Szóval kicsekkoltam a szállodában, a poggyászomat otthagytam, és elsétáltam a múzeumhoz. Kb. ezer részletét lefotóztam ennek az épületnek, ahogy megközelítettem, csak párat teszek fel...
Ahogy mentem fel a bejárathoz vezető lépcsőn, szembe jött velem Ben Kingsley. Ő már befejezte a nézelődést ezek szerint :( Rangon alulinak éreztem volna, hogy előkapjam a fényképezőgépet, így csak egymásra mosolyogtunk, és elhaladtunk egymás mellett.
A múzeum belülről még döbbenetesebb látvány. Hihetetlenül szépen megkomponált terek, zseniális részletek.
Ez az épület tenger felé néző fala/ átriuma:
A kávézó és mögötte a terasz:
Maga a terasz:
Másik kilátás a teraszról:
A bejárati csarnok és felette a múzeum egyik szimbóluma, a kör:
Az emeleti folyosók:
Szóval eszméletlen maga az épület. A kiállítás is érdekes. Az egyik szintjén végigvezet az iszlám művészet sajátosságain, a formavilág, az ábrázolásmód stb., a másik emeleten pedig lebontja területre, és minden egyes régiónak (Spanyolországtól Indiáig) egy-egy kimagasló korszakát bemutatja. És bár a szőnyegek és a csuprok és a lámpák nem a kedvenc műfajaim, tényleg szép és sokat is tanultam belőle. Na meg a kiállító terek is fantasztikusak, pl.:
Szóval itt eltöltöttem 2-3 órát, aztán elkezdett besűrűsödni a tömeg a bejárati csarnoknál, ugyanis kiderült, hogy itt még vasárnap is volt egy-két vetítés, és mivel ezekre nem kellett jegyet venni, ezért érkezési sorrendben engedték be az embereket a múzeumba. Én meg már eleve bent voltam, hát ki is használtam: beültem egy dokumentumfilmre.
A Team Qatar egy nagyon izgalmas témát dolgoz fel. Mivel a sejka segíteni szeretné a normális párbeszéd kialakulását a társadalomban, és rájött arra, hogy ehhez meg kell tanítani az embereket beszélni, érvelni-ellenérvelni, ezért úgy döntött, Debate Club-ot indít a helyi középiskolákban. (nem tudom, hogy ezt még most is disputának hívják-e nálunk, de ilyenben én is részt vettem még középiskolában, egy adott témáról kell pro és kontra vitatkozni, szigorúan kötött szabályok szerint). Sőt mi több: elindította a történelem első, frissen alakult katari disputa-csapatát a középiskolások disputa világbajnokságán, amelyet Washingtonban rendeztek. Mivel négy hetük volt erre felkészülni (v.ö. az angolok éveket készülnek erre a versenyre), ezért megbízott egy csapat friss oxfordi diplomást és volt disputa bajnokot, hogy készítsék fel a gyerekeket a megmérettetésre. Erről a felkészülésről és a versenyről szólt a dokumentumfilm, és nagyon érdekes volt végignézni, hogyan nyílik meg ezek a gyerekek előtt a világ, hogyan kezdenek meg megérteni bizonyos dolgokat, amelyeket eddig a burokban nem érzékeltek, stb. Pl. a verseny ramadan alatt volt, az egyik lány végig böjtölt és imádkozott, mégis, végignéztük, hogyan érvelt a versenyben az eutanázia mellett egy másik csapat ellen. Szintén a verseny alatt, Washingtonban találkoznak a különböző országok küldöttei, és a katari csapat összefut az izraeli csapattal. Először úgy néztek rájuk, mintha UFÓ-k lennének... később nekik szurkoltak egy versenyben "a közös ellenség", az angolok ellen. Egyszóval, érdemes megnézni ezt a filmet, nagyon érdekes.
Mivel ez a vasárnapi egy különleges vetítése volt a Team Qatar-nak, ezért maga a film után rendeztek egy konkrét disputát is. Meghívtak középiskolásokat, és voltak különleges vendégek is, az egyik csapatban egy, itt elég népszerű, asszem palesztin rapper volt, a másikban egy arab származású amerikai stand-up comedy csaj, a moderátor Dean Obeidallah, szintén stand-up comedy előadó stb - és egy filmes témában vitatkoztak.
Ezután már el akartam indulni, egész nap nem ettem és a gépemet is el kellett érnem. Még egy búcsú-pillantást vetettem a fesztivál program táblára, és ott feltűnt, hogy feltettek egy kis post-it-ot, rajta: Speciális filmvetítés Robert De Niro-val... 10 percem volt odaaérni.
Az auditórium előtt persze ezer ember, mindenki nemrég hallott a dologról és be akart jutni. Gondoltam, megpróbálom... előttem még kb. 15 ember állt, amikor azt mondták, megtelt az terem... majd kijött a rendező, hogy "Ja! Még egy hely van." én voltam a legelső a sorban, aki egyedül és nem csapatban akart bejutni, így bejutottam.
Maga a téma érdekes volt: a filmfesztivál kapcsán szerveztek egy pályázatot, egyperces filmeket kellett készíteni és a nyertesek ösztöndíjakat kaptak. Itt vetítették le a nyertes filmeket, és beszélgettek róluk: Robert De Niro, a Tribeca fesztivál többi szervezője, Hiam Abbas, a Közel-Kelet egy nagy sztárja, és a pályázat szervezője. Persze amikor megérkezett "Bob" ahogy a beszélgetésen hívták, mindenki gátlástalanul fotózott, én se keveset.
Egyébként teljesen blazírt volt, és nagy csalódás. Kb. minden kérdésre azt mondta: erre ő nem tud felelni és átadta a Tribecás nőnek a mikrofont, majd kb. arra koncentrált, hogy minden szögből jól nézzen ki. De tényleg. A végén az volt a feladata, hogy bejelentse: most, hogy ilyen jól sikerült az első dohai Tribeca filmfesztivál, egész éves programot építenek rá, filmsulit indítanak, csere-tanulási lehetőséget New Yorkban, stb. (ismét csak gratula a sejkának, ő fizeti ezt is). Ez tök izgalmas hír, nem? Úgy olvasta fel, mint Havas Henrik anno a vizsgaeredményeinket.
Na ez a beszélgetés után már tényleg rohannom kellett, hogy elérjem a gépet. Átrohantam a bazáron a szállodámhoz... említettem, hogy ebben a bazárban nem lehet eltévedni? Most sikerült. És amikor egyre idegesebb vagy, hogy úristen, lekésem a gépem, akkor kezdesz el igazán rossz döntéseket hozni, hogy milyen irányba indulj, hirtelen összekevered az Al Mohammed utcát az Al Abdullal, majd az Al Ahmeddel, és ott a baj... végül kikavirnyáltam valahogy, de nem volt egyszerű.
A reptérre menet a taxisnak hihetetlen szófosása volt, többek között kérdezgetett Dubai-ról. Azt mondja, hallotta, hogy szép a metró, meg minden, de azt is hallotta, hogy túl sok indiai utazik rajta, és ezért nagyon büdös van benne. Ezt meséli nekem a Sri Lankai taxisofőr. Nem abszurd?
(már Dubai-ban hazafelé menet a taxis pedig kifaggatott az életemről, és közölte, ha egy héten belül nem nősülök meg, nagy baj lesz. Szívesen ír haza a szüleinek Indiába, ők szereznek nekem egy feleséget azonnal.)
Összességében: Doha érdekes volt, jó volt kikapcsolódni és egyszer körbejárni, a filmfesztivál pedig óriás élmény, ezért jövőre is szívesen eljönnék ide. Búcsúként álljon itt az egyik kedvenc dohai Kresz-táblám:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése