India: Moziban

Természetesen nem hagyhattuk ki Bollywoodot a megtapasztalandók sorából... végül Jaipurban került sor a mozizásra. Addigra már láttunk vagy ezer moziplakátot és TV reklámot, Melinda már totálisan vágta, hogy melyik sztár mennyire menő és kinek kije (hisz teljes TV-csatornák szólnak kizárólag bollywoodi pletykákról, a magazinokról nem is beszélve). Egyszóval: már Jaipur előtt is egyértelmű volt, hogy bizony Indiában a mozit véresen komolyan veszik.

Szóval Jaipurban felkerestük a híres Raj Mandir nevű mozit, amelynek épülete tortára emlékeztet.

Itt kiderült, hogy egy időben csak egy filmet vetítenek, azt pedig kötött időpontokban (azt hiszem, napi 3-4 előadás volt kiírva). Megpróbáltunk bejutni de a pont kezdődő előadás már teltházas volt - így azt a tanácsot kaptuk, jöjjünk vissza egy óra múlva.

Eddigre már megszoktuk, hogy a külföldieknek (szomorúan jegyzem meg: elsősorban fehéreknek) mindenhol külön jegypénztár van (és többet is kell fizetnünk), így enyhe meglepetésként ért minket, amikor egy órával később közölték, hogy álljunk be a sorba. Megpróbáltuk csacsogással elbájolni az őrt, meg le is fizetni, hogy soron kívül kapjunk jegyet (ami nem szégyellünk: ez a túlélési ösztön...) de ez az egy alkalommal semmi nem használt. Annyit tanácsolt az őr: a női sorban kisebb a tömeg és a tülekedés.... Melinda álljon be a sorba és vegye meg mindkettőnk jegyét.

Igen, külön női és férfi sorok lettek a pénztár előtt kialakítva, konkrét vaskorlátokkal elválasztva.

Az előadás előtt másfél órával már tömeg volt, de a női részen még belátható nagyságú, hát Melinda beállt a sorba, és - le a kalappal - végigállta... én próbáltam szórakoztatni kintről. A jegypénztár nyitása előtt fél órával már így nézett ki a terep...

Az emberek persze itt is leplezetlenül bámultak bennünket... mondjuk itt meg is értettük, és csodálkoztam volna, mit keres ez akét külföldi egy hindi nyelvű előadáson. Végül fél órával az előadás előtt megjelent egy rendőr, aki a káoszt, egymás letaposását és a tömeghisztériát igyekezett megakadályozni. Aztán kinyitott a pénztár, és meglepően nyugodtan és kulturáltan lezajlott az egész. Emberek megvették a jegyeket és büszkén mutogatták, hogy "Sikerült!" a haveroknak. Melindának hála, mi is bejutottunk.

A műsoron levő szuperprodukció a Goolmal 3! volt, és íme a betétdalából készült klipp (Indiában minden sláger film betétdalként indul):

Maga a film, bár a nyelvi akadályok ellenére is teljesen értettük (értsd: nem túl bonyolult a sztori), de teljesen értelmezhetetlen volt... Valami fura szerelmi történet, meg tolvaj történet, meg testvértörténet - tulajdonképpen 3 film egyben, illetev egymás után hiszen a cselekmény egy szálon fut, amikor az egyik történet véget ér, akkor kezdődik a másik. Tom és Jerry-szerű poénok, 'vicces' karakterek (pl: dadogós srác, vagy a szem-düllesztős csávó) amelyeken már előre dől a röhögéstől az egész közönség. Néha a hangeffektek is jelzik, hol kell röhögni (mint a rajzfilmekben). Kötelező autósüldözés, és - autórobbanós jelenet, az autó felrepül majd sebészi pontossággal félbetörik és két irányba robban. És persze mindezek közben, a legváratlanabb pillanatokban, a kötelező ének- és táncbetét.

A film szünetében reklámokat és szolgálati közleményeket vetítettek. Általános iskolai írásvetítővel... :)

És ez pedig a kivonulás a moziból:

City of Life

A héten megnéztem a City of Life-ot, amely azt hiszem, az első igazi Emirati film ever - és Dubai-ban játszódik.

Már nagyon vártam, kíváncsi voltam erre a filmre. Egyrészt persze érdekes felismerni az összes helyszínt, érdekes mások szemével nézni ugyanazt a várost és már értelmezéssel találkozni - és mindenek felett érdekes olyan valóságokkal találkozni, amelyek az én mindennapjaimból teljesen kimaradnak. A film egy gazdag helyi csávó, egy szegény helyi csávó (nem is tudtam, hogy van ilyen), egy indiai taxis és egy "nyugati expat" dubai-i életének összeszövődéséről szól, és már a film előtt olvastam a kritikákban, hogy mennyire valósághű, ahogy a különböző szereplők mindennapi életét bemutatja. Mindent összevetve, egész jó film, nem lesz a kedvencem - de főleg amiattl, hogy itt élek, mindenképpen érdekes és örülök hogy megnéztem.

Azért annyira furcsa egy város ez. Nekem fogalmam sincs, hogyan él (hol él, miből él, mit csinál) egy helyi, egy indiai taxis vagy kisegítő, az ő valóságuk teljesen elkülönül az én életemtől és ez a filmből is világosan kiderül. Hát most legalább a filmből kaptam egy kis ízelítőt abból, hányféle különböző élet fér meg itt egymás mellett.

Mahmovies!

Hétfő este elmentem a Mahmovies! idei első vetítésére. Már régóta terveztem, hogy elkezdek járni ezekre a hétfő esti mozikra, de eddig nem jött össze, tavaly egy egész évadot kihagytam, mert sok volt a meló... most nagyon fegyelmezetten pontban este 6-kor leléptem és milyen jó, hogy ezt tettem.

A Mahmovies-t egy helyi pasas szervezi. Rendező, állandóan filmfesztiválokra jár, és pár éve elkezdett a saját nappalijában vetítéseket rendezni ahova meghívta a barátait, meg a barátok barátait... és amikor már kinőtték a nappalit, akkor tette át a JamJar nevű helyszínre. Minden évadnak van egy témája (pl. a tavalyinak, amelyet kihagytam, a fekete-fehér volt a témája, olyan filmeket vetített, amelyek művészi megfontolás végett fekete-fehérek, most pedig a Music for the Eyes fut, ahol a film és a zene kapcsolatát elemzi).

A JamJar pedig kis művészeti klubház, Dubai egyik ipari részén található, gyakran rendeznek kiállításokat, találkozókat, foglalkozásokat és már régóta le akartam csekkolni.

Nagyon szimpatikus volt ez az egész. Maga a hely is barátságos, az emberek is teljesen rendben voltak. A nappali-feelinget megőrízték, és kb. 200 babzsákkal volt teleszórva a hely, a vetítés előtt ingyen pizzát osztogattak, ja maga az egész rendezvény is ingyenes.







Eredetileg megbeszéltem pár Social Circles - haverral, hogy ott találkozunk, és össze is futottunk, de aznap még az egyik kolléganőmet is meggyőztem, hogy csatlakozzon, ő:



A vetített film egy dokumentumfilm volt a kreativitásról, a szerzői jogokról és a remixelés hatásáról a kultúránkra. Nagyon érdekes, RIP: A Remix Manifesto a címe, és itt ingyen le is tölthető: www.ripremix.com .

A mostani évadban, mivelhogy zenés a téma, a filmek után koncerteket is adnak. Az eheti koncert egy kanadai csapat volt, Lost Fingers, akik a szerzői jogos témába szépen illeszkednek azáltal, hogy 80-as évekbeli slágereket dolgoznak fel, saját definíciójuk szerint gipsy jazz stílusban. Hihetetlenül vicces és bulis zene, azóta le is töltöttem és ezt hallgatom... És élőben még jobb volt. Az egyetlen bánatom az volt, hogy a koncertet is babzsákban fetrengve kellett végighallgatni, pedig én már az első számnál fel akartam ugrani és táncolni... de sajnos a többiek túl fegyelmezettek voltak.



A jövő heti program is érdekesnek tűnik, úgyhogy biztos ott a helyem!

Utolsó 2009-es bejegyzésem Dubai-ból

Azt hiszem, ez lesz az utolsó idei bejegyzésem. Kedden dolgozom utoljára, utána hajnal 3-kor indul a gépem Bécsbe. Karácsony!!

Az utolsó teljes hetem ismét a munka jegyében telt. Megvolt az utolsó nagy kétnapos megbeszélés a londoni ügyfelekkel, mindent leprezentáltunk, amit kellett, és az igazgatónk már másnap elutazott New York-ba a kedvesével. Azóta naponta fogyatkozunk, a hét végére már az összes ügyfél is elment szabira, így nyugodt utolsó három napot jósolok magamnak.

A hét nagy esővel indult. Ezt már mindenki nagyon várta - láttam már a múlt héten az óriás napsütésben helyieket esernyővel mászkálni - az ún. Ötnapos Esőnek még vallási vonzatai is vannak, jön az eső, mert megérdemeltük, és most újjászületik a sivatag. Az eső egyébként két és fél napos volt - lehet, hogy nem érdemeltünk meg mégse 5 teljes napot - viszont az is elég volt ahhoz, hogy teljesen ellehetetlenítse a városi közlekedést.

Ez a város egyértelműen nincs felkészülve az esőre. Az utakon - így a SZR autópályán is - tavak alakultak ki, hiszen nincsenek csatornák, amelyek elvezetnék a vizet, és szippantós autók próbáltak rendet teremteni. Beáztak a mélygarázsok, beáztak a metrómegállók. Egy órát ültem dugóban a nagy meeting előtt (merthogy én hülye taxival mentem, hogy korán beérjek), hál'istennek pont az én prezimmel indult az egész kétnapos megbeszélés, így három perccel azelőtt estem be. Nyilván az ügyfelek is és a kollégák is ugyanígy késtek, így nem volt gáz.


Az alábbi képeket egyik este, munka után készítettem. Az irodaházunk mélygarázsából szivattyúzzák az esőt:




És ez az épületünk melletti parkoló-placc:





Na de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment, másnap reggel már gyönyörű, tiszta hajnal volt ismét:



Hétfő este, miután túléltük a nagy prezentációkat, úgy döntöttem, veszek még jegyeket a filmfesztiválra, hiszen ezen a héten még adtak filmeket. Két filmre vettem jegyet, ebből a másodikat, a szerdait buktam mert este 10-ig telefonkonferenciám volt arról, milyen színűek legyenek a Sharm el Sheikh-i lounge-ban az asztalok (feketék lesznek, ez most már biztos).

Viszont az első, a hétfői egyszerűen hihetetlenül jó volt. Egy iráni film, Fehér Mezők a címe, és allegória az életről a mai Iránban, ugyanakkor egy fura, kietlen tájon játszódó mese. A főszereplő könnyeket gyűjt. Felkeresi a sós tó különböző szigetein lakó embereket, és összegyűjti a könnyeiket. Az utazás alatt eljut egy faluba, ahol az emberek befőttesüvegekbe suttogják bele a panaszaikat és fájdalmaikat, majd a föld alá rejtik. Egy másik szigeten egy fiatal lányt akarata ellenére férjhez adnak a tengerhez, és miközben ő zokog, emlékeztetik, hogy ez megtiszteltetés. Egy harmadik helyen egy festőt, aki pirosnak látja a tengert, mindenféle kezelésnek vetik alá, hogy újra olyannak lássa a tengert, amilyennek a többiek. Miután semmi sem segít, börtönben végzi. Közben a helyiek mindig panaszkodnak, hogy egyre sósabb a tó, és biztosan a bűneik miatt romlanak az életkörülményeik.

Szóval a főszereplő összegyűjti a könnyeket - közben soha senkinek nem árulja, miért gyűjti, és arról pletykálnak a helyiek, hogy gyöngyöt készít belőlük - majd átevez a sós tó túlpartjára, ahol paradicsomi körülmények között él egy öregember, akinek a főhősünk megmossa a lábát az emberek könnyeivel, majd a lavór tartalmát beönti a tóba. És a tó egyre sósabb...
A film után beszélgetés volt az író-rendezővel, aki elmesélte, ő el se hiszi hogy Iránban megengedték neki, hogy ezt a filmet leforgassa. Elég merész.

A vetítés a Madinat Jumeirah-ban volt, amely az arab bazár hangulatú pláza, írtam már róla régebben. Ismét készítettem sok fotót, de sajnos csak otthon vettem utána észre, hogy rosszul volt beállítva a gépem, így nem lettek túl jók.

Azért egyet-kettőt mégis...

A Burj Al Arab, mert azt muszáj... :



A Madinat-ban teljes erőltetett karácsonyi hangulat volt. Itt egy karácsonyfa, amelyet a tó közepére állítottak be:


És itt a karácsonyi kirakodóvásár, havas falvacska, "Have yourself a merry little Christmas", rénszarvasok és kesztyűbolt...




Elől hóember, háttérben pálmák:




Az irodában is eluralkodott a karácsonyi hangulat. Andy, a regionális kreatív igazgatónk egyik nap brit karácsonyt csapott nekünk:




Tegnap - egyben idén utoljára - elmentem a Mall of the Emirates-be, befejezni a vásárlást és mozizni. Ha már ott voltam, muszáj volt komolyabban megörökíteni ezt a hihetetlen installációt, amely a főcsarnokban foglal helyet - és amelyről már töltöttem fel képet a múltkor is.

Szóval itt van az a sarok, ahol a gyerekek a mikulásnak öltözött mozgó jegesmedve ölében fényképezkednek (egyébként mind az európai, mind az ázsiai, mind a helyi gyerekek - ennek legalább pozitív üzenete van):





Itt táncoló pingvinek pörögnek:


Itt egy kacsa emelgeti a lábát:


(a karácsonyfa körül görkorizó pingvinektől megkíméllek benneteket).


És persze maga a fa:




Az alábbi képen az látható, ahogy rengeteg indiai nyomorog a gyerekekkel, hogy odajusson a medvéhez. Megérkezik egy helyi család és a szülők odatolják a gyerekeket legelőre, és senki nem mer szólni nekik, mert még a biztonsági őrök is tartanak a helyiektől. Ezt a pillanatot nem véletlenül kaptam el, mert már akkor tudtam, hogy ez fog lejátszódni, amikor még csak közeledtek. És pontosan így is lett.





Elnéztem a Ski Dubai felé is. Annyira cuki, egy ománi bácsi (a fejfedőről tudom) és néni szánkóztak bent (a nagykabát alatt látszik a bácsi fehér khandurrája, és persze a néni abajában van itt is). Itt épp nem csúsznak, de itt látszanak jól:




És még mindig megdöbbent, hogy 25 fok különbség van az üvegfal két oldala között...



Aztán elmentem mozizni. Megnéztem az Avatart! Úristen, hogy mennyire élveztem. Igen, természetesen nem a sztori miatt. De zseniális a látvány. Még még még! Az előadás előtt próbálgattam, hogy áll a 3D-s szemüveg...


Hát, itt nem vagyok annyira felismerhető :)


Ma sétáltam egy nagyot a környéken, fotóztam a tengerparton. Következzen a mai nap termése:


Egy gyönyörű hajnal:




Egy kép a házi kedvencről... végre sikerült megörökítenem a ragyogást...


Tevés bácsi lazázik mellettem a strandon:



Teve és a JBR...


Egy kis lábmosás a tengerben...


Atlantisz:


A Dubai Marina nyugati széle:


Tevefenék:


Tevefenekek (és a Burj Al Arab):


Ma úgy tűnik, pihenőnap volt sok építkezési munkásnak is, sokan lejöttek a partra sétálgatni, bámészkodni:




Dhow a vízen:



Elől a vízi mentő kabinja, hátul a Pálma:



Hát ez a part:


JBR:


Piknik a parton:


És a gyönyörű víz:


Hát, That's it, Folks! Nem ígérem, hogy a szünet alatt jelentkezem, de jövőre mindenképpen.
Búcsúzóul, mivel az első bejegyzésemet Dubai-ból integetéssel zártam, és szeretem a keretes kompozíciót, íme: