtuk magunkat.

Még a szafari előtt egy gyors ebéd... vörös rizs és tízféle csípősebbnél csípősebb curry. Addigra már egész jól bírtam egyébként.


Majd irány a jeeppel a vadonba. A vezetőnk egyébként is nagyon lelkes volt, na meg mi is cukkoltuk, hogy ne a szokásos turista útvonalakat mutassa - úgyhogy teljesen bezsongott, hogy milyen közelről fogjuk látni az elefántokat... megláttuk az első csordát, minden más jeep jobbról megkerülte őket és tisztes távolból nézegette őket, mi pedig bevágtunk balról és 10 méterre találtuk magunkat... zseniális.



Miközben fotózgattunk, a vezető kommentálta, hogy azért most megfordul az autóval, hogy ha menni kell, gyorsan el tudjon indulni, mert az elefántok néha bedühödek, odarohannak, felfordítják a jeepet, aztán elfutnak (az embereket általában nem bántják, de az autókat nem szeretik) - a mi vezetőnkkel eddig háromszor fordult elő.

Az első család után elindultunk a másik csordát megkeresni. Ez egy nagyobb csapat volt, kb. 20-30 elefánt, mi ismét sokkal közelebbről, mint a többi furgon - de itt még azérrt rendes távolságban voltak.

Egyhónapos bébi szopizik:


Vakaró-fa:






Nézelődünk, fotózunk, és még meg is említem Aprilnek, hogy ahhoz képest, hogy az előző helyen megfordultunk a bizti kedvéért, itt egyáltalán nincs menekülő útvonalunk - előttünk egy nagy sáros gödör, mellettünk bokrok... két percre rá az egyik kisbabás elefántanyuka felkapja a fejét és elkezd igen határozott léptekkel közelíteni. A vezető felkiált, hogy jaj jaj, indulás, jön az elefánt... majd azzal a mozdulattal belehajt a pocsolyába és beleragadunk (hálistennek az elefánt eddigre lenyugodott és visszaballagott a családhoz).
A következő két órát azzal töltjük, hogy megpróbáljuk a jeepet kiimádkozni a sárból, de hiába.

Először nem engednek minket kiszállni, mert hogy nemzeti parkban nem szabad, meg egyébként is kobraveszélyes terület- aztán csak rájönnek, hogy egyszerűbb lenne ha nem terhelnénk mi is az autót. Úgyhogy kiszállunk, megpróbáljuk tolni az autót, April videóz meg fotózgatunk, jól elvagyunk. Az elefántok pedig a saját kis ritmusukban legelgetnek és vándorolnak, és centiméterenként közelebb jönnek az autóhoz. A végén már ennyire közel voltak:


... és ugye alapvetően nem bántanak meg semmi para, csak félő hogy valami megijeszti őket (pl. a munkások kiabálása, ahogy megpróbálják kihúzni az autónkat), és akkor löknek egyet a kocsin.

Baromira élveztem. Amíg a jeepen üldögéltünk, miközben az állatok lassan közeledtek, az nem annyira komfortos érzés, mert ha elkezd futni felénk, elég tehetetlenek lettünk volna. De miután kiszálltunk, láttuk az autóutat nem messze, én szerintem gyorsabban tudok futni vészhelyzet esetén, mint egy elefánt (aztán ki tudja...), így túlzottan nem idegeskedtem... a kaland viszont zseniális volt. Eszembe jutott a szabadkai (pontosabban palicsi) állatkert, ahol először láttam elefántot. Egy beton-csatorna választotta el az állatokat a nézőktől, a betonszegélyen acéltüskék voltak a biztonság kedvéért, ha esetleg bevadulnának... és most itt voltam, vendégként az ő lakhelyükön, semmi biztonsági intézkedés vagy kerítés nem volt közöttünk... nagyon új és izgalmas élmény.

Végül a kocsit kihúzta egy másik jeep, mi visszaszálltunk, a vezető teljes komolysággal megkérdezte, menjünk-e tovább, mutasson-e többet, mondtuk, hogy köszi, de elég volt, elindult, két méter múlva szinte leesett a kerék mert valamit elfelejtettek visszaállítani. Így végül kisétáltunk a nemzeti parkból, óvatosan kikerülve a kobrafészkeket, amelyekre a vezetőnk rámutatott.



Úton hazafelé még bekukkantottunk Dambullában egy nagy szentélybe... nem mondható, hogy elapróznák a Buddha-szobrokat.



(az elefántos kalandról készült egy teljes videó is, utólag belinkelem, amint April feltölti YouTube-ra).

Ceylon 1: bevezetés a sri lankai kultúrába

Sri Lanka mindenben felülmúlta a várakozásainkat. Sejtettük, hogy szép lesz, meg hogy jól fogjuk magunkat érezni (elvégre mi négyen bárhol jól érezzük magunkat), de azt nem gondoltuk, hogy ennyi mindent látni fogunk, hogy ennyi élményben lesz részünk, na és hogy Sri Lanka ennyire gyönyörű. A nagyon durva és hosszú tamil-szinhala háború csak 2009-ben ért véget (és a sziget egyes részei, elsősorban az északi tartományok továbbra sem ajánlottak utazóknak; aknaveszély, kisebb incidensek stb. miatt), és szerintem még szüksége van Sri Lankának pár évre, hogy turista paradicsom váljon belőle, így addig még párszor el szeretnék jönni... meg talán venni egy kis tengerparti telket, amíg még megfizethető. Azt egyébként nem tudtam, és Sri Lanka felé menet döbbentem rá, hogy Sri Lanka délnyugati "szomszédja" a Maldív-szigetek, onnan kb. két óra repülésre van, hát nyilván a szomszéd már picit jobb helyzetben van, ami a turizmust illeti... és sajnos fapados sem megy Dubai-ból oda...)

Colombo-ba érkezve már a repülőtéren megtanuljuk a helyi üdvözlést: kezek ima-pozícióban (ugyanúgy, mint Indiában a Namaste), és egy mosolygós "Ayubowan", amely kb. azt jelenti: legyen hosszú és boldog életed. Először meglep, hogy a sri lankaiak minden találkozást az egész élet kontextusába helyeznek, de aztán az út során rájövök, mennyire más Sri Lanka, mint India: itt minden lassabb, nyugisabb, minden pillanatot megragadni és kiélvezni - nem tudom, lehet, hogy a buddhizmus teszi? Mindenesetre ledöbbent, hogy a sri lankaiak mennyire kellemes emberek, mennyire kedvesek tudnak lenni anélkül, hogy egyben tolakodók is lennének, és hogy mennyire igyekszem megragadni minden alkalmat, hogy beszélgessek velük (ami azért Indiában nem mindenhol volt jellemző, voltak azért besokallós pillanatok - bár tény, hogy Sri Lankában csak 5 napot voltam).

A reptéren kicsit meglep bennünket, hogy a duty free boltok mosógépet, vasalókat és rezsókat árulnak...




... de aztán rájövünk, a sri lankaiak jó része külföldön dolgozik, sokan az Öbölben (emlékeztek Vichy-re, a coffee boyunkra? ő is sri lankai), hogy haza tudják küldeni a családnak a pénzt. Amikor pedig hazarepülnek, akkor gyorsan a reptéren felkapnak egy adómentes mikrót vagy tűzhelyet , és azzal lepik meg a családot.

A reptéren már vár ránk Hasantha és Evans, a sofőrünk. Picit szégyenlem bevallani, de nyugati kapitalista módjára az egész útra kisbuszt béreltem - enélkül egyszerűen lehetetlen lett volna 5 nap alatt ennyit megnézni és körbejárni, így előtte heteken át leveleztem sofőrökkel és végül a megérzéseimre hallgatva választottam ki a nyertest. Evans egy tüneményes ember, óriási türelemmel szállít bennünket ahova csak kérjük, és közben jó tanácsokkal lát el mindennel kapcsolatban - így a többieknek igen jó dolguk van az utazás során, minden döntést együtt hozunk meg, utána pedig Evans és én leszervezzük - és persze teljesen elememben érzem magam. Sokat beszélgetek Evans-szel az út során és rajta keresztül még jobban belelátok a sri lankaiak gondolkodásába és mindennapjaiba, bár Evans katolikus (ami egyébként ismét rádöbbent, milyen hihetetlenül erős nemzetközi márka ez a katolikus vallás - Evans nem eszik húst péntekenként, hetente legalább 3-4-szer jár misére és hamvazószerda óta nem ivott alkoholt - életének egy nagyon fontos mozzanata szinte azonos az etyeki Mariska nénijével, nem furcsa belegondolni?)

Első éjszaka Evans elrepít bennünket Kandy-be, amely a sziget közepén található, kb. a dzsungel közepén, és Sri Lanka kulturális fővárosa - arra gondoltunk, kulturális bevezetésnek pont jó lesz. Maga a város kb. 100-120 kilométerre található a reptértől de a rossz utak és emelkedők miatt ez kb. 4 órás út, útközben felváltva alszom és figyelem kint a Dubai után teljesen szokatlan buja növényzetet. Végül megérkezünk a Kandy tóhoz...



Ennek partján található Sri Lanka legfontosabb buddhista szentélye, a "Szent Fog Ereklye" szentélye (Temple of the Sacred Tooth Relic) - amelyben Buddha egy fogát őrzik, amelyet a halotti máglyájáról mentettek meg miután távozott a Nirvába. A fogat átcsempészték Indiából Sri Lankába és azóta kb. Sri Lanka nemzeti identitásának legfőbb szimbóluma, Sri Lanka függetlenségének legfontosabb jelképe. A fogat évszázadok óta Kandy-ben őrzik, és emiatt Kandy volt mindig is a szinhala buddhizmus központja, amikor a gyarmatosítók minden mást elfoglaltak, Kandy továbbra is harcolt, stb. Így Kandy kb. szent városnak is tekinthető, rengetegen vonulnak ide a szent napokon (pooja - a telihold ünnepe, pont akkorra esett, amikor ott voltunk), nagy felvonulásokat rendeznek rendszeresen (Kandy Perehera - augusztusban lesz), és úgy összességében, itt a buddhizmus komoly dolog.




Hajnali fél 5 körül érkezünk a Kandy tó partjára, még teljes sötétség, a dzsungel hangjai a város közepén levő tóig elhallatszanak. Egyszer csak feltűnik, hogy az utcákon meglepően sok ember van, felnőttek, gyerekek és idősebbek is, pöccre kiöltözve, sokan hófehér ruhában, a szentélybe indulnak hajnali imára (napfelkeltére ott kell lenniük). Felcsendül a buddhista szerzetesek meditatív éneke, a tó felkapja és aztán a völgyet körülvevő hegyek visszhangozzák- egyszerre gyönyörű és félelmetes (legalábbis van ebben az énekben valami furcsa és misztikus) - utána még két napon keresztül ezt halljuk. Megtaláljuk a szállásunkat, konkrétan egy hegytetőn található, dzsungelre néző teraszokkal. Kimegyek a teraszra, itt is hallom a szerzetesek énekét, közben az erdőben mindenféle állatok visítanak, és aztán felkel a nap: az első reggel Sri Lankában.


Aztán később, napközben a kilátásunk:


Itt található két videó, egyet még éjjel készítettem, másikat nappal. Elvileg mindkettőn kellene hallani a szerzeteseket de annyira nem jön át (talán a nappalin jobban)... itt látható a szobánk is, szúnyogháló az ágy felett (életmentő), egyébként is még sohasem aludtam ilyen környezetben és furcsa-izgalmas hallgatni a hangokat éjszaka a szobán kívülről és belülről, gyíkokat találni a táskában reggel, stb. A fürdőszobánk gyakorlatilag a teraszról leválasztott kis rész, így WC közben is igen közel érzed magad az anyatermészethez, zseniális. (a videók, főleg az éjszakai, nagyon rosszak, bocsi).







Pár óra alvás után nekivágunk Kandy-nek és erre az első napra csak egy kis laza városnézés van betervezve, semmi drámai erőfeszítés. Természetesen a Fog-Szentélyben kezdünk, amely egy óriási komplexum, sok-sok kisebb egységgel és szentéllyel, és nem mindegyiknek értettem a funkcióját (az a helyzet, hogy nem volt itt Melinda, hogy a színes, szerkezeti ábrákkal illusztrált útikönyvéből elmagyarázza, mi-micsoda - a Lonely Planet erre speciel nem jó). Aztán egy önjelölt idegenvezető körbevezet bennünket és ez sokat segít, megtanulom a dhagoba (avagy más országokban sztúpa vagy pagoda) funkcióját, azt, hogy a Sri Lanka-beli buddhizmus az egész vallásnak egy nagyon korai változata, amely a szigeten eredeti formájában megmaradt, azt hogy a zászlók, a kókuszolaj-lámpások, a füstölők, a vizes korsók, a virágok mind ajánlások Buddhának, és hogy a narancssárga a legfelvilágosultabb szín (spirituális értelemben) - ezért viselik azt a szerzetesek. Ez egyébként az első élményem egy többségiben buddhista országban, és folyamatosan érnek meglepetések, egyrészt nem számítottam arra, hogy az utcán is tíz méterenként egy Buddha szoborba botlok, másrészt nem minden passzol össze azzal a buddhizmussal, amelyről a suliban tanultam (amely sokkal inkább a szépen nyugiban szabaduljunk meg minden vágyunktól és szenvedésünktől és kerüljünk Nirvánába - és sokkal kevésbé a vigyünk virágot és imádkozzunk Buddhához egyfolytában- köré összpontosult).







Miután a nagy spiritualitásba jól megéhezünk, Evans elvisz minket egy "hotel"-be ebédelni. No nem szállodára kell gondolni, Sri Lankában a kis talponálló büféket hívják hotelnek. Itt "short eats"-et szokat ebédelni - eléd raknak egy nagy tálban mindenféle sült cuccot, samosákat, zöldséggel töltött péksütiket stb - és a végén megszámolják, mennyit ettél, annyit fizetsz. Sri Lanka másik kedvelt gyors-kajása a khoti rotti, ami roti (kenyér tészta), olajban összesütve zöldségekkel és húsokkal, kb. a helyi wok megfelelő, nem rossz. Már itt rájövünk, hogy a sri lankai kaja az indiainál jóval csípősebb... huh azért jó volt 5 nap után pizzát enni. (Magamat is meglepem, hogy már első nap a helyi krimóban ebédelek (sőt, én szorgalmazom) - persze szigorúan vega vagyok mint általában amikor utazom és sehol az út során semmi bajom sem lett belőle.)

Kenyér és curry:


Short eats:



Délután Evans elvisz minket egy óriási botanikus kertbe, ahol egy kicsit jobb elképzelésünk lesz arról, milyen gazdag a helyi növényzet és mi minden nő a dzsungelben és környékén.... valamint látunk majomszexet ami ezek szerint most már minden trópusi utazásom elmaradhatatlan momentuma lesz. Felmegyünk egy kilátóhoz, Kandy-t fotózni, majd a napot egy tradicionális tánc - bemutatón zárjuk (amely sajnos eléggé turistákra optimalizált élmény). A sri lankai táncok nagyon színesek és változatosak, néha maszkokban játszanak el jeleneteket, néha gyertyákkal szórakoznak, néha tányérokat pörgetnek. A népviselet nagyon díszes, néha a férfiaké egészen meglepő - egy két táncnál már az az érzésem, most rögtön felcsendül a Mamma Mia és lenyomnak itt nekünk egy las vegas-i transzvesztita show-t. Helyette a végén két táncos transzba esik, fáklyákkal végigégeti magát és forró parázson sétálgat... közben minden turista fényképezget... klasszikus pillanatok amikor fellángol a bűntudatom, hogy nyugatról származom.

Gyertyás:


Klasszikus Kandy ördögűzős:


Mamma mia, here I go again...


Sokféle népviselet:


Aki megrendelésre transzba esett:




Este iszogatunk majd tuk-tukkal megyünk vissza a szállásunkra (Evans-nak kimenőt adtunk), az éjszaka közepén felébredek és valami nagyon matat a táskám környékén... de körbenézek és majmot nem látok a szobában, úgyhogy nyugodtan visszaalszom. Így telik az első napunk Sri Lankában.