2011. augusztus 27., szombat

Új uticélok

Megvannak az új uticélok, és most nagyon izgatott vagyok amikor belegondolok, merre járok majd a következő két hétben... 

Óriási idegeskedés volt ez az utolsó két-három hét, ugyanis az útlevelem be volt adva a bevándorlási hivatalba a vízum ügyintézés miatt. Ez a folyamat általában egy, maximum két hétig tart, hát most több, mint egy hónapot kellett várnom arra, hogy az útlevelemet visszakapjam. Maga a vízum OK, azt gyorsan elfogadták, de a konkrét útlevélbe-pecsételés csak nem akart megtörténni, egyrészt a Ramadan miatt (a kormányhivatalok ilyenkor délig dolgoznak), másrészt most indítottak be valami új folyamatot és még a kezdeti nehézségek időszakába sikerült belecsöppennem. Mivel egy céges konferenciára is mennem kell, ezért sürgős ügyintézést fizetett a cégem, és a kis HR-es lány tényleg mindent megtett, mindennap hívta őket -ugyanúgy, ahogy én őt zaklattam naponta - csak nem jött semmi hír. 

Aztán végül megérkezett a behívó az orvosi vizsgálatra (a vérvétel az utolsó lépés a vízum előtt), már szinte sírtam örömömben és azonnal rohantam a tesztre (ez volt életem első vérvétele, amelyet úgy vártam, mint a messiást... v.ö. a blog egyik legkorábbi cikke tavalyelőttről, amelyben az első vérvétel körüli hisztimet írtam le...), aztán megint csönd...

Az útlevelem csütörtök délután érkezett meg, úgy, hogy péntektől egy hétig szünetel minden állami hivatal... azaz mindkét utamat le kellett volna mondanom, ha az utolsó pillanatban mégsem kapom meg. Teljesen kész voltam, mire kézhez vettem az útlevelet, benne a friss vízummal.


Amikor az orvosi vizsgálatra megjött a behívó, akkor kicsit optimistább lettem a végkimenetelt illetően, és megvettem a jegyeket Nepálba. Jövő héten Eid miatt négy, vagy ötnapos hétvégénk lesz (a hold állásától függően, és ezt még mindig nem tudjuk, ez a másik, ami eléggé megnehezíti az utazás szervezését...) és így négy napot Nepálban leszek!!

(netről vadászott kép)



Buddhizmus, jeti, Himalája, Kathmandu (ahol a Baraka c. film kezdő képsorai játszódnak) - hihetetlenül izgatott vagyok!! Egy aprócska dolog azért kimaradt a hirtelen fellángolásban, amikor a jegyeket megvettem... Nepálban még monszun időszak van. Állítólag már nagyon a vége és egyébként is, Nepálban nem olyan erejű, mint Indiában.. de azért egy kis esélyt látok rá, hogy négy napon keresztül zuhogni fog az eső. Én mindenesetre optimista vagyok, már befizettem a Mount Everest körüli sétarepülést, meg hátizsákot is vettem, merthogy túrázni fogunk egy kicsit a Himalájában. Ezzel úgy érzem, mindent megtettünk, hogy bevonzzuk a jó időt.


Nepálból vasárnap hajnalban érünk haza. Vasárnap bemegyek dolgozni, aztán ugyanaznap este elutazom Hong Kongba, ahol majdnem egy hetet leszek összesen. 


(szintén nem saját képek, az enyémek jobbak lesznek...)





Hong Kongban három napot egy konferencián leszek, amely eleve nagyon izgalmasnak hangzik, meg három kollégával megyek, így eleve jó buli lesz. Aztán ha már ott vagyok, ott maradok egy rövid városnézésre (tényleg nem sok sajnos, 2,5 napom lesz a saját programokra, de mégis), és a haveromnál, Frednél alszom (akivel Iránba utaztam együtt, ő már ott él Hong Kongban). Aztán haza vasárnap hajnalban... és megint meló másnap.

Nagyon izgalmas két hétnek nézek elébe, közben szedem a vitaminokat hogy legyen mindenre energiám... :). Szeptember közepén tudok újra írni majd a blogra, és akkor mindenről beszámolok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése