Szóval péntek. Egy iszonyatos rossz reggeli után (-2 csillag, you know), elindultam felfedezni magamnak a szálloda környékét. Az előző bejegyzés sötét fotóinak tárgya így nézett ki nappali fényben:
És ezek pedig a szállodával szomszédos épületek:
Szóval azért hogyha jól megnézi az ember a fotókat, észrevehető némi különbség Dubai és Doha között, bár nem fair a kettőt összehasonlítani, hiszen Dohában nyilván nem a legjobb környéken volt a szállodám.
És teljesen felvillanyozott egyébként, hogy "autentikusabb" élményben lehet itt részem. Még azt is eldöntöttem, hogy elmegyek az Animal Souq-ba, az állatbazárba ahova végképp nem megy egy turista sem, viszont lehet ténylegesen alkudozni kecskére, és ha akarod, felár ellenében ott helyben le is vágják neked az útikönyv szerint .... időhiány miatt elmaradt.
Katarról egyébként azt érdemes tudni, hogy valami őrületesen gazdag ország, rengeteg olajjal és gázkészlettel. Tudom, nem ez az első benyomás a képek alapján, de persze az olaj és gáz pont egy olyan kategória, amelynél kevesek kezében összpontosul rengeteg pénz. Az a tény viszont, hogy ha olaj nincs, akkor nagy gond lesz, foglalkoztatja a katari sejket is, aki ezért elég aktívan próbálja a turizmust fellendíteni. Dubai-jal ellentétben viszont, ahol az útikönyvem szerint "a glitz and glam", a luxus és a party és az ereszd el a hajamat a jellemző- itt főképp a kulturális turizmusra, a sport turizmusra és a konferenciákra, incentive utakra helyezik a hangsúlyt, ergo: épülnek a szép szállodák, de mellette komoly múzeumok vannak, van nemzeti színház, és kimagasló minőségű sport pályák (most indulnak az olimpia pályázaton is). És ez nekem egyébként nagyon szimpatikus.
Emellett a sejka (azaz a sejkné) teljesen rá van indulva a nép művelésére, ő szervezte a Filmfesztivált és öntött bele eszméletlen sok pénzt, egyetemvárost épít, ahova külföldi egyetemeket hív, hogy nyissanak kirendeltséget :), középiskolai csereprogramokat támogat (erről majd még lesz szó vasárnapnál) - szóval le a kalappal.
Ami Dohát illeti, olyan óriási benyomást nem tett rám. Mondjuk elég limitált volt a hatóköröm, amelyen belül mozogtam - minden délután filmeket néztem, így nem volt időm nagyobb körökre - de amit láttam, azt kb így tudom összefoglalni: tengerparti sétány (Al Corniche), MIA (Museum of Islamic Arts), "diplomata negyed", ahol az új építkezések, felhőkarcolók vannak, és a bazárnegyed. A négy pont között piszkos utcácskák, kétes kinézetű boltok, lerobbant autók.
Elindultam megnézni a Corniche-t, a sétányt a patkó alakú öböl mellett. Ez a sétány azért nagy flash, mert itt ki lett alakítva gyalogosoknak is út (!) azaz tudsz sétálgatni, bámészkodni, biciklizni, anélkül hogy az életedért rettegnél, ami a város többi részére jellemző. Dög meleg volt egyébként, esküszöm 5 fokkal minimum több mint most itt, azonnal le is égtem.
A patkó egyik vége a város régi része, a dhow-kikötő (bárka) és a MIA, a másik része a diplomata, modern negyed. Amikor kiértem konkrétan az öbölhöz, ez a látvány fogadott, ami azért nem rossz:
Ott látszik a háttérben a már említett Iszlám Művészetek Múzeuma, amelyet 2008-ban építettek, I. M. Pei munkája, és annyira gyönyörű hogy erre szavakat nem találok, és ezért úgy sejtem jó pár képet fel is fogok róla tenni, amiért előre is elnézést kérek.
A dhow kikötőben síri csend, egy-két emberke felmosta éppen a hajót, egyébként teljesen elhagyatott volt az egész szakasz a tikkasztó hőségben. Itt kezdtem el rájönni egyébként - és ez a feltevésem a bazárban került bebizonyításra később - hogy Katarnak van egy jellegzetes szaga. Hol kevésbé érzed, hol intenzívebben, de nagyon fura. És büdös.
Ez itt egy dhow belseje. Nagyon jópofa, elképzelem ahogy itt elheverednek az emberek, shisháznak, teáznak és közben megy a bárka. Azért nem rossz.
(Anyu figyelmét fel szeretném hívni a kép közepén látható edényre...)
És ígéretemhez híven még egy kép a MIA-ról...
Egyébként ez a múzeum volt a filmfesztivál központja is (bár nem itt vetítették a legtöbb filmet), így a múzeum volt az első úti célom, mert át akartam venni az interneten lefoglalt jegyeket. Így elsétáltam a patkó széléhez, a múzeum bejáratához, ahol is nem engedtek be, mondván, a múzeum zárva van, és nem hitték el nekem, hogy igenis a mozi jegypénztár nyitva van elvileg. Whatever. Itt a pénteki - egy levél se rezzen senki sem dolgozik - dolgot véresen komolyan veszik, szinte kísértetiesen kevés ember volt egyébként is utcákon. Aki meg kint volt, az meg lépcsőkön meg járdán meg pálmafák árnyékában, félig kómás állapotban fetrengett.
Egy érdekes épület a múzeummal szemben, a bazár mellett van de nem sikerült kiderítenem, mi a funkciója:
A patkó egyik végéből így látszik a másik. Doha múltja és jövője...
És még egy utolsó kép a múzeumról (nyugi, csak átmeneti a búcsú, lesz még jópár...):
Miután így megnéztem a kikötőt, meg a múzeum portáját, ahonnan visszaküldtek, gondoltam lesétálom azt a 7 km-t, amely az öböl másik végéhez és a modern negyedhez visz (ott volt a pláza, ahol a filmfesztivál legtöbb vetítése volt). Hiszen végül is van még három órám a filmig, meg még semmit sem láttam a városból. Körülbelül vagy 200 métert mehettem, amikor már úgy éreztem, azonnal elájulok a hőségben, így a taxi mellett döntöttem.
Fontos tanulság: Dohában nagyon nehéz taxit szerezni, pláne pénteken.
Körülbelül egy órát integettem vadul az egyik út mellett, amikor elegem lett az egészből. Visszasétáltam a szállodába, ahol is rendeltettem magamnak egy taxit, ami megint 20 perc volt mire megérkezett. Doha tempója nagyon különbözik Dubai tempójától.
Szóval taxival elmentem a City Center Mall-ba, ami a modern negyed egy nagy plázája, itt volt a multiplex is a filmfesztivállal. Ilyen se történt még velem: először nem akartak beengedni a plázába, mondván: a péntek Dohában a családi nap, azaz a nők kényelme érdekében nem engednek be szingli pasikat az áruházba ("men only with children and wives today") majd miután elkezdtem kiabálni - hiszen ugye itt a kiabálás segít - hogy mégiscsak nonszensz, hogy nem enged be a filmfesztiválra, végül beengedett. Ekkor már totálisan ki voltam bukva és csak arra tudtam gondolni, hogy beülök egy kávéházba és kipihenem magam. Ekkor jött a másik meglepetés: minden üzletet éppen zártak be, ugyanis pénteken 1-4 -ig délután zárva vannak az üzletek. Bosszúból úgy döntöttem, legalább pisilek egyet. A piszoárok helyén ez fogadott:
És annyira ideges voltam már, hogy basszus itt semmi sem jön össze, hogy össze is zavarodtam, először azon kezdtem el gondolkodni, hogy, jé, ezt hogy kell használni, vajon a két kőre kell ráállnom és közöttük céloznom? Hálistennek nem próbáltam ki, utána rájöttem hogy ez az ima előtti lábmosó facility. Szerintem kb. letartóztattak volna, hogyha valaki elkap, ahogy éppen a szertartásos tisztálkodásra szánt sarokban pisilek.
Azt hiszem, itt kezdtem el magamon röhögni, és jöttem rá arra, hogy teljesen felesleges volt az előző pát órát szenvedéssel meg idegeskedéssel töltenem. Megtapasztalni jöttem ezt a helyet, és egyszerűen nem olyanok voltak a tapasztalatok, mint amire fel voltam készülve (minden kihalt, zárva, minden lassú, stb.) és ahelyett, hogy ezt egy kulturális tapasztalatként fogtam fel, helyette teljesen feleslegesen idegeskedtem ezen. De hát Doha olyan, amilyen, pont ez a jó benne és ilyennek kell elfogadni. És miután ezt tudatosítottam magamban, elkezdtem élvezni a szituációt.
Miután még a mozi is zárva volt, így úgy döntöttem, nincs mese, muszáj még valamit ma felfedeznem, nem elégszem meg azzal az egy szem dhow kikötővel. És egyébként is, mit nekem a meleg, körbejárom a modern negyedet gyorsan egy óra alatt.
Az egy óra alatt a plázát sikerült körbesétálnom. Építkezéseken sétáltam keresztül, úthenger elől futottam, négysávos autóút külső sávjában sétáltam- mivel járda sehol sem volt. De láttam szép épületeket, például ezt:
Itt a jobb oldali elvileg az Al Jazeera székháza, azaz az "arab média fellegvára", a térkép szerint. Ott a helyszínen semmi sem utalt erre, így nem vagyok teljesen biztos:
Itt is divat a fura alakú felhőkarcolók tervezése. A jobb oldalit Tornádónak hívják...
A séta után visszatértem a plázába, a moziba, ahol kissé megváltozott a szituáció. Konkrétan vagy 500 ember ölte egymást, hogy elcsípje az utolsó jegyeket. Picit meg is ijedtem, hogy az én foglalásom vajon megvan-e (mert csak lefoglaltam, nem fizettem ki), de utána minden OK volt, megkaptam az összes jegyet.
A filmfesztivál egyszerűen hatalmas élmény volt!
Összesen nyolc filmet néztem meg a három nap alatt (3+4+1), mindegyikről mondok is majd egy mondatot. Nagyon szuper volt a szervezés, rengeteg helyi önkéntes koordinálta a dolgokat (az egyik helyi öltözékben rohangáló, kb. 35 éves csávó, nagy lelkesen mesélte, hogy még életében egy napot nem dolgozott, és most itt ellenőrzi a jegyeket, so much fun!).
Én inkább a regió-specifikus filmeket néztem, hisz a hollywoodi produkciót meg tudom nézni bármikor, és az azért is volt jó, mert mint kiderült, azoknál mindig ott volt a rendező meg pár színész, és az előadások után beszélgetések voltak:
Fent az első film utáni beszélgetés. Ez egyébként egy indiai film volt, Road, Movie a címe, és amikor néztem, teljesen odavoltam, hogy mennyire jó, de a későbbiek fényében most már annyira nem vagyok lenyűgözve. Mindenesetre azért egy jó film, és az India - rajongó haveroknak mindenképpen ajánlom, teljes mértékben ellentmond mindannak, ahogy én eddig Indiát elképzeltem.
A második film, amelyet aznap néztem, egy iráni film volt: About Elly. Nagyon-nagyon-nagyon jó. Ezt tényleg bátran ajánlom mindenkinek, nagyon határozottan, de mégis finoman mutatja be a nők helyzetét a modern Iránban. Tényleg nézzétek meg.
Az aznapi harmadik filmem szabadtéri mozizás volt. A fesztivál minden napjára próbáltak különlegesebb programokat is szervezni, én pedig megpróbáltam ezeken is részt venni, ha tudtam (pl. Martin Scorsese tartott egy workshopot pénteken, arra nem tudtam elmenni egy másik film miatt, de a szabadtéri vetítéseket nem akartam kihagyni). Ezt a múzeum kertjében szervezték, így az Elly után visszataxiztam a patkó másik végéhez, a múzeumhoz.
A múzeum gyönyörűen ki volt világítva, itt a bejárat utáni pálmasor is:
Ami fent nem látszik, hogy ez a pálmasor köti össze a múzeumot, ami egy kis félszigeten áll, a szárazfölddel. És itt volt előző este a fesztivál megnyitója is, a red carpet bevonulás (nem győzték hangsúlyozni, hogy ez a világ első LED red carpet-je).
A múzeum kertje sem volt semmi. Hihetetlen, mennyire odafigyeltek a részletekre, a fényekre, a berendezésre, a tisztaságra, nagyon komoly volt. Ilyen világítós "növényekkel" volt teleszórva a placc, élőben nagyon jól nézett ki:
(A múzeum is a filmfesztivál kedvéért, átmenetileg lett kékre festve a fényekkel).
Szóval itt a kertben alakították ki a 3000 fős nézőteret, itt néztem a Turtle című dokumentumfilmet, ami bár családi film, csak erős idegzetűeknek ajánlom. Hát... nem könnyű egy teknős élete.
Ezt a képet a székemből fetrengve fotóztam még a film előtt (film alatt nem volt reflektor), előre nézve a filmet láttam, balra a múzeumot (ld. kép), jobbra pedig a várost, és kb. ötpercente egy felszálló repülőgépet. Nagy élmény volt, tényleg.
A székem :)
A szombati élményeket holnap írom, most mennem kell aludni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése