Wadi és méhkaptár-piknik után nekivágtunk táborhelyet keresni. Mint mindig, most is teljesen naivan, hogy "jó korán elindulni, mégis kényelmesebb még világosban sátrat állítani". Aha... kb. 9-10 körül értünk végül oda.
Úgy indult a dolog, hogy az eredetileg kinézett hegytetőről (amely Omán legmagasabb pontja egyébként, mert nekünk természetesen ott kell kempingezni...) kiderült, hogy 120 km-re van, így B tervet kerestünk. Elindultunk a térkép alapján, egy utat eltévesztettünk, és máris egy másik wadi-ban találtuk magunkat. A pálya egyébként offroad-álom volt, nagyon élveztem, csak elvesztettünk egy órát azzal, hogy bementünk a wadi-ba, rájöttünk hogy ez az út nem fog emelkedni (wadi-ben pedig nem szabad éjszakázni, lásd esős komment), aztán kijutni sem volt egyszerű. Végül teljesen besötétedett, mire megtaláltuk az utacskát, amely a hegytetőre vezetett és nekivágtunk a nap utolsó szakaszának.
Csalókák ezek az offroad pályák. Először úgy tűnt a térképen, hogy 7 km-re vagyunk a fennsíktól, majd ebből 14, 24 lett, végül összesen több, mint 30 km-t tettünk meg, kb. 2 óra alatt. A másnapi fotókon látszik majd, milyen magasra kapaszkodtunk fel - de ezt persze csak sejtettük akkor, hiszen látni semmit sem láttunk (tulajdonképpen örültünk, ha láttuk az előttünk levő 10 méternyi szakaszt, lévén tele volt a pálya óriási sziklákkal, éles kanyarokkal, és hirtelen fel és le- bukkanókkal). Az út során kétszer is elmentünk pici falucskák mellett, a helyiek mind kint voltak és ünnepelték az Eid-et. Az egyik helyen megálltunk útbaigazítást kérni, a gyerekek és nők körben táncoltak, a férfiaknak meg puska volt a kezükben és a levegőbe lőttek. Körülbelül ez zajlott le a fejemben: "Itt vagyok Ománban, ahova soha nem gondoltam volna, hogy eljutok. Kis hegyi falu, fura népünnepség, puskák.... de jó hogy van blogom." :)
Végül feljutottunk egy fennsíkra és felállítottuk a sátrakat. Szokásos tábortűz és grillezés. Millió csillag. A távolban doboltak - talán a helyiek, a puska utáni szórakozás? Itt ittam először bort a Ramadan óta! És "borzasztó művészi" képeket készítettem. Ez itt a kedvencem - a hűtőtáskát azért levágom majd, amint bármilyen képszerkesztő program közelébe jutok...
Mint ismeretes, a reggelek számomra mindig is problémásak. Az aznapit April örökítette meg...
Világosban egyébként egészen ledöbbentünk, hogy hova jutottunk fel az este. Tudtuk, hogy magasan vagyunk, de nem sejtettük, hogy ennyire. A táborunk a fennsíkon...
És a mélység, és távlatok előttünk. Nem tudom, a képek átadják-e igazán az érzést, de mindenesetre olyan érzésünk volt, mintha a világ tetején lennénk.
(WC-zéshez is "luxuspanorámás" pontot kerestem. A csapat egy másik része később egy mecsetbe ment. Mint kiderült, a mecseteknek egy hozzáadott funkciója, hogy tiszta WC-t biztosítanak, akárhova mész. És még muzulmánnak sem kell hozzá lenni).
Reggeli után elindultunk visszafelé - nappal talán félelmetesebb volt az út, mint este. Éjszaka csak sejtettük, hova visz minket az út, világosban láttuk is.
Kislányok játszanak a lövöldözős falu előtt:
És maga a lövöldözős falu. 5 ház.
A hegyek között néha-néha "oázisra" bukkantunk, egy házacska és sok pálma. Ezeket keményen öntözik - az úgynevezett Falaj rendszer egy ősi öntözési módszer, a vizet süllyesztett csatornákban szállítják, sokszor több kilométeren keresztül.
Áram (vezeték) még a leginkább eldugott településre is vezet. Nem semmi.
Az út mellett aztán megtaláltuk Tanuf város romjait. Élőben is úgy néz ki, mintha minimum a középkor óta állna így, pedig csak az 1950-es években bombázták le. A tartomány fellázadt a szultán ellen, mire ő (mielőtt a fia lábfejen lőtte volna), elegánsan lebombázta angol segítséggel.
Totális csend volt egyébként, rekkenő hőség... így amikor feltűnt egy-egy helyi lakos, szinte azt hittük, kísértet.
Kislány játszik a romok mellett...
Mosás-teregetés.
Telefonnal a semmi közepén.
Aztán nekivágtunk Omán egyik legkedveltebb offroad útvonalának, amely először durván magas hegyekre visz fel, majd le, a wadik/kanyonok aljára (Wadi Bani Awf). Fel és le, fel és le.
A földrajz soha nem volt az erősségem, de esküszöm több, mint 8 különböző színű, szerkezetű kőzetet láttam, valamint különböző formákat, rétegeket, törésvonalakat. Olyan, mintha élő geológiai kiállítás lenne. Hogy ezek hogy kerültek ide ilyen koncentrációban, fogalmam sincs.
Balad Sayt tipikus kis eldugott falu. A képen látható a teljes település, ahogy felkapaszkodik a hegy aljára, és előtte pedig a teraszosan művelt földek. Teljesen odavoltam a látványtól.
