Három nem fogadott hívás egy ismeretlen számról egy szerda délelőtt… visszahívom, kiderül hogy Bilmala, a nepáli takarítónénim hívott az új számáról, amely nekem nincs meg (hetente egyszer jön hozzám két órára takarítani). Sorry sir…. csak azért telefonált, hogy elmondja, hogy vasalás közben kicsit elejtette a vasalót, az meg kicsit eltört… (én meg teljes pánik, hogy neki nem esett-e baja, ráejtette magára a vasalót stb…. szerencsére Bilmala megúszta.) Bilmala meg csak mondja, mondja, hogy mennyire sajnálja és vesz nekem vasalót, vagy kijavíttatja ezt vagy bármit…. csak ne szóljak az ügynökségnek. Ekkor esett le, mi ez az óriási pánik: hogyha telefonálok panaszkodni a takarítócégnek, aki közvetíti, akkor azok elbocsátják és hazaküldik Nepálba - és akkor gyakorlatilag éhen hal otthon a család, akit az itteni takarításból tart el az anyuka.
Nagyon elszomorodtam, amikor rájöttem, hogy mekkora nyomás van ezeken az embereken. Magam részéről azt gondolom, shit happens, a vasalót én is elejthettem volna, és inkább én veszek újat, mint hogy ő tegye azt a tíz dirhamos órabéréből. Pár nappal később beszélgettünk az ismerőseimmel és előjött az összes sztori, hogy emberek hogyan bánnak itt a takarítónénikkel meg a cselédekkel (pl. van aki konkrétan bezárja a cselédjét a lakásba, amikor elmegy otthonról, hogy az nehogy találjon másik munkát - nem tudom mi történne, ha tűz ütne ki a lakásban). És az a helyzet, hogy úgy érzékelem, ez származástól, kultúrkörtől független: az amerikai, angol és egyéb, elvileg fejlett országok álampolgárai ugyanúgy meg tudnak részegülni a hatalomtól (sőt.), és engedik, hogy kijöjjön belölük az állat, amikor tudják: a cseléd tűrni fog bármilyen bánásmódot, mert kell otthon a családnak a pénz.
Este hazaérve, a vasalóm össze-legózott szilánkjai mellett (amelyek azonnal a szemétben landoltak), egy kis fecnit találtam, rajta cirkalmas betűkkel, hogy "So sorry, Sir". És nem tudtam nem elgondolkodni rajta, hány másik expat hívta volna fel csak azért is az ügynökséget. És félre ne értsetek, nem magamat fényezem, mert azt gondolom, a minimum, hogy egy ember ne deportáltasson egy másikat egy törött vasaló miatt, egy pillanatra nem éreztem magam különlegesnek a reakcióm miatt. Csupán elgondolkodtatott, hány másik ember döntött volna másképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése