Babalátogatás - libanoni módra

Két hete megszületett Nassim kisfia, Emile. Hihetetlenül cuki kisbaba - nyilván nem fogok más kisbabájáról fotót ide postolni, de biztos elhiszitek :)

Még mielőtt megszületett volna, már akkor arról beszélgettünk Nassimmal, hogyan és mikor fogjuk őket meglátogatni. Nassim végig azon volt, hogy a kórházban látogassuk meg (ami nekem egy picit fura volt, lévén nem közeli család vagyunk, hanem kollégák, de ő váltig állította, ez a libanoni szokás) de aztán az nem jött össze, sok meló volt meg minden más, végül egy héttel később, már otthon látogattuk meg őket.

Nem tudom, emlékeztek-e, amikor írtam a libanoniakról és a hihetetlen belevetődésről az ünneplésbe (lehet, hogy nincs holnap, élvezd a jelent). Hát, az újszülött-köszöntésben is felfedeztem ennek nyomait...

Emlékszem, amikor öcsém megszületett, egy hónapig szigorúan nem látogatott bennünket senki (amivel teljesen egyetértek - amíg fel nem erősödik a baba immunrendszere), hát mi akkor látogattunk, amikor Emile kb 10 napos volt, és addigra már Dubai lakosságának egy jelentős része volt náluk látogatóban :) de az összes ismerős, családtag és barát biztosan (Hagyomány 1: újszülöttet azonnal látogatni kell). Az egész lakás úszik a dekorációban, mindenfelé kék szalagok, lufik (többek között fényes hélium-lufik 20-as csokrokban, a kórházban is ez volt a kórházi szoba dekorációja (!) onnan hozták át a lakásba), plüss figurák és már bekeretezett fotók (hagyomány 2: mire megszületik a baba, a család már kidíszítette a kórházi szobát).

A nappali közepén áll egy kb. 1 négyzetméter területű "terepasztal" kis házacska, kerítéssel, dombokkal folyókkal stb. - amikor jobban megnézem, rájövök, hogy az egész csokikból van kirakva. (hagyomány 3: mindenkinek ennie kell a csoki-terepasztalról - bár nem tudom, mit szimbolizál).

Beszélgetünk kicsit a családdal - mielőtt a baba megszületett volna, Nassim anyukája és testvérei is ideutaztak, meg az otthoni cselédet is áthozták (vízumot intézve stb) úgyhogy mindig van a házban legalább 2-3 nő, aki segít Nassim feleségének a baba körül. Behoznak egy desszertet, isteni puding-szerű valami, tetején mandulával és pisztáciával. Mint megtudom, ezt a desszertet csakis és kizárólag akkor készítik, amikor újszülött-köszöntés aktuális. Mivel ez a baba az első Nassim generációjában a családban, ezért picit bajban is voltak, nem voltak biztosak a receptben meg a hozzávalókban, de végül sikerült. A recept generációról generációra száll, és csak ha új baba érkezik, készítik el, és fogyasztja minden vendég a baba egészségére (hagyomány 4). Elkezdek erről kérdezgetni, mire kiderül, hogy van egy másik hagyományos dessszert, azt meg csak akkoregyszer szokás enni, amikor a baba első foga kibújik (hagyomány 5).

Cserébe elmagyarázom nekik a "tejfakasztó buli" koncepcióját, viccesnek találják de meglepi őket, hogy nálunk amíg az édesanya az első éjszakáját a babával tölti, addig a férj seggrészegre issza magát a haverokkal (Nassim velük töltötte az éjszakát a kórházban). Most már értik legalább, miért kérdeztem meg Nassimtól azonnal, hogy "elindult-e a tej", gondolta mondjuk hogy ez valami magyar dolog de azért enyhén meglepte az indiszkrét kérdés :))

A desszert után muszáj kávét is inni, ez is szokás, törökkávét iszunk de most kivételesen nem jósolnak a zaccból. Kábé két órát töltünk náluk, azt hittem, fél óra is túl sok egy friss babás lakásban, de folyamatosan marasztalnak és mi is jól érezzük magunkat. Végül elköszönünk, és szuvenírt kapunk (hagyomány 6), egy kék szalaggal átkötött fényképkeretet a baba képének, hogy mindig emlékezzünk az estére, amikor Emile-t köszöntöttük.

Hétvége Musandamban (Omán)

A múlt hétvégén kempingezni voltam Musandamban. Jártam már erre régebben (még tavaly kirándultam meg kajakoztam egyszer) de akkor csak az UAE határhoz közel eső részen jártam és nem utaztam bárkán (dhow), ami pedig minden ide látogatónak kötelező. Most az internetes csapat szervezett egy egész hétvégés Musandam-utat, és lecsaptam a lehetőségre, hogy ezeket a súlyos hiányosságaimat pótoljam.

Csütörtökön meló után indultam. Aznap négy óriás-táskával indultam munkába (sátor, hálózsák+ matrac, kaja-pia, ruhák, teljes fényképező szett kivéve tripod), így az irodában a táska halom tetejére kiírtam, hogy "Yes, I am going camping today" s ezen jót szórakozott mindenki, és ellátott hasznos-haszontalan tanácsokkal. Nassim valamiért megpróbált lelombozni (pl. a kedvenc sivatagi pókos sztorijaival), de nem sikerült (bár azért mindenkinek ajánlom, nézze meg, milyen találatokat dob fel a "camel spider" keresésre a Google Images).

Aztán este kiderült, hogy nekem van a legnagyobb/legtöbb cuccom. Fontos háttérinfó, hogy nem akartam ezért az egy alkalomért elkezdeni kemping felszerelést vásárolni, ezért mindent kölcsönkértem Christiantól - az ő felszerelése pedig autóval kimegyünk a sivatagba - kipakolunk - egy estét jól elvagyunk - reggel kocsiba bepakolunk - hazavezetünk túrára optimalizált. Mondta is, hogy hát, jócskán el fogok férni a sátorban, de azt nem gondoltam, hogy annyira nagy, hogy az már ciki. El is "kereszteltem" rögtön mecsetnek. (mármint a rögtön az azt jelenti, hogy miután magamhoz tértem az első sokk után az első összeszereléskor).

A csapat szokás szerint két óra késéssel indult. Két találkozópontunk volt és mindkettőn mindenki késett (az utóbbinak örültem, mert a srác, akinek a kocsijában mentem és egyébként sem tudtam volna elviselni három órán keresztül, 10 perccel indulás után rájött, hogy jé, hát ő nem mehet át Ománba, hisz nincs rendes vízuma - aztán egy normális kocsiba kerültem a második találkaponton.)

Musandam az Arab-félsziget északi csücske (tehát tőlem jobbra-fent van a térképen), és az bizonyos terület, amely Ománhoz tartozik de az UAE északi része elválasztja az anyaországtól - írtam már erről. Arábia "Norvégiájának" hívják, mert tele van "fjordokkal", rengeteg öböl, magas sziklák és hegyek és gyönyörű sötétkék színű tenger. A terület szinte lakatlan, hosszú, elhagyatott, természetes tengerpartok (tehát úgy néz ki, mint az UAE partja 50 éve, amikor még nem voltak szállodák). A tengert pedig, amely részben a Perzsa-öböl, részben az Ománi öböl, sokféle állat kellemesnek találja, így mindenféle madarakat, teknősöket és delfineket lehet látni, de néha még cápát és bálnát is.

Körülbelül 3 óra alatt értünk le Musandamba. Közben a határátkelésünk ismét bizonyította, hogy itt a Közel-Keleten nem a folyamatok hatékonysága az elsődleges szempont (kapsz egy cetlit az egyik pultnál, azt vidd át a másik kis házba, ott a vámos kiad egy másik papírt stb... szórakoztató mindenesetre). Már a határ előtt feltűnnek a hegyek (hirtelen a sivatagból kinő az a Hajjar hegység, amelyet a RAK hétvégémen is láttam), a határ után pedig az autópályából egy kis kétsávos, a tenger mentén kanyarogva a hegyekbe felkapaszkodós út lesz. Itt kerestünk egy szép tengerparti részt, és letáboroztunk. Ekkor jöttem rá, mekkora is az a sátor, valamit arra is, hogy az egyik tartó rúd eltörött, így mindkét nap vagy egy órát szenvedtem, hogy átmeneti megoldásokkal majdnem-emberi formát adjak neki. Ami pedig a sátor méretét illeti, mindannyian jót röhögtünk rajta, majd ezek után bekéredzkedett az összes ember, aki nem hozott sátrat, első nap négyen, másnap hárman aludtunk benne. Így nem is volt rossz, hogy ezzel jöttem.


Hihetetlen élmény volt. A part teljesen nyugis volt, így a tenger morajlása néha fülsüketítőnek tűnt. Balra, messze, egy városka vagy út fényei látszottak, ez volt a civilizáció egyetlen nyoma ( a kép teljes zoommal készült, és a képet nézve tűnt csak fel, hogy ott messze hegyek emelkednek ki a vízből):



Majdnem telihold volt, és ezt láttam a sátramból:



A sátrakat egy sziklafal mellé állítottuk, hogy reggel árnyékban legyünk:


Aztán iszogattunk (én is csempésztem alkoholt Ománba, jujj), tábortűz mellett táncoltunk - valamint arról beszélgettünk, hogy hát igen, Amerikában/Európában már nem jellemző, hogy bárhol találsz elhagyatott tengerpartot, ahova csak lazán letáborozol mert senkit nem érdekel, mit csinálsz...

A buli....


Azt hiszem, én 3-fél 4-ig beszélgettem meg táncoltam és aztán másnap 7-kor keltem, így a péntekem ez alkalommal sem volt túl kipihent...

Az esti fények a háttérben-kép így nézett ki a hajnali fényben:


A sziklafalon fölöttünk még egy kis erőd is volt:



Ébredezik a nép, reggeli kávé:



A mecset. Féli megroggyant, de végig kibírta!



Mindenhol teljes csend és nyugi.



Ez volt a "WC-sarkunk". Soha rosszabb első reggeli pisit... :



Persze kávé után rögtön rohantunk a vízbe. Igazából az ébresztett fel...



Reggeli után összepakoltunk és elindultunk Musandam "fővárosa", Khassab felé. Napközben még látványosabb volt a kanyargós út, néha megálltunk fényképezni. A sötét folt ezen a képen több száz, ha nem ezer madár, amely a vízen punnyadozott:



Khassab bájos városka, a maga harmadik világ-beli módján. 40-50 lakóépület és vagy 8 mecset, muszáj volt lefényképeznem a legrangosabb éttermét:



Itt az volt a terv, hogy keresünk szupermarketet (naivitásunk határtalan), és bevásárolunk estére sütögetni való húst. Aztán amikor megláttuk a kínálatot, végül chipset és kekszet vettünk a benzinkúton. Majdnem legyőzött a kísértés, hogy előfizessek a Times of Oman-ra, de aztán lefogtam magam:



Péntek volt, mindenki mecsetben volt vagy afelé tartott (ami nagyon érdekes látvány, mindenki egyedül sétál az út mentén az ezer fokban, nyilván mindenki ismer mindenkit de egy szót sem szólnak egymáshoz, csak ballagnak. Első nap egy szál nőt vagy gyereket nem láttunk, ami elég kísérteties hangulatot adott a helynek. Aztán másnap úgy néz ki, családi nap volt, mindenki kint volt az utcákon).

Egy átlagos lakóépület, legalábbis a kerítése:


Khassab egyetlen turisztikai látványossága, az erőd, amely persze zárva volt:


Két óra sétálgatás után, már szinte ájuldozva, szálltunk be aztán a bárkánkba, és indultunk neki az útnak. Az itteni dhow-k kb. 40-50 fő férőhelyes hajócskák, a fedélzeten szőnyeg és párnák, így mindenki úgy fetreng, ahogy csak tud. A dhow egy csónakon húzta mögöttünk az összes cuccunkat. Kb. 5 órát hajókáztunk, bámultuk a gyönyörű tájat, néha megálltunk a vízbe ugrálni, fürdeni, búvárkodni, a fedélzeten teát, gyümölcsöket, ebédet kaptunk, szunyáltunk is egyet ebéd után, egyszóval pontosan úgy töltöttünk el a péntek délutánt, ahogy azt kell :)



Megpróbálom visszafogni magam és csak pár fotót feltölteni a sok százból. A növényzet természetesen gyér, az az egy fácska állt csak talpon a vidéken:


Magas sziklafalak, a falon - a kép közepétől kicsit balra - pelikán formájú, de kicsit kisebb és sötét színű madarak hűsölnek:




Más madarak a víz mellett meetingelnek:



A táj...


A mi dhow-nk is kb. így nézett ki:


A vezetőnk éppen azt magyarázza, hogy az itt a szigeten lakók csónakkal járnak orvoshoz Khassabba. Rendelő nincs a szigeten (mecset persze van).


Delfinek! Legalább 10-et láttunk, kicsiket is.



És még több szikla.


Valamikor délután elkapott az ihlet, hogy igazából a hegyek árnyalata és textúrája tetszik nagyon, és életemben először elkezdtem fekete-fehérben fotózni. Erre a képre büszke is vagyok egy kicsit:




Este 6-7 körül a dhow letett minket egy, a szárazföld felől megközelíthetetlen tengerparton. A nomád-túránknak ez volt a második estére megbeszélt programja - megbeszéltük, hogy másnap reggel aztán eljön értünk a hajó (nem fizettünk előre, biztos ami biztos). Először picit fura érzés volt teljesen elvágva lenni a civilizációtól, hogyha bármi baj történik, nincs térerőnk, nincs senki a közelben... de persze ilyen helyen az ember nem tud aggódni, mindenki teljesen lelazult. És persze semmi bajunk nem volt, és másnap jött a hajó értünk.

Másnap este már kicsit punnyadtabb volt a társaság, így inkább tűz körül beszélgetős - csillag nézős este volt, de az is jól esett. A sátram a második estét már nehezebben viselte mert itt fújt a szél... így készenlétben voltam, hogy az éjjel folyamán ránk szakad, de kibírta....

Hát így nézett ki a mecsetünk reggelre:



A sátortáborunk:


Aztán jött a hajó, felpakoltak minket, véletlenül kiöntöttem 2 liter narancslét a motorcsónakon, amely a dhow-ra vitt bennünket így 30 ember összes cucca úszott narancslében (ráadásul az ilyen helyzetekben nem tudok nem hangosan röhögni, ami még kellemetlenebb...) aztán vissza Khassab-ba. Reggeliztünk egy indiai kis büfében, és kora délutánra értünk haza.

Kb. mostanra sikerült kipihennem a hétvégét, de persze megérte. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára olyan helyen, amelynek ilyen nyers szépsége lett volna. És persze megint elkapott a szokásos érzés - amely számtalanszor elkap itt - mintha nem a dubai lakásomtól háro m órányira, hanem a világ egy másik részében lettem volna. Tényleg óriási élmény volt.

Lazább tempó

Rájöttem, hogy már régen nem írtam a munkámról, ami egyrészt jó, mert gondolom azt jelenti, hogy nem csak arra koncentrálok, másrészt azt sem akarom, hogy csak olyankor írjak, amikor panaszkodom...

Az elmúlt pár hétben lényegesen kevesebb a meló és lazább a tempó, egészen furcsa érzés és csöppet sem rossz. Sőt, a múlt héten volt két nap, amikor unatkoztam! (ilyen utoljára 2007 nyarán volt, közvetlenül azután, hogy bevezettük a Dunhill-t, és Katával próbáltunk nagyon busy-nek tűnni de abban a 2-3 hétben eljutottunk az Internet utolsó oldalára is).

Valamikor március vége felé elkezdtem érezni, hogy az új brand manager tényleg átveszi a dolgokat, és lassan kezdenek megszűnni a brand manageri feladataim. Mostanra már teljesen megszűntek, néha-néha még konzultálunk, hogy mi miért van és mi a háttere de ez a maximum. Április elején a londoni BAT nagyisten küldött nekem egy meglepetés- szeretetcsomagot hogy megköszönje az erőfeszítéseket és az extra-munkát; a kollégáimtól megtudta, hogy "Borisz szereti a fura filmeket és a fényképezést" ezért kaptam vagy 10 DVD-t, fura filmekkel (a legtöbbje japán fröcsögős-végtaglenyisszantós, szóval a stílust nem sikerült annyira elkapni, de a gesztustól teljesen odavoltam).

Április elején véglegesítettük a toolkitet, amelyen fél éve dolgozom. Történelmi pillanat, én őszintén szólva már azt hittem, a gyerekeimnek kell majd átadnom ezt a projektet, de aztán egyszer csak mindenki rámondta az áment és körbeküldtük a régióban (na jó, azóta már dolgozunk a "további eszközökön", de akkor is). A kampány véglegesítésének záró aktusa, hogy egy webes konferencián keresztül leprezentáljuk az egész régiónak a kampányt, elmagyarázzuk a célokat, a szabályokat, és hogy mi miért úgy jó, ahogy van. A prezentációt persze kívülről tudom már, mégis, amikor megláttam, ahogy elkezdenek feljelentkezni a Webexre, Dél-Afrikától Törökországig, Marokkótól Libanonon és Közel-Keleten át Iránig a csapatok (országonként 1-2 BAT-s ügyfél és 2-3 Ogilvy-s), hát azért legördült 1-2 izzadtság csepp a homlokomon. De leprezentáltam a 200 slide-ot két óra alatt, és jól sikerült. Most már csak kisebb utómunkák várnak ránk.

Szóval mindezek után kicsit kiürült a To Do listám, ami nem rossz. Már dolgoznom kellene a következő toolkiten, de London késik két hónapot a globális stratégiával, így addig nem tudjuk elkezdeni. Úgy néz ki, lett egy globális projektem. Nassim elkezdett dolgozni egy kisebb kampányon, amelybe aztán belevonódott a londoni csapat és felfújták nagy projektté, és mivel Nassim utál a londoniakkal együtt dolgozni, átvettem tőle (Nassim rám hagy mindent, amihez a globális csapattal kell dolgozni. Mert én értek a nyelvükön, őt meg csak frusztrálják - ez volt a hivatalos magyarázat...). Szóval amin most dolgozom, lehet hogy mindenfelé a világban megvalósul, ami izgalmas! (nem mintha Afrika - Közel-Kelet önmagában annyira unalmas lenne).

Szóval most nyugisabb időszakunk van, amely azért is jó, mert tényleg időben eljövök a munkából és este még van idő programokra (ez nagyon nem volt jellemző az első negyedévben). A múlt héten beültünk egy mexikói haverommal sörözni, buliztam a DNIT csapattal, sőt, arra is vettem a fáradtságot, hogy kerestem új fotós tanfolyamot és most a hétvégén két napot az iskolapadban töltöttem. Hétvégén megyek Ománba hajókázni meg kempingezni, most már azt szervezem. És már befizettem a májusi beiruti kirándulást is...

Nassim

Csudapofa egy főnököm van.

Hihetetlenül lelkiismeretesen dolgozik és elképesztően hatékony, közben pedig mindig halálosan nyugodt. Tisztelem, mint főnököt, közben pedig jóbarátomnak is tekintem.

Vasárnap borzasztóan nem volt kedvünk dolgozni (ez vasárnap még elmegy, lévén Londonból nem sokan hívnak aznap), így csaptunk egy 3 órás státuszt mi ketten, ahol aktuális projektek - szexuális élet - 2010-es tervezés - én értékelésem relációban sok mindent kitárgyaltunk, és kiegészítettük egy jó kis ebéddel a sarki fish & chips étteremben.

Anno jeleztem, hogy szeretnék értékelést kérni, miután a három hónapos próbaidőm lejárt, és Nassim is és Sanjay is, az igazgatónk, leszúrt, hogy mi a fenét akarok, minden szuper, ne akarjak fejlődni, hallas (= téma vége). Picit zokon is vettem, hogy nem kapok értékelést, de ha minden OK, akkor OK, hallas. Most Nassim-mal mégis beszélgettem, aki elmondta, hogy minden szuper, minden jó, de túl sokat idegeskedem, az csak munka, ne görcsöljek már rajta, élvezzem az életet. És szerintem ez tök jó komment, mert tényleg, mindig is túl komolyan vettem. Úgyhogy beszélgettünk erről egy kicsit, és most azóta Nassim coachingol: mindig amikor észreveszem magamon, hogy idegeskedem, rögtön megbeszélem vele, és ő elmagyarázza, hogy azt az adott dolgot éppen miért kell magasról leszarni. Napok óta egyáltalán nem izgulok leadási határidőkön például. Persze minden mindig megvan időben, hiszen ugyanolyan keményen pörgetem a projekteket, csak nem izgulok közben, hogy meglesz-e időben. Nagyon szuper, remélem így is marad a dolog.

(Ekkor mondta el azt is Nassim - ami titok de mindent megoszt velem - hogy most Sanjay-jel azon dolgoznak, hogy a májusi ciklusban előléptessenek. Mert hogy folyamatosan túlteljesítek, így igazából "korrigálni" akarják a pozíciómat és a fizetésemet. Persze pontosan ismerem a realitásokat és Grey-t, így esélye nulla, hogy fél éve a pozícióban és jóváhagyjanak egy előléptetést, de azért jól esik a gesztus.)

Aztán vasárnap este 6 előtt két perccel Nassim kitalálta, hogy menjek fel hozzá egy italra, úgyis közel lakik. Hát neki tényleg egy ital volt - felesége meg terhes, ő meg színjózanul ült végig - én sikeresen eltüntettem viszont egy egész üveg bort, piszkosul megy mostanában :) tök jó este volt egyébként, mindenről beszélgettünk kivéve munkáról, így éjfél környékén sikerült hazajönnöm, és másnap nagyon nagyon koncentráltam, hogy ne tűnjön fel neki, azért nem vagyok 100%-os...


Annyira vicces ez az ember, kaptam tőle például két festményt ajándékba. Merthogy a felesége előtti barátnője szerb volt, és van két szerb festménye, amelyeket nem tesz ki a falra, mert túl klasszikusak. De én félig szerb vagyok, vigyem már el őket. Végül rám tukmálta, de mondtam hogy nem ígérem, hogy kiteszem őket. Másnap még egyszer megnéztem őket, nappali fényben is vállalhatatlanok:




Jeleztem is Nassim-nak, hogy szerintem nem sokáig lesznek a szobám falán. Nem baj, nem baj, akkor küldjem el Apukámnak DHL-lel.

Ma, miközben a másik csapat vért izzadott egy prezivel (most épp nekik van toolkit leadásuk, így most miattuk éjszakáznak a kreatívok), Nassim két órán keresztül látványosan az arab írást magyarázta nekem. Íme például pár variáció a saját nevem írására (az első 4, asszem):



Amikor már azt magyarázta, hogy Hát, igen, többféleképpen lehet írni annak függvényében, hogy szeretnék-e W-t tenni a B után, hogy BO-nak ejtsék, akkor rájöttem, tényleg nem egyszerű nyelv ez. Viszont továbbra is nagyon érdekel, ebből tényleg tanfolyam lesz szerintem.

Szóval tényleg karakter a csávó. Valamiért mázlim van folyamatosan a közvetlen főnökeimmel.