2009. december 2., szerda

Nemzeti ünnep a plázában


Ennek a bejegyzésnek eredetileg az volt a címe, hogy "Egy nemzet, mely a plázában ünnepli születésnapját", de útközben beszéltem a lakótársammal, aki megnyugtatott, hogy Abu Dhabiban tényleg van komoly felvonulás meg kocsiból kihajolós-levegőbe lövöldözős őrület, így korrigáltam a címet.

Szóval ma van az UAE 38. születésnapja, 1971. dec 2-án, miután a britek itt hagytak csapot, papot, egyesült a hét emírség. Így minden évben ezen a napon megünneplik az emírségek közötti testvériséget... és persze van a dolognak egy "ünnepeljük a hagyományainkat, amelyekre építve jutottunk el ide" színezete.

Mindezek miatt borzasztó lelkes voltam, hogy majd én jól megnézem a felvonulásokat meg a műsorokat és kihasználom az alkalmat és szemtelenül lefotózok minden helyi embert, akiket egyébként ugye nem illik. Aztán megnéztem a honlapot, ahol az ünnepi műsort kellett volna találnom, de semmi infó nem volt ott, a Time Out Dubai pedig írt egy hajós megmozdulásról (az Öböl egyik végéből átmennek a másikba - úgy éreztem, nem ez a programpont lesz életem legizgalmasabbja), ezen kívül pedig minden egyéb téma plázákhoz kötődött, hogy konkrétan az ünnepi műsorokat a Dubai Mall-ban és a Mall of the Emirates-ben tartják.


Szóval végül a Dubai Mall-ban kötöttem ki... aztán lehet hogy kiderül, hogy volt máshol nagy felhajtás csak én nem találtam meg, de sebaj.


A pláza előtt sétáltam egyet a Burj Dubai környékén. Hihetetlen az az épület. Hamarosan megnyitják, és akkor tuti felmegyek a tetejére. Minden egyes ki vonalka az épületen, egy-egy emelet...




Emberek szürenkeznek a pláza előtti padokon...



Nézelődő család...


(a fenti képeken a víz, az a mesterséges "tó", amelyet a Burj köré építettek, és ahol táncoló szökőkút látható esténként, amelyről még szeptemberben írtam.)


A plázában persze óriási tömeg volt - minden alkalmat meg kell ragadni a shoppingolásra. És minden fő útvonalon, terecskén volt valami program: henna, élő szobrok, sólymos bácsi sólyom-simogató lehetőséggel, fotókiállítás az emírségek történelméről, stb.:

A dekoráció:



És in-situ, alatta pont valami gyerekprogram zajlik:



A sólymos bácsi (nem tűnik túl boldognak, nem tudom hány taperolást kell végigszenvednie naponta):



A legnagyobb attrakció a néptánc-bemutató volt. Néptáncnak azért nevezem, mert momentán nem jut eszembe jobb szó rá. Az egészet borzasztó viccesnek tartottam, már eleve abszurd, hogy egy bevásárlóközpontban mutatják be a hagyományőrző produkciót - de ezek ráadásul a Divat-részlegen kaptak helyet, az ún. Fashion Catwalk részen, ahol egy beépített LED-padló található és ott szokták a divatbemutatókat tartani.

Egyszóval: a beduin harci táncot a Louis Vuitton és az Armani előtt, a színes LED padlón prezentálták a nagyérdeműnek.



Maga a tánc nagyon fura. bevallom, nem is értettem teljesen a koncepciót. Megszólal a zene, a csapat egyik fele egy sorba rendeződik, és ritmikus fejbólogatás mellett egy pálcát ráznak. A csapat másik fele egyesével, vagy kettesével, sétálgat körbe-körbe, van aki egy vékony pengéjű kardot rezegtet, mások egy puska-utánzatot (remélem utánzat) dobálnak fel a levegőbe, majd kapnak el. Megint mások botot pörgetnek. És csak mennek, mennek körbe. Majd véget ér a zene, egy kicsit csacsognak, fotózkodnak, aztán megint összerendeződnek, és megint ugyanez. Bármilyen zenére ugyanez a koreográfia. Ki pálcát ráz, ki kardot rezegtet, ki puskát dobál.

Így nézett ki a show...

A pálca-rázók:



A bot-pörgető:



Puskás kisfiú:


A másik junior főszerepelő:


Továbbra is csak pörget:



Kardot rezegtet:



Azt hiszem ez volt az egyik dobálós ember bár itt két pont két dramaturgiai elem között kaptam el:



A másik dobáló:




Ez egy tündéri kisfiú volt aki berohant előadás közben a "színpadra":



És aztán apukája megigazította a khandurráját:



Produkció után, pár rajongó is csatlakozott:




Miután ezt meguntam (és bevallom nem bírtam ki két órát ebből), vásárolgattam én is egy kicsit, majd hazajöttem. Hát ennyi volt a nemzeti nap... jövőre azért elmegyek Abu Dhabiba, megnézem én azt a bárka-versenyt meg ünnepi felvonulást. Addig meg, gyakorolgatom itthon a puska-pörgetést.


Még egy búcsú-kép a Dubai Mall-ról:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése