Édes mindennapok

Mindenki kérdezi, milyen volt Anyu látogatása, hogy sikerült, miket néztünk meg, és hogy tetszett neki Dubai, hát a következőkben igyekszem erről is beszámolni. Nem fogok percről-percre, programról programra minden elmesélni időrendi sorrendben, de igyekszem pár téma köré csoportosítva leírni a legjobb sztorikat, és valamelyest átadni, mennyire jó volt ez.

Anyu az első perctől kezdve megszerette Dubai-t. Persze túlestünk a "kötelező" látnivalókon és rengeteg volt a program a, ezek egy részéről a következő postokban majd írok is. Mégis, amikor megkérdezik tőlem, Dubai melyik része tetszett neki a legjobban, akkor a válaszom: a lakásom és a környéke.... és itt nem is szó szerint a lakás a lényeg, hanem, hogy Anyu lecsekkolta, hol élek, hogy élek, mit kapok enni, találkozott a barátaim egy részével és megnyugodott, sőt. Azonnal elkezdett gondolkodni, a húgom hogyan tudna kijönni :)

Anyu látogatása számomra is hihetetlen feltöltődés volt, és nemcsak a nyilvánvaló tény miatt, hogy örültünk, hogy együtt lehetünk. Ahogy bemutattam Anyunak, hogyan élek itt, úgy én is ismét rájöttem mennyire jó is az, és hogy mennyire hajlamos vagyok elfelejteni élvezni a mindennapokat, pedig tényleg mindenen megvan ahhoz, hogy kiélvezzem őket. És ennek az újra-felfedezésnek az öröme még mindig bennem van, és megfogadtam, minden erőmmel azon leszek, hogy hálás legyek minden nap azért, amim van.

Úgyhogy Anyu látogatásának egyik legfontosabb mozzanatának a "mindennapok élvezetét" mondanám - mindazon dolgokét, amelyekről soha eszembe se jutott írni, mert annyira triviálisnak tűntek, pedig nem azok. Megittuk a szokásos péntek reggeli Costa kávét a Marinában, a hajókat nézegetve, sétáltunk a Marinában és az előttem levő korzón (JBR Walk), fetrengtünk a házamhoz tartozó medencénél (előtte egyszer sem voltam), sétáltunk a tengerparton, kiültünk a parton a Hilton teraszra egy sörre, nagyokat kajáltunk, részletesen megvitattuk, a Costa vagy a Starbucks jobb, hozzászoktunk a tisztasághoz, a biztonsághoz, a meleghez, a tengerhez, a teraszomról való nézelődéshez, az emberek kedvességéhez bármerre mentünk, megnéztük a naplementéket, metróztunk, plázáztunk, megkóstoltunk nagyon fura, tök ismeretlen gyümölcsöket, jókat beszélgettünk a lakótársammal, más ismerősökkel, taxisokkal. És hogyha más élmény nem is ért volna bennünket, még így is szuper lett volna és biztos vagyok abban, hogy Anyu kipihenten és extázisban megy haza, és én is hasonló állapotban maradok itt.
Mert ismét rádöbbentem, az életem olyan, mint egy nyaralás. Hát miért hagyom, hogy lényegtelen dolgok, mint a munkám, folyamatosan elfeledtessék ezt velem??!