Ramadan Kareem 2010

Emlékszem, tavaly amikor ideérkeztem, az egyik dolog amely megijesztett az egész ideköltözéssel kapcsolatban az volt, hogy pont Ramadan lesz és hogy hogy fogok "étlen-szomjan az 50 fokban" élni. Természetesen a helyzet korántsem annyira drámai, sőt, elkapott most valamiféle nosztalgikus-öröm, hogy nahát, ismét itt a Ramadan, az ünneplős hónap, az Iftarok ideje, a lopva eszegetés-iszogatás ideje, az egyetlen időszak, amikor intenzívebben meg tudom élni, hogy muzulmán országban élek.

A hold állását megfigyelő bizottság idén is kiadta nyilatkozatát és augusztus 11-én, szerdán elkezdődött a Ramadan. Bezártak a szórakozóhelyek (elviekben most nincs alkohol egy hónapig, ehhez képest a lakótársam seggrészegen jött vissza egy bárból az első este), nappalra bezárnak az éttermek/kávézók is (bár kaját rendelni lehet - és pár Starbucks is nyitva van, csak fekete függönnyel letakarva az ablakok-ajtók). Ramadan alatt 9-3-ig dolgozunk, ami persze a böjtölő kollégáknak segít túlélni (délután hazamennek lepihenni). Az utolsó pillanatban lett egy palesztin gyakornokom, úgyhogy idén az ő küzdelmeit figyelem meg (tavaly szegény Zainab elég mély nyomot hagyott).

Egyébként ő Anisa, kb. 22 éves, reklámot tanult, Cannes-ban járt a reklámfesztiválon a pályakezdőknek szánt workshopokon, szereti a hiphopot és Michael Bublét és tipikus menő, fiatal, modern muzulmán:

Tudom, hogy az egész böjtölősdi elég drasztikusnak hangzik (az is), de a Ramadannak bizonyos szempontból tényleg karácsony-hangulata van.

Emberek-cégek képeslapokat küldenek:

Dekorációk jelennek meg a plázákon, éttermeken belül (továbbiakban majd mutatok képeket). Még ramadanos limited edition Starbucks bögre is van!

Én személy szerint hihetetlenül tisztelem minden ismerősömet, aki böjtöl. Amit tesznek, az számomra leginkább a fegyelemről szól, és le a kalappal a kitartásért és a türelemért, amellyel végigböjtölik ezt a hónapot. A magam részéről úgy döntöttem, piciben én is beszállok ebbe a fegyelem-játékba: megfogadtam, hogy Ramadan alatt nem iszom egy korty alkoholt sem (már most hiányzik :))) valamint kíváncsiságból legalább egy napot ténylegesen végigböjtölök (beleértve a víz-mentességet, természetesen). Tudom, az igazi Ramadanhoz képest nem egy óriási áldozat, de akkor is valami (sőt több mint amennyit sok nyugati expat ismerős tesz az ügy érdekében).

Biztos lesz még sok Ramadan-sztorim, de mindenekelőtt be kell számolnom az idei első Iftar-élményemről. Emlékeztetőül: Ramadan alatt Iftarra nyitnak ki az éttermek, és kötött Iftar-menü van, vagy all-you-can-eat, fix áron. És nagy buli egyébként, és ha jó társaságban vagy, akkor jobban is érzed az Iftar-hangulatot - ilyenkor az emberek vendégségbe járnak egymáshoz állandóan, fontos, hogy családdal- barátok között törd meg a böjtöt. (Az Iftar jelentése egyébként szószerint megtörni a böjtöt, úgyis mint "break fast"...)

Így idén is teljesen be voltam zsongva, hogy rengeteget akarok iftarozni. Rögtön miután hazaértem Magyarszágról, Akram, egy egyiptomi haverom meghívott a barátaival csütörtök estére iftarra. Gondolta, hogy élvezni fogom az élményt, ugyanis ez "the real thing" lesz, én leszek az egyedüli nem egyiptomi az asztalnál, naná hogy azonnal igent mondtam.

Azt hiszem, az Iftar az egyetlen alkalom, amikor az arabok percre pontosan érkeznek. Akram közölte velem, hogy 18:40-kor találkozunk az átterem előtt (van egy általános hasznos táblázat a pontos időpontokkal, csütörtökön 18:58-kor volt az esti ima, ma 18:56-kor lesz) és pöccre ott is volt. Ahogy vártam rá 4-5 percet, végignéztem, ahogy szószerint 4-5 perc alatt szószerint megtelt a parkoló:

Ezt a fotót egyébként azért lőttem, hogy megmutassam Sheik Zayed képét a Sheik Zayed Roadon - ritkán állok meg itt így most le tudtam fotózni. Itt még üres a parkoló...

Rá 5 percre már tele volt az étterem...

(a képek szörnyűek, bocsi, kezd lerobbanni a kicsi gépem).

Szóval összefutottunk Akrammal és a haverjaival. Amikor bementünk az étterembe, rájöttem, hogy a kintről semmilyennek tűnő étterem belülről egy meglepően autentikus arab étterem, a dekoráció, a zene, az emberek. Dubai-ban most először fordult velem elő, hogy arabul beszéltek hozzám, nem tudott minden pincér angolul!

Az étterem hihetetlenül fel volt díszítve...

Az ima előtti 10 perc a legnehezebb. Még nekem is nehéz volt nem ráugrani a kajára, pedig én nem is böjtöltem egész nap... aztán megszólalt az ima, megtanultam hogy a böjtöt datolyával és vízzel megtörni "sunna" = istennek tetsző, hiszen a próféta is ezt tette. Ezután szépen sorbaállt mindenki a büféasztalnál, mindenki totálisan nyugodt, türelmes és udvarias volt, kivárta a sorát aztán elkezdett enni. (elszégyelltem magam, amikor eszembe jutott, hogy mi, nyugati expatok, ugyanezt hogyan intézzük a brunchon).

A kaja isteni volt - ezt már tavaly is megállapítottam, hogy jó lenne, ha minden nap Iftar lenne (ilyenkor Ramadan-specifikus italok, ételek, édességek vannak és ezeket tényleg nem lehet évközben megtalálni).

Az asztaltársaság is nagyon cuki volt, egyáltalán nem éreztem magam egyedüli nem-muzulmánnak. Akram boldogan újságolta a barátainak, hogy egy napot én is böjtölni fogok és teljesen ráizgultak, hogy akkor együtt iftarozzunk majd.

A kaja után mi mentás teát iszogattunk datolyával és a vallásról filozofálgattunk (Akrammal lehet vitakozni ilyen dolgokról, amit ki is használok).

Mások meg persze vizipipáztak:

Körbejárt a datolya-mustos csávó is (ez az én tippem, hisz olyan íze van mint a mustnak, csak datolyából.) A képen látszik, hogy az övére pohártartó van kötve, a hátán tartja az óriás-kancsót, és a bal keze eltakarja a hosszú csőrt, amelyen keresztül önti. Amikor önti a löttyöt, akkor gyakorlatilag meghajol derékból, úgy jön ki az edényből a cucc.

A vacsora után élő zene is volt: tradicionális libanoni és egyiptomi dalokat énekelt - adott elő lanton (? - ez a legpontosabb fordítás, amely eszembe jut) egy úriember. Akram meghallotta a kedvenc számát és odarohant a zenészhez, így odaültünk mellé, megittunk egy török kávét a csávó mellett, Akram is énekelt, én meg tapsoltam, és azon gondolkodtam, hogy basszus itt tapsolok egyiptomi zenékre egy iftaron a Sheik Zayed Roadon, imádom hogy hova mindenfelé visz az élet.

Még dervis - bemutató is volt. Én azt hittem, az török-specifikus dolog, de nem is.

Még egy búcsú-kép a "lantosról".

Hát, így telt az első Iftarom, nem semmi élmény volt. Ma este is megyek, ma Christiannal és a JBR-ra, így persze közel sem annyira autentikus élmény, de minél több emberrel sikerül megünnepelni "a böjt megtörését", annál jobb.