Ausztrál készülődés

Annyira vicces: hazajövök, és a lakótársam és a volt barátnője díszítik a lakást a holnapi bulira. Nyilván én is rögtön aktivizáltam magam, teljes a bezsongás.


A konyha:

Christian zászlót gyárt:


Donna és az ausztrál mörcsök:


A nappali:


Sül a Pavlovka:

Akkor már én is...

Árnyék

Nem tudom, hogy ilyet láttam-e már ezelőtt. Tegnap reggel kicsit felhős volt az ég, és ahogy a nap felkelt, és hátulról megvilágította az egyik épületet, az épület teljesen szabályos és jól körülhatárolt árnyék-csíkot vetett, látszólag a szabad égre (lehet, nagyon vékony felhő volt ám).

Mindenesetre fura látvány volt.

Mahmovies!

Hétfő este elmentem a Mahmovies! idei első vetítésére. Már régóta terveztem, hogy elkezdek járni ezekre a hétfő esti mozikra, de eddig nem jött össze, tavaly egy egész évadot kihagytam, mert sok volt a meló... most nagyon fegyelmezetten pontban este 6-kor leléptem és milyen jó, hogy ezt tettem.

A Mahmovies-t egy helyi pasas szervezi. Rendező, állandóan filmfesztiválokra jár, és pár éve elkezdett a saját nappalijában vetítéseket rendezni ahova meghívta a barátait, meg a barátok barátait... és amikor már kinőtték a nappalit, akkor tette át a JamJar nevű helyszínre. Minden évadnak van egy témája (pl. a tavalyinak, amelyet kihagytam, a fekete-fehér volt a témája, olyan filmeket vetített, amelyek művészi megfontolás végett fekete-fehérek, most pedig a Music for the Eyes fut, ahol a film és a zene kapcsolatát elemzi).

A JamJar pedig kis művészeti klubház, Dubai egyik ipari részén található, gyakran rendeznek kiállításokat, találkozókat, foglalkozásokat és már régóta le akartam csekkolni.

Nagyon szimpatikus volt ez az egész. Maga a hely is barátságos, az emberek is teljesen rendben voltak. A nappali-feelinget megőrízték, és kb. 200 babzsákkal volt teleszórva a hely, a vetítés előtt ingyen pizzát osztogattak, ja maga az egész rendezvény is ingyenes.







Eredetileg megbeszéltem pár Social Circles - haverral, hogy ott találkozunk, és össze is futottunk, de aznap még az egyik kolléganőmet is meggyőztem, hogy csatlakozzon, ő:



A vetített film egy dokumentumfilm volt a kreativitásról, a szerzői jogokról és a remixelés hatásáról a kultúránkra. Nagyon érdekes, RIP: A Remix Manifesto a címe, és itt ingyen le is tölthető: www.ripremix.com .

A mostani évadban, mivelhogy zenés a téma, a filmek után koncerteket is adnak. Az eheti koncert egy kanadai csapat volt, Lost Fingers, akik a szerzői jogos témába szépen illeszkednek azáltal, hogy 80-as évekbeli slágereket dolgoznak fel, saját definíciójuk szerint gipsy jazz stílusban. Hihetetlenül vicces és bulis zene, azóta le is töltöttem és ezt hallgatom... És élőben még jobb volt. Az egyetlen bánatom az volt, hogy a koncertet is babzsákban fetrengve kellett végighallgatni, pedig én már az első számnál fel akartam ugrani és táncolni... de sajnos a többiek túl fegyelmezettek voltak.



A jövő heti program is érdekesnek tűnik, úgyhogy biztos ott a helyem!

Nem éppen álom-meló

Az irodánk mellett épül egy szálloda. Sikerült elkapnom a minap egy ilyen pillanatot.
Huszonharmadik emelet.





(ez ugyanaz az épület - nem tudom erről írtam-e már - amelyre 4 emeletet húztak fel az a 9 nap alatt, amíg szabin voltam decemberben).

Stahl és Mérei 2008

A hétvége egyébként nagyon nyugis volt, de most ez kellett. Megnéztem pár DVD-t, rengeteget aludtam, strandon most nem kellemes az idő (egyre melegebb van, de nagyon fúj a szél).

Készítettem azért pár képet a teraszról...







(ez utóbbin az látható, hogy az ablakom elé telepítettek egy vidámparkot, amely állítólag egy hónapig itt fog szórakoztatni.)


Szombaton én voltam a soros szakács, néha-néha főzünk egyet a lakótársammal. Picit elbizonytalanodtam, mert nem tudtam hogy a szokásos repertoáromból mihez találok itt hozzávalókat :) aztán eszembe jutott, hogy Stahl biztosan itt is megoldható, úgyhogy letöltöttem a recepteskönyveit a netről, és a szokásos soksajtos penne kihúzott a csávából (köszi Kata). Hagymalevest is főztem, ami, mint kiderült, borzasztó egyszerű. A vacsorához megittuk az utolsó palack Mérei boromat... most egy hónapig ki kell bírnom. :) Szóval tök jól sikerült, és jó kis este volt.

A most következő hétvége asszem izgalmasabb lesz; most lesz az Ausztrália-napi BBQ nálunk. 20-30 kattant ausztrál a teraszunkon fog vedelni... biztos vicces lesz, várom már.

Harmadik fotó óra

Múlt pénteken volt a harmadik - utolsó előtti :( - óra. Átbeszéltük az önarcképes házi feladatokat (nem mindenki vette komolyan, az a helyzet, a rózsám és én, a kutyám és én volt a képek átlagos bonyolultsági szintje).

Én végül ezeket mutattam be:

Ez volt a B-terv, hogyha nem jön össze a szemes. Nem lett ez sem rossz szerintem, de azért a szemeset prezentáltam elsődleges megoldásként:


A szemesek közül végül ez lett a kiválasztott (bár elmosódott sajnos):



... és még 10 perccel óra előtt elkezdtem szórakozni egy hasonló, de "agresszív" megoldáson:


Ezen az órán egyébként a fénnyel szórakoztunk, árnyékokat mozgattunk és fénnyel festettünk - sajnos ezeket nem tudom most feltölteni, mert elkezdtünk RAW formátumban fotózni, amelyet nem fogad be ez az oldal.

Volt egy szuper feladatunk, amelyet aztán nem annyira élveztem. Kis csoportokban kellett megkomponálnunk, majd megfotóznunk jeleneteket. Egy óránk volt 3 kompozícióra, ami hihetetlenül kevés és emiatt borzasztó frusztráló (és ismét átéreztem, milyen érzés lehet kreatívnak lenni és lehetetlen határidőket kapni), ráadásul nagyon nem jött össze az együttműködés csoporton belül... na mindegy, egy feladatnak jó volt.

Még egy napom van megoldani a következő heti házit és még nem is gondolkodtam rajta. Ebből baj lesz... :)

Mi lesz itt még?

Elvileg január az év leghidegebb hónapja Dubai-ban.
Ma 28 fok volt.
Picit félek, mi lesz itt júliusban?

Legújabb házim

Ijesztő képek következnek.

A most pénteki órára már elég komoly házi feladatot kaptunk: önarcképet kell készítenünk, és a fényeket, hátteret, mélységélességet stb. mind úgy kell megkomponálnunk, hogy az kifejezzen valami igazat magunkról.

Sokat töprengtem rajta a héten, lett is egy pár ötlet, bár a legtöbbjük annál személyesebb, hogy megosszam őket a két hete megismert csoporttársakkal, így egy ötletet akarok jól kidolgozni. Ezen kezdtem el most próbálkozni. Az alapötlet az, hogy bemutatom: szeretnék ráébredni arra, hogy mi a küldetésem, miért élek. A technika: beltéri fotó, kellően alacsony ISO hogy lágy-sárgás-álomszerű legyen, a kompozíció "random", asszimetrikus, hogy hitelességet "insider feelinget" adjon, és lassan, lassan exponálok, hogy a csukott szememre ráfotózzam a nyitott szememet.

Az alábbi fotók 8 másodperces záridővel készültek, az elsőnél 4 másodpercet nyitva volt a szemem, majd 4-et csukva, a másiknál meg pont fordítva. Igazából a második lenne az igazi, mert ott jobban kivehető az effekt, csak ott meg úgy néz ki, mintha ki lennék festve - pedig a szemem alatti vonal ugye a felső szempilláim, amikor csukva van a szemem:




Szóval most erre nagyon ráizgultam, és próbálkozom. Az ötlet szerintem jópofa, csak szeretném a lehető legjobban technikailag is megoldani. Tök inspiráló egyébként, amikor nem csak úgy belekattintgatok a világba, hanem kapok egy konkrét feladatot, kreatív kihívást amelyet meg kell oldani.

Persze a folyamat során készültek egészen furcsa, zombi-szerű képek is, azért egyet-kettőt abból is felteszek...

Nassim

Csudapofa egy főnököm van.

Hihetetlenül lelkiismeretesen dolgozik és elképesztően hatékony, közben pedig mindig halálosan nyugodt. Tisztelem, mint főnököt, közben pedig jóbarátomnak is tekintem.

Vasárnap borzasztóan nem volt kedvünk dolgozni (ez vasárnap még elmegy, lévén Londonból nem sokan hívnak aznap), így csaptunk egy 3 órás státuszt mi ketten, ahol aktuális projektek - szexuális élet - 2010-es tervezés - én értékelésem relációban sok mindent kitárgyaltunk, és kiegészítettük egy jó kis ebéddel a sarki fish & chips étteremben.

Anno jeleztem, hogy szeretnék értékelést kérni, miután a három hónapos próbaidőm lejárt, és Nassim is és Sanjay is, az igazgatónk, leszúrt, hogy mi a fenét akarok, minden szuper, ne akarjak fejlődni, hallas (= téma vége). Picit zokon is vettem, hogy nem kapok értékelést, de ha minden OK, akkor OK, hallas. Most Nassim-mal mégis beszélgettem, aki elmondta, hogy minden szuper, minden jó, de túl sokat idegeskedem, az csak munka, ne görcsöljek már rajta, élvezzem az életet. És szerintem ez tök jó komment, mert tényleg, mindig is túl komolyan vettem. Úgyhogy beszélgettünk erről egy kicsit, és most azóta Nassim coachingol: mindig amikor észreveszem magamon, hogy idegeskedem, rögtön megbeszélem vele, és ő elmagyarázza, hogy azt az adott dolgot éppen miért kell magasról leszarni. Napok óta egyáltalán nem izgulok leadási határidőkön például. Persze minden mindig megvan időben, hiszen ugyanolyan keményen pörgetem a projekteket, csak nem izgulok közben, hogy meglesz-e időben. Nagyon szuper, remélem így is marad a dolog.

(Ekkor mondta el azt is Nassim - ami titok de mindent megoszt velem - hogy most Sanjay-jel azon dolgoznak, hogy a májusi ciklusban előléptessenek. Mert hogy folyamatosan túlteljesítek, így igazából "korrigálni" akarják a pozíciómat és a fizetésemet. Persze pontosan ismerem a realitásokat és Grey-t, így esélye nulla, hogy fél éve a pozícióban és jóváhagyjanak egy előléptetést, de azért jól esik a gesztus.)

Aztán vasárnap este 6 előtt két perccel Nassim kitalálta, hogy menjek fel hozzá egy italra, úgyis közel lakik. Hát neki tényleg egy ital volt - felesége meg terhes, ő meg színjózanul ült végig - én sikeresen eltüntettem viszont egy egész üveg bort, piszkosul megy mostanában :) tök jó este volt egyébként, mindenről beszélgettünk kivéve munkáról, így éjfél környékén sikerült hazajönnöm, és másnap nagyon nagyon koncentráltam, hogy ne tűnjön fel neki, azért nem vagyok 100%-os...


Annyira vicces ez az ember, kaptam tőle például két festményt ajándékba. Merthogy a felesége előtti barátnője szerb volt, és van két szerb festménye, amelyeket nem tesz ki a falra, mert túl klasszikusak. De én félig szerb vagyok, vigyem már el őket. Végül rám tukmálta, de mondtam hogy nem ígérem, hogy kiteszem őket. Másnap még egyszer megnéztem őket, nappali fényben is vállalhatatlanok:




Jeleztem is Nassim-nak, hogy szerintem nem sokáig lesznek a szobám falán. Nem baj, nem baj, akkor küldjem el Apukámnak DHL-lel.

Ma, miközben a másik csapat vért izzadott egy prezivel (most épp nekik van toolkit leadásuk, így most miattuk éjszakáznak a kreatívok), Nassim két órán keresztül látványosan az arab írást magyarázta nekem. Íme például pár variáció a saját nevem írására (az első 4, asszem):



Amikor már azt magyarázta, hogy Hát, igen, többféleképpen lehet írni annak függvényében, hogy szeretnék-e W-t tenni a B után, hogy BO-nak ejtsék, akkor rájöttem, tényleg nem egyszerű nyelv ez. Viszont továbbra is nagyon érdekel, ebből tényleg tanfolyam lesz szerintem.

Szóval tényleg karakter a csávó. Valamiért mázlim van folyamatosan a közvetlen főnökeimmel.

Burj...

Nem akarok dicsekedni, de azért egy picit mégis...

Múlt csütörtökön megvettem a TimeOut Dubai jubileumi, Burj Dubai-t ünneplő számát, amely a torony tiszteletére 828 mm magas borítóval rendelkezik.




Lapozgatom az újságot ártatlanul, és egyszer csak felfedezem benne a saját fotómat!

Történt ugyanis, hogy még tavaly versenyt hirdettek, hogy küldjék be az olvasók a Burj-ról készült képeiket, és én is beküldtem kettőt (mindkettőt asszem az UAE National Day kapcsán ide is feltöltöttem). Aztán persze megfeledkeztem az egészről, meg azt hittem, szólnak majd ha beválasztják, úgyhogy nem is foglalkoztam vele.

32 képet válogattak be és nyomtattak ki, köztük az én mindkét képemet!






A zászlós:


Bal alsó sarok:


(bocsi a fenti képek minőségéért. most gyorsan sikerült ezt alkotnom...)

Szóval nem tudom, mit jelent az "overwhelming response", de ha csak 100-200-ból válogatták be a 32 közé az én két képemet, már az is valami, nem?

Péntek

Pénteken óriási halom kupi közepén ébredtem - végül szombat este sikerült kicsomagolnom, - a reggeli kávém mellett elkészítettem a házi feladatomat a fotós órára, és elrohantam a tanfolyamra.

Ez az alkalom még az előzőnél is sokkal, de sokkal érdekesebb volt. Az egyik HF képemről megint nem hitték el, hogy nem Photoshoppoltam, ami persze jót tett az egómnak, majd a záridőt gyakoroltuk, és többek között ilyen feladatok voltak:

Fénnyel-rajzolást gyakoroltunk:


Ezek felém haladó teniszlabdák, nagyon hosszú záridővel:


Mi történik, ha lassú expozíciónál közben a zoommal szórakozol...

(a fenti szentlélek-kép igazából egy madár szobra a művészeti suli udvarában).

Aztán volt egy feladat, hogy a suli színes falára fókuszáltunk, és a csoport fele sétált előttünk, mi pedig a záridőket gyakoroltuk, milyen értéknél lesz tűéles a kép, milyen értéknél alakulnak ki szellem-figurák stb. Aztán rám került a sor sétálni, egy idő után meguntam és ugrottam egy nagyot, hogy "gyerekek, itt a jump-shot ideje!". Amire nem számítottam, hogy mivel 10 fényképezőgép kattintgat előttem, valaki akaratlanul is elkapja a pillanatot, hát ez lett belőle:



(ráadásul a színház miatt öltönyben voltam...)

Óra után beszélgettem egy kicsit Tiffany-val, a tanárral. Nagyon cuki...
Tervez egy középhaladó kurzust is azoknak, akik a kezdőt elvégzik, remélem tényleg összejön.

A tanfolyam után nemsokkal kezdődött a színház, az Állatfarmot néztük meg Barbival. Egyetlen szereplő konferálta fel magát, narrált, és közben eljátszotta az összes állatot, teljesen díszlet nélkül úgy, hogy közben végig pontosan tudtad, mi történik és melyik állat beszél éppen (pl. négy disznó karakter, az első mondatból rögtön tudtad, melyik disznó beszél). Vicces is volt, de nem tréfálta el a dolgot, a téma komolysága végig érezhető volt. Zseniális.


Este elmentünk Barbival és barátnőivel bulizni. Barbinál kezdtem, ahol a lakótársai hihetetlenül megörültek, hogy milyen régen nem láttak, és most rögtön igyunk és meséljek el mindent - éjfél körül érkeztünk a The Address Hotel egyik lounge-ába, onnan átsétáltunk egy arab stílusú pláza (Souk Al Bahar) egy hiphopos diszkójába, ahol a végén már "We are family"-re tomboltunk... nem tudom, mikor értem haza, de mivel itt 3-kor zárnak a helyek, asszem 4 körül. Jó kis nap volt ez is.

Pár kép az irodából

Pár nappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy egy emberi fej emelkedik fel előttem, a huszadik emeleti irodám ablakában. Abban a két másodpercben, amikor még nem esett le, hogy kintről mossák az ablakot (nem is, puha ronggyal törölgetik), én majd bepisiltem, úgy megijedtem...







Hihetetlen szépek mostanában a naplementék. Így elkezdtem meetingek között fotózgatni...
(Itt az is látszik, hogy a Sheik Zayed Road mögött - azaz a képeslapokról ismert felhőkarcoló-sor mögött, a tenger felé milyen alacsonyak az épületek, ez egy régebbi negyede a városnak és teljesen lapos.)

Amire büszkék lehetünk...

(itt mindenki teljesen rá van kattanva a Rubik kockára. A Mall of the Emirates-ben a játékboltban egy teljes gondola tele van pakolva velük. Én pedig terjesztem az infót, hogy magyar találmány...)

A költözés

Tudom, tudom, régóta nem írtam. De hát az a jó, ha zajlik az élet és nincs idő írni, nem igaz? Most mindenesetre pótolok mindent.

Igen, átköltöztem. Még aznap éjjel, amikor az utolsó postot írtam, becsomagoltam mindent. Amolyan esztelen, tegyük mindent bele valami dobozba és éppen csak hogy nem visszük át a maradék fél joghurtot típusú pakolás volt, de legalább gyorsan befejeztem... Másnap reggel ezerszer beszéltem Sabine-vel, akivel az volt az alku, hogy otthon maradok reggel és délelőtt átviszik az ágyamat - gondoltam akkor már mindent átvitetek. Útközben átjött párszor érdeklődőkkel és eladott pár maradék bútordarabot. Szóltam neki, hogy nem bánnám, ha odaadná nekem a kis könyvespolcot ingyen, aztán megállapodtunk egy jó árban. Viccből megjegyeztem neki, hogy elviszem a tükröt is - volt a szobámban egy kétméteres tükör, vastag aranyozott kerettel, annyira ronda hogy az már szép. Hát, azt már eladta 25.000 forintért, de menjek már át hozzá a másik lakásba, mutat más tükröket.

Úgyhogy miközben továbbra is arra vártam, hogy átköltöztessenek, átmentem hozzá. Akkor már vittem a fényképezőgépemet is, hogy készítsek az erkélyéről egy-két képet a Pálmáról, tőle nagyon szépen látszik.

Itt a horizonton látszik a pálma törzse:



Itt pedig a levelek a villákkal és körülöttük a "glória" ez a kör alakú sziget amely körbefut és ezen vannak a szállodák:



Sabine teljesen ráizgult, hogy van nálam gép, hadd készítsen még pár fotót az eladó tárgyairól. Elkapta a gépet és készített kb. 40 ilyen fotót:


Őrület ez a nő. Mindent árul. Még a nyomtatót sem érdemes átvinnie a másik lakásba... az egész lakás egy nagy raktár. Hát, rámsózott egy tükröt. Kisebb, de szintén annyira csúnya hogy imádni kell... 450 dirhamról kezdtük és végül megállapodtunk 200 + 4 pusziban. Megtanultam alkudozni basszus, ez is valami nem?


Végül megjöttek a költöztetők (kettő körül, közben hárompercente hívnak az irodából és Londonból), három ománi csávó, nagy buggyos gatyában és fölötte "hálóingben". Angolul egy szót sem, úgyhogy shukranoztam végig nagy gesztusokkal kiegészítve. Ahhoz képest, hogy mennyi ideje vagyok itt, meglepően sok cuccom van már. Pl. két nagy pakk tele könyvekkel. Ágy. Könyvespolc. Tükör.

Megérkeztünk az új lakásba, éppen bent volt a filippínó takarítónéni, akivel szintén voltak nyelvi korlátaink, nem akart beengedni az új lakásba, és amikor meglátta a költöztetőimet, sírva fakadt a félelemtől. De aztán elrendeztük a dolgot.

A tükör majdnem összetört, 10 méterrel a végcél előtt. A lift felé nézek, és azt látom, hogy pakolnak az emberek, elmozdítanak egy dobozt és a tükör elkezd dőlni. Mivel sejtettem, hogy mire elmagyarázom, mi a gondom, már rég késő, egy óriási - rajzfilm jelenet, lelassított felvétel - NOOOOO üvöltés mellett előrevetődtem, ugrottam vagy három métert, bepréseltem magam a záródó liftajtókon és megállítottam a levegőben. Ománi haverok kezet ráztak és gratuláltak :)


Sabine-vel könnyes búcsút váltottunk - végül is tényleg rendes, saját költségén átköltöztetett. "Oh, Borisz, you were the best tenant." Másnap felhívott és megpróbált rámsózni egy hűtőt, akciósan 1600 dirhamért (ő 3000-ért vette....) ne mondjam már, biztos tudnék valamit egy hűtővel.


Azóta itt. Annyira jó itt.
A lakás egész egyszerűen gyönyörű. Annyira kellemes, barátságos hangulata van, hogy abban a pillanatban, hogy hazaérek, elfelejtek mindent és élvezem, hogy itt vagyok. Gyönyörű a kilátás, a terasz is szuper - már készülök, hogy itt fogok borozni anyuval, Vikivel és mindenkivel, aki jön hamarosan meglátogatni. A nappalit nappalinak használjuk, és a lakótárs is nagyon jó fej, amikor mindketten itthon vagyunk, egyfolytában beszélgetünk, programokat szervezünk stb.
Végre, végre. Ezért költöztem eleve flat-sharingbe annak idején, hogy legyen kihez szólnom otthon, és most ez megvan. Elmondani nem tudom, mennyit javult az életminőségem és a hangulatom az utóbbi egy hétben.

Itt a csodás tükör :)



És itt pedig a könyvespolc:



Kilátás a szobámból/erkélyről:


Pálma-Atlantisz:

Kilátás a konyhából/erkélyről a Marinára (persze hajnalban, olyankor fotózok mindig mert így biztos elkések...):




Szóval, megvan a tökély kecó, lehet jönni látogatni! :)