Térkép

Idén karácsonyra több menő, utazgatással kapcsolatos ajándékot is kaptam. A Nánditól és Anitól kapott, GPS - koordinátákat naplózó kütyüt még tesztelem, nem semmi egy szerkentyű. Apeksha is meglepett karácsonyi ajándékkal (pedig megbeszéltük, hogy nem, de ezt meglátta és annyira hozzám illik, hogy nem tudta ott hagyni...): egy világtérkép, amelyet egy fedőréteg borít - és aztán mindig lekapargatod, ahol éppen jártál.

Itt épp Amerikát kaparok az 5-ös kártyámmal...

És íme a végeredmény:

Szóval most már két térkép van a konyhámban... és még nagyobb a motiváció, hogy minél többet lekaparhassak...

Piacozás ott és itt

Nem vagyok az a piacra járós fajta (sőt, leginkább a mindent a sarki boltban megvevős fajta vagyok), de mostanában több piacozós élmény is ért, és kezdek ráérezni az ízére. Emlékszem, amikor Magyarországra költöztünk, közel a Csengery utcai lakásunkhoz volt egy csarnok, és anyu és nagymama is "kényszeresen" jártak minden héten a szokásos beszerző útra, beszélgettek az eladókkal az áruról, én pedig általában halálosan untam a dolgot. Innen is látszik, hogy öregszem: határozottan élveztem az elmúlt hetek piacozásait, egyrészt tetszik az egész hangulat, a nyüzsgés, a tömeg - másrészt valahogy közelebb kerülsz ahhoz, amit eszel, ha hozzákapcsolod a termelőt, vagy a nénikét, akitől vetted.

Karácsony előtt leutaztunk Szerbiába, Szabadkára, hogy meglátogassuk a nagynénémet, és beszerezzünk minden karácsonyi alapanyagot - egyébként is, minden szabadkai utunk egy gasztro-nosztalgia, amikor is egy nap alatt megpróbáljuk végigenni a gyermekkorom teljes menüjét. A Tejpiac közvetlenül a nagymama régi lakása mellett található így sokszor jártunk ide... érdekes volt "felnőtt szemmel" végigjárni és fotózgatni. A túrót kóstoló emberek, a szentestei halért sorban állók, a pékség, a zöldségárus nénik... az emberek változnak de a szituációk ugyanazok, és valahogy elkap az érzés, hogy megállt az idő, hogy ez mindig is itt volt és itt lesz, és nem számít, hogy 10 vagy 30 évesen járod végig.

Viktor és a Tejpiac.

A csirkeárus néni:

Az első otthonomból a jelenlegibe ugorva, a múlt héten sétáltam egy óriásit a város régi negyedeiben (erről részletek a következő bejegyzésben), és a séta során betévedtem a híres Fish Souq-ba, azaz a halpiacra. Enyhén másnapos voltam és a tömény halszag többször próbára tett, de végül gond nélkül végigsétáltam. Nem semmi egy hely - itt tudod megvenni a halászok aznapi fogását, így magánszemélyek és éttermek is idejönnek beszerzőkörútra. Az eladók ugyanúgy meséltek a fogásról, mint a szabadkai piacon a nénik a csirkéről, ugyanúgy zajlott a kínálgatás, s bár talán itt több volt az alkudozás és arabok, illetve indiaiak voltak az eladók, alapvetően a piac az mindenhol piac.

A parkolóban két aprócska cápa fetrengett. Jó tudni, hogy ezek úszkálnak körülöttem a tengerben:

Most hallottam, hogy a Burj Khalifa mellett péntekenként Farmer's Market van, ahol UAE-ben termesztett zöldségeket és tenyésztett állatokat tudsz vásárolni. Jövő pénteken ott a helyem.

Karácsony 2010

Nagyon élveztem a karácsonyi vakációt. Minden alkalommal, amikor hazamegyek, megfogadom magamban, hogy nem fogom túlvállalni magam, és tudomásul veszem: nem tudok mindenkivel találkozni. Ellenben azokkal, akikkel össze tudok futni, igyekszem minőségi időt eltölteni és nem továbbrohanni 10 perc beszélgetés után... Másrészt, a hazalátogatás legfontosabb célja, hogy együtt lehessek a családdal, ráadásul a lehető legtöbbet. Azt hiszem, idén mindkettőt sikerült is megvalósítani.

Hogyha december elején, itt a 25 fokban nem is sikerült magamba szívnom a karácsony-feelinget, hát hazaérkezésem után intenzív gyors-kiképzésen vehettem részt: a vakáció első programjaként apuval és anyuval körbejártuk a bécsi karácsonyi vásárokat, félóránként ittunk egy forralt bort vagy puncsot, valamint belevetettem magam a bécsi szelet és a sacher torta rejtelmeibe...

Egy éjszakát ott is aludtunk (egy középiskolás osztálykirándulásokat idéző szálláson). Hihetetlen hideg volt, havazott is, így gyorsan belecsöppentem a télbe, amelyet egyáltalán nem bántam.

Etyekre visszatérve, teljesen odavoltam, hogy mennyire gyönyörű a táj...

... és aztán neki is álltunk a karácsonyi készülődésnek, apuval egy napot rakosgattuk a karácsonyi fényeket, megvettük a karácsonyfát... és percenként rám jött a boldogsághullám, hogy én most otthon vagyok, és apuval karácsonyi izzókat szerelünk a házra, és ez jó.

Gyorsan beindult a karácsonyi sütés-főzés is, hogy garantáljuk a hagyományos hozzávalókat lementünk Szabadkára piacozni - arról külön bejegyzésben bővebben - aminek eredményeképp három nap alatt kb. 20 kilót magamra szedtem, de hát ez az élet rendje.

Mint minden évben, a szenteste idén is varázslatos volt. Jó ennyire intenzíven megélni, hogy összetartozunk, és megünnepelni, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymást. (Mint azt később jól meg is beszéltük Ritával) nagyon sokat köszönhetek annak, hogy ez így van, és hogy erre a szeretetre építeni tudok.

A családozáson túl azért belefért egy pár egyéb program is... nagyon jó volt találkozni Katával és G2-sokkal, ráadásul részt vehettem a céges karácsonyi partin ami nagy élmény volt...

... osztálytalálkozóm volt egy volt osztállyal - ezzel a csapattal szó szerint nem találkoztam 11 éve....

...megállapíthattam, hogy Márk ismét nagyot nőtt...

... és megcsodálhattam Ábrist is...

Hálás vagyok minden találkozásért, amelyet sikerült megszervezni, nagyok jókat beszélgettem mindenkivel és jó tudni, hogy bár természetesen eltűntem mindenki életéből, azért vannak még sokan, akik szívesen találkoznak velem, amikor otthon vagyok. 2010 egyik nagy tanulsága a számomra, hogy a barátságok dinamikáját rettentően meg tudja változtatni a távolság, de ezt helyretettem magamban. A változáson szomorkodni a legfeleslegesebb dolog. Helyette minden nap megpróbálom megünnepelni, amim éppen van.

Say hello, wave good bye

Gondoltam még egy gyors bejegyzést rögtönözök most hirtelen.

A múlt hétvégén - azon kívül, hogy India-postokat írogattam - napközben lakberendezési boltokban járkáltam, esténként meg mindenféle elő-karácsonyi bulikon vettem részt, így továbbra sem unatkozom. Hétfőn megérkezett az Ikea bútorom, ideszállították és beszerelték (itt gondolom a lusta Közel-Keleten annyira nem menő a csináld-magad koncepció, így bizonyos összeg felett kiszállítják és beszerelik ingyen). Hát így néz most ki:

A nappali:

A konyha - ebédlőgarnitúrával:

Hálószoba - világosban és sötétben:

Nagyon szeretem. Annyira pozitívak a "rezgések" ebben a lakásban, annyira jó a hangulata, hogy első pillanattól kezdve otthonnak éreztem, és most a bútorokkal együtt meg már teljesen komfortos... és hihetetlenül örülök annak, hogy ezt a projektet lezongoráztam újév előtt, és januárban az otthonomba tudok visszatérni és nem egy átmeneti lakásba, és nem kell úgy visszajönnöm, hogy még egy költözés-projekt vár rám januárban.

A héten átjött Christian, elbúcsúzni, ő is holnap utazik, először haza karácsonyra, aztán megkezdi a féléves dél-amerikai utazgatását. Bentót rendeltünk, vedeltünk, átbeszéltük egymás utazgatási terveit... egyszóval nosztalgiáztunk... 11 hónapot laktunk egy lakásban és bár voltak pillanatok, amikor dühös voltam rá, azért nagyon jól elvoltunk és az biztos, hogy véget ér egy korszak... de hát, mindig amikor véget ér egy korszak, elkezdődik egy másik.

Szerencsére idén is úgy megyek haza karácsonyra, hogy abszolút szeretem, amim itt van - egyébként nehéz lenne visszajönni januárban. Itt a lakás, várnak barátok, a jövő éves utazási - menetrend, érdekes módon még a melóban is újra-motiválódtam az elmúlt 1-2 hétben (pedig ez nagy szó).

Holnap már 30 fokkal kevesebb lesz... és nagyon várom már.

BUÉK

Újra itt.

Zseniális volt a vakáció, szuper volt a családi karácsony, és utána jó volt sok mindenkivel találkozni. Arra saccolok, kb. egy hónapra van szükségem, hogy regenerálódjak ez a szabi után, elég intenzívre - ivósra, evősre, bulisra sikerült...

Tegnap éjjel érkeztem meg. Majdnem upgrade-ltek business class-ra, így még rosszabbul éltem meg végül a turista osztályt. És a 240 olasz utast, aki körbevett. Barbi kijött elém a reptérre, hűtött üdítővel és csokival várt. Na meg 21 fokkal...

Kb. 3 órát aludtam az éjjel, nem tudtam többet. Reggel gyönyörű hajnalra ébredtem, és már ragyogó napsütésben mentem be dolgozni. Az irodában nagyon örültünk a kollégákkal egymásnak és a viszontlátásnak, kábé egy percet nem dolgoztunk ma (január 3, vasárnap! hát komolyan gondolta ezt bárki is?).

Jó itt lenni.

Utolsó 2009-es bejegyzésem Dubai-ból

Azt hiszem, ez lesz az utolsó idei bejegyzésem. Kedden dolgozom utoljára, utána hajnal 3-kor indul a gépem Bécsbe. Karácsony!!

Az utolsó teljes hetem ismét a munka jegyében telt. Megvolt az utolsó nagy kétnapos megbeszélés a londoni ügyfelekkel, mindent leprezentáltunk, amit kellett, és az igazgatónk már másnap elutazott New York-ba a kedvesével. Azóta naponta fogyatkozunk, a hét végére már az összes ügyfél is elment szabira, így nyugodt utolsó három napot jósolok magamnak.

A hét nagy esővel indult. Ezt már mindenki nagyon várta - láttam már a múlt héten az óriás napsütésben helyieket esernyővel mászkálni - az ún. Ötnapos Esőnek még vallási vonzatai is vannak, jön az eső, mert megérdemeltük, és most újjászületik a sivatag. Az eső egyébként két és fél napos volt - lehet, hogy nem érdemeltünk meg mégse 5 teljes napot - viszont az is elég volt ahhoz, hogy teljesen ellehetetlenítse a városi közlekedést.

Ez a város egyértelműen nincs felkészülve az esőre. Az utakon - így a SZR autópályán is - tavak alakultak ki, hiszen nincsenek csatornák, amelyek elvezetnék a vizet, és szippantós autók próbáltak rendet teremteni. Beáztak a mélygarázsok, beáztak a metrómegállók. Egy órát ültem dugóban a nagy meeting előtt (merthogy én hülye taxival mentem, hogy korán beérjek), hál'istennek pont az én prezimmel indult az egész kétnapos megbeszélés, így három perccel azelőtt estem be. Nyilván az ügyfelek is és a kollégák is ugyanígy késtek, így nem volt gáz.


Az alábbi képeket egyik este, munka után készítettem. Az irodaházunk mélygarázsából szivattyúzzák az esőt:




És ez az épületünk melletti parkoló-placc:





Na de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment, másnap reggel már gyönyörű, tiszta hajnal volt ismét:



Hétfő este, miután túléltük a nagy prezentációkat, úgy döntöttem, veszek még jegyeket a filmfesztiválra, hiszen ezen a héten még adtak filmeket. Két filmre vettem jegyet, ebből a másodikat, a szerdait buktam mert este 10-ig telefonkonferenciám volt arról, milyen színűek legyenek a Sharm el Sheikh-i lounge-ban az asztalok (feketék lesznek, ez most már biztos).

Viszont az első, a hétfői egyszerűen hihetetlenül jó volt. Egy iráni film, Fehér Mezők a címe, és allegória az életről a mai Iránban, ugyanakkor egy fura, kietlen tájon játszódó mese. A főszereplő könnyeket gyűjt. Felkeresi a sós tó különböző szigetein lakó embereket, és összegyűjti a könnyeiket. Az utazás alatt eljut egy faluba, ahol az emberek befőttesüvegekbe suttogják bele a panaszaikat és fájdalmaikat, majd a föld alá rejtik. Egy másik szigeten egy fiatal lányt akarata ellenére férjhez adnak a tengerhez, és miközben ő zokog, emlékeztetik, hogy ez megtiszteltetés. Egy harmadik helyen egy festőt, aki pirosnak látja a tengert, mindenféle kezelésnek vetik alá, hogy újra olyannak lássa a tengert, amilyennek a többiek. Miután semmi sem segít, börtönben végzi. Közben a helyiek mindig panaszkodnak, hogy egyre sósabb a tó, és biztosan a bűneik miatt romlanak az életkörülményeik.

Szóval a főszereplő összegyűjti a könnyeket - közben soha senkinek nem árulja, miért gyűjti, és arról pletykálnak a helyiek, hogy gyöngyöt készít belőlük - majd átevez a sós tó túlpartjára, ahol paradicsomi körülmények között él egy öregember, akinek a főhősünk megmossa a lábát az emberek könnyeivel, majd a lavór tartalmát beönti a tóba. És a tó egyre sósabb...
A film után beszélgetés volt az író-rendezővel, aki elmesélte, ő el se hiszi hogy Iránban megengedték neki, hogy ezt a filmet leforgassa. Elég merész.

A vetítés a Madinat Jumeirah-ban volt, amely az arab bazár hangulatú pláza, írtam már róla régebben. Ismét készítettem sok fotót, de sajnos csak otthon vettem utána észre, hogy rosszul volt beállítva a gépem, így nem lettek túl jók.

Azért egyet-kettőt mégis...

A Burj Al Arab, mert azt muszáj... :



A Madinat-ban teljes erőltetett karácsonyi hangulat volt. Itt egy karácsonyfa, amelyet a tó közepére állítottak be:


És itt a karácsonyi kirakodóvásár, havas falvacska, "Have yourself a merry little Christmas", rénszarvasok és kesztyűbolt...




Elől hóember, háttérben pálmák:




Az irodában is eluralkodott a karácsonyi hangulat. Andy, a regionális kreatív igazgatónk egyik nap brit karácsonyt csapott nekünk:




Tegnap - egyben idén utoljára - elmentem a Mall of the Emirates-be, befejezni a vásárlást és mozizni. Ha már ott voltam, muszáj volt komolyabban megörökíteni ezt a hihetetlen installációt, amely a főcsarnokban foglal helyet - és amelyről már töltöttem fel képet a múltkor is.

Szóval itt van az a sarok, ahol a gyerekek a mikulásnak öltözött mozgó jegesmedve ölében fényképezkednek (egyébként mind az európai, mind az ázsiai, mind a helyi gyerekek - ennek legalább pozitív üzenete van):





Itt táncoló pingvinek pörögnek:


Itt egy kacsa emelgeti a lábát:


(a karácsonyfa körül görkorizó pingvinektől megkíméllek benneteket).


És persze maga a fa:




Az alábbi képen az látható, ahogy rengeteg indiai nyomorog a gyerekekkel, hogy odajusson a medvéhez. Megérkezik egy helyi család és a szülők odatolják a gyerekeket legelőre, és senki nem mer szólni nekik, mert még a biztonsági őrök is tartanak a helyiektől. Ezt a pillanatot nem véletlenül kaptam el, mert már akkor tudtam, hogy ez fog lejátszódni, amikor még csak közeledtek. És pontosan így is lett.





Elnéztem a Ski Dubai felé is. Annyira cuki, egy ománi bácsi (a fejfedőről tudom) és néni szánkóztak bent (a nagykabát alatt látszik a bácsi fehér khandurrája, és persze a néni abajában van itt is). Itt épp nem csúsznak, de itt látszanak jól:




És még mindig megdöbbent, hogy 25 fok különbség van az üvegfal két oldala között...



Aztán elmentem mozizni. Megnéztem az Avatart! Úristen, hogy mennyire élveztem. Igen, természetesen nem a sztori miatt. De zseniális a látvány. Még még még! Az előadás előtt próbálgattam, hogy áll a 3D-s szemüveg...


Hát, itt nem vagyok annyira felismerhető :)


Ma sétáltam egy nagyot a környéken, fotóztam a tengerparton. Következzen a mai nap termése:


Egy gyönyörű hajnal:




Egy kép a házi kedvencről... végre sikerült megörökítenem a ragyogást...


Tevés bácsi lazázik mellettem a strandon:



Teve és a JBR...


Egy kis lábmosás a tengerben...


Atlantisz:


A Dubai Marina nyugati széle:


Tevefenék:


Tevefenekek (és a Burj Al Arab):


Ma úgy tűnik, pihenőnap volt sok építkezési munkásnak is, sokan lejöttek a partra sétálgatni, bámészkodni:




Dhow a vízen:



Elől a vízi mentő kabinja, hátul a Pálma:



Hát ez a part:


JBR:


Piknik a parton:


És a gyönyörű víz:


Hát, That's it, Folks! Nem ígérem, hogy a szünet alatt jelentkezem, de jövőre mindenképpen.
Búcsúzóul, mivel az első bejegyzésemet Dubai-ból integetéssel zártam, és szeretem a keretes kompozíciót, íme: