2011. május 14., szombat

Fent és lent

A héten nálunk járt egy pár fontos G2-s ember, köztük Piero és Szabó Eszter is. Jó volt újra látni őket, körbevezettem őket egy picit a városban - bár a sok meeting mellett nem volt közel sem elég idő mindenre, -  beszélgettünk egy nagyot és motiváltabbnak is éreztem magam a hét végére. Elég sűrű, de jó hét volt.

Az első este, amikor a vendégek itt voltak, elvittük őket az At.mosphere lounge-ba. Ez a hely januárban nyílt azt hiszem, és már egy ideje terveztem, hogy megnézem - most ennek jött el az ideje. Nem fotóztam, de tényleg érdemes utánanézni a honlapján, itt. A világ legmagasabban levő étterme, a Burj Khalifa 122. emeletén (a kilátó a 124. emeleten van). A kilátás természetesen itt is zseniális, és ráadásul nem is tűnt a hely horrorisztikus drágának (bár csak az itallapot láttam).

Ahogy vártunk a vendégekre a Burj Khalifa bejáratánál, beszélgettünk a személyzettel, akik megemlítették, hogy nem biztosak, hogy a lounge ma megnyit, ugyanis aznap délelőtt volt egy kis műszaki probléma, és nem biztos, hogy sikerül elhárítaniuk. Poénkodtunk is, hogy reméljük nem a lift... aztán minden OK volt, a lift felvitt minket, a kilátás pazar volt, a koktélok szuperek és a beszélgetés sem erőltetett, mindannyian jól elvoltunk.
Másnap reggel olvastam, mit értettek a kisebb műszaki probléma alatt:




Ugyanaznap, amikor mi a Burj Khalifa 122. emeletén mojitóztunk (bár pár órával előbb), megtörtént a torony történetének első öngyilkossága, A csávó a 147. emeletről ugrott ki, és a 108. emeletig esett. Gondolom, sajnos nem is ez volt az utolsó...az ilyen épületek mindig is vonzották az öngyilkosságokat. Írtam már egyszer arról, hogy a torony építése mennyi halált követelt.... a lista folytatódik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése