És akkor most ugorjunk két héttel előre az időben, ahhoz a pillanathoz, amikor visszaérkezem Dubai-ba az india út után. Méghozzá azért ugorjunk, mert mindenki kérdezget, mi ez az egész lakáskeresés, az indiai útról viszont csak hétvégén fogok írni, amikor van időm elmélyedni az élménybeszámolóban.
Szóval hazaérkezem, és az egész lakás - kivéve az én szobám - totálisan üres. A lakótársam már minden bútorunkat eladta.... és hirtelen kizökkenek az utazás-álomvilágból és rájövök, hogy itt bizony akcióba kell lépnem.
Maga a költözés nem volt meglepetés, sőt. Christian elköltözik Dubai-ból évvégén, és én ragaszkodtam hozzá, hogy nem akarok úgy visszajönni a karácsonyi szünetből, hogy nincs lakásom, így ne december végével, hanem november végével mondjuk fel az albérletet. Tudtam, hogy India után 10 napom lesz újat találni, de gondoltam megint keresek egy szobát 1 nap alatt, aztán majd januárban jobban körbenézek. Így amíg én Indiában voltam, Christian eladta az összes bútort és elkezdett átcuccolni az átmeneti helyére (az exénél lakik évvégéig).
Hát nekiálltam azonnal ingatlanhirdetéseket nézni, és útközben azért rájöttem, hogy már megint nem semmi projektet vállaltam be... szabit nem vehettem ki, mert épp akkor érkeztem a kéthetes vakációról, ráadásul a rákövetkező héten (nov 29- dec 1), volt az év legnagyobb meetingje, amelyre készülni kellett prezikkel; az első pár szoba-nézés (azaz lakótársas konstrukció) megtekintése után rájöttem, kinőttem a lakótársasdiból és saját lakást szeretnék; ráadásul nap, mint nap fogytak a lakásunkban az eszközök, ahogy Christian eladogatta őket, egyik nap nem volt étkészlet, majd mikró, majd kikapcsolták a netet, a légkondit.... az áram lekapcsolása előtt egy nappal sikerült végül kiköltöznöm.
A jegyzeteim alapján a lakáskeresés első 4 napjában megnéztem vagy 30 lakást. Mivel a JBR-on, amelyen belül nézelődtem, általában nyitva hagyják az üres lakásokat tehát ingatlanközvetítő nélkül is meg lehet őket nézni, kialakult a napi rutinom: felhívok ezer ingatlanközvetítőt, elkérem az aznapi címeket, aztán este szigorúan munka után nekivágok, és egy zseblámpával (mert minden lakásban kikapcsolták az áramot, tehát mintha betörnék, úgy megyek lakásnézőbe) körbejárom az egész kerületet. Amely lakás tetszik, azt másnap hajnalban meló előtt még egyszer világosban is megnézek, majd a melóból újra telefonálgatok és hirdetéseket nézek, és emellett készülök az év legnagyobb prezijére.
Az első pár nap alatt sikerült jópár kudarcot megélnem, és az egész lakáskeresésem elkezdett kísértetiesen hasonlítani a párkeresésemre, ahol is minden faktornak tökéletesnek kell lennie: legyen a JBR-on, legyen tengeri kilátás, legyen nagy terasz de legyen annyira olcsó is hogy tudjak spórolni és legyen azonnal költözhető stb stb, és aztán találok egy lakást amelyik jónak tűnik de nem vagyok benne biztos, hogy az-e az igazi, mire feleszmélek már más elvitte, aztán újra-priorizálok és poszt-racionalizálok és közben csak telik-múlik az idő, és lakásom továbbra sincs. És végül ennek az őrült lakáskeresési hétnek a végén megtaláltam azt, amire igazán szükségem volt: megtanulni kompromisszumot kötni. És találtam egy lakást, amely a sajátom, és tengeri kilátása van és nem kerül többe, mint a lakótársasdi, tehát jövőre tudok spórolni- cserébe nincs erkélyem, és a JBR-on kívül van. És egyelőre úgy néz ki, túlélem ezek nélkül...
Szóval az utolsó utáni pillanatban meglett a lakás, aláírtam a szerződést, a lakásba még nem költözhettem be mert takarították-festették az előző lakó után, így a nagy meeting közepette egy hétre beköltöztem barátaimhoz, Aprilékhez, akiknek sikerült ismét életet lehelniük belém, mert eddigre kellően kimerültem, mint testileg, mind lelkileg.
Aprilék azok, akik a Dubai Marinában, egy torony 47. emeletén laknak.... (már raktam fel fotókat régebben). Ezt láttam reggel, amikor felkeltem:
Egyik este - az első napos nagy prezit ünnepelendő - elő-karácsonyt tartottunk, karácsonyfa díszítés, Wham! és forraltborozás (az amerikaiak nem tudják, mi az a forralt bor!!! áááá).
(életem elsősajátkészítésű forralt bora, jól sikerült).
A karácsonyfa...
nem szürreális kinézni a 25 fokba a karácsonyfa mellett?
Aztán lezajlott az ominózus óriás meeting-hét, és végre beköltöztem (két pakisztáni munkás segítségével, akikkel sörben alkudtam, majd később azon aggódtam, hogy vajon ezért börtönbe kerühetek-e), és most már egy hete itt vagyok.
A kipakolás képei...
A nappali:
Közvetlen a házam előtt erre a medencére nézek (sajnos nem a mi medencénk):
A hálószoba:
Kilátás a hálóból - pont itt ért véget a Dubai Marina, amely egy öböl. azaz itt ér össze az öböl és a tenger)
Kilátás a tengerre - Pálmára- Sheratonra - építkezésre. Attól tartok, az az építkezés egy idő után elveszi majd a tengeri kilátás egy részét... mondjuk most egyelőre inkább az zavar, hogy nincs függönyöm, és éjszakánként egy reflektor világít a daruról a retinámba.
A nappali... bútor még nincs...
Első naplemente... priceless...
A híd éjszaka intenzív kék fényben világít:
És aztán elindult a lakberendezés projekt, amelyről nem fogok részletesen beszámolni, mindenesetre örök hála az Ikeának. De tényleg.
Az előző lakásnak egy fontos eleme volt a világtérkép a konyhában, amelynél a reggelik alatt lehetett nézelődni, és a következő kalandot tervezni. Világtérképem már van.
A ház tetején van egy kis fitnesztermünk - szaunánk - medencénk. Az alábbiak a tetőtéren készültek:
(továbbra is Pálma):
A medence és mögötte a tenger:
És ismét egy naplemente, de még egyet muszáj:
Hát így állunk. Elég kemény volt az utóbbi két hét és ezért is nem jelentkeztem. Most már internetem is van így a blog is frissül majd rendesen, meg egyébként is. Új otthon projekt kipipálva. Most már itt a karácsonyi hazamenetel ideje!!!
