India: A szőnyeg

Amellett, hogy annak rendje és módja szerint megéltük "nyugati fejlett országból származom" - bűntudatunkat, azért néha-néha csak megengedtük magunknak Melindával, hogy ki is élvezzük a pénzünk értékét... és amellett, hogy egyszer-kétszer röhejes pénzekért koktéloztunk, shoppingolni is sikerült. Melinda inkább sokféle kisebb dolgot vásárolt, sálakat, fűszereket, karpereceket, én egy nagyobb mörcsit szereztem be: vettem egy szőnyeget.

Bármelyik városban is voltunk, valahogy mindig a kézműves termékeket áruló kormányzati, vagy magánkézben levő boltokban találtuk magunkat a végén (sokszor ez a lefizetett riksa-vezetőknek is volt köszönhető). Engem már az elején elkapott, hogy én szeretnék venni egy eredeti, kézzel csomózott szőnyeget. Egyrészt fantasztikusan szépek, másrészt láttuk, hogy készül, mi a sztori mögötte, harmadrészt elkapott egy furcsa érzés, amilyen még soha: szerettem volna egy olyat dolgot venni, ami száz év múlva is ezt az utat idézi majd, akartam egy olyan tárgyat, "amelyet a nagypapa vett az indiai útja során".

Végül Agrában történt meg a dolog, elmentünk egy "családi szőnyegműhelybe", amely alatt azt kell értelmezni, hogy pár helyi családot foglalkoztat (de gyerekeket nem, mint kiderült, "a mi szőnyegeink szeretettel, és nem szenvedéssel készülnek" - egyébként a bullshiten kívül, ezt a szőnyegkészítést évek alatt tanulják, így gyerekek egyszerűen nem alkalmasak rá). Megmutatták, hogyan készülnek a csodák, hogyan csomóznak, majd tunkolják le a csomót, majd vagdossák stb stb...

... közben kaptunk egy olyan emocionális beszédet, amelyben az eladó 5 percben összefoglalta, hogyan viszonyul egymáshoz a szeretet, a szőnyegcsomózás, a művészet és az élet értelme, és mindez persze iszonyú nyálas és begyakorolt, de persze teljesen odavoltunk tőle...

... és aztán bevittek minket a bemutatóterembe ahol elkezdték dobálni egymás után a szőnyeget, mesteri módon figyelték a reakcióinkat és az alapján, hogy mi tetszett, mi nem, mutatták - dobálták ki a következő darabokat ( a dobálás egyrészt abszolút teátrális, másrészt úgy néz ki legjobban a szőnyeg, ahogy megcsillan rajta a fény) - amíg elő nem kapták a szőnyeget, amelyre Melinda is és én is felkiáltottunk ösztönösen, hogy aaaa, és szerelem volt első látásra.

Még ha nem is akartam volna eredetileg is szőnyeget, akkor sem bántam volna meg - maga a több mint egy órás szőnyegvásárlás egy élmény volt. És persze nem volt olcsó, de most körbenézve a dubai-i árakat, hasonló szőnyegek itt nyilván háromszor annyiba kerülnek.

Mire hazaértem Indiából, már itt várt a futárral kiszállított szőnyeg (más kérdés, hogy az irodában majdnem elvesztették és egy hét késéssel kaptam meg). Annyira izgatott voltam, az összes kollégám már hallott a szőnyegemről, aztán hazavittem és kb. 20 fotóval dokumentáltam a kibontását....

ez Ő:

(a csomók iránya miatt a fényhez képest két irányban kétféle vörös szín között váltogat. huh ez egy bonyolult mondat volt.)

Közeli:

Az aláírásom a szőnyeg hátoldalán - még Agrában íratták velem alá, hogy amikor megérkezik, biztos lehessek benne, hogy ugyanazt kaptam meg:

Bevallom, mindig röhögtem a hülye turistákon, akik ilyen dolgokat vásárolnak útközben, erre tessék, beálltam a "tőkések közé" (lehet, hogy a korral jár?). Mindenesetre az új lakás nappaliját a szőnyeg köré terveztem... imádom.