Ceylon 3: Hill Country

A harmadik napunkon sokat ültünk autóban, ami nekem teljesen OK volt, ugyanis elég rosszul éreztem magam aznap (részletek a következő bejegyzésben). Aznap átvezettünk a Hill Country-n, Sri Lanka központi és legmagasabb régióján. Ahogy folyamatosan emelkedünk, változik a természet, fenyveseket látunk és másfajta majmokat, óriási vízeséseket, hidakat és völgyeket (a Híd a Kwai folyón című filmet is itt forgatták), és persze teát, minden mennyiségben.

Elég nehéz volt erre a pár fotóra redukálni a bemutatót de a tájképek unalmasak, így nem akartam többet:






Sri Lanka a világ második legnagyobb teaexportőre India után. Eredetileg kávéra specializálódtak itt, de az érzékenyebb volt, aztán az angolok gyorsan rájöttek, hogy a tea sem rossz biznisz. Óriási területeket láttunk, teával, amíg csak a szem ellát, közben ködös-esős volt az idő, magas hegyek körülöttünk - teljesen más volt a hely hangulata, mint ahol egy nappal azelőtt voltunk. Itt találhatók Sir Lipton ültetvényei is, sőt teljes városkák találhatók itt a Hill Country-ban (ún. Hill Station-ök), amelyek egészen szürreálisan, angol stílusban épültek - mintha teljes angol kisvárosokat áttelepítettek volna ide, pubokkal és golfklubokkal egyetemben. És gyarmatok vagy nem gyarmatok, az angolok továbbra is járnak ide vakációzni.

Mi a Blue Field teaültetvényt látogattuk meg. Körbevezettek a "gyárban" (igazából egy szárító üzem), megmutatták a növényeket és a szüretelést, aztán teát kóstoltunk teasütikkel egyetemben. Nem volt rossz.


Itt szárítanak először:





Megtudtam többek között, hogy a teát havonta szüretelik (mindig csak a cserje új hajtásait kell leszedni, azt a pár levelet, amelyet a tetején növeszt a növény), aztán kiszárítják - ez a zöld tea. Ha utána pár órát erjesztik is - akkor az lesz a fekete tea. (A fehér tea ezzel szemben spéci növény és feldolgozás). Ezután aprítják, osztályozzák stb. A teákat nemzetközileg aszerint is csoportosítják, hogy milyen tengerszint feletti magasságban nőttek - a magashegyi teáknak, mint itt is, jobbak a sajátosságaik. Ez a cég, akiknél nézelődtünk, saját márkával csak ott, helyben árul teát, egyébként az összes megtermelt mennyiséget Colomboba küldik, ahol óriási tea-árverések zajlanak. Itt veszik meg a ceyloni teát a nagy márkák, és készítik el a saját teakeverékeiket.

Láttunk teaszedést is. Ezt jellemzően szegény tamil nők végzik (elég szomorú sors és kevés fizetés), naponta 20 kg a minimum, amelyet le kell szedniük (egy növényről 4-5 levél jön le), természetesen mezítláb, egy kis ruhácskában a ködben-esőben. Persze mosolyogtak és kedvesebbek/vidámabbak voltak, mint otthon az OTP- ügyintézők.










Estére megérkeztünk az utazásunk egyik fénypontjához, a Sri Pada hegycsúcshoz. Erről részletesen a következő bejegyzésben.