Ezer fős vacsora

Úgy alakult, hogy az idei "szezon" utolsó iftarja lett a legnagyobb élmény. És emellett úgy alakult, hogy ezen az iftaron nem tülekedtem a büféasztalnál és nem vártam datolyával a kezemben, hogy mikor szólal meg az ima. Itt ugyanis én voltam, aki a kaját felszolgálta.

A múlt héten hallottam először arról a jótékonysági kezdeményezésről, amelyet a Volunteer in Dubai (számomra teljesen új) csapat szervezett. Ennek keretein belül Iftart szerveztek egy munkatáboron belül, 1000 munkás számára, és ehhez kerestek 100 önkéntest. Azonnal ráizgultam, hogy micsoda lehetőség, és jelentkeztem. Érdekes vagy inkább sajnálatos módon a barátaim mind hirtelen nagyon elfoglaltak lettek (na jó, tényleg munkanap délután történt az akció, nekem is el kellett kérnem magam hogy időben kitaxizzam a világ végére), de ez cseppet sem izgatott, és egyedül vonultam ki vasárnap délután Al Sharjah és Dubai határához, a Sonapur Labour Camp-be (a Prison Breakben Sona-nak hívták a börtönt, nem?)

Írtam már régebben arról, hogy a dubai-i "kasztrendszer" alján találhatók azok az Indiából, Bangladesh-ből, Pakisztánból származó munkások, akik jellemzően építkezéseken dolgoznak, négyévente egyszer mehetnek haza (egyébként az útlevelüket is beszedi a vállalatuk), kb. annyit keresnek havonta, mint nekem egy hétvégei bevásárlásom, annak jórészét hazaküldik a családnak, munkatáborokban laknak és számunkra tulajdonképpen láthatatlanok, hiszen be sem engedik őket a metróba/plázába. (Aztán itt Sharjah-ban van egy másik tábor is, ami pedig kész horror sztori, azok a munkások élnek ott, akik legyengültek és kirúgták őket, így munka, kaja nélkül tengődnek, az útlevelüket meg nem kapták vissza, repülőjegyre nem telik, így nem tudnak hazamenni). Hallottam már ezekről a munkatáborokról, de most először volt alkalmam közelebbről szemügyre venni (hisz egyébként az meg előlem elzárt terület) - bár nem mentünk konkrétan be, egy mellette levő parkolóban történt a vacsora.

16.00: gyülekezünk, gyülekezünk (egy központi helyen találkoztunk és ide konvojokban jöttünk már, labirintus a hely és nem tudnánk egyébként ide találni). Még csak várakozunk, kb. 45 fok van és azon gondolkodom, még két és fél órán keresztül nem ihatok vizet a böjt miatt.

Hirdetőtábla, hindi nyelven. Mint később kiderült, ezek az emberek egy szót nem beszélnek angolul, mi is tolmáccsal tudtunk csak koordinálni.

A környék...

Alul a parkoló, ahol a vacsora történik majd. Hátul az emeletes házak a "luxus" lakosztályok, ott a jobb cégek szállásolják el a képzettebb munkaerőt. Luxus, mert van bevezetve áram. Légkondi ott sincs.

A tábor szögesdrót-kerítéssel van elválasztva a külvilágtól. Az egyik önkéntes csaj bement az egyik épületbe WC-t keresni, kis pici szobácskát látott, benne 6 ággyal. A WC viszont tiszta volt.

16.30 Egyre többen vagyunk, és megérkezik a Danone csapat is. Mint kiderül, az akciót a Danone támogatja, és az alkalmazottakat is ösztönözték, hogy személyesen vegyenek ebben részt. Ezt nagyon becsülöm. Később mellettem a Danone regionális (asszem Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős) vezérigazgatója meri a curry-t az általam kimert rizsre, miközben fütyörészik és poénkodik. Nem semmi. (Később jót beszélgetek az egyik víz-osztó sráccal, aki a Procter&Gamble-nél a Head&Shoulders brand managere. Mindannyian így vezeklünk marketing-bűneinkért?)

