Isztambulban jártam

Aznap, amikor Viki hazautazott, én Isztambulba mentem öt napra. Teljesen last minute, kb. az utazás előtti napon leszervezett dolog volt: Törökország az én piacom így már régóta esedékes volt egy látogatás, ráadásul most indítunk be egy nagy projektet és az ahhoz kapcsolódó kutatás azon a héten zajlott. Aztán úgy döntöttem, ha már ott vagyok, keresek valami olcsó szállást és ott maradok hétvégére is.

Isztambulban először 2007-ben voltam, amikor Eszter egy konferenciája kapcsán én is kimentem, és együtt bejártuk a várost - nagyon kedves emlék, jó visszagondolni arra az egész útra. Emlékszem, akkor minden nagyon egzotikusnak és keletiesnek hatott (első muzulmán ország, amelyben jártam), most visszamenni kicsit olyan volt, mintha hazafelé úton lennék, hisz egyértelműen érezni a kultúrák és világok közötti keveredést ebben a városban. Nagyon jó érzés volt egyébként másodjára menni Isztambulba - hisz nem volt To Do lista, minden fontosabb és híresebb dolgot "kipipáltunk" az első úton, így most arra készültem, hogy jókat eszem, törökfürdőzök, kicsi eldugott kortárs művészeti galériákat fedezek fel és egész egyszerűen csak élvezem, hogy ennek a városnak az utcáit járhatom újra. Ja, magáról a munkahétről nem voltak nagy illúzióim, a mi irodánk az elmúlt időszakban meglehetősen fasírtban volt a török csapattal, és arra számítottam, most majd jól kihasználják az alkalmat, hogy nekem támadjanak és szétszedjenek. De úgy voltam vele, az is belefér, ha cserébe ott tölthetek pár napot Isztambulban. Aztán szerencsére az út csak pozitív meglepetéseket hozott, és zseniálisan sikerült - soha rosszabb üzleti utat.

Az alábbiakban aránylag kevesebb szöveg, viszont annál több kép következik - egész egyszerűen nem tudok többet kiszórni közülük. Néha nálam volt a nagy gép, néha csak a kis fényképező, néha meg a céges géppel fotóztam (amelyet elvileg a piaclátogatásra kellett volna használni) - ezért ennyiféle minőség. Igyekszem nem elszúrni, melyik kép melyik mecsetről készült, de azért már egy kicsit összefolynak az emlékek.

Kedd este érkeztem Isztambulba - óriás lelkesedéssel és egy tavaszi kabátban. 10 fok volt és zuhogott az eső. Az utazásról annyit, hogy végre egyszer az életben nem voltam pancser és ragaszkodtam az egyébként jogosan járó business class-hoz... így megtapasztalhattam az Emirates business class élményt, amely elég durva élmény. Lecuccoltam a szállodában és 10 perccel később már a Sultanahmet felé villamosoztam - első este a régi városban való mászkálás volt a cél.

Ez a szállodám melletti mecset (talán Laleli Cami volt a neve?) - mivel a max. 20 éves mecsetek városában élek, minden mecsettől el voltam természetesen ájulva.

Lent az Aranyszarv-öbölnél, rálátás a Galata hídra:

Bácsi cukros bizbaszt árul késő este:

A fűszerbazár eleje - háttérben a Yeni Cami (Új Mecset - 400 éves)

Yeni Cami:

Innen aztán megtaláltam az aznap estére kinézett éttermet, a Hamda et Lokantasi-t, amelynek a fedett tetőteraszán életem legjobb kebabját és baklaváját sikerült megtapasztalnom, ebben a sorrendben.

Kilátás az étteremből az öbölre, a Galata hídra és Galata toronyra:

Szerdán aztán beindult a biznisz, amely egyáltalán nem volt olyan megterhelő, mint amire számítottam...délelőtt körbejártuk a Kentes boltokat, én kérdezgettem, fotóztam, jót beszélgettünk a török kollégákkal. Délután találkoztam a helyi ügynökségi csapatból két cuki csajjal, akik azt javasolták, a kutatás előtt üljünk le egy parkba, és közben leprezentálják nekem a legújabb adatokat a török piacról... ebből aztán az lett, hogy elvittek ebédelni, majd elvittek egy egyórás hajókázásra a Boszporuszon, majd elvittek a helyi Váci utcába (Istiklal Caddesi), mindezt meló címen... közben ezerszer megkérdeztek, jól érzem magam, csináljunk valami mást, mihez lenne kedvem? ... nem volt egy rossz délután. 

Lusta délután az Ortaköy parkban - hátul a hírös Boszporusz híd:

 Szerelmi hármas - cica, kutya és a madarak - Ortaköyben:

Az ügynökségi partnereink:

Hajókázunk:

Market Visit:

Hajókázás után nassoltunk egyet a híd alatt található kaja-soron:




Burek!
 (alias zsíros-túrós, akinek ez mond valamit...)

Gofri - alapanyagok:

Tradicionális fagyi a Taksim térhez közel:

Csütörtökön elég zsúfolt nap volt, sok megbeszélés és egész délután a kutatáson ültünk. Este viszont Mila és Nihan (az ügynökségi csajok) elvittek a Tophane negyedbe, amely a legjobb hely vízipipázni - ezt itt nem shishának, hanem nargileh-nek hívják. Pár évvel ezelőtt Törökországban bevezették a beltéren való dohányzás tilalmát, így vízipipázni is elvileg csak kültéren lehet. Így Tophane-ban egymás mellett sorakoznak a "nyitott teraszok", amelyeket befedtek, sátorszerű struktúrával körbevettek és belül fűtenek, amikor hideg van. Ide járnak a helyiek teázni, nargileh-zni és backgammont játszani. Zseniális. 

Foci megy az összes helyen...

Pénteken már nekem elvileg hétvége, de még be kellett mennem egy meetingre a helyi ügyfelekkel. Amint ez véget ért, elindultam a tervezett galéria-túrára, hirtelen beindult a hétvége! Pár kép az aznapi mászkálásból:

Épp tulipán-virágzási szezon volt az egész városban. Fantasztikus.

Az Istanbul Modern múzeum kertjében - sokat hallottam már erről a múzeumról és most végre megnézhettem.

Tophane negyedben található a Bogazkesen Caddesi, egy zegzugos utcácska, eredetileg tradicionálisabb/konzervatívabb lakókkal. Itt bújik meg kb. 10-15 kis kortárs galériácska (a BrownBook magazinból hallottam róla, amelyet már emlegettem régebben). Ha nem lettek volna meg a címek, nem is tudom, hogy találtam volna meg egyiket-másikat. Volt, hogy egy rendes lakóház harmadik emeletére kellett lifttel felmenni, és ott egy lakásban megnézni a fotókiállítást. Nagyon cuki egy negyed.

Rögtönzött régiségvásár.

Régi és új:

Éttermek, egymás hegyén-hátán, a szűk sikátorokban:

Rátaláltam az régiség-negyedre is...

Ez itt már Karaköy, a Galata híd lábánál egy kis halpiacba botlottam:

Aranyszarv öböl:

Horgászok a Galata-hídon:

Naplemente - ez itt már a hétvégi szállodámhoz közel, a Sultanahmetnél:

Haghia Sophia:

Ezt Eszternek fotóztam, ez volt a szállásunk négy éve...innen egy saroknyira találtam a hétvégére olcsó szállást.

Még egy buli előtti utolsó fénykép a Haghia Sophiáról:

Este az ügynökségi csapat bulizni ment, és - már szigorúan nem hivatalos minőségben - engem is meghívtak.

Cserébe én jól betquiláztattam az egész csapatot.

Nagyon jó kis este volt, ráadásul ekkor döbbentem rá, hogy a város központja (Taksim tér és Istiklal Caddesi környéke) este kb. fesztivállá változik - minden szórakozóhely kinyit, minden kis utcácskában sörpadok sorakoznak, óriási tömeg és az egész olyan, mintha egy óriási buliban mászkálnál, színpadról színpadra. Hiába, tudnak ezek a törökök élni.

Szombaton este indult a repülőm haza, így aznap még volt időm mászkálni és nézelődni. Reggel törökfürdőben indultam (Cagaloglu Hamam, amely, szégyellem bevallani, a celeb/turista hamam, többek között minden törökfürdős filmet - Indiana Jones-tól Özpetekig itt forgattak) - és ez alkalommal teljes terápiára befizettem magam, a masszázstól a súrolásig - fájdalmas egy élmény. Majd mecsetekben jártam és bazároztam, kebaboztam és baklaváztam... kiélveztem minden pillanatot.

 Még előző este: naplemente és Kék Mecset a szállodából:

A szálloda tetőteraszáról a Márvány tengerre látni:

Mobil piac:

Mobil cipő-tisztítás:

Kék Mecset (Sultanahmet):

A törökfürdőben (Cagaloglu Hamam)

Fagyis bácsi:

 Séta a bazár negyedben:

Süleymaniye mecset:

(jelzem: az isztambuli mecsetekben továbbra is fájdalmas lábszag van. Az itteniekben miért nincs? Szerintem azért, mert Isztambulban több turistát engednek be, mint itt...elvégre a hívők úgyis lábat mosnak, nem?)

 Imára készülők:

Madáretető bácsi:

A Nagy Bazár:

Készül az Iskender kebabom:

Tulipánok:

Még egy utolsó sütizés egy kávézóban (Isztambul óta fogyókúrázom):

Nénik kenyeret sütnek a kirakatban:

Még egy utolsó kép a Haghia Sophiáról:

Kék Mecset (Sultanahmet):

A szállodában a recepciós fotózta, ahogy a tervezett reptérre indulás után fél órával pánikszerűen pakolom át a bőröndöt...

Rájöttem: imádom ezt a várost. Az ételeket, a színeket, a gyönyörű embereket, a történelmet és azt a hihetetlen élet-igenlést, amelyet minden ott töltött pillanatban tapasztalsz. Az isztambuliak szeretnek élni, és minden egyes pillanatból megpróbálják kihozni a lehető legtöbbet. De sokat tanulhatunk tőlük!