Kb. így zajlik le: egyik pillanatban még gyönyörű tiszta az ég, süt a nap. A következő pillanatban beborul, feltámad egy orkánerejű szél és elkezdi fújni a homokot. Az égen - ha bent vagy és ráérsz nézelődni - gyakran tisztán látszik, hogy hol kezdődik a vihar, szinte geometriai pontossággal válik el a homokfelhő és a tiszta ég. A szél hozzád vágja a homokot, egy perc alatt könnyezel és ki akar szakadni a szemed kontaktlencséstül, a fogaid között ropog a homok. Az emberek megpróbálják menteni, ami menthető: a nyitott éttermek beszedik a napernyőket, virágcserepeket, de persze nincs mindenre idő: a héten nem egy megterített asztalt láttam repülni tányérostul, kebab/hummus-ostul. És az a helyzet, hogy ez a város ijesztően nincs felkészülve az ilyen viharokra, dőlnek a kisebb állványok az építkezéseken, sőt: a múlt héten az irodánk mellett eldőlt egy óriásplakát, ripityára törve négy, alatta parkoló autót.
Tíz-tizenöt perc, és minden elcsendesedik. A levegőben még egy napig száll a por, az utakra sodort homokot össze-vissza fújdogálja a szél, úgy néz ki, mintha egy kígyó tekeregne. Újra kikerülnek a napernyők és a kebabos, hommus-os tálak az éttermek elé és minden megy tovább a normális kerékvágásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése