Lakáskeresés

És akkor most ugorjunk két héttel előre az időben, ahhoz a pillanathoz, amikor visszaérkezem Dubai-ba az india út után. Méghozzá azért ugorjunk, mert mindenki kérdezget, mi ez az egész lakáskeresés, az indiai útról viszont csak hétvégén fogok írni, amikor van időm elmélyedni az élménybeszámolóban.

Szóval hazaérkezem, és az egész lakás - kivéve az én szobám - totálisan üres. A lakótársam már minden bútorunkat eladta.... és hirtelen kizökkenek az utazás-álomvilágból és rájövök, hogy itt bizony akcióba kell lépnem.

Maga a költözés nem volt meglepetés, sőt. Christian elköltözik Dubai-ból évvégén, és én ragaszkodtam hozzá, hogy nem akarok úgy visszajönni a karácsonyi szünetből, hogy nincs lakásom, így ne december végével, hanem november végével mondjuk fel az albérletet. Tudtam, hogy India után 10 napom lesz újat találni, de gondoltam megint keresek egy szobát 1 nap alatt, aztán majd januárban jobban körbenézek. Így amíg én Indiában voltam, Christian eladta az összes bútort és elkezdett átcuccolni az átmeneti helyére (az exénél lakik évvégéig).

Hát nekiálltam azonnal ingatlanhirdetéseket nézni, és útközben azért rájöttem, hogy már megint nem semmi projektet vállaltam be... szabit nem vehettem ki, mert épp akkor érkeztem a kéthetes vakációról, ráadásul a rákövetkező héten (nov 29- dec 1), volt az év legnagyobb meetingje, amelyre készülni kellett prezikkel; az első pár szoba-nézés (azaz lakótársas konstrukció) megtekintése után rájöttem, kinőttem a lakótársasdiból és saját lakást szeretnék; ráadásul nap, mint nap fogytak a lakásunkban az eszközök, ahogy Christian eladogatta őket, egyik nap nem volt étkészlet, majd mikró, majd kikapcsolták a netet, a légkondit.... az áram lekapcsolása előtt egy nappal sikerült végül kiköltöznöm.

A jegyzeteim alapján a lakáskeresés első 4 napjában megnéztem vagy 30 lakást. Mivel a JBR-on, amelyen belül nézelődtem, általában nyitva hagyják az üres lakásokat tehát ingatlanközvetítő nélkül is meg lehet őket nézni, kialakult a napi rutinom: felhívok ezer ingatlanközvetítőt, elkérem az aznapi címeket, aztán este szigorúan munka után nekivágok, és egy zseblámpával (mert minden lakásban kikapcsolták az áramot, tehát mintha betörnék, úgy megyek lakásnézőbe) körbejárom az egész kerületet. Amely lakás tetszik, azt másnap hajnalban meló előtt még egyszer világosban is megnézek, majd a melóból újra telefonálgatok és hirdetéseket nézek, és emellett készülök az év legnagyobb prezijére.

Az első pár nap alatt sikerült jópár kudarcot megélnem, és az egész lakáskeresésem elkezdett kísértetiesen hasonlítani a párkeresésemre, ahol is minden faktornak tökéletesnek kell lennie: legyen a JBR-on, legyen tengeri kilátás, legyen nagy terasz de legyen annyira olcsó is hogy tudjak spórolni és legyen azonnal költözhető stb stb, és aztán találok egy lakást amelyik jónak tűnik de nem vagyok benne biztos, hogy az-e az igazi, mire feleszmélek már más elvitte, aztán újra-priorizálok és poszt-racionalizálok és közben csak telik-múlik az idő, és lakásom továbbra sincs. És végül ennek az őrült lakáskeresési hétnek a végén megtaláltam azt, amire igazán szükségem volt: megtanulni kompromisszumot kötni. És találtam egy lakást, amely a sajátom, és tengeri kilátása van és nem kerül többe, mint a lakótársasdi, tehát jövőre tudok spórolni- cserébe nincs erkélyem, és a JBR-on kívül van. És egyelőre úgy néz ki, túlélem ezek nélkül...

Szóval az utolsó utáni pillanatban meglett a lakás, aláírtam a szerződést, a lakásba még nem költözhettem be mert takarították-festették az előző lakó után, így a nagy meeting közepette egy hétre beköltöztem barátaimhoz, Aprilékhez, akiknek sikerült ismét életet lehelniük belém, mert eddigre kellően kimerültem, mint testileg, mind lelkileg.

Aprilék azok, akik a Dubai Marinában, egy torony 47. emeletén laknak.... (már raktam fel fotókat régebben). Ezt láttam reggel, amikor felkeltem:

Egyik este - az első napos nagy prezit ünnepelendő - elő-karácsonyt tartottunk, karácsonyfa díszítés, Wham! és forraltborozás (az amerikaiak nem tudják, mi az a forralt bor!!! áááá).

(életem elsősajátkészítésű forralt bora, jól sikerült).

A karácsonyfa...
nem szürreális kinézni a 25 fokba a karácsonyfa mellett?

Aztán lezajlott az ominózus óriás meeting-hét, és végre beköltöztem (két pakisztáni munkás segítségével, akikkel sörben alkudtam, majd később azon aggódtam, hogy vajon ezért börtönbe kerühetek-e), és most már egy hete itt vagyok.

A kipakolás képei...

A nappali:

Közvetlen a házam előtt erre a medencére nézek (sajnos nem a mi medencénk):

A hálószoba:

Kilátás a hálóból - pont itt ért véget a Dubai Marina, amely egy öböl. azaz itt ér össze az öböl és a tenger)

Kilátás a tengerre - Pálmára- Sheratonra - építkezésre. Attól tartok, az az építkezés egy idő után elveszi majd a tengeri kilátás egy részét... mondjuk most egyelőre inkább az zavar, hogy nincs függönyöm, és éjszakánként egy reflektor világít a daruról a retinámba.

A nappali... bútor még nincs...

Első naplemente... priceless...

A híd éjszaka intenzív kék fényben világít:

És aztán elindult a lakberendezés projekt, amelyről nem fogok részletesen beszámolni, mindenesetre örök hála az Ikeának. De tényleg.

Az előző lakásnak egy fontos eleme volt a világtérkép a konyhában, amelynél a reggelik alatt lehetett nézelődni, és a következő kalandot tervezni. Világtérképem már van.

A ház tetején van egy kis fitnesztermünk - szaunánk - medencénk. Az alábbiak a tetőtéren készültek:

(továbbra is Pálma):

A medence és mögötte a tenger:

És ismét egy naplemente, de még egyet muszáj:

Hát így állunk. Elég kemény volt az utóbbi két hét és ezért is nem jelentkeztem. Most már internetem is van így a blog is frissül majd rendesen, meg egyébként is. Új otthon projekt kipipálva. Most már itt a karácsonyi hazamenetel ideje!!!

Diwali

Az india utazásom érdekes módon két nappal maga az utazás előtt kezdődött. Azon a hétvégén volt ugyanis a Diwali, a hinduk legnagyobb ünnepe, és Apekshának köszönhetően személyesen is megtapasztalhattam a hindu kultúra egy morzsáját - ami lelki ráhangolódásnak kiváló volt.

A Diwali egy összetett ünnep, több napján több dolgot is ünnepelni kell. Egyébként már körülbelül egy héttel Diwali előtt Apeksha bejelentette, hogy elkezdődött a "festive season", azaz onnantól folyamatosan volt mit ünnepelni. Ezen az első ünnepen, amely még nem szigorúan a Diwalihoz kötődik, egyébként a nők erőteljesen hennázzák magukat - lásd Apeksha kezei...

... és a nők egy napon keresztül szigorúan böjtölnek (egész este kb. 9-ig, amikor meglátják a holdat), ekkor a házas nők férjük egészségéért böjtölnek és imádkoznak, a hajadon lányok pedig azért, hogy jó férjet találjanak maguknak (ezzel persze egész nap cukkoltam Apekshát, aki a böjt miatt egyáltalán nem volt humoros hangulatban.)

Maga a Diwali a fény ünnepe, ilyenkor a fény győzelmét ünneplik a sötétség felett, ezt jelzi a millió lampion, amely egyébként itt Dubai-ban is sok helyen látható. Ilyenkor imádkozni kell az istenek, főleg a jólét istennője, Lakshmi áldásáért. De Diwali-kor van a hindu újév is, az újév másnapján a testvérek napja van, amikor a testvérek egymás kezére szalagot kötnek stb stb. Hosszú ünnepléssorozat, amely az indiai ünnepekre abszolút jellemző módon nagyon látványos, így sajnáltuk Melindával, hogy pont a végére értünk oda Indiába.

Az utolsó munkanapomon Apeksha szólt, hogy kivételesen az egész családja össze tudott gyűlni Dubai-ban (mert hogy az egész a család egységének ünneplése is, ennyiben hasonlít a karácsonyra), és a családjával másnap levezetnek majd egy rituálét, amelyet ilyenkor szokás, és hogy csatlakozzam, ha van kedvem. Naná. Mondjuk enyhén bestresszeltem, hogy milyen ajándékot szokás ilyenkor vinni, meg hogy hogy illik viselkedni egy indiai családban, stb - Apeksha csak röhögött rajtam (később, amikor az indiai út során és a Lonely Planet jóvoltából megtanultam, hogyan illik viselkedni, rájöttem, hogy nyilván szinte minden udvariassági gesztust sikerült elrontani.)

Szóval péntek délelőtt először is körberohantam a környékemen levő boltokat, hogy megfelelő ajándékot keressek. A házam alatt levő Choitram's szupermarketben is Diwalit ünnepeltek, és ezen az egy napon nem a szokásos egyenruhában voltak az eladók... hát nem cukik?

Kaptam egy gyorstalpaló tanfolyamot, hogy Diwali-ra édességet szokás venni, így pontban délben megérkeztem Apeksháékhoz mindenféle desszertekkel. Kicsit csacsogtunk anyukával, aki teljesen zavarba hozott azzal, hogy "Apeksha főnökeként hogy megtisztelem őket, hogy részt veszek a családi ünnepen" (valamint megállíthatatlan "Thank you thank you thank you" spirált okoztak a kulturális különbségek, ahol is én a vendéglátást köszöntem, anyuka azt köszönte, hogy eljöttem, mire én rákontráztam a köszönettel...), majd befutott a pap, a brahmin is.

Az indiai út során sok mindent tanultunk a hinduizmusról és a papjairól, a brahminokról is, és erről fogok is mesélni a következő bejegyzésekben. Amire azon a pénteken rögtön rájöttem, hogy a hinduizmus a mindennapi életben sokkal inkább a vallás gyakorlásáról, a rituálékról szól, mint pl. magáról a hitről vagy etikai vonzatairól. Maga a vallás - amelyet egyébként a hinduk nem vallásként, hanem életmódként fognak fel, és a hinduizmust nem lehet "felvenni", bele kell születni - hihetetlenül komplex, rengeteg isten és szertartás, és a brahminok azzal keresik kenyerüket, hogy az átlagembernél többet tudnak a szokásokról és szabályokról, és ezeket folyamatosan magyarázzák azoknak, akik megfizetik őket. Pl. Apeksha családja minden jeles ünnep alkalmával állít pooja-t, azaz oltárt az isteneknek (egyet később láttunk Melindával Bombay-ben is), de most különleges alkalom volt (az egész család együtt), így meghívtak egy brahmint, aki facilitálta a családi oltár-állítást, ezáltal sokkal szabályosabb, és az isteneknek jobban tetsző volt a rituálé. Ez egyébként Apeksha életében is az első, brahmin által asszisztált pooja állítás volt, így neki is voltak új dolgok. Mondanom sem kell, nyálcsorgatva fogadtam be a teljes élményt.

A mi brahminunk kifejezetten a Diwalira érkezett Dubai-ba, egy "ügyfele" szponzorálta a turista vízumát. Megérkezett két óriás Tesco-s szatyorral, benne két sámli (erre építette később az oltárt), meg mindenféle virágok, ételek, kókusz, stb. stb. Bejött, levágta a vadonatúj iPhone-ját a szoba közepére és betájolta, hogy merre kell építeni az oltárt (bizony bizony, létezik Pooja-tájoló app), majd nekilátott az egyórás műveletnek, amely során virágot szórt, Ganesha isten fejét kirakta magokból, Visnu isten szigonyát is másféle magokból (Visnu egyébként is az egyik legfontosabb isten, de egyik inkarnációja, Krisna, Apeksháék családi főistene), közben a család is dolgozott serényen, Apeksha például ételt kevert az isteneknek (vajból, joghurtból, mézből, cukorból és még egy dologból, amelyet elfelejtettem) - később ezzel locsolgatták a háziszentek szobrocskáit.

Készül a pooja. Brahmin épít és magyaráz, Apeksha apukája elől ül és vezeti a szertartást (mindez egy dubai-i modern lakás nappalijában. Szürreális.)

A pap magyaráz, énekel, szavaltat, majd ismét magyaráz. Sokkal több a magyarázat, mint maga a rituálé.

Mindannyian a pooja előtti szőnyegen ülünk, a pap figyelmeztet, hogy a pooja ereje sokkolóan hathat, a rezgései nagyon erősek lehetnek. Azért átvészeltem.

A szertartás egy részében mindnyájunknak ki kell vonulni a lakásból hogy az istenek bejöhessenek ( a mi rezgéseink megakadályoznák őket)

Apeksha szvasztikát rajzol a küszöbre (amely ugyebár ősi szimbólum, az élet körforgását jelzi), ezen aztán jobb lábbal kell átlépnünk, miután az istenek már megérkeztek (ezután locsolgattuk - etettük őket).

Ez a kis házi oltár a házi szenteknek, innen kerülnek elő a szobrocskák:

Elég bonyolult dolog ez az oltár-állítás... az alábbi képen is látszik, hogy több kellék kell hozzá mint egy gyökéröléshez:

itt Apeksha apukája a megszentelt lángot viszi körbe-körbe:

Összességében, a szertartás egy egészen új valóságba nyújtott betekintést és így egy nappal az indiai út előtt pedig egészen bezsongatott. Azt hiszem, itt jöttem rá arra - miután már harmadszor zsibbadt el teljesen a fenekem a pooja előtti kövön térdelve - hogy ilyen lesz India is: lesznek kényelmetlenségek és kellemetlenségek, de ismét felfedezhetek egy új világot és ismét újraértelmezhetem, amit a világról gondolok. És ekkor jutott eszembe az is, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és mindezt megtapasztalhatom.

A szertartás után óriási családi ebéd következett, amelyre a papot is meghívták. Sőt, mivel a brahminok felsőbb kaszt, ebédhez meghívni papot jó karmát jelent. A pap elég éhes volt és nem annyira kifinomultan evett.

Diwali másnapján, azaz a hindu új év első napján, pedig ott ültem Delhiben, a reptéren, és egyszercsak befutott Melinda. És kezdetét vette az indiai kaland, amelyről természetesen jön a részletes beszámoló.

Mérei hónap, 2. felvonás

Na most, hogy picit rendeződni kezd minden (a lakáshelyzettől a melóig), megpróbálom pótolni az elmaradt beszámolókat - és írni legalább az élmények egy részéről. Csak szépen lassan, egyenként... eldöntöttem, hogy ezen már nem stresszelek.

Az év egyik nagy sikerélménye számomra, hogy sikerült - három felvonásban - a teljes családnak meglátogatnia. Nagyon örülök, hogy mindenkit vendégül láthattam és persze így már mindannyian tudják, hogy hol vagyok s mint vagyok, és legfőképpen hogy jól vagyok.

Apu és öcsém, Viktor október második felében voltak itt, és persze ez a látogatás is szuperül sikerült.

A már hagyománynak számító fotó....

A melóm viszonylag hektikusabb volt, amikor Apu és Viktor itt voltak, egy nagy globális prezin dolgoztam, ráadásul közelgett a szabim is így le is kellett zárni dolgokat - de a fiúk teljesen jól elvoltak, napközben strandoltak vagy a medenceparton napoztak, aztán este és a hétvégéken együtt programoztunk. Apu egyébként a tengert Hévízhez hasonlította és képes volt 2-3 órákat a vízben tölteni...

Viktor és a strand:

Egyébként Apu és Viktor is úgy döntöttek, hogy komolyan veszik a "Do Buy" -t , és konkrét shopping tervekkel érkeztek. Ezek közül Apunak sikerült is megvennie az autórádiót (bár retro design volt a terv és olyat nem sikerült találni), Viktor viszont nem talált jó baseball ütőt. Ráadásul, Viktor eldüntötte hogy komoly pénzeket fog abból nyerni, hogy itt az aranybazárban vesz aranyat majd otthon eladja - sajnos rá kellett jönnünk, hogy azért itt sem olyan orbitálisan olcsó az arany, hát ez a tranzakció is elmaradt...

Természetesen végigjártuk a nevezetességeket - a régi városrészektől kezdve a Pálmáig, a bazároktól/Creek-től....

... a Madinatig.

Tulajdonképpen óriási sétákat tettünk és nem egyszer rájöttünk utána, hogy túlvállaltuk magunkat, de a fiúknak is nagyon tetszett a hely, sőt Apu elkezdett gondolkodni, milyen bizniszt lehetne itt kezdeni. Apu egyébként kábé kétezer fotót készített az itt töltött két hét alatt... és jellemzően ebben a pózban volt látható:

Viktort ezzel szemben szinte lehetetlen rávenni, hogy fotó kedvéért pózoljon, nyissa a ki a szemét vagy neadjisten még mosolyogjon is... :)) azért egyszer-kétszer sikerült rávennem.

(ezen inkább én pózolok... :)

Apura nagyon büszke voltam, hogy a bevállalta a hosszú repülést, amelyet egyébként utál, hogy tériszonya ellenére felment a Burj Khalifa tetejére és még élvezte is. Kalandokban egyébként nem volt hiány.... egy adrenalin-bomba sivatagi szafari után Apu nekivágott tevegelni, és az éppen gyakorló, teljesen újonc tevére ültették egyedül... az állat össze-vissza csámborgott mi pedig azt néztük, mikor zuhan le atyánk a tanonc-tevéről...

(a Világ szigetcsoport. Az eddigi 3 (!) Burj Khalifa látogatás közült itt látszott legtisztábban.)

És a sivatag:

Viktor jumpshotja:

Veszélyes teve:

Tesók:

Sejtelmes kép, háttérben csacsogó dishdashások :)

Természetesen belevetettük magunkat az arab - libanoni - konyha rejtelmeibe. Sőt, a cukrászdát is megjártuk...

Azért mívelődtünk is, és részt vettünk az iszlámról szóló kulturális tréningen:

Magyar vacsora a haveroknak. Apu egyszer töltött káposztát főzött (amely előlépett Christian magyar ételei listáján és megelőzte a paprikáscsirkét is), egyszer pedig nagyobb körben - Akrammal és Aprilékkel - ettünk többek között gulyáslevest és édes rakott karfiolt. Természetesen ismét mindenki odavolt (komolyan meg kellene fontolni a magyar éttermet mint üzleti lehetőséget. Norbi cukrászdája mellett...).

Ez a családlátogatás is gyorsan elmúlt... de nagyon jó volt, az egész "Mérei október"-ben nagyon jól éreztem magam. Rögtön utána eljött az ideje a következő kalandoknak... Apu és Viktor szerdán utaztak haza, nekem másnap volt az utolsó munkanapom... és utána irány India.

Életjel

Élek még!

A múlt héten érkeztem Indiából, az út zseniális volt, természetesen érkezik az élménybeszámoló is majd hamarosan. Szóval vissza Dubai-ba, azonnal elkezdtem lakást keresni (ez volt már egy ideje a terv, hogy max. november 30-án kiköltözöm). Úgyhogy az elmúlt hetet lakáskereséssel töltöttem (a lakáskeresési kálvária is érdemel egy külön postot). Most lakás megvan, költözködés félig, közben óriás-meeting és stratégiai prezentációk, elég durva most ez az időszak.

De jövő héten most már tényleg elkezdek újra postolni dolgokat...

India!

Sziasztok,

bocsánat, hogy októberben ennyire elhanyagoltam a blogot - a család hónapja volt, kétnapos szünetekkel :) Most pedig elérkezett az indiai utazás pillanata, így Apu és öcsi látogatásáról, illetve erről a hétvégéről (Diwalizás Apekshánál) is november végén tudok csak beszámolni - addig türelmet kérek.

Bocsánat mindenkitől, akiknek akartam írni, de már nem jött össze, bepakolni is csak ma, az utolsó utáni pillanatban sikerült...

Melinda már úton, én is hamarosan indulok a reptérre... puszi mindenkinek és november végén mindent pótolok!