Még két óra van a vacsoráig, de a munkások már sorakoznak. Hátul, totális csöndben állnak, esetleg guggolnak, és néznek minket. (Később mindenkinek mesélem, hogy milyen elképesztően türelmesek voltak. Akram, aki építkezéseken dolgozik, szomorúan közli, hogy egész egyszerűen fáradtak, mind testileg, mind lelkileg. Ez a munka pár év alatt zombivá változtatja őket.)

17.00 Elkezdődnek az előkészületek!! Óriási kék sátor-fóliával letakarjuk a teljes parkolót. Erre aztán szőnyegek kerülnek.

Jönnek a szervíz asztalok...

A munkások továbbra is csak néznek minket csendben, néha furán is érzem magam miatta. Az önkéntesek egy része "testőr", minket, a felszolgálókat és az ételkészleteket védi. Persze egyáltalán nincs rájuk szükség, hihetetlen fegyelmezett mindenki.

17.30 Elkezdjük őket leültetni. Teljesen meg vannak illetődve (egyébként sok mindenkin ing van, látszik hogy kiöltöztek az alkalomra).

17.45 Elkezdjük összerakni a kaját. Én a szervízasztalnál állok és összeállítom a tányérokat, mások a szőnyegen a sorok között mászkálnak és osztják szépen szét őket. Az első munkaköröm: samosa-boy. Minden előételes tálkába a legalább 3 szem datolya mellé pontosan 2 szem samosát kell tennem. Aznap éjjel samosával álmodtam. Kb. 20 perc alatt állítunk össze és terítünk szét több, mint ezer előételt (6 munkaállomáson dolgozunk).

18.00 Az emberek előtt már ott az előétel, a víz, a datolya, egy narancslé és az evőeszközök. Még több, mint fél óra az imáig. Egész nap dolgoztak, egész nap nem ittak és nem ettek, mégis teljes nyugi van és senki nem nyúl a kajához. (Ekkor már mi, az önkéntesek is ájuldozunk a hőségben.)

18.15 A főételnél nálam van dhal, azaz a vegetariánus opció, azt kell a rizsre mernem. De aztán a kutyát sem érdekli a vega opció, mindenki a csirkés curry-ra hajt így aztán a rizzsel segítek. itt egy kicsit bepánikolunk egyébként, a főétel lassabban megy, mint ahogy gondoltuk, és 20 perc alatt kell felszolgálni, hogy imára az is mindenki előtt ott legyen. Végül sikerül.

Nem tudom, a kép alapján mennyire érzékelhető, hogy mennyire durván sok ember ez:

(a képek nem lettek túl jók, de nem is az volt az első prioritás...)

18.35 Megszólal az ima, 10 perc alatt letarolnak mindent. A Danone Activiát és pólót oszt, aztán ez a csapat szétoszlik, helyettük újak érkeznek. Az új munkások bepánikolnak, hogy nekik már nem jut kaja, így az asztalom körül gyülekeznek és nyújtják az üres tányért. Eszembe jut, hogy mennyire kisebbségben vagyunk, ha akarnák, simán elvehetnék az egész tálat, de persze semmilyen incidens nem történik. Még azt is szótlanul nézik végig, hogyha elfogy valami és nekik nem jut.

19.15 Elkezd határozottan sötétedni, így muszáj pakolni, ami nagyon rossz, mert még étel is van, és éhes ember is. Összepakolunk, a maradékot végül megkapják a kamionnál.

Bele sem fogok abba, hogy mekkora óriási élmény volt, mennyire elgondolkodtató mindaz, amit láttam, hogy mennyire jó volt legalább ennyivel hozzájárulni mások Iftarjához. Zárásképpen két fotó, amely nem az enyém, az esemény Facebook-oldaláról loptam:

Az eltökélt dhal szervírozó:

Mindenen túl: