Hihetetlen, hogy itt lakom már majdnem nyolc hónapja, és még mindig milyen naiv vagyok. Már megint elhittem, hogy megnyílnak az új metrómegállók, de mégsem.
Tavaly, amikor ünnepélyes keretek között megnyílt a metró, akkor igazából 10 állomást nyitottak meg, amely ugyan lehetővé teszi, hogy metróval járjak be dolgozni, de nem ideális (buszozni kell a legközelebbi állomásig, majd a túloldalon 20 perc séta). Úgy volt, hogy januárban megnyílik a többi, majd áttették februárra. Aztán csönd (utólag kiderült, nem fizették ki az építési alvállalkozókat és megállt a munka egy ideig, ezekről persze mindenki mélyen hallgat.) Egy állomás persze megnyílt azóta: a Burj Khalifa megálló, amikor a tornyot megnyitották, és ezen teljesen eldurrant az agyam, hogy bezzeg ha ki akarnák őket tényleg nyitni, már a többi állomás is üzemelhetne, hisz gyakorlatilag készen vannak.
A 20 perces sétám reggelente már nem opció, túl meleg van ahhoz, így most minden reggel taxizom a metró megállótól. Így már vártam az április 25-t, mint a messiást, akkorra ígérték ugyanis a többi megálló megnyitását.
A múlt héten bejelentették, hogy április 25-én megnyitnak 10 állomást - köztük azt is, amely pontosan az irodám előtt található.
Ma bejelentették, hogy április 30-án megnyitnak legalább (!) 7 megállót, és legalább hármat májust 15-én (azaz soha) - persze az irodám az utóbbi csoportban van. Nem tudom, pontosan mi történhetett hirtelen a hétvégén, ami miatt el kellett halasztaniuk azt a 3 megállót... mindenesetre kíváncsian várom a holnapi bejelentést...
2010. április 18., vasárnap
Ismét egy naplemente...
Megígértem magamnak, hogy nem töltök fel több tengeres-naplementés fotót, de egyszerűen muszáj.
A múlt héten egyik nap annyira, de annyira tiszta volt a levegő (mert egyébként már kezd emelkedni a páratartalom) , hogy az irodából oldalra nézve láttam a Dubai Marinát, ami jó messze van. Aznap tisztán látni lehetett a Világ-szigetcsoportot is, legalábbis ahogy tőlünk a 20. emeletről látszik, remélem a fotón is látható (javaslom azért a rákattintva - zoomolást):
Az a földcsíknak látszó dolog a tengerben igazából sok kicsi sziget, amely együtt a Világot alkotja. A szigetek még teljesen kopárak, az építkezések még nem indultak be, kivéve Alaszkát: a szigetcsoport bal harmadában látszik egy kisebb sötét folt, az ott az egyik sejka (sejkné) villája és parkja.
Aztán aznap készült ugyanabból az ablakból ez a két naplementés fotó is:
A hétvégén majdnem esett az eső... de aztán kisebb homokvihar lett belőle. Viszont a vihar előtt szokatlanul beborult az ég és gyönyörű sötét kék lett a tenger és az ég ( a kép készítése közben majdnem lefújt a szél a teraszról...):
A múlt héten egyik nap annyira, de annyira tiszta volt a levegő (mert egyébként már kezd emelkedni a páratartalom) , hogy az irodából oldalra nézve láttam a Dubai Marinát, ami jó messze van. Aznap tisztán látni lehetett a Világ-szigetcsoportot is, legalábbis ahogy tőlünk a 20. emeletről látszik, remélem a fotón is látható (javaslom azért a rákattintva - zoomolást):
Az a földcsíknak látszó dolog a tengerben igazából sok kicsi sziget, amely együtt a Világot alkotja. A szigetek még teljesen kopárak, az építkezések még nem indultak be, kivéve Alaszkát: a szigetcsoport bal harmadában látszik egy kisebb sötét folt, az ott az egyik sejka (sejkné) villája és parkja.
Aztán aznap készült ugyanabból az ablakból ez a két naplementés fotó is:
A hétvégén majdnem esett az eső... de aztán kisebb homokvihar lett belőle. Viszont a vihar előtt szokatlanul beborult az ég és gyönyörű sötét kék lett a tenger és az ég ( a kép készítése közben majdnem lefújt a szél a teraszról...):
Horror Yemenben
Hihetetlen, hogy mekkora óriási különbségek vannak itt is az egyes Öböl-országok között is.
Ezt a hírt muszáj megosztanom Veletek a majdnem szomszédos Yemenről:
http://gulfnews.com/news/gulf/yemen/12-year-old-yemeni-girl-dies-three-days-after-wedding-1.609531
Röviden összefoglalva azoknak, akik nem olvassák el a teljes cikket (csak emlékek alapján, remélem minden info pontos): a múlt héten meghalt egy 12 éves kislány, három nappal a esküvője után. A férje, aki 23 éves, kikötözte és megerőszakolta, és a lány elvérzett. Yemenben teljesen megszokott lányokat fiatalon férjhez adni, különösen azért, mert elterjedt a Sheghar, a csere-házasság: a szegény családok nem tudnak hozományt fizetni, ezért egyszerre házasítják össze a fiukat és a lányukat, egy csomagban, a másik család lányával és fiával. Tavaly egy 10 éves lány három nap szenvedés után belehalt a szülésbe. Szintén tavaly egy asszem 8 éves lány viszont, miután a családja hozzáadta egy nála 30 évvel idősebb férfihoz, bíróságra ment is sikerült kiharcolnia a válást, amiért le a kalappal előtte.
Yemenben már tavaly megpróbáltak törvényt hozni arra, hogy a házasság alsó határa 18 év legyen, de konzervatív politikusok ezt iszlám-ellenesnek tartják és ezért nem hajlandók megszavazni. Azt állítják ugyanis, hogy M. próféta is az egyik feleségét 8 évesen vette el. Az itteni muszlimokat meg persze felbőszíti a dolog, hogy milyen képet fest Yemen a vallásukról.
Ezt a hírt muszáj megosztanom Veletek a majdnem szomszédos Yemenről:
http://gulfnews.com/news/gulf/yemen/12-year-old-yemeni-girl-dies-three-days-after-wedding-1.609531
Röviden összefoglalva azoknak, akik nem olvassák el a teljes cikket (csak emlékek alapján, remélem minden info pontos): a múlt héten meghalt egy 12 éves kislány, három nappal a esküvője után. A férje, aki 23 éves, kikötözte és megerőszakolta, és a lány elvérzett. Yemenben teljesen megszokott lányokat fiatalon férjhez adni, különösen azért, mert elterjedt a Sheghar, a csere-házasság: a szegény családok nem tudnak hozományt fizetni, ezért egyszerre házasítják össze a fiukat és a lányukat, egy csomagban, a másik család lányával és fiával. Tavaly egy 10 éves lány három nap szenvedés után belehalt a szülésbe. Szintén tavaly egy asszem 8 éves lány viszont, miután a családja hozzáadta egy nála 30 évvel idősebb férfihoz, bíróságra ment is sikerült kiharcolnia a válást, amiért le a kalappal előtte.
Yemenben már tavaly megpróbáltak törvényt hozni arra, hogy a házasság alsó határa 18 év legyen, de konzervatív politikusok ezt iszlám-ellenesnek tartják és ezért nem hajlandók megszavazni. Azt állítják ugyanis, hogy M. próféta is az egyik feleségét 8 évesen vette el. Az itteni muszlimokat meg persze felbőszíti a dolog, hogy milyen képet fest Yemen a vallásukról.
Lazább tempó
Rájöttem, hogy már régen nem írtam a munkámról, ami egyrészt jó, mert gondolom azt jelenti, hogy nem csak arra koncentrálok, másrészt azt sem akarom, hogy csak olyankor írjak, amikor panaszkodom...
Az elmúlt pár hétben lényegesen kevesebb a meló és lazább a tempó, egészen furcsa érzés és csöppet sem rossz. Sőt, a múlt héten volt két nap, amikor unatkoztam! (ilyen utoljára 2007 nyarán volt, közvetlenül azután, hogy bevezettük a Dunhill-t, és Katával próbáltunk nagyon busy-nek tűnni de abban a 2-3 hétben eljutottunk az Internet utolsó oldalára is).
Valamikor március vége felé elkezdtem érezni, hogy az új brand manager tényleg átveszi a dolgokat, és lassan kezdenek megszűnni a brand manageri feladataim. Mostanra már teljesen megszűntek, néha-néha még konzultálunk, hogy mi miért van és mi a háttere de ez a maximum. Április elején a londoni BAT nagyisten küldött nekem egy meglepetés- szeretetcsomagot hogy megköszönje az erőfeszítéseket és az extra-munkát; a kollégáimtól megtudta, hogy "Borisz szereti a fura filmeket és a fényképezést" ezért kaptam vagy 10 DVD-t, fura filmekkel (a legtöbbje japán fröcsögős-végtaglenyisszantós, szóval a stílust nem sikerült annyira elkapni, de a gesztustól teljesen odavoltam).
Április elején véglegesítettük a toolkitet, amelyen fél éve dolgozom. Történelmi pillanat, én őszintén szólva már azt hittem, a gyerekeimnek kell majd átadnom ezt a projektet, de aztán egyszer csak mindenki rámondta az áment és körbeküldtük a régióban (na jó, azóta már dolgozunk a "további eszközökön", de akkor is). A kampány véglegesítésének záró aktusa, hogy egy webes konferencián keresztül leprezentáljuk az egész régiónak a kampányt, elmagyarázzuk a célokat, a szabályokat, és hogy mi miért úgy jó, ahogy van. A prezentációt persze kívülről tudom már, mégis, amikor megláttam, ahogy elkezdenek feljelentkezni a Webexre, Dél-Afrikától Törökországig, Marokkótól Libanonon és Közel-Keleten át Iránig a csapatok (országonként 1-2 BAT-s ügyfél és 2-3 Ogilvy-s), hát azért legördült 1-2 izzadtság csepp a homlokomon. De leprezentáltam a 200 slide-ot két óra alatt, és jól sikerült. Most már csak kisebb utómunkák várnak ránk.
Szóval mindezek után kicsit kiürült a To Do listám, ami nem rossz. Már dolgoznom kellene a következő toolkiten, de London késik két hónapot a globális stratégiával, így addig nem tudjuk elkezdeni. Úgy néz ki, lett egy globális projektem. Nassim elkezdett dolgozni egy kisebb kampányon, amelybe aztán belevonódott a londoni csapat és felfújták nagy projektté, és mivel Nassim utál a londoniakkal együtt dolgozni, átvettem tőle (Nassim rám hagy mindent, amihez a globális csapattal kell dolgozni. Mert én értek a nyelvükön, őt meg csak frusztrálják - ez volt a hivatalos magyarázat...). Szóval amin most dolgozom, lehet hogy mindenfelé a világban megvalósul, ami izgalmas! (nem mintha Afrika - Közel-Kelet önmagában annyira unalmas lenne).
Szóval most nyugisabb időszakunk van, amely azért is jó, mert tényleg időben eljövök a munkából és este még van idő programokra (ez nagyon nem volt jellemző az első negyedévben). A múlt héten beültünk egy mexikói haverommal sörözni, buliztam a DNIT csapattal, sőt, arra is vettem a fáradtságot, hogy kerestem új fotós tanfolyamot és most a hétvégén két napot az iskolapadban töltöttem. Hétvégén megyek Ománba hajókázni meg kempingezni, most már azt szervezem. És már befizettem a májusi beiruti kirándulást is...
Az elmúlt pár hétben lényegesen kevesebb a meló és lazább a tempó, egészen furcsa érzés és csöppet sem rossz. Sőt, a múlt héten volt két nap, amikor unatkoztam! (ilyen utoljára 2007 nyarán volt, közvetlenül azután, hogy bevezettük a Dunhill-t, és Katával próbáltunk nagyon busy-nek tűnni de abban a 2-3 hétben eljutottunk az Internet utolsó oldalára is).
Valamikor március vége felé elkezdtem érezni, hogy az új brand manager tényleg átveszi a dolgokat, és lassan kezdenek megszűnni a brand manageri feladataim. Mostanra már teljesen megszűntek, néha-néha még konzultálunk, hogy mi miért van és mi a háttere de ez a maximum. Április elején a londoni BAT nagyisten küldött nekem egy meglepetés- szeretetcsomagot hogy megköszönje az erőfeszítéseket és az extra-munkát; a kollégáimtól megtudta, hogy "Borisz szereti a fura filmeket és a fényképezést" ezért kaptam vagy 10 DVD-t, fura filmekkel (a legtöbbje japán fröcsögős-végtaglenyisszantós, szóval a stílust nem sikerült annyira elkapni, de a gesztustól teljesen odavoltam).
Április elején véglegesítettük a toolkitet, amelyen fél éve dolgozom. Történelmi pillanat, én őszintén szólva már azt hittem, a gyerekeimnek kell majd átadnom ezt a projektet, de aztán egyszer csak mindenki rámondta az áment és körbeküldtük a régióban (na jó, azóta már dolgozunk a "további eszközökön", de akkor is). A kampány véglegesítésének záró aktusa, hogy egy webes konferencián keresztül leprezentáljuk az egész régiónak a kampányt, elmagyarázzuk a célokat, a szabályokat, és hogy mi miért úgy jó, ahogy van. A prezentációt persze kívülről tudom már, mégis, amikor megláttam, ahogy elkezdenek feljelentkezni a Webexre, Dél-Afrikától Törökországig, Marokkótól Libanonon és Közel-Keleten át Iránig a csapatok (országonként 1-2 BAT-s ügyfél és 2-3 Ogilvy-s), hát azért legördült 1-2 izzadtság csepp a homlokomon. De leprezentáltam a 200 slide-ot két óra alatt, és jól sikerült. Most már csak kisebb utómunkák várnak ránk.
Szóval mindezek után kicsit kiürült a To Do listám, ami nem rossz. Már dolgoznom kellene a következő toolkiten, de London késik két hónapot a globális stratégiával, így addig nem tudjuk elkezdeni. Úgy néz ki, lett egy globális projektem. Nassim elkezdett dolgozni egy kisebb kampányon, amelybe aztán belevonódott a londoni csapat és felfújták nagy projektté, és mivel Nassim utál a londoniakkal együtt dolgozni, átvettem tőle (Nassim rám hagy mindent, amihez a globális csapattal kell dolgozni. Mert én értek a nyelvükön, őt meg csak frusztrálják - ez volt a hivatalos magyarázat...). Szóval amin most dolgozom, lehet hogy mindenfelé a világban megvalósul, ami izgalmas! (nem mintha Afrika - Közel-Kelet önmagában annyira unalmas lenne).
Szóval most nyugisabb időszakunk van, amely azért is jó, mert tényleg időben eljövök a munkából és este még van idő programokra (ez nagyon nem volt jellemző az első negyedévben). A múlt héten beültünk egy mexikói haverommal sörözni, buliztam a DNIT csapattal, sőt, arra is vettem a fáradtságot, hogy kerestem új fotós tanfolyamot és most a hétvégén két napot az iskolapadban töltöttem. Hétvégén megyek Ománba hajókázni meg kempingezni, most már azt szervezem. És már befizettem a májusi beiruti kirándulást is...
BUÉK
Érdekes érzés besétálni az irodába egy áprilisi dögmeleg reggelen és boldog újévet kívánni a kollégádnak. Pedig pont ez történt velem a múlt héten: Vichy (a coffee boy, akiről már írtam régebben) mesélte, hogy Sri Lankán most ünneplik az újévet (ez egészen pontosan a Sri Lanka-i többség új éve, Singalese/Sinhalese New Year - mi ez magyarul, szingáli új év?). És ebből az alkalomból Sri Lankán mindenki szabin van és bulizik, elefánt versenyt szerveznek, tehén versenyt szerveznek (az elefántot még csak-csak, de bevallom, nehezemre esik elképzelni, ahogy tehenek versenyt futnak). Ja és csapatos kókusz dió dobálást tartanak: az egyik csapat feldobja a kókusz diót, a másik csapat megpróbálja a levegőben összetörni egy ellen-kókusszal. Hát így ünneplik Sri Lankán az új évet. (Vichy elmondása szerint.)
Ez az újévezés aztán elgondolkodtatott, és összeírtam, hogy ebben a nem kicsit multi-kulti városban hány újévvel találkoztam amióta itt vagyok. Ezek csak a nagyobbak, de ha csak ennyit ünnepelnénk és nem kellene dolgoznunk, már ez se lenne rossz.
Decemberben kezdtünk a muszlim újévvel. Ennek a dátuma teljesen változó (és minden évben 12 napot csúszik vissza a mi naptárunk szerint), 2009-ben, ha jól emlékszem, december elejére esett és ráadásul péntekre, így nem kaptunk szabadnapot.
Aztán persze a mi szilveszterünk, amelyet otthon töltöttem. Január közepén aztán jött az ortodox újév, amely azért itt is valamelyest látható volt, mivel elég erős az itteni orosz közösség (pl. van saját dubai-i orosz rádió állomás).
Februárban volt a kínai újév természetesen, annak globális hatásaival - említettem már a karamai luxuskínálat-visszaesést, de a munkában is, az egyik promóciónkat is el kellett halasztanunk mivel késett minden Kínából. Persze ünneplések is voltak a város nagyobb kínai koncentrációiban.
Az iráni újév, a Nowruz, március 21-re esik és bár túl sok nyoma nincs a városban (jelenleg nem túl menő iráninak lenni itt), valamiért mindenki tudja, mikor van Nowruz - ha csak azért is, mert kisebb a reggeli forgalom a városnak azon a részein, ahol sok iráni lakik. Erre az ünnepre úgy tűnik, minden iráni hazautazik.
Most áprilisban nemcsak a Sri Lanka-i újévet köszöntötték, de jó pár indiai újévet is. pl. az a két kollégám, aki dél-indiából származik, is az elmúlt hétvégén ünnepelt. De ahogy hallom, Indiában kb. minden falunak saját újéve van. (elképesztően izgalmas egy hely lehet India. Kulturálisan annyira sokszínű, nem is tudom, mi tartja össze azt az országot. Apeksha tanítgat nekem hindit, és az egyik legelső tanulságom az volt, hogy a kb. 8 "indiai" kolléga közül csak 2 ért meg, a többiek nem is értenek hindiül).
Hát egyelőre ennyi. Ha találkozom további újévi ünnepléssel, mindenképpen beszámolok róla :)
Ez az újévezés aztán elgondolkodtatott, és összeírtam, hogy ebben a nem kicsit multi-kulti városban hány újévvel találkoztam amióta itt vagyok. Ezek csak a nagyobbak, de ha csak ennyit ünnepelnénk és nem kellene dolgoznunk, már ez se lenne rossz.
Decemberben kezdtünk a muszlim újévvel. Ennek a dátuma teljesen változó (és minden évben 12 napot csúszik vissza a mi naptárunk szerint), 2009-ben, ha jól emlékszem, december elejére esett és ráadásul péntekre, így nem kaptunk szabadnapot.
Aztán persze a mi szilveszterünk, amelyet otthon töltöttem. Január közepén aztán jött az ortodox újév, amely azért itt is valamelyest látható volt, mivel elég erős az itteni orosz közösség (pl. van saját dubai-i orosz rádió állomás).
Februárban volt a kínai újév természetesen, annak globális hatásaival - említettem már a karamai luxuskínálat-visszaesést, de a munkában is, az egyik promóciónkat is el kellett halasztanunk mivel késett minden Kínából. Persze ünneplések is voltak a város nagyobb kínai koncentrációiban.
Az iráni újév, a Nowruz, március 21-re esik és bár túl sok nyoma nincs a városban (jelenleg nem túl menő iráninak lenni itt), valamiért mindenki tudja, mikor van Nowruz - ha csak azért is, mert kisebb a reggeli forgalom a városnak azon a részein, ahol sok iráni lakik. Erre az ünnepre úgy tűnik, minden iráni hazautazik.
Most áprilisban nemcsak a Sri Lanka-i újévet köszöntötték, de jó pár indiai újévet is. pl. az a két kollégám, aki dél-indiából származik, is az elmúlt hétvégén ünnepelt. De ahogy hallom, Indiában kb. minden falunak saját újéve van. (elképesztően izgalmas egy hely lehet India. Kulturálisan annyira sokszínű, nem is tudom, mi tartja össze azt az országot. Apeksha tanítgat nekem hindit, és az egyik legelső tanulságom az volt, hogy a kb. 8 "indiai" kolléga közül csak 2 ért meg, a többiek nem is értenek hindiül).
Hát egyelőre ennyi. Ha találkozom további újévi ünnepléssel, mindenképpen beszámolok róla :)
2010. április 11., vasárnap
Hétvége a RAK-ban
Két hete egy buliban hallottam egy másik internetes csapatról, akik közösen szerveznek programokat, ráadásul gyakran (mindenképpen gyakrabban, mind a Social Circles, amelynek szeptember óta tagja vagyok), és így összeszokott csapat meg haveri kör. Így a múlt héten regisztráltam ide is, és ennek eredményeképp három nappal később már egy Ras Al Khaimah felé tartó kocsiban találtam magam...
Ras Al Khaimah (vagy, ahogy mindenki hívja, RAK) a legészakibb emirátus, fővárosa Ras Al Khaimah City, és a hétvégei benyomásaim alapján több kecske lakja, mint ember. Mindenesetre érdekes táj, itt kezdődik a Hajjar hegység, amelyet úgy kell elképzelni, hogy mész, mész az autópályán a sivatagon keresztül, és egyszer csak kinő a sivatagból egy szinte teljesen kopár és vad, helyenként meglepően magas hegység. A Hajjar hegység innen fut át az Arab félszigeten keresztül, Ománig.
A csapat RAK fővárosától nem messze foglalt szállodát, annyira olcsón, hogy a legrosszabbra voltam felkészülve, és aztán teljesen meglepődtem, hogy milyen jó kis szállásunk van: egy hegy tetejére épült ez a nem túl visszafogott vár-utánzat:
A szálloda egyébként arról híres, hogy alatta egy forró vizű forrás található és ide jönnek a népek a termálba pocolni. A hotel alagsorában pedig medencék meg menő wellness részleg, ezek közül semmit sem használtunk ki igazán sajnos, mert egy napra mentünk, de mindent összevetve tök jó kis hely volt.
A kedvenc kecském a szálloda alatti utcácskában:
Szálloda- a dombtetőről:
A domb alján a termál fürdő. Külön férfi, külön női részleg természetesen (hogy a nőknek ne kelljen teljes abajában és fejkendőben fürdeniük, amire egyébként a szálloda sima koedukált medencéjében láttam példát. Ahogy kijött a vízből a csurom vizes abajában, az teljesen rácuppant a testére - és így nem teljesen értem, hogy ennek mi értelme.)
Szóval megérkeztünk RAK-ba (én az egyik szervezővel mentem le), és a következő programpontnak már én voltam a "facilitátora". Az első estére ugyanis bor- és sajtkóstoló volt beígérve, és a hétvége szervezője megkért (fél nappal azután, hogy feljelentkeztem a honlapra), hogy ugyan vezényeljem már le a borkóstolót ( a regisztrációs lapomon írtam, hogy szeretem a bort). Mindenki hozott 1-1 palack bort és sajtokat, és vak teszt volt a játék: az emberek végigkóstoltak 7 bort, amelyet kiválasztottam, és tippelniük kellett, hogy mit kóstolnak éppen. Én meg közben kiselőadást tartottam, hogy hogyan kell helyesen bort kóstolni meg apró utalásokkal igyekeztem segíteni a tippelést. Hát azt, hogy mennyire voltam sikeres, nem tudom megítélni, főleg abból kiindulva, hogy az a csaj nyerte a tipp versenyt, aki egy korty bort sem kóstolt az este folyamán... de mindenesetre mindenki jól érezte magát, és ez volt a lényeg. És az is biztos, hogy nem volt túl szégyenlős az entrée-m ebbe a baráti körbe és hazudnék ha azt mondanám, hogy derogált a szereplés :)
Felvágós hörpintés:
A verseny:
A lovely szervezők:
Nagyon jó kis este volt. Kb. 30-an voltunk ott, és nagyon sok szimpi emberrel találkoztam, úgyhogy örülök hogy rájuk találtam (már két másik programot is tervbe vettem velük meg holnapután bulizunk).
Kb. 3-ig iszogattunk, először lent a bárban, aztán még páran a szobámban (mert rajtam kívül még a szobatársam, egy mexikói srác volt a másik nagy itatós), úgyhogy amikor másnap 7.30-kor felkeltünk, még javában aznaposak voltunk.
Másnap reggel korán kellett felkelni, ugyanis a hétvége fő programja egy csapatépítő játék volt. A szervezők összeállítottak egy Amazing Race-szerű versenyt, amelyben feladványokat kell kitalálni majd megtalálni a következő check-pointot, stb. És mivel a hőség most már nem mindegy, az volt a terv, hogy 8.30-tól 10.30-ig ezt lejátsszuk, aztán fetrengés a medencében.
Aztán amikor 8-30-kor végre sikerült levonulnom a reggelihez és találkoztam a többi, szintén részeg emberrel, rájöttem, hogy ez nem lesz túl egyszerű... végül fél 10-kor kezdtünk neki és dél körül fejeztük be.
A játék helyszíne lent volt a termál fürdőnél, a domb aljában, így először is le kellett menni ezen a lépcsőn (minimum 100 lépcsőfok, az tuti).
Na már az egy kihívás volt. Aztán az első feladványt megfejtettük, és rájöttünk hogy most hoznunk kell egy tojást a szálloda étterméből. Úgyhogy felrohantunk ugyanezen a lépcsőn (akkor még mindig aznapos voltam). Ismét lerohantunk, amikor rájöttünk, hogy a recepciós egyenruháját is el kellett volna kérnünk, valamint egy aláírást Sylviától, akárki is legyen az. Mire ismét fel kellett mennünk. Ekkorra már minimum 38 fok volt és lüktetett a fejem. Hálistennek rájöttünk, hogy a szálloda kisbuszának sofőrje kis borravaló fejében szívesen visz minket le és fel, így senki sem ájult be. De másnaposan ilyen aktív régen nem voltam. Akkor nem volt annyira vicces, mint most utólag, de a versenyszellem mindenkit elkapott és egyébként is vicces volt csapatként szenvedni.
Csapat fotó:
És egy másik:
A verseny után punnyadtunk egy rövidet a meleg vizű forrásnál (engem nem vitt rá a lélek, hogy ki is próbáljam, de bekukkantottam. Nem sokkal utána a gyógysör teljesen helyre rakott - anyu már röhög rajtam, hogy egy muszlim országban, a dry nightok közepette fogok májkárosodást szenvedni).
Ebédnél díjkiosztó. Másodikok lettünk, így egy "Nice try" táblával lettünk gazdagabbak.
Visszafelé az úton megpróbáltam nem elaludni, mert nem bíztam meg túlzottan a sofőrben (odafelé ő vezette a konvojt mert hogy neki van GPS-e, így az autópályáról kétszer is egyenesen behajtottunk egy-egy pláza mélygarázsába). És rájöttem, hogy én tavaly ősz óta nem láttam a sivatagot. Hihetetlenül "kivirágzott", és mindenhol zöld kis csomók tarkították a dűnéket:
Az út mellett, a sivatag szélén pedig tevék legeltek szabadon (azt sajnos nem sikerült lefotóznom rendesen). Számomra is hihetetlen, hogy mennyire meghatott egy sivatag, de azt kell mondanom: gyönyörű volt a táj.
Ras Al Khaimah (vagy, ahogy mindenki hívja, RAK) a legészakibb emirátus, fővárosa Ras Al Khaimah City, és a hétvégei benyomásaim alapján több kecske lakja, mint ember. Mindenesetre érdekes táj, itt kezdődik a Hajjar hegység, amelyet úgy kell elképzelni, hogy mész, mész az autópályán a sivatagon keresztül, és egyszer csak kinő a sivatagból egy szinte teljesen kopár és vad, helyenként meglepően magas hegység. A Hajjar hegység innen fut át az Arab félszigeten keresztül, Ománig.
A csapat RAK fővárosától nem messze foglalt szállodát, annyira olcsón, hogy a legrosszabbra voltam felkészülve, és aztán teljesen meglepődtem, hogy milyen jó kis szállásunk van: egy hegy tetejére épült ez a nem túl visszafogott vár-utánzat:
A szálloda egyébként arról híres, hogy alatta egy forró vizű forrás található és ide jönnek a népek a termálba pocolni. A hotel alagsorában pedig medencék meg menő wellness részleg, ezek közül semmit sem használtunk ki igazán sajnos, mert egy napra mentünk, de mindent összevetve tök jó kis hely volt.
A kedvenc kecském a szálloda alatti utcácskában:
Szálloda- a dombtetőről:
A domb alján a termál fürdő. Külön férfi, külön női részleg természetesen (hogy a nőknek ne kelljen teljes abajában és fejkendőben fürdeniük, amire egyébként a szálloda sima koedukált medencéjében láttam példát. Ahogy kijött a vízből a csurom vizes abajában, az teljesen rácuppant a testére - és így nem teljesen értem, hogy ennek mi értelme.)
Szóval megérkeztünk RAK-ba (én az egyik szervezővel mentem le), és a következő programpontnak már én voltam a "facilitátora". Az első estére ugyanis bor- és sajtkóstoló volt beígérve, és a hétvége szervezője megkért (fél nappal azután, hogy feljelentkeztem a honlapra), hogy ugyan vezényeljem már le a borkóstolót ( a regisztrációs lapomon írtam, hogy szeretem a bort). Mindenki hozott 1-1 palack bort és sajtokat, és vak teszt volt a játék: az emberek végigkóstoltak 7 bort, amelyet kiválasztottam, és tippelniük kellett, hogy mit kóstolnak éppen. Én meg közben kiselőadást tartottam, hogy hogyan kell helyesen bort kóstolni meg apró utalásokkal igyekeztem segíteni a tippelést. Hát azt, hogy mennyire voltam sikeres, nem tudom megítélni, főleg abból kiindulva, hogy az a csaj nyerte a tipp versenyt, aki egy korty bort sem kóstolt az este folyamán... de mindenesetre mindenki jól érezte magát, és ez volt a lényeg. És az is biztos, hogy nem volt túl szégyenlős az entrée-m ebbe a baráti körbe és hazudnék ha azt mondanám, hogy derogált a szereplés :)
Felvágós hörpintés:
A verseny:
A lovely szervezők:
Nagyon jó kis este volt. Kb. 30-an voltunk ott, és nagyon sok szimpi emberrel találkoztam, úgyhogy örülök hogy rájuk találtam (már két másik programot is tervbe vettem velük meg holnapután bulizunk).
Kb. 3-ig iszogattunk, először lent a bárban, aztán még páran a szobámban (mert rajtam kívül még a szobatársam, egy mexikói srác volt a másik nagy itatós), úgyhogy amikor másnap 7.30-kor felkeltünk, még javában aznaposak voltunk.
Másnap reggel korán kellett felkelni, ugyanis a hétvége fő programja egy csapatépítő játék volt. A szervezők összeállítottak egy Amazing Race-szerű versenyt, amelyben feladványokat kell kitalálni majd megtalálni a következő check-pointot, stb. És mivel a hőség most már nem mindegy, az volt a terv, hogy 8.30-tól 10.30-ig ezt lejátsszuk, aztán fetrengés a medencében.
Aztán amikor 8-30-kor végre sikerült levonulnom a reggelihez és találkoztam a többi, szintén részeg emberrel, rájöttem, hogy ez nem lesz túl egyszerű... végül fél 10-kor kezdtünk neki és dél körül fejeztük be.
A játék helyszíne lent volt a termál fürdőnél, a domb aljában, így először is le kellett menni ezen a lépcsőn (minimum 100 lépcsőfok, az tuti).
Na már az egy kihívás volt. Aztán az első feladványt megfejtettük, és rájöttünk hogy most hoznunk kell egy tojást a szálloda étterméből. Úgyhogy felrohantunk ugyanezen a lépcsőn (akkor még mindig aznapos voltam). Ismét lerohantunk, amikor rájöttünk, hogy a recepciós egyenruháját is el kellett volna kérnünk, valamint egy aláírást Sylviától, akárki is legyen az. Mire ismét fel kellett mennünk. Ekkorra már minimum 38 fok volt és lüktetett a fejem. Hálistennek rájöttünk, hogy a szálloda kisbuszának sofőrje kis borravaló fejében szívesen visz minket le és fel, így senki sem ájult be. De másnaposan ilyen aktív régen nem voltam. Akkor nem volt annyira vicces, mint most utólag, de a versenyszellem mindenkit elkapott és egyébként is vicces volt csapatként szenvedni.
Csapat fotó:
És egy másik:
A verseny után punnyadtunk egy rövidet a meleg vizű forrásnál (engem nem vitt rá a lélek, hogy ki is próbáljam, de bekukkantottam. Nem sokkal utána a gyógysör teljesen helyre rakott - anyu már röhög rajtam, hogy egy muszlim országban, a dry nightok közepette fogok májkárosodást szenvedni).
Ebédnél díjkiosztó. Másodikok lettünk, így egy "Nice try" táblával lettünk gazdagabbak.
Visszafelé az úton megpróbáltam nem elaludni, mert nem bíztam meg túlzottan a sofőrben (odafelé ő vezette a konvojt mert hogy neki van GPS-e, így az autópályáról kétszer is egyenesen behajtottunk egy-egy pláza mélygarázsába). És rájöttem, hogy én tavaly ősz óta nem láttam a sivatagot. Hihetetlenül "kivirágzott", és mindenhol zöld kis csomók tarkították a dűnéket:
Az út mellett, a sivatag szélén pedig tevék legeltek szabadon (azt sajnos nem sikerült lefotóznom rendesen). Számomra is hihetetlen, hogy mennyire meghatott egy sivatag, de azt kell mondanom: gyönyörű volt a táj.
2010. április 5., hétfő
Lelkes állampolgárok
Tegnap Barbival elmentünk szavazni. Ezt leszervezni nem semmi megmérettetés volt, beleértve a nyilatkozat-küldést a harmadik kerületi jegyzőhöz és a vasárnapi munkából való ellógást, de a csúcs az volt, hogy a szavazást persze Abu Dhabiban tudtuk megejteni, tehát órákat utaztunk - azért a 10 percért. De az biztos, hogy emlékezetes szavazás volt!
Barbival 3 körül találkoztunk, felszedett az irodámnál és már repültünk is Abu Dhabi felé. A távolság nem sok (120 km) és végig autópálya van (konkrétan a Sheik Zayed Road), viszont a forgalom általában elég húzós. Most mázlink volt (Abu Dhabi-n belül már nem).
Szóval megyünk az autópályán, és Barbi elejtett megjegyzéseiből rájövök, hogy tulajdonképpen ő (sem) tudja, hova kell mennünk. Járt már a követségen, de soha nem ő vezetett így nem emlékszik, hogyan kell odatalálni. Ami vicces azért, lévén Abu Dhabi is majdnem egymilliós város, azért az ember gondolom nem bukkan csak úgy rá a magyar zászlós házra, de gondoltam, Hallas, majd valahogy megtaláljuk. Végül megtaláltam a Magyarországról kapott értesítőmet, amelyen rajta volt a nagykövetség címe, valahogy így: XY torony, X negyed, 26. utca, 477-es villa. Picit furcsálltam, hogy torony is meg villa is, de nem foglalkoztam vele túlzottan.
Abu Dhabiból nem sokat láttunk, és nem is volt sok időnk körbenézni mert Barbinak sietnie kellett haza (majd 3 hét múlva sétálunk azért egyet). Láttam azért autóból a Yas Islandet (ahol a Forma 1 pálya van és felette a Yas Hotel), a korong alakú irodaépületet, amelyet a múltkor a repülőből is láttam:
Építenek egy hidat:
A híres Sejk Zayed nagymecsetet (ez a világ 8. legnagyobb mecsete és beengednek nem-muszlimokat, ide vissza kell jönnöm):
Láttam a Corniche-t, a tengerparti sétányt is, de szóval fel kell még fedezni ezt a helyet. A város egyébként a tenger felé szélesedik és sok kis szigetet is magába foglal, így tele van hidakkal és következésképp dugókkal.
Abu Dhabiban még a taxi is más...
Amikor megtudtam, hogy 26. utca, megnyugodtam, gondoltam azt így már nem lesz nehéz megtalálni... Abu Dhabiban az utcák számozása kb. így néz ki: 7, 12, 9, 2, 8, rájuk merőlegesen 37, 4, 14. Csodával határos módon mégis megtaláltuk a 26. utcát - és aztán a megfelelő villát az istenért sem. Végül Barbi előkereste a nagykövetség számát, amelyet felhívtam - üzenetrögzítő jelentkezett (húsvét vasárnap). Ezután találtunk egy sürgősségi számot, amelyet vészhelyzet esetén, pl. ha börtönbe kerülsz, kell hívni. Na ott felvették és közölték, hogy "Ja, 3 éve elköltöztünk onnan, most már a XY Tower-ben vagyunk. Menjenek végig a 9. utcán, majd a 6. utcán jobbra, ott lesz egy furcsa tetejű épület és egy Nissan szalon. A Nissannál kell jobbra fordulni, majd megint jobbra, és ott vagyunk". (később elmagyarázták, hogy három éve próbálják rávenni a Külügyminisztériumot, hogy javítsák ki a címüket. Most már azt elérték, hogy a régi címhez HOZZÁÍRTÁK az újat is. De a tavalyi népszavazásnál azt javasolta a Külügyminisztérium, hogy állítsanak egy hoszteszt a régi címhez, hogy eligazítsa a honfitársakat).
A Nagykövetségünk egy 6. emeleti, egyébként szép lakás, amely a sógorokkal egy épületben található (bár jelzem a ház előtt csak osztrák zászló van, magyar nincs).
A bal oldali ház az:
És a hatodik emeleten:
Nyitva tartás: (5 magyar dolgozik itt, mint megtudtam)
Becsengettünk, mert azt kérték a kiragasztott cetlin...
... és bent találkoztunk az itteni konzullal és a Magyarországról ideküldött nénivel, aki az urna hazaszállításáért felel. Mindketten borzasztóan boldogok voltak, hogy húsvét vasárnap ott lehetnek, de egyébként aranyosak voltak, jól elbeszélgettünk. 34-en vagyunk az UAE listán, ami ahhoz képest, hogy egy szombat délutáni magyar bulira 150 ember simán feliratkozik, elég szomorú. No mindegy, mi megcselekedtük. Három hét múlva újra itt, és akkor remélem Abu Dhabiban is jobban körbe tudok nézni.
Barbival 3 körül találkoztunk, felszedett az irodámnál és már repültünk is Abu Dhabi felé. A távolság nem sok (120 km) és végig autópálya van (konkrétan a Sheik Zayed Road), viszont a forgalom általában elég húzós. Most mázlink volt (Abu Dhabi-n belül már nem).
Szóval megyünk az autópályán, és Barbi elejtett megjegyzéseiből rájövök, hogy tulajdonképpen ő (sem) tudja, hova kell mennünk. Járt már a követségen, de soha nem ő vezetett így nem emlékszik, hogyan kell odatalálni. Ami vicces azért, lévén Abu Dhabi is majdnem egymilliós város, azért az ember gondolom nem bukkan csak úgy rá a magyar zászlós házra, de gondoltam, Hallas, majd valahogy megtaláljuk. Végül megtaláltam a Magyarországról kapott értesítőmet, amelyen rajta volt a nagykövetség címe, valahogy így: XY torony, X negyed, 26. utca, 477-es villa. Picit furcsálltam, hogy torony is meg villa is, de nem foglalkoztam vele túlzottan.
Abu Dhabiból nem sokat láttunk, és nem is volt sok időnk körbenézni mert Barbinak sietnie kellett haza (majd 3 hét múlva sétálunk azért egyet). Láttam azért autóból a Yas Islandet (ahol a Forma 1 pálya van és felette a Yas Hotel), a korong alakú irodaépületet, amelyet a múltkor a repülőből is láttam:
Építenek egy hidat:
A híres Sejk Zayed nagymecsetet (ez a világ 8. legnagyobb mecsete és beengednek nem-muszlimokat, ide vissza kell jönnöm):
Láttam a Corniche-t, a tengerparti sétányt is, de szóval fel kell még fedezni ezt a helyet. A város egyébként a tenger felé szélesedik és sok kis szigetet is magába foglal, így tele van hidakkal és következésképp dugókkal.
Abu Dhabiban még a taxi is más...
Amikor megtudtam, hogy 26. utca, megnyugodtam, gondoltam azt így már nem lesz nehéz megtalálni... Abu Dhabiban az utcák számozása kb. így néz ki: 7, 12, 9, 2, 8, rájuk merőlegesen 37, 4, 14. Csodával határos módon mégis megtaláltuk a 26. utcát - és aztán a megfelelő villát az istenért sem. Végül Barbi előkereste a nagykövetség számát, amelyet felhívtam - üzenetrögzítő jelentkezett (húsvét vasárnap). Ezután találtunk egy sürgősségi számot, amelyet vészhelyzet esetén, pl. ha börtönbe kerülsz, kell hívni. Na ott felvették és közölték, hogy "Ja, 3 éve elköltöztünk onnan, most már a XY Tower-ben vagyunk. Menjenek végig a 9. utcán, majd a 6. utcán jobbra, ott lesz egy furcsa tetejű épület és egy Nissan szalon. A Nissannál kell jobbra fordulni, majd megint jobbra, és ott vagyunk". (később elmagyarázták, hogy három éve próbálják rávenni a Külügyminisztériumot, hogy javítsák ki a címüket. Most már azt elérték, hogy a régi címhez HOZZÁÍRTÁK az újat is. De a tavalyi népszavazásnál azt javasolta a Külügyminisztérium, hogy állítsanak egy hoszteszt a régi címhez, hogy eligazítsa a honfitársakat).
A Nagykövetségünk egy 6. emeleti, egyébként szép lakás, amely a sógorokkal egy épületben található (bár jelzem a ház előtt csak osztrák zászló van, magyar nincs).
A bal oldali ház az:
És a hatodik emeleten:
Nyitva tartás: (5 magyar dolgozik itt, mint megtudtam)
Becsengettünk, mert azt kérték a kiragasztott cetlin...
... és bent találkoztunk az itteni konzullal és a Magyarországról ideküldött nénivel, aki az urna hazaszállításáért felel. Mindketten borzasztóan boldogok voltak, hogy húsvét vasárnap ott lehetnek, de egyébként aranyosak voltak, jól elbeszélgettünk. 34-en vagyunk az UAE listán, ami ahhoz képest, hogy egy szombat délutáni magyar bulira 150 ember simán feliratkozik, elég szomorú. No mindegy, mi megcselekedtük. Három hét múlva újra itt, és akkor remélem Abu Dhabiban is jobban körbe tudok nézni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)