Október 23. a dűnén

Szóval tegnap voltam október huszonharmadikát ünnepelni a helyi magyar közösséggel. Mint kiderült, ezt minden évben megszervezik (van is egy "gulyásfőzős dűne" - fix pont - Sharjah-tól 20 km-re), de páran ebből a csapatból egyébként is aktívak, pl. szerveznek december elejére vacsorát, ahol a gyerekekhez jön a Mikulás, stb stb.

Barbi eredetileg nem akart jönni, mert nem érezte jól magát csütörtökön, de aztán mégis eljött. Én pedig útközben megbeszéltem Gáborral, egy volt kollégámmal akiről pár hete kiderült, hogy ő is itt van, hogy vele és a haverjaival megyek. Így végül összehangoltuk a dolgokat és együtt mentünk mindannyian.

A magyar kolónia hivatalos találkozása dél körül volt Dubai-ban, és 2-kor már ott a sivatagi helyszínen. Mi ehhez képest jól elszúrtuk az időt, 4 körül találkoztunk, aztán még elmentünk megkeresni a többieket, akik végül mégsem jöttek, aztán elrontottuk a lejáratot az autópályáról, szóval már pont tök sötét volt, amikor az "igazi" sivatagot megláttam (nem az a bokros - kis fás, amit itt Dubai környékén láttam). Érdekes egyébként, hogy sokfelé láttunk tábortüzeket az útról, a helyiek kivonulnak pénteken és a dűnéken piknikeznek. Meg persze egy csomó kvados rohangál éjszaka a sivatagban, mert akkor jó az idő (vannak is kivilágított kvad-találkapontok).

Odaértünk, ahol a magyar csapat előttünk pár órával előbb találkozott (GPS koordinátákat ehhez kaptunk), találkoztunk pár, már hazafelé tartó kocsival, akik mondták hogy vannak még sokan a dűne tetején, de azért ezt szép lesz így a tök sötétben megtalálni...

Ekkor mindannyian átszálltunk Gábor terepjárójába. Leengedtük a kocsigumikat. Én elnéztem a kis kütyüt, és az egyik kereket sikerült nagyon derekasan leengedni (a nyomás a többi gumi nyomásának kevesebb , mint a fele lett), mire Gábor teljesen lazán közölte, hogy "Hát azért remélem, nem borulunk fel". És akkor nekivágtunk a setét éjszakának. A térerőnk elment, fogalmunk sem volt, hova kell mennünk, és elkezdtünk kavirnyálni a terepen. Gábor közölte, hogy "na, ezt nem szabad soha csinálni. egyedül nekivágni a dűnéknek térerő nélkül" - kezdtem, csöppet elbátortalanodni :)

Aztán végül kibukkantunk egy részre, ahol volt térerő, felhívtuk az egyik szervezőt, aki felkapcsolta a saját kocsiján a reflektort, amit rögtön észrevettünk, egy viszonylag magas dűne tetején volt, és akkor toronyiránt nekiindultunk, simán felmásztunk egy elég meredek feljárón és már ott is voltunk.

Maga a buli nem hagyott oly mély nyomot bennem. Több kisebb csoport alakult ki, emberek beszélgettek, iszogattak, pár magyar zászló a homokba leszúrva (nem nagyon lobogtatta a szél) - de azért le a kalappal hogy egyesek veszik a fáradtságot hogy hozzanak zászlót otthonról. Páran sátrat is vittek, mert ott töltik az éjszakát. Beszélgettünk, iszogattunk (még amikor jöttem Dubai-ba, hoztam apu törkölypálinkájából egy kicsit egy ice tea-s üvegben, most ezt elvittem és mindenki örült neki). A szigorúan marhából készült gulyásleves isteni volt. 1-2 órát beszélgettünk, aztán eljöttünk.

Szóval maga mint program nem volt nagy szám, de azért egészen furcsa élmény volt ott lenni. Néha körbenéztem, és egy kiszáradt kis fácska kivételével totálisan sima volt minden. Elkapott az extázis, hogy "basszus, egy homokdűne tetején ülök". Az idő fantasztikus volt, se nem hideg (naná) se nem túl meleg. A homok is lehűlt picit estére, így kellemes volt rajta ülni, de amikor picit mélyebbre leástam, a mélyebb rétegek megőrizték a hőt, és határozottan meleg volt ott a homok.

Bár egyeseknél voltak elemlámpák és egy kis tűz is égett, azért a szemünk lassan hozzászokott a sötéthez, és feltűnt a rengeteg csillag. Az egyik irányban a mellettünk levő dűnék körvonalát láttam, a másik irányban valami hegység alakja tűnt fel jó messze. Persze ahhoz sötét volt, hogy bármilyen fotót is készítsek, így kénytelen leszek megjegyezni a tájat :)

Szóval ott üldögélek egy végtelennek tűnő homoktengerben (és tök vörös a homok, amikor hazajöttem és kiráztam magam akkor jöttem rá), egy dűne tetején, körülöttem mindenhol magyarul beszélgetnek emberek, gulyáslevest eszem és pálinkázom, és csak arra tudok gondolni: egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen létezik.