Chris és Donna már régóta mondták, hogy oda mindenképpen el akarnak vinni, és meg akarják mutatni a kedvenc indiai kifőzdéjüket a városban. A negyed ugyanis tele van kis kifőzdékkel, ahol 1 vagy két dirhamért kapsz egy tál curry-t, és a menün semmit sem értesz mert angol fordítás nincs, de rábízod magad a sorsra és berendelsz valamit, aztán szerencsés esetben utána rájössz, hogy mit ettél. Az ilyen kis kifőzdék természetesen népszerűek a helyiek körében (a helyi alatt most kivételesen a negyedben élő indiai közösséget értem, és nem arabokat), a nyugati expatek körében pedig ismeretlenek. Nem is tudom, Donnáék hogy találtak rá, mert azért ők is óvatosak az ilyen helyekkel - voltak már ételmérgezéses halálesetek Dubai-ban, nem egyszer...
Szóval Karama. Emberek az utcán élik az életüket, vonulnak és kirakatokat nézik, száriba öltözött nékik csacsognak a parkban, biciklis emberek köszönnek a járókelőknek és az ember személyes zónája 1 cm-re zsugorodik és mindebben a kavalkádban az egymás iránti jóindulat és ez együtt-élés öröme szinte kézzel tapintható.
Christian és Donna helye bezárt. Nem tudtunk rájönni, hogy az egymás mellett álló 5 egydirhamos kifőzdéből miért pont ez megy tönkre (pláne, hogy Donna és Chris szerint ez volt a csúcs - nem mintha lenne viszonyítási alapjuk). Kis tanakodás után az óvatosság mellett döntöttünk és az utca legdrágább helyének kinéző étterembe mentünk. Itt 10 dirhamért adtak egy tál ételt (a napi Cézár-salim a munkahelyen 20 dirham). És azért ez is autentikus élmény volt: a randomszerűen beválasztott fogások (na jó ez nem igaz, mindhármunknak vannak kedvenc indiai kajái, azok is benne voltak) isteniek, a pincérek pedig szinte túlzóan kedvesek voltak, úgyhogy egyáltalán nem csalódtunk a helyben.
Amiről Karama híres, az a bevásárlóközpontja. A negyed közepén található a Shopping Center, amely egy hosszú, U alakú egyemeletes épületsor és kb. bazárként funkcionál. Karama a bóvli és a hamisítvány, pontosabban - egy helyi eladó szavaival élve - a "genuine fake" azaz a valódi hamisítvány cuccok fellegvára, és mint ilyen, hihetetlenül szórakoztató. Elkezdtünk vonulni a shopping centerben, közben persze mindenki megszólít és a boltjába invitál "Looking is free, looking is free!", "Sir, you're so sad you don't have a watch?" ésatöbbi. Először csak nézelődni akartam, aztán amikor elkapott a feeling, akkor elkezdtem vadul keresni egy olyan gusztustalan pólót, amelyik már szép, és végül egy lealkudott övvel, egy hamutállal és 8 DVD-vel távoztam.
Hamar rájöttem, hogy itt a kereskedelem két szinten zajlik, vannak a legális cuccok a földszinten (ruhák, köztük teljes boltok csak "Lacoste" és "A&F" stb cuccokkal). Aztán vannak az illegális dolgok, köztük az órák és a DVD-k, ez esetben az embert elkapják egy sarkon, és felviszik egy kis zugba valamelyik padláson, és megmutatják a kínálatot. Zseniális.
Donna már szenior Karama látogató, és pontosan tudja, mit hol talál meg. Rá volt kattanva egy Marc Jacobs táskára, és mindenképpen meg akarta szerezni. Szóval bemegyünk egy táskaboltba, körbenéz, odaköszön a boltvezetőnek, és elkezd kacsintgatni, hogy a "másik" (jelentőségteljes pillantás) boltot is meg szeretné nézni, mert tudja, hogy Marc Jacobs ott van. Aztán az eladóval túlesnek a kötelező csacsogáson, igen, voltunk már itt, de azóta átfestették a boltot stb. - majd a csávó elindul, hogy megmutatja nekünk a "másik" (jelentőségteljes pillantás) boltot. Átmegyünk a szomszéd boltba, amely pólókat árul, bemegyünk a próbafülkéjébe (négyen egybe), kiderül hogy a próbafülkében a tükör egy titkos ajtó, kinyitja, átlépünk a tükör keretén (eszembe jut Lewis Carroll) felmegyünk egy falépcsőn, a padláson vagyunk, görnyedt háttal (alacsony tető) megyünk vagy két-három boltnyit a padláson. Egy nagy kanyar, egy lépcső le majd megint fel, és ott, az egyik padláson, megpillantjuk a készletet: Marc Jacobs és Luis Vuitton halmokban, párszáz dirhamokért. Donna állítja, hogy ezek nem hamisítványok hanem lopottak, azért rejtegetik őket, a kollégám szerint meg csak ezek a márkák kevésbé megértőek :) a hamisítással szemben - én nem vagyok szakértő, de én is erősen kétlem hogy igaziak lennének, de nem is ez a lényeg. Itt venni táskát legalább akkora vásárlási élmény, mint az Opera mellett. Más élmény, de ugyanannyira maradandó.
Vettem egy övet és lealkudtam az árából 20 perc alatt 5 (!!) dirhamot. Annyira élveztem. Aztán bevásároltunk hamisítvány DVD-ket (itt ismét padlásra vitt minket egy másik csávó, leültetett minket fotelekbe és elénk tett 1-1 ládát, egyenként több száz DVD-vel), és amikor megkérdőjeleztem "az áru" minőségét, előkapott egy mobil DVD lejátszót és megmutatta a cuccot. Mintha más árut teszteltem volna...
Végül sikerült egy hamutálat is találnom az egyik giccs-boltban. Mindenfelé fedeles (olyan nagy gombos csikk-bepörgetős) hamutálat kerestem mert szeles a teraszunk és itt megtaláltam. Szörnyű a design de most már kezdem megszeretni :)
Hát így zajlott a látogatásunk Al Karamában. Kb. 11-ig "shoppingoltunk" teljes extázisban. Ja, persze végül csak én vettem valamit (a fentieket). Donna nem találta meg a táskát. A kínai újév miatt nem volt jó a mostani felhozatal. Hát ekkor tudtam meg, hogy a kínai újév milyen negatívan befolyásolja az Al Karama-beli luxus cikk kínálatot.
Hát ez hihetetlen, nagyon jó élmény lehetett! :-) Az indiai kaják pedig nyámi :-))
VálaszTörlés