2011. január 22., szombat

Piacozás ott és itt


Nem vagyok az a piacra járós fajta (sőt, leginkább a mindent a sarki boltban megvevős fajta vagyok), de mostanában több piacozós élmény is ért, és kezdek ráérezni az ízére. Emlékszem, amikor Magyarországra költöztünk, közel a Csengery utcai lakásunkhoz volt egy csarnok, és anyu és nagymama is "kényszeresen" jártak minden héten a szokásos beszerző útra, beszélgettek az eladókkal az áruról, én pedig általában halálosan untam a dolgot. Innen is látszik, hogy öregszem: határozottan élveztem az elmúlt hetek piacozásait, egyrészt tetszik az egész hangulat, a nyüzsgés, a tömeg - másrészt valahogy közelebb kerülsz ahhoz, amit eszel, ha hozzákapcsolod a termelőt, vagy a nénikét, akitől vetted.

Karácsony előtt leutaztunk Szerbiába, Szabadkára, hogy meglátogassuk a nagynénémet, és beszerezzünk minden karácsonyi alapanyagot - egyébként is, minden szabadkai utunk egy gasztro-nosztalgia, amikor is egy nap alatt megpróbáljuk végigenni a gyermekkorom teljes menüjét. A Tejpiac közvetlenül a nagymama régi lakása mellett található így sokszor jártunk ide... érdekes volt "felnőtt szemmel" végigjárni és fotózgatni. A túrót kóstoló emberek, a szentestei halért sorban állók, a pékség, a zöldségárus nénik... az emberek változnak de a szituációk ugyanazok, és valahogy elkap az érzés, hogy megállt az idő, hogy ez mindig is itt volt és itt lesz, és nem számít, hogy 10 vagy 30 évesen járod végig.



Viktor és a Tejpiac.


A csirkeárus néni:





Az első otthonomból a jelenlegibe ugorva, a múlt héten sétáltam egy óriásit a város régi negyedeiben (erről részletek a következő bejegyzésben), és a séta során betévedtem a híres Fish Souq-ba, azaz a halpiacra. Enyhén másnapos voltam és a tömény halszag többször próbára tett, de végül gond nélkül végigsétáltam. Nem semmi egy hely - itt tudod megvenni a halászok aznapi fogását, így magánszemélyek és éttermek is idejönnek beszerzőkörútra. Az eladók ugyanúgy meséltek a fogásról, mint a szabadkai piacon a nénik a csirkéről, ugyanúgy zajlott a kínálgatás, s bár talán itt több volt az alkudozás és arabok, illetve indiaiak voltak az eladók, alapvetően a piac az mindenhol piac.








A parkolóban két aprócska cápa fetrengett. Jó tudni, hogy ezek úszkálnak körülöttem a tengerben:


Most hallottam, hogy a Burj Khalifa mellett péntekenként Farmer's Market van, ahol UAE-ben termesztett zöldségeket és tenyésztett állatokat tudsz vásárolni. Jövő pénteken ott a helyem.


2 megjegyzés: