Amióta nekivágtam a Közel-Keletnek, láttam már pár souk-ot és bazárt (többek között itt Dubaiban, Törökországban, Ománban, Katarban és Indiában), de ilyet még nem pipáltam. Az iráni bazárok igazából városok, amelyek fölé valaki tetőt emelt. A labirintus-szerű utakat a helyiek úgy ismerik, mint a tenyerüket, és utcaként használják, a bazárt járva néha kertekbe, szökőkutakba, néha kajáldákba, néha hozzáépült mecsetekbe vagy madrasákba (Korán-iskolákba) bukkansz. Emberek nemcsak vásárolni járnak ide, itt élnek. Itt találkoznak másokkal, itt esznek és barátkoznak, itt lógnak suliból és itt vonulnak fel egy-egy mártír haláláról megemlékezni (egy ilyen felvonulást láttunk is). A bazár csendesebb külterületeiben találhatók a műhelyek is, ahol az áruk egy része készül (Esfahanban a nagy bazárban - Bazar-e Bozorg - végigjártam a perzsaszőnyeg-gyártás és gondozás folyamatát, erről majd később).
A kereskedelemnek Iránban óriási hagyományai vannak, Perzsia anno a Kínától Törökországig terjedő Selyemútvonal egy fontos állomása volt, így a mai napig lehet látni régi karavánszerájokat - itt pihentek meg a karavánok az útjuk során - a bazárokban pedig gazdát cseréltek a nyugati és keleti árucikkek. A bazárosoknak (ez egy külön embercsoport, illetve rang) mindig is erős befolyásuk volt a politikára - egyesek szerint a jelenlegi rezsim is csak addig tud tartani, amíg a bazárosoknak az megéri és támogatják azt (egyszer tiltakozásul egy tervezett törvény ellen bezártak a bazárok és teljesen megbénították az iráni gazdaságot. Irán teljes kereskedelmének több, mint egyharmada bazárokban zajlik).
Természetesen mi is nekivágtunk a bazározásnak, mászkáltunk és elvesztünk a híres esfahani Bozorgban, nézelődtünk és vásárolgattunk. Az alkudozás picit más, mint itt... először is, amikor megkérdezed, mennyibe kerül valami, jó eséllyel először közlik veled, hogy Neked ingyen... ez a ta' arof, az iráni formális udvariasság rendszere, amelyben először nem akarnak kérni pénzt az áruért (ami persze nincs ingyen, csak először nem mondják az árát). Aztán végül kikönyörgöd az árat, és elkezdődik az alkudozás, amely egyébként sokkal finomabb és kevésbé agresszív mint mifelénk itt az Öböl túloldalán. Az alkudozás közben teát kortyolgatni persze kötelező. Aztán jön a kézfogás és a fizetés, amely az egész procedúra legbonyolultabb része. Iránban a pénzt ugyanis nagyon nehéz megszokni. A hivatalos pénznem az iráni riyal, de az emberek toman-ban beszélnek hogy csökkentsék a nullák számát. (A toman azt jelenti, tíz. Szóval egy tomán tíz riyal, de amikor egy taxis azt mondja, kettő, akkor az kettőezer tománt, azaz húszezer riyalt jelent, ami két dollár, kivéve ha ezernél kisebb az összeg, akkor riyalban mondják.) Magyarul folyamatosan röpködnek az ezrek és mindig benne van a pakliban hogy elszúrsz egy nullát...A pénz szálításához meg egyébként is talicskára van szükséged, én kétszáz euró váltása után nem tudtam becsukni a pénztárcámat, pedig nagy címletekben kaptam a pénzt....
Szóval vissza a bazárokhoz. Itt megtalálható az iráni társadalom minden szegmensének képviselője, csak embereket nézni is nagyon izgalmas. Itt kattantam rá, utunk utolsó napján, hogy nekem kell egy jó fotó egy mullah-ról (síta iszlám tanító), hiszen a mullah-k előszeretettel mászkálnak bazárokban, úgymond természetes lelőhelyük, úgyhogy elkezdem a bazárban mullah-kra vadászni, Fred pedig teljesen bepánikolt hogy most fognak bennünket letartóztatni (közölte, hogy a mullah-k szerinte nem kedvesek és nem szeretik a turistákat, szerintem viszont egy mullah-t sem ismer személyesen. Nem győzte meg az érvelésem). Pár kezdeti próbálkozás....
És végül, ez a kép után megnyugodtam.
Még pár életkép a bazárból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése