2010. május 14., péntek

Kincskeresés Al Quozban

Kevés olyan dolog van Dubai-ban, amelyre azt mondanám, hogy igazán cool, de az, hogy a legnagyobb ipari negyede telis-tele van apró galériákkal, nekem mindenképpen az. Al Quoz mint negyed tele van hangárokkal, ipari épületekkel, raktárakkal - néha oda megyek amikor KENT prototípusokat kell jóváhagynom. Azt tudtam, hogy van egy-két modern művészeti galéria ott, például oda jártam régebben a JamJar-ba (az ingyenes mozi estekre) de hogy ennyi - a térképen első blikkre több, mint 10-et számoltunk össze - arról fogalmam sem volt.

A Meetup csapat szervezett szombat délutánra egy Gallery Hopping-ot, ennek keretében jórészt gyalog bejártunk 4-5 helyet. Szinte egymás mellett találhatók, és ha tudod mit kell keresni, könnyű megtalálni - egyébként csak ipari épületeket látsz.



Többek között ilyen bejáratokon tudtuk megközelíteni a kiállításokat:



Az egyik galéria egyben cserép- és Buddha-fej gyár:



Mindenkinek más kiállítás tetszett, például az egész csapat odavolt egy libanoni művésznő kiállításáért, amelyen rengeteg kávéscsészéről készült fotóból készített kollázsokat. Egy másik helyen egy művész Dubai-ról szóló látomását fújta falra (Dubai térkép pálmákkal és Világgal, aranyporból természetesen) - az arany tükröződése a durva padlón nagyon izgalmas volt:


Megint egy másik helyen egy érdekes, tükörből és üvegcsövekből készült szoborra bukkantunk:



Végül eljutottunk a már említett JamJar-ba, ahol, amikor nincs moziest, vásznak vannak felállítva, és belépési díj ellenében kapsz festéket és festhetsz:



Itt a JamJarban volt, hogy egy kínai-new orleansi- bahreini művész (érdekes mix) élő installációját tapasztalhattuk meg. Az egész dolog elvileg 2-3 óra, mi egy félórás kompakt verziót kértünk. A "műalkotás" az emberek közötti térbeli és időbeli korlátokat vizsgálja, és hogyha végigjárod az egészet, akkor kb. egy reptéren haladsz végig és ütközöl folyamatos akadályokba. A végén odaérsz egy pulthoz, amely mögött ott áll maga a művész - és gumbót főz. Mi ebből, mivel kompakt verziót kértünk, csak a gumbót tapasztaltuk. Konkrétan odamentünk egy galériába, megettünk egy tál gumbót ingyen, majd eljöttünk. És a művész ezt műalkotásnak hívja (illetve nem is, a gumbó is egyfajta akadály az emberek között, az alkotás a művész és a közönsége közötti pillanat maga). A csávó egyébként elég elvont volt, beszélgettünk vele egy picit, miközben felszolgálta a kaját. Január óta dolgozik ezen a művészeti projektjén, saját maga finanszírozza, minden nap eljön a JamJarba és főz egy adag gumbót. És saját bevallása szerint már óriási mélységeket sikerült feltárnia amióta ezen dolgozik. Volt a csapatunkban olyan ember, aki mindezt nagyon inspirálónak érezte. Én azt hittem, röhögőgörcsöt kapok. A gumbó nem volt rossz, bár New Orleans-ban nyilván jobban esett, mint Al Quozban. Mindenesetre elég bizarr volt az egész dolog...

A műalkotás:


És mindez hátulról:



Mindent összevetve, nagyon érdekes egy délután volt, és ismét felfedeztem Dubai egy új oldalát. És még inkább azt érzem, hogy aki azon nyavajog, hogy Dubai-ban minden unalmas és nincsenek egyáltalán kulturális lehetőségek, az egész egyszerűen lusta megkeresni őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése