Londonból visszaérve belevetettem magam ismét a Ramadanba. Bár még nem hivatalos (nem látta még meg a hold-figyelő bizottság az új holdat) de már tudjuk, hogy hétvégén véget ér a szent hónap (sőt, ma tudtam meg, hogy négynapos Eid hétvégénk lesz ami szuper), és most már elég is volt. Egyrészt már úgy meginnék egy pohár bort (és a magamra erőltetett játékszabály alapján ezt Eid-kor tehetem meg először), másrészt az utóbbi 1-2 hétben minden este volt valami program, igyekeztünk 100%-osan kihasználni a Ramadan-adta lehetőségeket és most jó lesz egy kis nyugi... (tegnap találkoztam egy kedves ismerősömmel, ő egy hónapja minden este beül egy helyre shisházni, aztán becsatlakoznak haverok és 2-ig minimum elbeszélgetnek. Ő is hulla. De megállapítottuk, hogy mennyire "társas" ünnep ez a Ramadan, igazából a haverozáson van a lényeg).
A hétvégén elmentünk egy különleges Iftarra, méghozzá egy helyire. Már írtam régebben a Sheikh Mohammed Centre for Cultural Understanding-ről, ez a csapat szervezi a mecset-látogatásokat és mesél a vallásról, a helyi kultúráról, stb. Ők, mint kiderült, iftart is szerveznek a Ramadan alatt, amire végül is sikerült bejutnunk várólistáról.
A koncepció az, hogy a Bastakya közepén, egy tradicionális emiráti udvarházban, tradicionális emiráti kajákat ehetsz (mert hogy amit egyébként "arab" konyhaként ismerünk, az javarészt libanoni, kisebbrészt egyiptomi - ezt pedig az egyik helyi szervező édesanyja főzi minden este), és közben helyiekkel keveredsz, beszélgetsz, bármilyen kérdést feltehetsz stb.
Igazából mivel az emiráti kaja borzasztó (fura halmazállapotú dolgok, fura fűszerezésben, iszonyúan prezentálva) és már egyszer volt hozzá szerencsém, így tudtam, hogy elsősorban a helyiekkel való találkozás meg az igazán helyi kulturális sajátosságok miatt éri meg.
Így is lett - meglepően nagy helyi csapat volt (kb 10 fő, mi vendégek 30 körül), nagyon jót beszélgettünk anélkül, hogy bármin megsértődtek volna (pl. April megkérdezte őket, a férfiak mit viselnek a dishdasha alatt. Megmutatták. Vagy megkérdezni egy helyi nőt, hogy hol szokott randizni is elég arcpiritó lenne más szituációban, de itt ez minden természetes, ami miatt le a kalappal előttük) - kultúrát bemutatni, kultúraközi párbeszédeket folytatni így lehet igazán.
Intelligencs pofa:
A vendéglátóinkkal és Aprillel:
A vacsora után körbevezettek minket a Bastakya negyedben egy kis túrára, és bevittek minket a helyi mecsetbe is. Ott aztán kaptunk egy kis előadást a vallásról, a szabályokról és a szokásokról, végignéztük, ahogy végigénekli az imám az imára hívást, stb. Mivel ez volt a harmadik ilyen előadás, amelyet végighallgattam, annyira már nem hatott semmi az újdonság erejével, de nagyon jól nyomta a csávó, élmény volt hallgatni.
Az estét desszerttel zártuk (na az isteni volt; mangó puding az új kedvenc) és helyi divatbemutatóval (= felvonul 5, tök ugyanolyannak kinéző dishdasha, és elmagyarázzák, hogy mit mikor hordanak és miért, pl. "azon ott van egy kis visszahajló gallér, az a dishdashák szmokingja"...)
Házigazdáink:
A hivatalos program után elbúcsúztunk és elindultunk, de én még visszalopóztam repetázni a desszertből... Így a vendégek száma először lecsökkent nullára, majd egyenként csatlakozott minden ismerősöm így kb. megint lettünk tízen; ekkor már teljesen kötetlenül beszélgettünk a helyiekkel egy fél órát, szóval a mangó pudingnak köszönhetően lett egy autentikus élményünk a helyiekkel - ami meglepően ritka itt. Kérdezgettem, általában miért nem ismerkednek az expatekkel, felsőbbrendűnek érzik-e magukat, stb. Azért az ő történetük is elég érdekes: 30 éve Dubai egy falu volt. Mindenki ismert mindenkit, a világ legbiztonságosabb helye volt. Az utóbbi évtizedekben aztán a szemük láttára milliós város lett, annak előnyeivel és hátrányaival - például: ők már nem érzik a várost "biztonságosnak", és ezért az expateket okolják.
A vacsi után bevetettük magunkat egy helyre shisházni. Nekem még akkor is a mangó puding járt az eszemben.
A Ramadanos ünneplés egyébként közel sem merül ki az Iftarban. Az éttermek általában kínálnak Sohour-t is (a böjtre felkészítő, normálisan hajnal előtti kaja, de az itteni éttermek késő este szolgálják fel), a kettő között pedig csak lazulnak az emberek, beülnek éttermekbe és kávézókba shisházni és beszélgetni. Említettem már régebben, hogy Ramadan alatt felállítják a Ramadan-sátrakat, amelyek pont erre a lazulós részre specializálódtak, bár Iftar-t és Sohourt is kínálnak. Ezt a sátrasdit egyébként nagyon komolyan veszik a szállodák - az Atlantisz előtt felállított sátrat neves belsőépítész rendezte be pl.
Szombat este, a hétvége lezárásaképpen elmentünk így egy sátorba. Ez speciel az egyik Intercontinental szállodához kapcsolódik és az Öböl (Creek) partján található (háttérben a kék a Business Bay híd).
A képen látható, hogy egész tele volt éjfélkor is a hely, jellemzően helyiek vagy környékbeli arabok, vizipipa, csacsogás, kártyázás (Christian szerint tilos Dubaiban a közterületen való kártyázás. Nem tűnt fel.) illetve backgammon. Semmi stressz.
A csapatunk:
Késő esti program, fél 11-kor értünk oda (haza meg 2 körül, másnap meg munka - mondom én hogy hulla vagyok már), sütiztünk egyet, megkóstoltam egy tipikus ramadankor fogyasztandó egyiptomi tejes italt, amely felejthető, a többiek vizipipáztak és kártyáztunk. Semmi stressz.
A sátor egyébként nem rossz helyen található, ezen a képen az Öböl túloldalán a teljes kínálat, Burj Khalifától (balra) az Emirates Towers-ig (középtájt).
A kék híd és a sátor:
A kék híd és Akram jump-shotja. Akram projektje volt ez a híd, azért örül neki:
A szálloda - a sátorhoz vezető "tornác":
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése